Sous les ifs noirs qui les abritent

Les hiboux se tiennent rangés

Ainsi que des dieux étrangers

Dardant leur oeil rouge. Ils méditent.

Sans remuer ils se tiendront

Jusqu'à l'heure mélancolique

Où, poussant le soleil oblique,

Les ténèbres s'établiront.

Leur attitude au sage enseigne

Qu'il faut en ce monde qu'il craigne

Le tumulte et le mouvement;

L'homme ivre d'une ombre qui passe

Porte toujours le châtiment

D'avoir voulu changer de place.

A baglyok

(Szabó Lőrinc fordítása)/

Fekete-ernyős taxus-ágak

alatt mint furcsa istenek

ülnek a baglyok: nagy, kerek

szemük vörös láng. Meditálnak.

És egyik se mozdul, amíg

meg nem jön a bánatos este

és a napot sírjába ejtve

az éj be nem rendezkedik.

Tartásuk intelem a bölcsnek,

hogy e földnél semmi se szörnyebb:

nyüzsgése fáj, zsivaja sért:

ki árnyak után kész szaladni,

mindig rosszul jár, amiért

nem tudott a helyén maradni.