Fölemelkedés 

(Szabó Lőrinc fordítása)

Völgyek, tavak felett, a bércek büszke vállán

túlszökve, tengerek s zúgó erdők felett,

túl a napon, túl a felhők és éterek,

túl a szférák örök csillagöves határánál,

lelkem, vígan mozogsz a fényben odafent

s mint jó úszó, aki a vízben szinte röppen,

kimondhatatlan és férfias, nagy örömben

tombolva hasítod a mély-mély végtelent.

Repülj jó messzire, tisztítsa meg a földi

kóroktól szellemed a tiszta, magas ég

és idd, mint isteni italt, a menny tüzét,

amely a ragyogó kristályteret betölti.

Lerázva bánatok s a roppant unalom

fojtó ködét, mely az életet nehezíti,

boldog, ki repeső szárnyát csak kifeszíti

s már ott jár azokon a fénylő utakon!

akinek lelke mint pacsirták raja szállhat

s járhatja szabadon a hajnali eget:

magától érti, míg a lét fölött lebeg

a virágok szavát és minden néma tárgyat!

***

Fölemelkedés 

(Tornai József fordítása)

Tavak, erdők fölött és a csupa szivárvány

völgyek, tenger fölött, túl a felhő-hegyen

és az örök napon és túl az éteren,

csillaggal-szórt terek ködbe vesző határán,

lelkem, fürgén suhansz a vén bolygók alatt,

mint gyors-karú uszó, ki hullám-hajtva röppen,

s kimondhatatlan és férfias, nagy örömben

vígan hasítod át a mély égboltokat.

Ó hagyd el messzire e halál-ködű fertőt,

tisztuljon meg szived az űri levegőn

s az égi tiszta fényt, mely valakit odafönn,

idd, mint tiszta italt, isteni szeszt, mig eltölt.

Rettentő bánatok és a bajok fölött,

melyek súlyukkal itt a sötét létbe zárnak,

boldog, ki hirtelen nyithat ki könnyü szárnyat

s már ott jár, ahol a derű s a tűz örök;

kinek gondolata, mint pacsirta, a kék ég

felé száll szabadon, veri hajnali fény,

a lét fölött lebeg és érti könnyedén

a néma dolgok és a virágok beszédét.