Sois sage, ô ma Douleur, et tiens-toi plus tranquille.

Tu réclamais le Soir; il descend; le voici:

Une atmosphère obscure enveloppe la ville,

Aux uns portant la paix, aux autres le souci.

Pendant que des mortels la multitude vile,

Sous le fouet du Plaisir, ce bourreau sans merci,

Va cueillir des remords dans la fête servile,

Ma Douleur, donne-moi la main; viens par ici,

Loin d'eux. Vois se pencher les défuntes Années,

Sur les balcons du ciel, en robes surannées;

Surgir du fond des eaux le Regret souriant;

Le soleil moribond s'endormir sous une arche,

Et, comme un long linceul traînant à l'Orient,

Entends, ma chère, entends la douce Nuit qui marche.

Áhítat

(Tóth Árpád fordítása)

Én drága Bánatom, légy jó, nyugton maradj ma.

Az Alkonyt hívtad, ím, leszállt, itt van, fogadd:

Setét legét a halk városnak leplül adja,

És békét hint emitt, amott meg gondokat.

Most, míg a csőcselék szívét kínnal maratja

A mord hóhér, a Kéj, s vad ostort bontogat,

S rossz dáridón a nép az únt csömört aratja,

Add, Bánatom, kezed: hagyd a bolondokat.

Jer! Nézd, lehajlanak holt éveink az égi

Erkélyekről, fakó ruhájuk selyme régi;

Mély habból mosolyos Megbánás ring ma fel;

Egy vén híd-ív alá a Nap holtan zuhan már,

S Keletre hömpölyög hatalmas gyászlepel:

Ott - hallod, édesem? - a csöndes Éj suhan már...