Semper eadem

(Babits Mihály fordítása)

„Honnét jön – kérdezéd – e különös busongás,

mely árad s megtörik, mint szirten a habok?” –

Ha megvolt a szüret, ha véget ért a zsongás

a szívben: élni kín. Ez rég tudott titok.

Egyszerü bánat ez, nincs rejtély benne semmi

s mint nálad az öröm, oka ismerve jól.

Szünj hát, szép kandi lány, kérdést kérdésre tenni

s bár hangod édes és bár hangod szép: ne szólj!

Ne szólj, tudatlanom! te még ép-szárnyu lélek!

gyermekmosolyu száj! jobban még, mint az élet,

finom fonálba köt bennünket a Halál.

Hagyj! hagyj! egy öncsalás révén hadd részegüljek!

mint szép álomba, szép szemedbe hadd merüljek!

Szunnyadni térek én szemöldököd alá.

***

Semper eadem

(Tornai József fordítása)

„Ó mondd, honnan jön e különös szomorúság,

ahogy tenger sötét, csupasz sziklálra fut?”

−Ha egyszer a szivünk kipréseli a mustját,

rossz élni, titok ez, amit mindenki tud,

egyszerű fájdalom, nincs bebbe semmi rejtély,

s akárcsak örömöd, ismerős, mint a nap.

te szép kiváncsi, hát tovább ne is keresgélj,

s hallgass el végre már, bármily halk a szavad!

Hallgass, tudatlanom, mindig nagy-lángu lélek!

Gyerek-mosolyu száj, még jobban, mint az Élet,

tart minket a Halál, finom-szálú kötél,

hagyd úszni szívem a hazugság mámorában,

két szemedben, amely gyönyörűbb, mint az álom,

ott altasson soká pillád alatt az éj!

***

Semper eadem

(Paál Zsolt fordítása)

„Honnan hát a bánat, e komor és fájó bú,

mely mint sötét hullám, kopár szirtnek rohan?”

Ha beérik szívünk, lehet a szív szomorú,

s kár eztán élni már, hisz tudják ezt sokan.

Ez köznapi bánat nem rejteni való,

akár az örömöd, mi okra jól felel,

Ne kérd, Szép Kíváncsim, ami nem vallható!

hangod bár édes, most – hidd –, nem érdekel!

Hallgass, Tudatlanom, ki oly kedves vagy, s édes!

Szelíd ajkú gyermek, az Élet jobban véges,

mint a Halál, mely lágy fonatú mélybe vet.

Hagyj még az öncsalás szent kéje s láza közt,

hol szép szemed még szebb álmokban megfüröszt,

hogy majd rám csukhassad örök álmú szemedet!