Sans cesse à mes côtés s'agite le Démon;

II nage autour de moi comme un air impalpable;

Je l'avale et le sens qui brûle mon poumon

Et l'emplit d'un désir éternel et coupable.

Parfois il prend, sachant mon grand amour de l'Art,

La forme de la plus séduisante des femmes,

Et, sous de spécieux prétextes de cafard,

Accoutume ma lèvre à des philtres infâmes.

II me conduit ainsi, loin du regard de Dieu,

Haletant et brisé de fatigue, au milieu

Des plaines de l'Ennui, profondes et désertes,

Et jette dans mes yeux pleins de confusion

Des vêtements souillés, des blessures ouvertes,

Et l'appareil sanglant de la Destruction!

Szonett

(Ady Endre fordítása)

Örökkön hajt a Démon, űz, kisérget,

Halk levegőként úszkálgat körültem,

Tüdőmbe suhan s én gyötrődve égek

Örökös vágyban, szomjúságban, tűzben.

Néha, mert tudja, imádom a Szépet,

Elém a legszebb némber képét hozza,

Képzelt okot ad, száz hazug mentséget

S kapatja ajkam gonosz italokra.

Isten arcától így visz messzebb, messzebb

Engem, lihegőt, fáradtat, tépettet,

El, a nagy Untság bús sivatagára.

Zavart szemembe kap s előttem vágtat

Piszkos rongyok és nyitott sebek árnya

S egész rémes tára a Pusztulásnak.

* * *

A Pusztulás

(Kiss Sándor fordítása)

A Démon szüntelen sajgó mellemben ágál;

köröttem Ő lebeg vibráló páraként;

mindent Ő éget bennem tüdőmnek ágán,

és Ő oltja belém örök bűnül a kéjt.

Az illatokba Ő bújik, tudja a gyengém,

a legvarázsosabb asszonyi bájakat

ölti magára, és lassan dolgozva tervén,

cseppenként bűvölő italára kapat.

Könnyű léptekkel Őt követem messze, túl

az Úr tekintetén alattam elvonul

mélyen, lakatlanul az Unalom lapálya,

szememben semmi sincs, csak az Ő földi mása,

nyitott fekélyek és bűzös mocskok dagálya,

már készen állok én a véres Pusztulásra!

* * *

A pusztulás

(Szabó Lőrinc fordítása)

A Démon szüntelen köröttem sompolyog,

tapinthatatlan itt úszkál a levegőben,

beszívom, és ahogy tüze belém lobog,

tilalmas és örök sóvárgást gyújt tüdőmben.

S mivel istenem a Művészet, néhanap

varázsát ölti a legszebb nő-alakoknak,

s álszent szükségletek ürügyei alatt

pokolian gonosz bájitalokra szoktat.

Így visz… így hagyom el Isten tekintetét:

mind messzebbre futok az Unalom sötét

sivatagaiban, roskadozva, zihálva,

s mig rút rongyok s nyitott sebek vihara ráz,

leltára díszeit zilált semmibe vágja

gőgösen s véresen a végső Pusztulás!

* * *

A pusztítás

(Tornai József fordítása)

A Démon szüntelen körülöttem forog,

és mint a levegő, éppoly megfoghatatlan,

beszívom s míg tüdőm tüzétől föllobog,

bűnös és örökös vágyat érzek magamban.

S mert tudja: bennem a Művészet szent igény,

a szép s legcsábitóbb nők alakjába forrva,

képmutató s ragasz ötletek ürügyén

rászoktat a gonosz, undok bájitalokra.

Igy ragad messzire Isten szeme elől,

zihálva így taszít, fáradtan így gyötör

az Unalom üres, mélylő sivatagáig,

és sötét, zavaros szemembe vágja száz

szétnyílott, csúf sebét, hasadt, mocskos ruháit

s véres kellékeit a rideg Pusztitás!