Pascal avait son gouffre, avec lui se mouvant.

— Hélas! tout est abîme, — action, désir, rêve,

Parole! Et sur mon poil qui tout droit se relève

Mainte fois de la Peur je sens passer le vent.

En haut, en bas, partout, la profondeur, la grève,

Le silence, l'espace affreux et captivant...

Sur le fond de mes nuits Dieu de son doigt savant

Dessine un cauchemar multiforme et sans trêve.

J'ai peur du sommeil comme on a peur d'un grand trou,

Tout plein de vague horreur, menant on ne sait où;

Je ne vois qu'infini par toutes les fenêtres,

Et mon esprit, toujours du vertige hanté,

Jalouse du néant l'insensibilité.

— Ah! ne jamais sortir des Nombres et des Êtres!

Az örvény

(Babits Mihály fordítása)

Pascal mélységben élt, mely együtt járt vele.

- Óh jaj, minden gödör! - a vágy, a szó, a Törvény

s a Tett is! S hajamon, mely feláll, égre törvén,

úgy érzem, átszalad a félelem szele.

Fenn és lenn, mindenütt a szakadék, az örvény,

kietlen némaság megejtő, vad tere;

éjjeleim vásznát az Úr himzé tele:

bámúlok bölcs keze sok lázas, tarka szörnyén.

Az álom úgy ijeszt, mint egy nagy szörnyü Lyuk,

hol lelkünk mélybe hull s ki tudja, hova jut?

Végtelen les felém minden ablaknyiláson.

És szellemem, melyet vak szédülés kisért,

kíntalanságodat irígyli, semmiség!

- Óh csak a Számok és Lények honát ne lássam!