Embedded Files
Harmadik változat
Az utca harsogott, kegyetlen zaja fájt.
Egy gyászát viselő, elegáns nemesasszony
Méltósággal vonult. Keze, akár a bársony,
Megemelte buján ruháját, mint uszályt
S kecses lába körül táncot jártak a fodrok.
Ideges-remegőn szeme mámort tüzelt,
Benne a megfakult ég vad vihara kelt,
Az édes báj mögött gyilkos gyönyöre tombolt.
Villámlás… azután ismét csak éjszaka;
A Szépség elsuhant, de én életre keltem.
Viszontlátlak-e még a Földön valaha?
Másutt, távol. Talán később. Messzire. Sohsem.
Rejtély, hogy hol lehetsz, s titok, hogy merre bolygok,
De szerettelek, és ezt kellett volna tudnod.
2024. január 30.
* * *
Második változat
A zúgó utca fülsértő zajt hányt körém.
Egy karcsú úrinő − gyászát viselve fájón −
Méltósággal suhant, s emelte alabástrom-
kezével fodrait szoknyája peremén;
A lába, mint szobor, légiesen kecses.
Feszült mámorosan kortyolgattam szeméből
– Mely, akár a fakó ég, szélvihart jövendöl –
Édes bűvöletet s gyönyört, mi végzetes.
Egy villanás… s megint az éj! Csak csalfa fény,
Pillantásodra én rögvest újjászülettem.
Az öröklét előtt látlak-e, van remény?
El, messze, másfelé! Később. Tán semmikor sem!
Nem látom, merre mész, s hogy én hová, te sem,
De volnék, tudtad ezt, híved szerelmesen!
2022. november 4.
* * *
Első változat
Az utca harsogott. Bántó zaj szerteszét.
Egy sudár, karcsu hölgy gyászát viselve fájón,
Méltósággal haladt. Kezei alabástrom.
Finoman megemelte a szoknyaszegélyt.
Élénk és elegáns, kecses lába szobor.
Mámorba feszülten, kortyolgattam szeméből:
Az égbolt halovány, förgeteget jövendöl,
Az édes báj varázs, a gyönyöre gyilkol.
Villámlás… azután éj. Tovarebbenő
Pillantásától hirtelen újjászülettem,
Foglak-e látni még az öröklét előtt?
Távol. Messzire még. Túl későn. Tán sohasem.
Rejtőznöd nincs hová. És én merre megyek?
Pedig szerettelek volna, s te tudtad ezt.
2021. 01. 20.
À une passante (1860)
La rue assourdissante autour de moi hurlait.
Longue, mince, en grand deuil, douleur majestueuse,
Une femme passa, d'une main fastueuse
Soulevant, balançant le feston et l'ourlet;
Agile et noble, avec sa jambe de statue.
Moi, je buvais, crispé comme un extravagant,
Dans son oeil, ciel livide où germe l'ouragan,
La douceur qui fascine et le plaisir qui tue.
Un éclair... puis la nuit! — Fugitive beauté
Dont le regard m'a fait soudainement renaître,
Ne te verrai-je plus que dans l'éternité?
Ailleurs, bien loin d'ici! trop tard! jamais peut-être!
Car j'ignore où tu fuis, tu ne sais où je vais,
Ô toi que j'eusse aimée, ô toi qui le savais!
További fordítások
Egy járókelőhöz
(Kiss Sándor fordítása)
Az utca iszonyún okádta rám a zajt.
Egy büszke, gyászoló, szép hölgy ötlött szemembe,
magas és karcsú volt, kezével megemelte
kissé a bő füzért, s a hosszú szoknyaaljt,
hogy fürgén, kecsesen folytathassa útját.
Eszelős remegés rázott, ahogy szemén
szürke, vihart hozó égen, kiittam én
bájos nyugalma és pusztító vágya kútját.
Egy villám… majd megint az éj – Szép szökevény,
már a tekinteted fog kísérni örökké;
Viszontlátlak-e még e földön? Van remény?
Innen messze, nem itt! Később! Nem, soha többé!
Hol vagy, nem tudom, és te is holt árnyra lelsz,
téged szerettelek volna, s te tudtad ezt!
* * *
Találkozás egy ismeretlennel
(Babits Mihály fordítása)
A kába utcazaj vad hangokat vetélt.
Mély gyászban karcsu hölgy, arcán szent szenvedéssel
suhant egyszerre el előttem, lusta kézzel
emelve ringatón a fodrot és szegélyt.
Nemes, nagy, ideges, lába szobor... Előre
görbedve, mint különc, ittam én, elbüvölt,
a kába mézet és a gyilkoló gyönyört
szeméből, mely fakó ég s viharok szülője.
Egy villám... s újra éj! – Óh, illanó csoda,
kinek tekintete lelkem újjászülötté
igézte – az örök időn látlak-e többé?
Másutt – óh messze majd! Későn! Talán soha...
Mit sejtem, merre szállsz? Mit sejted, merre bolygok?
Te, kivel – s tudtad ezt! – lehettem volna boldog!
* * *
Egy ismeretlennek
(Paál Zsolt fordítása)
Az utca zajong, és fullaszt e vad lárma,
de büszke gyász van itt, és szentül tiszta lázak.
Felém suhan egy nő, igéző szép alázat,
Kezéből, íme friss szoknyája mintha szállna.
Kecses szoboralkat, mi szép és szépet ád,
s én mint különc, kit a görcsös-buja vágy űz,
szeme kihűlt egét, miben vihart ajz e tűz,
iszom, mi kéjjel öl, s annak bűvös italát.
Villám!... Majd újra Éj! – Mi szép, csak röpke fény.
S kinek szeme által e szív újjászületett,
az öröklét előtt, látlak-e? Van remény?
S másutt! A távolon is túl! vagy késő lett!
S hova futsz, s én hova? És merre megyünk ketten?
Te tudtad, hogy minden, mi vagy, oh, hogy szerettem!
* * *
Egy járókelőhöz
(Tornyai József fordítása)
A szörnyű utcazaj a fülembe csapott.
Gyászfátyolosan és karcsún, szép fájdalomban
egy nő suhant felém, hó-keze izgatottan
emelt ruhaszegélyt, igazított fodort.
Élénk volt és nemes, mint szoboré, a lába.
S én ittam görcsösen, mint valami különc
bűvös jóságot és a halálos gyönyört
szeme szürke egén, mely várt már viharára.
Villám… és újra éj! - Te szép menekülő
kinek szemeitől a létem új s vidám lett,
ó fölmutat-e még majd az örök idő?
Másutt, majd messze! túl későn! soha talán, mert
nem tudtam, merre futsz s hogy merre én, te sem,
bár bennem - s tudtad ezt - lett volna szerelem!
Google Sites
Report abuse