Ce soir, la lune rêve avec plus de paresse;

Ainsi qu'une beauté, sur de nombreux coussins,

Qui d'une main distraite et légère caresse

Avant de s'endormir le contour de ses seins,

Sur le dos satiné des molles avalanches,

Mourante, elle se livre aux longues pâmoisons,

Et promène ses yeux sur les visions blanches

Qui montent dans l'azur comme des floraisons.

Quand parfois sur ce globe, en sa langueur oisive,

Elle laisse filer une larme furtive,

Un poète pieux, ennemi du sommeil,

Dans le creux de sa main prend cette larme pâle,

Aux reflets irisés comme un fragment d'opale,

Et la met dans son coeur loin des yeux du soleil.

Bánatos holdvilág

(Babits Mihály fordítása)

A fáradt holdvilág oly rest és álmatag ma,

mint bájos, lanyha hölgy elomló vánkoson

ha elalvás előtt langy ujja símogatva

szép keble vonalán könnyeden átoson.

Lágy felleglavinák szinselyem sima hátán

körülnéz elhalón, s bágyatag elhever,

hosszan alélva a sok fehér csoda láttán

mely dús virág gyanánt a kék egen kikel.

S ha néha-néha, rest buvában, lopva, rejtve,

földünkre lankatag egy néma könnyet ejt le,

egy bús poéta, ki jámborul fennviraszt,

e könny sápadt vizét hüs tenyerébe kapja,

ahol szinjátszva ég, mint egy opáldarabka,

s hová nem lát a nap: szivébe rejti azt.