Múzsám, ki tündökölsz a csillagok alatt,
ha Január a tél szeleit rád bocsátja,
ád-e a jégvilág komor éji unalma
megkékült lábadat hevítni parazsat?
Melengeti-e majd a szelíd tűz zsarátja
az est fényeinél két márvány válladat?
Ha erszényed üres, vajh gyűjtesz aranyat,
mikor ölel az éj azúrszínű palástja?
Lóbálod, ahogyan templomszolga, a tömjént,
hogy jusson kenyered minden egyes nap; önként
énekled a misén a szent Te Deumot,
vagy mint éhes bohóc kínálod bájaid,
de titkon kacajod könnycseppek követik,
és gúnyosan nevet hitvány publikumod.
2024. szeptember 18.
***
Szívem Múzsája, kit paloták vonzanak,
amikor Január Boreászt elbocsátja,
ajánl a jégvilág komor éji unalma
megkékült lábadat hevítni parazsat?
Ölelgeti-e majd a szelíd tűz zsarátja
az est fényeinél két márvány válladat?
Érzed, tárcád apad; gyűjtesz még aranyat,
ha rád borul az éj azúrszínű palástja?
Meglóbálod, miként a ministráns, a tömjént:
legyen áldott kenyér a harangszóra! s önként
énekled a misén a szent Te Deumot.
Vagy mint éhes bohóc kínálod bájaid,
de titkon kacajod könnycseppek követik,
és rajtad csak nevet hitvány publikumod.
2024. szeptember 16.
***
Szívem Múzsája, kit paloták csábítnak,
Amikor Január Boreászt elbocsátja,
Lesz-e a jégvilág éjfekete unalma
közt kék lábaidat hevítni parazsad?
Márvány vállaidat megmelengeti-é majd
Az éjjeli sugár áttörve spalettát?
Ha érzed, palotád kiürült, mint tárcád,
Aranyat szüretelsz kékjében az azúrnak?
Mint ministráns fiú, lóbálod a tömjént,
Hogy legyen kenyered minden napra, önként.
És a Te Deumot zenged, kár is tagadni.
Vagy mint éhes bohóc, bájaid kínálod.
Nevetésedet átitatják elfojtott
Könnyeid. De a köz vágyja: tudjon nevetni.
2021. 02. 24.
***
Szívem Múzsája, kit paloták csábítnak,
Amikor Január Boreászt elbocsátja,
Lesz-e a jégvilág éjfekete unalma
közt kék lábaidat hevítni parazsad?
Márvány vállaidat megmelengeti-é majd
Az éjjeli sugár áttörve spalettát?
Ha érzed, palotád kiürült, mint tárcád,
Aranyat szüretelsz kékjében az azúrnak?
Mint ministráns fiú, lóbálnod kell tömjént,
Hogy legyen kenyered minden napra, önként.
És a Te Deumot zengni, kár is tagadni.
Vagy mint éhes bohóc, kínálni bájodat.
Elfojtott könnyeid kacagásaidat
Átjárják. De a köz vágyja: tudjon nevetni.
2021. 02. 25.
Ô muse de mon coeur, amante des palais,
Auras-tu, quand Janvier lâchera ses Borées,
Durant les noirs ennuis des neigeuses soirées,
Un tison pour chauffer tes deux pieds violets?
Ranimeras-tu donc tes épaules marbrées
Aux nocturnes rayons qui percent les volets?
Sentant ta bourse à sec autant que ton palais
Récolteras-tu l'or des voûtes azurées?
II te faut, pour gagner ton pain de chaque soir,
Comme un enfant de choeur, jouer de l'encensoir,
Chanter des Te Deum auxquels tu ne crois guère,
Ou, saltimbanque à jeun, étaler tes appas
Et ton rire trempé de pleurs qu'on ne voit pas,
Pour faire épanouir la rate du vulgaire.
(Kiss Sándor fordítása)
Szívem Múzsája, ó, paloták kedvese,
Északról Január, ha eljő, a leszálló
est félelmei közt, a fagytól kékre váló
lábad, hogy melegítsd, parazsad, mondd, lesz-e?
Redőnyön áttörő ezüstsugár a márvány
válladnak csak az éj melegét adja át?
Ha érzed, kiürült erszényed, palotád,
gyűjtesz-e aranyat kéklő egek palástján?
Hogy esténként ehesd az áldott kenyeret,
tömjént lóbálsz, akár ministránsgyerekek,
Kántálsz Te Deumot, hitedet ráakasztod,
éhes komédiás gyanánt asszonyi bájt
árulsz, de kacajod titkon könnyekre vált,
amíg a csőcselék lépét ki nem fakasztod.
* * *
(Babits Mihály fordítása)
Óh, lesz-e, paloták barátja, szeretett
Muzsám, ha Január szeleit szerteküldi,
unt téli esteken a tűz mellé leülni
helyed, hol majd fagyos lábad melengeted?
Megkékült vállaid fel tudnak-é hevülni
az éji sugaron, mely festi üveged?
ha, szomju ajakad apadva, mint zsebed,
vak vágyad azur ág aranyát sírva gyüjti?
Ah, már hitetlenül kell dallanod unott
napi kenyeredért hitvány Te Deum-od,
tömjént lóbálni, mint bús ministránsgyereknek,
vagy titkos könnyeken edzett mosolyodat
éhes bohóc gyanánt kelletni, s lelohadt
kedvéből uj kacajt csikarni a tömegnek.
* * *
(Tornai József fordítása)
Lesz e, ha január végén fúj Boreász,
paloták híve, te szívem-szerette Múzsa,
esték havas-jeges unalmaiba fúlva,
megkékült lábadat melengetni parázs?
S márványos vállaid felhevíti e újra
a redőnyt áttörő éjjeli ragyogás?
S érezve hogy üres erszényed és a ház,
gyűjtesz-e aranyat az azúr égre nyúlva?
Te is úgy keresed esténként kenyered,
mint tömjén-lengető ministráns gyerekek
s Te Deumot dalolsz, bár nem hiszel azért se;
vagy mint éhes bohóc, aki szórja a tréfát
s mosolyt könnyek között, amiket senki sem lát,
míg föl nem csattan az utcanép röhögése.