Mère des souvenirs, maîtresse des maîtresses,

Ô toi, tous mes plaisirs! ô toi, tous mes devoirs!

Tu te rappelleras la beauté des caresses,

La douceur du foyer et le charme des soirs,

Mère des souvenirs, maîtresse des maîtresses!

Les soirs illuminés par l'ardeur du charbon,

Et les soirs au balcon, voilés de vapeurs roses.

Que ton sein m'était doux! que ton coeur m'était bon!

Nous avons dit souvent d'impérissables choses

Les soirs illuminés par l'ardeur du charbon.

Que les soleils sont beaux dans les chaudes soirées!

Que l'espace est profond! que le coeur est puissant!

En me penchant vers toi, reine des adorées,

Je croyais respirer le parfum de ton sang.

Que les soleils sont beaux dans les chaudes soirées!

La nuit s'épaississait ainsi qu'une cloison,

Et mes yeux dans le noir devinaient tes prunelles,

Et je buvais ton souffle, ô douceur! ô poison!

Et tes pieds s'endormaient dans mes mains fraternelles.

La nuit s'épaississait ainsi qu'une cloison.

Je sais l'art d'évoquer les minutes heureuses,

Et revis mon passé blotti dans tes genoux.

Car à quoi bon chercher tes beautés langoureuses

Ailleurs qu'en ton cher corps et qu'en ton coeur si doux?

Je sais l'art d'évoquer les minutes heureuses!

Ces serments, ces parfums, ces baisers infinis,

Renaîtront-ils d'un gouffre interdit à nos sondes,

Comme montent au ciel les soleils rajeunis

Après s'être lavés au fond des mers profondes?

— Ô serments! ô parfums! ô baisers infinis!

A Balkon

(Tóth Árpád fordítása)

Emlékek anyja, te, úrnők között is úrnő,

Te, minden drága kéj, te, minden szent szabály!

Hívd: és a múlt ködén csókunk szépsége túlnő:

A méla kályhatűz, a bűvös esthomály -,

Emlékek anyja, te, úrnők között is úrnő!

Gyúlt alkonyok során, ha fellangalt a szén,

S balkonunk estelét a rózsaköd beszőtte,

Mily lágy volt a szived! s ott mily kéjt leltem én!

Nem múló dolgokat fontunk szelíd beszédbe,

Gyúlt alkonyok során, ha fellangalt a szén.

Be szép is a tünő napfénnyel langyos alkony!

Mily nagy mélység a tér! mily hősi úr a szív!

Éreztem, legdicsőbb úrnőm, kebledre hajlón,

Hogy véred illata, mit cimpám fájva szív.

Be szép is a tünő napfénnyel langyos alkony!

Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,

De a homályon át szemem szemedre lelt még,

Ittam lehelleted –, ó, drága mérgü kéj –

S fivéri kezeim alvó lábad ölelték.

Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.

Tudásom így ezer szent percet fölvarázsol,

Idézve múltamat, mely térdeidre hullt.

Édes szépségedet hol is keresni máshol?

Hisz enyhe tested és lágy szíved: ez a múlt!

Tudásom így ezer szent percet fölvarázsol.

Ti eskük, illatok, sok végnélküli csók!

Óh, visszaád-e még az ón-nem-járta örvény?

S keltek-e, mint napok, új égre gyulladók,

A roppant tengerek hűs mélyén megfürödvén?

– Oh, eskük, illatok, sok végnélküli csók!

***

Az erkély

(Tornai József fordítása)

Emlékek anyja, te, úrnők úrnője, drága,

egyetlen gondom és egyetlen gyönyöröm!

Te majd emlékszel a forró simogatásra,

esték üdveire s a lángra a tüzön,

emlékek anyja, te, úrnők úrnője, drága!

Ó parázs vörösén kigyulladó sok est,

erkélyünk estjei, rózsás párába vonva.

Ó édes kebled és még melegebb szived!

Az örök dolgokat ajkunk hányszor kimondta,

ó parázs vörösén kigyulladó sok est!

Hogy milyen szép a nap az alkonyat ha már jön!

Hogy végtelen a tér! S a szív egész világ!

S míg hajoltam feléd, ó imádott királynőm,

úgy tűnt, hogy azt szivom: a véred illatát.

Hogy milyen szép a nap az alkonyat ha már jön!

Mint nagy, fekete fal, az éj körénk leszállt,

de szemed bogarát a szemem megtalálta, 

ittam lélegzeted, mint nézed és halált! 

S testvéri kezeim között lábaid álma.

Mint nagy, fekete fal, az éj körénk leszállt.

A boldog perceket tudom hogy kell idézni 

s öledbe bújt egész multam elnézhetem.

Vágyó szépségedet hol lehet tetten érni, 

ha nem a tested és szíved mélyeiben? 

A boldog perceket tudom hogy kell idézni!

Ó eskük, illatok, végtelen csók-özön,

visszaadja-e mind az ón-nem-látta örvény,

mint megifjult napot, mely ragyog újra fönn,

miután elmerült tengerek sűrű mélyén? 

Ó eskük, illatok, végtelen csók-özön!