Il me semble parfois que mon sang coule à flots,

Ainsi qu'une fontaine aux rythmiques sanglots.

Je l'entends bien qui coule avec un long murmure,

Mais je me tâte en vain pour trouver la blessure.

À travers la cité, comme dans un champ clos,

Il s'en va, transformant les pavés en îlots,

Désaltérant la soif de chaque créature,

Et partout colorant en rouge la nature.

J'ai demandé souvent à des vins captieux

D'endormir pour un jour la terreur qui me mine;

Le vin rend l'oeil plus clair et l'oreille plus fine!

J'ai cherché dans l'amour un sommeil oublieux;

Mais l'amour n'est pour moi qu'un matelas d'aiguilles

Fait pour donner à boire à ces cruelles filles!

A vérkút

(Tóth Árpád fordítása)

Úgy érzem néha, hogy omlón itthágy a vér,

Mint bő kút csobog el, mely zokogva zenél.

Hallom, hogy lejt az ár, hosszú morajjal esve,

S a sebet nem lelem, ujjam bárhogy keresse.

S a városba a vér, mint zárt mederbe tér,

Tócsás szigetje lesz a járda és a tér,

Minden szomjúhozó torkán kéjt adva pezsg le,

És a természetet átfesti víg veresre.

Vágytam gyakorta én nehéz bor mámorát,

Álmot, egy napra csak, amíg tompulna kínom:

De bortól lesz a szem éles, a fül meg fínom!

Kerestem szerelem kába álomporát,

De hajh, a szerelem tűvel szórt matracom csak,

Hogy inni vért a vad lányoknak újra ontsak!

***

A vér-forrás

(Tornai József fordítása)

Úgy rémlik néha, hogy a vérem elcsorog,

mint mély forrás, amely ütemesen zokog.

Tisztán hallom, sebes habjai hogy zenélnek

s hiába keresem, hol pusztít a sötét seb.

Fut a város felé és zárt térbe jut ott,

tócsákban önti el a köves utcasort,

szomját oltja vele minden jó földi lélek

s minden dolgot, helyet vérvörös szinűvé fest!

A bort, a hitetőt, hányszor kivántam én, 

hogy elaltassa, ha létem félelme rombol,

de tisztább lesz a szem és jobb a fül a bortól!

Felejtés álma vár a szerelmed ölén?

De nekem a gyönyör csak tűvel teli matrac,

hogy szilaj lányokat a véremmel itassak.