Ô Lune qu'adoraient discrétement nos pères,

Du haut des pays bleus où, radieux sérail,

Les astres vont te suivre en pimpant attirail,

Ma vieille Cynthia, lampe de nos repaires,

Vois-tu les amoureux sur leurs grabats prospères,

De leur bouche en dormant montrer le frais émail?

Le poète buter du front sur son travail?

Ou sous les gazons secs s'accoupler les vipères?

Sous ton domino jaune, et d'un pied clandestin,

Vas-tu, comme jadis, du soir jusqu'au matin,

Baiser d'Endymion les grâces surannées?

— «Je vois ta mère, enfant de ce siècle appauvri,

Qui vers son miroir penche un lourd amas d'années,

Et plâtre artistement le sein qui t'a nourri!»

A megbántott holdvilág

(Tóth Árpád fordítása)

Óh, Hold, kit eleink meghitt csöndben imádtak,

Kék honod magasán, ahol fénylő szeráj

Kisér, a csillagok, a cifra, dús uszály,

Én régi Cynthiám, lámpása a világnak,

Mit látsz? Silányan is boldog szerelmi ágyat,

Ahol zománcosan szunnyad az üde száj?

Vagy költőhomlokot? mely versre dőlve fáj?

Vagy száraz fű alatt a párzó viperákat?

Míg sárga selymesen jössz, s lépted halk s szelíd,

Most is, mint hajdanán, estétől reggelig

Szívnád Endymion elaggott bájú csókját?

"- Roncs század gyermeke, anyád látom, aki

Tükre fölé hajol, bár lomha évek nyomják,

S mely téged szoptatott, keblét kendőzgeti."