Au pays parfumé que le soleil caresse,

J'ai connu, sous un dais d'arbres tout empourprés

Et de palmiers d'où pleut sur les yeux la paresse,

Une dame créole aux charmes ignorés.

Son teint est pâle et chaud; la brune enchanteresse

A dans le cou des airs noblement maniérés;

Grande et svelte en marchant comme une chasseresse,

Son sourire est tranquille et ses yeux assurés.

Si vous alliez, Madame, au vrai pays de gloire,

Sur les bords de la Seine ou de la verte Loire,

Belle digne d'orner les antiques manoirs,

Vous feriez, à l'abri des ombreuses retraites

Germer mille sonnets dans le coeur des poètes,

Que vos grands yeux rendraient plus soumis que vos noirs.

Egy kreol hölgynek

(Tóth Árpád fordítása)

A párfőmös hazán, hol enyhe nap bizserget,

S a hajló lombivek tüze bíborparázs,

S a szemre lusta kéjt a pálmák búja perget,

Kreol nőt láttam én, ki csupa új varázs.

Arca sápadt s meleg, és kábulatba kerget

Barna nyakán a lágy, kényes, finom vonás;

Mint karcsú nagy vadász, barangolja a berket,

Mosolya nyugalom, és szeme hallgatás.

Úrnőm, honunkba jöjj, mely az örök gloire-é,

A Szajna partja vár s a kedves, zöld Loire-é,

S mely antik kúriák dísze lehetne, vidd

Szépséged versirók közé, hogy árnyas csendben

Hajtson szonetti rajt szivük, s hűségesebben

Imádják nagy szemed, mint néger rabjaid.

Egy kreol hölgyhöz

(Paál Zsolt fordítása)

Az illatos tájon, mit renyhe napfény áthat,

még lombok ringnak, mint, bíborló lágy ölek,

s a pálmák közt, hova bágyadt szem láthat,

kreol nőt lát, kit visz a lágy önkívület.

Halovány arca most megigéz; s rajta lázak,

nyakán a nap heve komoly-szelíd vonás lett,

alakja büszke láng, mit hajt a szent vadászat,

mosolya néma és szeme lágy bűvölet.

Ha majd örök dicsű tájunkra jő e szép Hölgy,

Kit Szajna-part vár és a fényes zöld Loire-völgy,

hogy ékesítsen ős palotát, s ott, ahol rég

trubadúr-had dalolt árnyas parkokon,

ma is ezer szonett zsendül sok dalnokon,

s mint néger rabjai, jobban vágyják hő szemét.