Mon enfant, ma soeur,

Songe à la douceur

D'aller là-bas vivre ensemble!

Aimer à loisir,

Aimer et mourir

Au pays qui te ressemble!

Les soleils mouillés

De ces ciels brouillés

Pour mon esprit ont les charmes

Si mystérieux

De tes traîtres yeux,

Brillant à travers leurs larmes.

Là, tout n'est qu'ordre et beauté,

Luxe, calme et volupté.

Des meubles luisants,

Polis par les ans,

Décoreraient notre chambre;

Les plus rares fleurs

Mêlant leurs odeurs

Aux vagues senteurs de l'ambre,

Les riches plafonds,

Les miroirs profonds,

La splendeur orientale,

Tout y parlerait

À l'âme en secret

Sa douce langue natale.

Là, tout n'est qu'ordre et beauté,

Luxe, calme et volupté.

Vois sur ces canaux

Dormir ces vaisseaux

Dont l'humeur est vagabonde;

C'est pour assouvir

Ton moindre désir

Qu'ils viennent du bout du monde.

— Les soleils couchants

Revêtent les champs,

Les canaux, la ville entière,

D'hyacinthe et d'or;

Le monde s'endort

Dans une chaude lumière.

Là, tout n'est qu'ordre et beauté,

Luxe, calme et volupté.

Utra hivás

(Szabó Lőrinc fordítása)

Hugom, Szerelem

szállj messze vélem,

szállj boldog egekbe suhanva!

hol a vágy hona vár,

szerelemre halál

s a világ lelked köde-hamva!

A nap tüze más:

nedves ragyogás

s bús lelkem oly puha köntös,

mint baltüzü éj-

szemedben a kéj

halk fátyla, ha könnyeket öntöz.

Csupa szépség odalent,

csupa fény és csupa rend.

Sok drága butort

ragyogni csiszolt

az idő simafényü zománca;

illat- s zamatár

kék mámora száll

s kertünket elönti az ámbra,

sok tompa tükör

mély sikja büvöl

csodálni Kelet ragyogását,

melynek szine friss

és szótalan is

bezsongja szivedbe varázsát.

Csupa szépség odalent,

csupa fény és csupa rend.

Nézd: mennyi hajó!

álomba haló

tülküktől zeng a csatorna;

ez mind tied: ints!

s nincs oly csoda-kincs,

mely lábad elé ne omolna!

Hűs alkonyi csönd;

tüzglória önt

a mezőkre, tavakra csodás szint

és permetező

langy álma besző:

skarlát, arany és üde jácint.

Csupa szépség odalent,

csupa fény és csupa rend.

Nyugat, 1920; 21. szám

Útrahívás

(Szabó Lőrinc fordítása)

Lánykám, gyönyöröm,

az lesz csak öröm;

a hajónk ha a messze habon száll!

A halál meg a szív

odahúz, odahív

s a világ ott mintha te volnál!

Nedves ragyogás

a nap, s e varázs

bús lelkemet ugy telezsongja,

mint könnyein át

álnok sugarát

a szemembe szemed ha ragyogja.

A világ ott csupa rend,

szépség, gyönyör, pompa, csend.

Sok drága butort

minekünk csiszolt

az idő simafényü zománca;

száz ritka virág

szálló zamatát

elegyíti szobánkban az ámbra,

dús mennyezetek,

mély tükrök, egek

Kelet ezer isteni színben:

édes hazai

nyelvén valami

titokba avat bele minden.

A világ ott csupa rend,

szépség, gyönyör, pompa, csend.

Nézd, mennyi hajó

pihen ott! Lobogó

kalandvágy bennük a lélek!

Mi kellene! Nincs

oly távoli kincs,

mit elő nem teremtene néked!

Hűs alkonyi csönd:

tűzglória önt

városra, mezőkre csodás szint

és permetező

langy álma besző,

skarlát, arany és üde jácint.

A világ ott csupa rend,

szépség, gyönyör, pompa, csend.