Le poète au cachot, débraillé, maladif,

Roulant un manuscrit sous son pied convulsif,

Mesure d'un regard que la terreur enflamme

L'escalier de vertige où s'abîme son âme.

Â

Les rires enivrants dont s'emplit la prison

Vers l'étrange et l'absurde invitent sa raison;

Le Doute l'environne, et la Peur ridicule,

Hideuse et multiforme, autour de lui circule.

Ce génie enfermé dans un taudis malsain,

Ces grimaces, ces cris, ces spectres dont l'essaim

Tourbillonne, ameuté derrière son oreille,

Ce rêveur que l'horreur de son logis réveille,

Voilà bien ton emblème, Âme aux songes obscurs,

Que le Réel étouffe entre ses quatre murs!

Tasso a börtönben (Delacroix festménye)

(Szabó Lőrinc fordítása)

Rongyosan, betegen, a pincében, ahol

görcsös lába tekercs kéziraton tipor,

szeme lángborzadály: a költő nézi, méri

az örvény lépcsejét, mely a lelkét igézi.

Ami körötte zeng, a képtelen s bizarr

felé csábítja a sok harsogó kacaj;

Kétely öleli és min ezernyelvü zsongás

beszél hozzá a rút, nevetséges Szorongás.

E szörnyű, dögletes börtönbe zárt zseni,

s e sok szörny, váz, sikoly, amelynek rémei

uszított falkaként örvénylenek le rája,

Tasso, ki ráeszmél zárkája iszonyára,

a te jelképed, óh, lélek, te álmodó,

akit négy fala közt összetör a Való!