I

Une Idée, une Forme, un Etre

Parti de l'azur et tombé

Dans un Styx bourbeux et plombé

Où nul oeil du Ciel ne pénètre;

Un Ange, imprudent voyageur

Qu'a tenté l'amour du difforme,

Au fond d'un cauchemar énorme

Se débattant comme un nageur,

Et luttant, angoisses funèbres!

Contre un gigantesque remous

Qui va chantant comme les fous

Et pirouettant dans les ténèbres;

Un malheureux ensorcelé

Dans ses tâtonnements futiles

Pour fuir d'un lieu plein de reptiles,

Cherchant la lumière et la clé;

Un damné descendant sans lampe

Au bord d'un gouffre dont l'odeur

Trahit l'humide profondeur

D'éternels escaliers sans rampe,

Où veillent des monstres visqueux

Dont les larges yeux de phosphore

Font une nuit plus noire encore

Et ne rendent visibles qu'eux;

Un navire pris dans le pôle

Comme en un piège de cristal,

Cherchant par quel détroit fatal

Il est tombé dans cette geôle;

— Emblèmes nets, tableau parfait

D'une fortune irrémédiable

Qui donne à penser que le Diable

Fait toujours bien tout ce qu'il fait!

II

Tête-à-tête sombre et limpide

Qu'un coeur devenu son miroir!

Puits de Vérité, clair et noir

Où tremble une étoile livide,

Un phare ironique, infernal

Flambeau des grâces sataniques,

Soulagement et gloire uniques,

— La conscience dans le Mal!

A gyógyíthatatlan

(Szabó Lőrinc fordítása)

1

Egy Jelenés, egy Lény, egy Eszme,

mely azúr csúcsokról suhant

és sáros, vak Styxbe zuhant,

hova égi szem nem hatol be;

egy Angyal, balga utazó,

akit a Torz szerelme éget

és aki rettentő lidércek

közt vergődik, mint egy uszó,

és küzd, félig halálravártan,

egy roppant örvénnyel, amely

kerge bolondként énekel

s piruettezik a homályban;

a megbabonázott szegény,

ki egy kigyókkal telt veremből

hasztalan nyulkálva eseng föl

oda, ahol se kulcs, se fény;

a kárhozott, ki lámpa nélkül

szakadékba készül, amely

feneketlen nyirkot lehel –

örök lépcsőkön, rámpa nélkül,

le, oda, hol nyálkás-hideg

szörnyek nagy, foszforos szemétől

az éj annyira elsötétül,

hogy látni csak tüzük lehet;

hajó, sarkvidék béna foglya,

melyet kristálycsapda övez

s mely nem érti, mily végzetes

átjáró csalta e pokolba; –

mind jel, körkép, melyet sivár

s gyógyíthatatlan sorsod öltött,

és azt mutatja, hogy az ördög

jól csinálja, amit csinál.

2.

Komortüzű és tiszta kettes

a szív, ha saját tükre már,

Igazság Kútja, fény s homály,

s egy fakó csillag áll felette,

a pokol gúnyos fárosza,

sátáni kegy fáklyája, hős, szép,

egyetlen vígasz és dicsőség:

– A Kárhozottság tudata!