À J.G.F.

Je te frapperai sans colère

Et sans haine, comme un boucher,

Comme Moïse le rocher!

Et je ferai de ta paupière,

Pour abreuver mon Saharah,

Jaillir les eaux de la souffrance.

Mon désir gonflé d'espérance

Sur tes pleurs salés nagera

Comme un vaisseau qui prend le large,

Et dans mon coeur qu'ils soûleront

Tes chers sanglots retentiront

Comme un tambour qui bat la charge!

Ne suis-je pas un faux accord

Dans la divine symphonie,

Grâce à la vorace Ironie

Qui me secoue et qui me mord?

Elle est dans ma voix, la criarde!

C'est tout mon sang ce poison noir!

Je suis le sinistre miroir

Où la mégère se regarde.

Je suis la plaie et le couteau!

Je suis le soufflet et la joue!

Je suis les membres et la roue,

Et la victime et le bourreau!

Je suis de mon coeur le vampire,

— Un de ces grands abandonnés

Au rire éternel condamnés

Et qui ne peuvent plus sourire!

Héautontimorouménos

(Szabó Lőrinc fordítása)

J. G. F.-nek

Megütlek, mint tagló a barmot,

düh s gyűlölet nélkül; ahogy

Mózes a sziklára csapott!

- S hogy pillád kútja hűtse zsarnok

Szaharámat, kipréselem

szemedből vizeit a kínnak:

reményvitorlás vágyaim vad

hajója sós könnyeiden

nagy és szabad tengerre lendűl,

s zokogásodtól részegen

úgy visszhangzik majd a szivem,

mint dob, mikor rohamra perdűl.

Vagy nem torz akkord vagyok-e

az isteni szimfóniában

a Gúny miatt, melynek falánkan

ráz és marcangol a dühe?

Sötét mérge bennem a vér! A

hangomban ő rikoltozik!

A kárhozott vagyok, akit

tükrének használ a Megaera!

Az arc vagyok és az ököl!

A tőr s a seb, melybe a tőr csap!

A kerék s a kerékbe tört tag

és a hóhér és akit öl:

saját vámpírom - a valódi

nagy árvák egyike, kire

örök kacajt mért végzete,

s aki már nem tud mosolyogni!