Alászállt Don Juan tengernek fenekére,
a Hádészban Kharón rézobolust kapott,
egy morc kéregető két evezőt kezébe,
akár Antiszthenész, kevélyen ragadott.
Lógó mellükkel és kibomló köntösükben
sok asszony szenvedett a komor ég alatt,
az áldozatok elterülő tömegében
sírt sóhajuk, s jajuk mint bús uszály haladt.
Sganarelle röhögött, követelte a jussát,
s mutatták Don Luis remegő ujjai
a bolyongó halott lelkeknek hetyke sarját,
aki vén atyja ősz fejét gúnyolta ki.
Valaha szerető, ma hűtlen társa mellett
szép Elvira, a báj s szüzesség asszonya
már csak búcsúmosolyt remélt, azért esengett,
s hogy bár szólana Don Juan esküszava.
Egy büszke kőszobor várt teljes vértezetben,
elölről vágta szét a sötét áradást;
de a hős ráhajolt kardjára, s rezdületlen
csak a hullámokat figyelte, semmi mást.
2024. június 9.
* * *
Alászállt Don Juan a tenger fenekére,
S mikor obolusát Kharónnak od’adta,
Egy morc kéregető az evezőt kezébe,
akár Antiszthenész, kevélyen ragadta.
Lógó mellükkel és kibomló köntösükben
Sok asszony szenvedett a komor ég alatt.
Mint áldozatok elterülő tömegében
Sírt sóhajuk, s a jajj uszálya megmaradt.
Sganarelle vigan követelte a jussát,
S Don Luis reszkető ujjával mutatta
A bolyongó halott lelkeknek hetyke sarját,
aki atyja fehér homlokát gúnyolta.
Egykoron szerető, ma hűtlen társa mellett
Elvira, a kecses tisztaság asszonya
Már csak búcsúmosolyt remélt, azért esengett,
Mely az első igaz csókkal felért volna.
Egy magas kőszobor várt teljes vértezetben,
Az élről vágta szét a sötét áradást;
Ám a hős ráhajolt kardjára, s rezdületlen
Csak az ébereket nézte, nem látva mást.
2021. 06. 03.
Quand Don Juan descendit vers l'onde souterraine
Et lorsqu'il eut donné son obole à Charon,
Un sombre mendiant, l'oeil fier comme Antisthène,
D'un bras vengeur et fort saisit chaque aviron.
Montrant leurs seins pendants et leurs robes ouvertes,
Des femmes se tordaient sous le noir firmament,
Et, comme un grand troupeau de victimes offertes,
Derrière lui traînaient un long mugissement.
Sganarelle en riant lui réclamait ses gages,
Tandis que Don Luis avec un doigt tremblant
Montrait à tous les morts errant sur les rivages
Le fils audacieux qui railla son front blanc.
Frissonnant sous son deuil, la chaste et maigre Elvire,
Près de l'époux perfide et qui fut son amant,
Semblait lui réclamer un suprême sourire
Où brillât la douceur de son premier serment.
Tout droit dans son armure, un grand homme de pierre
Se tenait à la barre et coupait le flot noir;
Mais le calme héros, courbé sur sa rapière,
Regardait le sillage et ne daignait rien voir.
(Tóth Árpád fordítása)
Alighogy don Juan Hádeszbe szállt a rémes
Vízre, s Cháronnak ott már obulust adott,
Egy koldus, zordszemű s kevély, mint Antisthénes,
Két kézre evezőt vak dühhel ragadott.
Csüggő keblekkel és szétnyíló köntösökben
Vonagló nőcsapat kelt a vak ég alatt:
Nagy áldozati nyáj, tolongtak egyre többen,
S jajuk, mint bús uszály, a csónakkal haladt.
Röhögve Sganarelle bérért nyújtotta karját,
Míg don Luis a mély parton bolyongni húnyt
Lelkeknek reszkető ujjal mutatta sarját,
Fiát, ki dölyfösen szórt ősz fejére gúnyt.
A szűzi és sovány Elvira, fázva, gyászban,
Férjét a hűtelent s a drágát, nézte még:
Búcsú-mosolyra várt, hol még a régi lázban
Szavalt első szavak szelíd visszfénye ég.
Egy roppant kőszobor, vad fegyverek vitéze,
A kormányt nyomta le, s oszolt az éjszin ár;
Ám hűs gőggel a hős, kardjára dőlve, nézte
A felszántott vizet - mást meg se látva már.
* * *
(Tornai József fordítása)
Hogy Don Juan leszállt az alvilág vizéhez
és ott KHáronnak egy rézobolust adott,
egy koldús, vad, kevély, akár egy Antiszthénesz
bosszúálló karral evezőt ragadott.
Csüngő mellekkel, a ruhájuk szétzilálva,
nők vonaglottak a kormos égbolt alatt,
és mint áldozatok hatalmas, szörnyü nyája,
jajgatva hosszasan, követték az utast.
Sganarelle röhögött s követelte jutalmát,
miközben Don Luis reszkető ujjai
a parton botladozó halottaknak mutatták
a vakmerőt, ki ősz apját gúnyolta ki.
Gyászától remegőn, előtte csalfa párja,
kis szeretője volt − a tört, szűz Elvira,
mintha egy utolsó, fénylő mosolyra várna,
melyben izzana még Juan esküszava.
Fegyverben, magasan egy nagy kő-ember ott a
kormányt tartotta, és szálltak az áron át,
de nyugodt volt a hős, a kardjára hajolva,
csak a nyomdokvizet figyelte, semmi mást.