La Débauche et la Mort sont deux aimables filles,

Prodigues de baisers et riches de santé,

Dont le flanc toujours vierge et drapé de guenilles

Sous l'éternel labeur n'a jamais enfanté.

Au poète sinistre, ennemi des familles,

Favori de l'enfer, courtisan mal renté,

Tombeaux et lupanars montrent sous leurs charmilles

Un lit que le remords n'a jamais fréquenté.

Et la bière et l'alcôve en blasphèmes fécondes

Nous offrent tour à tour, comme deux bonnes soeurs,

De terribles plaisirs et d'affreuses douceurs.

Quand veux-tu m'enterrer, Débauche aux bras immondes?

Ô Mort, quand viendras-tu, sa rivale en attraits,

Sur ses myrtes infects enter tes noirs cyprès?

A két jó nővér 

(Kiss Sándor fordítása)

A Züllés, a Halál két bűbájos leányka,

egészségük szilárd, a csókban gazdagok,

örökre szűz ölük bújik drapériába,

s bár folyton robotol, még nem szült magzatot.

Pokol kegyence és romlás koldus lakája,

gyászos költő, akit család megtagadott,

a bordély és a sír hűs lugasába várja,

hogy önmarcangolás nélkül alhasson ott.

Két jó nővér nekünk az alkóv, a koporsó,

istent tagadva nyújt mindkettő hol szelíd

borzalmat, hol pedig mámornak kéjeit.

Züllés, szennyes karod mikor ölel utolszor?

Riválisod, Halál, belém mikor karolsz,

hogy a gyász ciprusát rossz mirtuszába oltsd?

***

A két jó nővér

(Kosztolányi Dezső fordítása)

A Kéj meg a Halál két drága nővér,

kik csókot adnak, frissen, mindenütt.

De sose szült e két előkelő vér,

meddő maradt rongyfödte csípejük.

A poklok költőjének, aki bágyadt,

és nem találja kedvét semmiben,

a temető s a bordélyház ad ágyat,

hol álmatlan álomban elpihen.

A koporsóhoz s ágyhoz tér meg újra,

s e két nővér, lelkét, a végtelent,

szörnyű gyönyörre, édes kínra gyújtja.

Mikor temetsz el, mocskos-arcú Kéj te,

s mikor tűzöd be, ó Halál, te szent,

bús ciprusod vad mirtusza helyébe?

***

A két jó nővér

(Szabó Lőrinc fordítása)

Kedves két leányka a Halál és a Kicsapongás;

hogy szeretnek, vadúl és egészségesen!

Rongyfedte és örök-szűz ölük, noha folyvást

fárad és dolgozik, még nem szűlt sohasem.

A családkerülő, gyászos költőt, ki romlás

kegyence, sanyarú udvaronc, s pénztelen,

a sír s a lupanár vackán oly öröm, oly láz

várja, amely soha önvádat nem terem.

A koporsó meg az alkóv pokoli odva,

két irgalmas nővér, iszonyú kéjeket

kínál, szörnyű gyönyört, s borzadályt, édeset.

Kicsapongás, mikor temetsz szennyes karodba?

S mikor jössz, óh, Halál, szép riválisa, hogy

roncs mirtuszába oltsd fekete ciprusod?

***

A két jó nővér

(Tornai József fordítása)

Kicsapongás, Halál két kedves, drága lányka,

egészségük örök, a csókjuk záporos,

testük dísze a rongy, s szűz ágyékuk zihálva

örökké dolgozik, gyümölcsöt mégse hoz.

Téged, Költő, te gyász, ó te családok átka,

kit kedvel a pokol, te gyatra udvaronc,

a bordély meg a sír tessékel lugasába,

hol áll az ágy, amin önvád sose kínoz.

S koporsó és a zug, hol szitok és a rontás

egymást váltva kinál két jó nővér gyanánt

iszonyatos gyönyört s szörnyű cirógatást.

Ó mikor kapsz mocsok-karodba, Kicsapongás?

S vetélytársa, Halál, mikor jössz, hogy rohadt

mirtuszára terítsd sötét ciprusodat?