Nyugodtan jár-kel az agyamban,
Mintha itt volna otthona,
Szép macska, erős, jókora.
Olykor-olykor nyávog, de halkan,
Hangja lágy és kíméletes;
Akár morog, akár dorombol,
Egészen mélyről szól, gyomorból;
Bája, titka különleges.
E hang gyöngyözik, s leszivárog
Lényem sötét bugyraiba,
Mint a dalt a harmónia,
Betölt, s mint ital, mit kivánok,
Megrészegít; a kínokat
Enyhíti és lecsendesíti
A fájdalmakat. Kifejezni
Az érzést, minek a szavak?
Nincs az a vonó, mely elérne
Szívemig, hangszer nincs olyan,
S nincsen rikító dalfolyam,
Mely ragyogóbban énekelne,
Mint hangod, te titokzatos,
Egyedüli, szeráfi macska,
Akiben, mint az angyalokba’,
Minden finom s harmonikus.
Egy éjjel barna-sárga szőre
Oly édesen illatozott,
Hogy azzal bebalzsamozott
– Dús illatot ölelve véle.
A házban ő a hely szelleme:
Dönt, ítél, ösztönöz, s ha boldog,
Ő az úr, csak övé a birtok.
Ő lenne annak istene?
Mikor szemem megdelejezve
Macskámra néz szófogadón
– Kit szeretek odaadón,
Saját magamat látva benne–,
Csak csodálom fakó szemét,
Az eleven opált, az éles
Jelzőfényt, és e ritka mécses
Engem méregető tüzét.
2021. 11. 10.
I
Dans ma cervelle se promène,
Ainsi qu'en son appartement,
Un beau chat, fort, doux et charmant.
Quand il miaule, on l'entend à peine,
Tant son timbre est tendre et discret;
Mais que sa voix s'apaise ou gronde,
Elle est toujours riche et profonde.
C'est là son charme et son secret.
Cette voix, qui perle et qui filtre
Dans mon fonds le plus ténébreux,
Me remplit comme un vers nombreux
Et me réjouit comme un philtre.
Elle endort les plus cruels maux
Et contient toutes les extases;
Pour dire les plus longues phrases,
Elle n'a pas besoin de mots.
Non, il n'est pas d'archet qui morde
Sur mon coeur, parfait instrument,
Et fasse plus royalement
Chanter sa plus vibrante corde,
Que ta voix, chat mystérieux,
Chat séraphique, chat étrange,
En qui tout est, comme en un ange,
Aussi subtil qu'harmonieux!
II
De sa fourrure blonde et brune
Sort un parfum si doux, qu'un soir
J'en fus embaumé, pour l'avoir
Caressée une fois, rien qu'une.
C'est l'esprit familier du lieu;
Il juge, il préside, il inspire
Toutes choses dans son empire;
peut-être est-il fée, est-il dieu?
Quand mes yeux, vers ce chat que j'aime
Tirés comme par un aimant,
Se retournent docilement
Et que je regarde en moi-même,
Je vois avec étonnement
Le feu de ses prunelles pâles,
Clairs fanaux, vivantes opales
Qui me contemplent fixement.
(Babits Mihály fordítása)
Mintha az lenne a lakása,
agyamban ide-oda jár
egy szép nagy macska. Csupa báj.
Alig hallatszik nyávogása,
oly diszkrét hangja, halk s nemes:
de ha dorombolás, ha morgás
egyforma dús, mély zenecsorgás.
És bája s titka éppen ez.
E hang, mely gyöngyözik, szivárog,
betölt, mint dús folyásu dal
és részegít, mint bájital -
hogy be ne hatna, nincs oly árok,
nincs, melyet nem csitítna, láz,
nincs, melyet nem hevítne, mámor.
Szavakra nincs szüksége, bár oly
beszédes, mint tán semmi más.
Hol a vonó, mely úgy bemarna
lelkembe, művész hangszere,
királyi fülnek szánt zene,
húr, melynek lenne oly hatalma,
mint hangodé, talány-cicus,
szeráfi macska, macska-démon,
kiben mint egy angyalba, fínom
minden tag, és harmónikus?!
Balzsamos barna s szőke szőre
annyira, hogy egy délután,
mert egyszer megcirógatám,
egy illat lettem én is tőle.
Ő a hely áldó szelleme,
mindent birodalmában ő visz:
ítél, kormányoz, ihlet, őriz;
tündére tán, tán istene.
Ha szemeim, delejbe vonva
e szeretett cicám után
fordulnak, és ha azután
benézek újra enmagamba:
csodálva látom ott megint
sápadt szemének ritka lángját,
eleven opált, tiszta lámpát,
amint meredten rámtekint.