Comme les anges à l'oeil fauve,

Je reviendrai dans ton alcôve

Et vers toi glisserai sans bruit

Avec les ombres de la nuit;

Et je te donnerai, ma brune,

Des baisers froids comme la lune

Et des caresses de serpent

Autour d'une fosse rampant.

Quand viendra le matin livide,

Tu trouveras ma place vide,

Où jusqu'au soir il fera froid.

Comme d'autres par la tendresse,

Sur ta vie et sur ta jeunesse,

Moi, je veux régner par l'effroi.

A kisértet

(Szabó Lőrinc első fordítása)

Rőtszemű angyali, éji lélek:

Szobádba vissza-visszatérek

Feléd lopózva nesztelen

Szorongó, árnyas éjjelen;

S mint ha a Hold hűs fénye érne,

Megborzongsz csókom hidegére;

Két karom úgy nyújtom ki rád,

Mint kígyó csúszik árkon át.

S ha majd az ólmos reggel ébred,

Helyem üres lesz: a kísértet

Estig hideg nyom, nem leled…

Más meghódíthat szép szavakkal:

Friss tavaszodban iszonyattal

Tőr rabommá a Rémület!

1923

A kisértet

(Szabó Lőrinc második fordítása)

Mint rőtszemű angyalok árnya,

visszamegyek majd a szobádba

és ágyadhoz csúszom puhán

lidércként minden éjszakán;

és mint a holdfény, barna bőröd

selymére hideg csókkal ömlök

s ölellek, mint kígyó, amely

árokba nyujtózik le-fel.

Reggel, mikor eltűnik álmod,

helyemet üresnek találod,

üres is estig és hideg.

Mások bókolnak, udvarolnak;

legyek én ura tavaszodnak

azzal, hogy megdermesztelek!

1941

A kísértet

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Ágyadhoz surranok sötétlőn,

mint lángszemű angyal, ha éj jön,

s feléd kúszom majd zajtalan

a hosszú árnyon, egymagam.

Csókot lopok rád, büszke barna,

miként a hold a hűs avarra,

s ölellek is, te bóditó,

mint sírt a reszkető kigyó.

Ha jő az ólomszinű regg,

hideg lesz a bús ágyüreg,

s estélig elhagyatva látod.

Más lágy, szelíd szivet ural,

én rémülettel, bosszuval

tiprom le majd az ifjuságod!