Imádlak, mint az ég sötét éji palástját

(Kiss Sándor fordítása)

Imádlak, mint az ég sötét éji palástját,

Búbánat kelyhe, ó hatalmas hallgatagság.

Szerelmem csak nagyobb, ha tőlem elszaladsz,

S akkor is éjszakám dísze, mikor kacagsz

Azon, hogy lelkemet gúnyosan elszakítod,

S kezem elől a nagy kékséget eltaszítod.

Rohammal támadok, lentről mászok fel én,

Férgek rontanak így oszló holttest felé,

Kegyetlen vagy Te Dög, s kiengesztelhetetlen,

A jégszíved miatt kell téged így szeretnem!

* * *

Imádlak, mint az éj fekete boltozatját

(Szabó Lőrinc fordítása)

Imádlak, mint az éj fekete boltozatját,

óh, gyász edénye, óh, fenséges hallgatagság,

csak szívem heviti, szépségem, ha kerűlsz,

csak szívem, éjeim dísze, hogy menekűlsz

s mind gúnyosabban és mind messzebre taszítasz

attól, mi végtelen, ami kék, ami vígasz.

Támadni készülök, s mint dögre kukacok

láb-nélküli raja, rohamra indulok,

s szeretlek, óh, te vad, te könyörtelen állat,

szépítő fagyodért csak még jobban imádlak!

* * *

Imádlak, mint az éj koromfekete ívét…

(Tornai József fordítása)

Imádlak, mint az éj koromfekete ívét,

szomorú gyász-edény, de néma vagy te mindég,

s annál jobban, mivel előlem menekülsz,

éjszakáim disze, egyre messzebb kerülsz,

s taszítod el karom hidegen, durva gúnnyal,

onnan, ahol a kék, a végtelen azúr van.

Támadni készülök, rohamra ellened,

mint hullára a vak férgek és a nyüvek,

szeretlek, te barom, te engesztelhetetlen,

közönyödtől ragyogsz szebben és egyre szebben!