Ô toi, le plus savant et le plus beau des Anges,

Dieu trahi par le sort et privé de louanges,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Ô Prince de l'exil, à qui l'on a fait tort

Et qui, vaincu, toujours te redresses plus fort,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi qui sais tout, grand roi des choses souterraines,

Guérisseur familier des angoisses humaines,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi qui, même aux lépreux, aux parias maudits,

Enseignes par l'amour le goût du Paradis,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

5 Ô toi qui de la Mort, ta vieille et forte amante,

Engendras l'Espérance, — une folle charmante!

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

6 Toi qui fais au proscrit ce regard calme et haut

Qui damne tout un peuple autour d'un échafaud.

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi qui sais en quels coins des terres envieuses

Le Dieu jaloux cacha les pierres précieuses,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi dont l'oeil clair connaît les profonds arsenaux

Où dort enseveli le peuple des métaux,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi dont la large main cache les précipices

Au somnambule errant au bord des édifices,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi qui, magiquement, assouplis les vieux os

De l'ivrogne attardé foulé par les chevaux,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi qui, pour consoler l'homme frêle qui souffre,

Nous appris à mêler le salpêtre et le soufre,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi qui poses ta marque, ô complice subtil,

Sur le front du Crésus impitoyable et vil,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Toi qui mets dans les yeux et dans le coeur des filles

Le culte de la plaie et l'amour des guenilles,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Bâton des exilés, lampe des inventeurs,

Confesseur des pendus et des conspirateurs,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Père adoptif de ceux qu'en sa noire colère

Du paradis terrestre a chassés Dieu le Père,

Ô Satan, prends pitié de ma longue misère!

Prière

Gloire et louange à toi, Satan, dans les hauteurs

Du Ciel, où tu régnas, et dans les profondeurs

De l'Enfer, où, vaincu, tu rêves en silence!

Fais que mon âme un jour, sous l'Arbre de Science,

Près de toi se repose, à l'heure où sur ton front

Comme un Temple nouveau ses rameaux s'épandront!

A sátán litániája

(fordította: Babits Mihály)

Óh, te legdélcegebb angyal, és legtudósabb!

Megcsalt isten, kinek himnusszal nem adóznak:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Száműzés hercege, te bántott, büszke úr,

kinek levert erőd mindegyre megujul,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Titkok királya te, és mindenek tudója!

te, földi bánatok bizalmas gyógyitója,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te, ki a páriát, s a poklos, bús rabot

a kéjben édenek izére oktatod:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te, ki a vén Halált ölelve, durva dámád,

nemzetted a Reményt, bájos és balga lányát:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Kitől a lázadók szemének lángja kél,

mely egy vérpad körül egy népet elitél,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te, ki tudod hogy a Féltékeny Úr a drága-

követ hol dugta el földbe és éjszakába:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te, ki az Arzenált látod a föld alatt,

hol az Ércek nehéz népei nyugszanak:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Kinek széles keze a háztetőkön alva-

járó előtt a tárt mélységet eltakarja,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Ki késett borivók vén csontját, mely fölött

a vad ló tipor át, puhává bűvölöd,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

11 Te ki, hogy elcsitítsd a bénát és unottat,

ként és salétromot keverni tanitottad,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Te aki, mint ravasz cinkos, a gaz s konok

Krőzusok homlokán bélyeged megnyomod,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Ki titkos ujjal érsz szivéhez és eszéhez

a lánynak, míg csupán sebre és rongyra éhez,

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Üzöttek botja, vágy lámpása, lobogó!

sötét tervekben és bitónál gyóntató!

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Jó nevelő nekünk, kiket a földi Éden

kertjéből az atya kiűzött vak dühében:

Óh Sátán, könyörülj inségem hosszu kínján!

Imádság

Dicsőség s tisztelet, Sátán, hol nem lakol

többé, a Menny magas felhői közt, s Pokol

mélyeiben, ahol örökre csöndben álmodsz!

Add, hogy heverve, míg mellettem, mint egy árbóc,

a Tudás fája nyúl, veled legyek, ha majd

lombja fejed fölött, mint új Templom, kihajt!

* * *

A sátán litániája 

(Tornai József fordítása)

Ó te legeszesebb és legragyogóbb Angyal,

sors-elárulta isten, kit senki sem magasztal,

ó Sátán, szánj meg itt sötét, örök kinomban!

Száműzött Hercegem, ártatlan áldozat,

legyőzött, de aki mindig új szárnyakra kap,

ó Sátán…

Mindent tudsz, alvilág tűz-jogarú királya,

te jó varázsszer az emberi szorongásra,

ó Sátán…

Te fogod páriák és leprások kezét

s meg sejteted velük az Édenkert izét,

ó Sátán…

Te, aki a halál régi, erős szerelmed

méhében a Reményt nemzetted bűvöletnek,

ó Sátán…

Kitől az elitélt szeme is fölragyog

s vér padján egy szid minden bámészkodót,

ó Sátán…

Te, ki tudod, a föld melyik irigy zugába

dugta el Isten a gyémántjait vigyázva,

ó Sátán…

Te, aki mélyen a föld alá tekintesz le,

hol fémek népei alszanak eltemetve,

ó Sátán…

Te, kinek nagy keze a meredélyt takarja,

mikor a holdkóros a háztetőt kutatja,

ó Sátán…

Te, ki varázsosan a részeg csontjait 

hajlékonnyá teszed: ló lép rá s nem törik,

ó Sátán…

11 Ki, hogy a gyönge, kis embert is megvigasztald,

a ként salétromot a kezébe adtad,

ó Sátán…

Te kinek bélyege, mert vén cinkos vagy ám, 

ott virít a fukar, vad Krőzus homlokán,

ó Sátán…

Aki lányok kamasz szemébe és szívébe

a rongyok és sebek szerelmét belevéste,

ó Sátán…

Üldözöttek botot, lámpát fölfedezők,

tőled kapnak vigaszt bitónál bűnözők,

ó Sátán…

Nevelő apánk, mert minket a földi éden-

kertből Istenatyánk kivert sötét dühében,

ó Sátán, szánj meg itt sötét, örök kinomban!

Ima

Dicsőség s tisztelet, ó Sátán, Odafönt,

hol voltál nagy-nagy úr s ki most álmodsz a csönd

legmélyén, a Pokol éjszakájába-verten!

Add, hogy majd a Tudás Fája alatt lelkem 

nálad pihenjen el, ha homlokod fölött,

A Tudásfa alatt, hol lombja szétterül,

mint új Templom, az ág megint zöld lombot ölt!