J'implore ta pitié, Toi, l'unique que j'aime,

Du fond du gouffre obscur où mon coeur est tombé.

C'est un univers morne à l'horizon plombé,

Où nagent dans la nuit l'horreur et le blasphème;

Un soleil sans chaleur plane au-dessus six mois,

Et les six autres mois la nuit couvre la terre;

C'est un pays plus nu que la terre polaire

— Ni bêtes, ni ruisseaux, ni verdure, ni bois!

Or il n'est pas d'horreur au monde qui surpasse

La froide cruauté de ce soleil de glace

Et cette immense nuit semblable au vieux Chaos;

Je jalouse le sort des plus vils animaux

Qui peuvent se plonger dans un sommeil stupide,

Tant l'écheveau du temps lentement se dévide!

De profundis clamavi*

(Szabó Lőrinc fordítása)

Hozzád könyörgök, óh, Hozzád, kit még imádok,

az örvényből: ide, ide zuhantam én.

Zord táj, szűk láthatár nehezedik körém,

s éjjel a borzadály röpköd itt és az átok;

félévig nap süt, óh, melegnélküli fény,

s másik féléven át sötét fed, örök éjfél;

meztelenebb ez a világ a sarkvidéknél;

se állat, se patak, se erdő, se növény!

Nincs hát, nincs borzalom, amely túltenne dermedt

dühén ennek a jég-napos, vad végtelennek,

s ezen a megujúlt fekete káoszon.

Boldogabb nálam a leghitványabb barom:

irigylem, amiért nehéz álmába dőlhet,

olyan lassan pereg orsaja az időnek!

*De profundis clamavi ad Te, Domine! - A mélységből kiáltok, Uram, hozzád! (130 (129). Zsoltár)

***

De profundis clamavi*

(Paál Zsolt fordítása)

Hozzád kiáltok én Szentem és áldalak!

Örvénybe hullt szívem, és irgalmat könyörög,

Lelkem halott táj, mely fölé vihar dörög,

s az éj üvölt bennem, mint átkos, vad alak.

Féléven át a napom fáradt, bús, hideg,

s újabb féléven át vak éjbe hull e táj,

akár a sarkvidék, oly pöre, szinte fáj,

nincs benne eredő, sem patak, nyáj vagy liget.

Nincs borzasztóbb, mint e jéggé csüggedt lét,

hol a holt nap lengi a roppant tér félelmét,

mely fullasztóbb, mint az ős-Káosz éji öble,

s irigyen bámulok minden hitvány dögre,

mely üres álmok közt hever tudatlanul,

időm lustán pereg, ahogy por a porra hull.

***

De profundis clamavi

(Tornai József fordítása)

Szerelmem csak te vagy; szánalmadért kiáltok,

végtelen szakadék, hova szívem zuhant.

Olyan földrész ez itt zárt láthatár alatt,

hogy éjjel borzalom száll s istenkáromlások.

Nem melegít a nap jó hat hónapon át,

másik hat hónapig éj lepi be a földjét;

e tájnál nem lehet a sarkvidék se pőrébb:

− se állat, se patak, se erdő, se virág.

Mi mulhatná fölül az iszony e világát,

mit könyörtelenül e jég-nap fagya jár át

s az őskáosz-szerű, fölmérhetetlen éjt?

A tompa barmot is irigylem már azért,

mert boldog, hogyha mély, sötét álma bezárja,

orsódnak, ó idő, oly lassan fogy a szála!