J'ai longtemps habité sous de vastes portiques

Que les soleils marins teignaient de mille feux,

Et que leurs grands piliers, droits et majestueux,

Rendaient pareils, le soir, aux grottes basaltiques.

Les houles, en roulant les images des cieux,

Mêlaient d'une façon solennelle et mystique

Les tout-puissants accords de leur riche musique

Aux couleurs du couchant reflété par mes yeux.

C'est là que j'ai vécu dans les voluptés calmes,

Au milieu de l'azur, des vagues, des splendeurs

Et des esclaves nus, tout imprégnés d'odeurs,

Qui me rafraîchissaient le front avec des palmes,

Et dont l'unique soin était d'approfondir

Le secret douloureux qui me faisait languir.

Korábbi életem

(Szabó Lőrinc fordítása)

Sokáig nagy, dicső termek vendége voltam,

száz színt vert bennük a tengeri nap tüze,

s pilléreik között az este fekete

barlanggá nőtt, bazalt egekké boltozottan.

Az ár-apály a menny képét dajkálta, de

zenéjében, az ős, mindenható dalokban,

ott csengett, gazdagon s egyre misztikusabban,

az égő alkonyat, szemeim öröme.

Ott éltem, s gyönyöröm volt e nyugodt, szines kép,

ott éltem, víz, azúr és ragyogás között;

homlokom meztelen, illattal-öntözött

rabszolga négerek hűs pálmákkal legyezték,

s mind csak egyet akart: föltárni, mi lehet

a bús titok, mely úgy gyötörte szivemet.

***

Korábbi életem

(Paál Zsolt fordítása)

Sok éven át éltem nagy és dicső falak közt,

hová a tenger szór fényt a Nap dús öléből,

de az est lomha bús oszlopsora fölém dől,

barlangot fest körém, és sziklaárnyba füröszt.

A tengeren az ég most szent tüzekkel ring,

s a habok titkos lágy zenéje zsongva lázad.

Örök hangsor zúg itt, titkos és mély alázat,

mely omló fényekkel az alkonyatba int.

És így futottak az évek más éveken át,

köröttem a hullám s az ég – azúr pompa,

színes szolgák közt leng a pálma homlokomba,

és rám leheli e táj kéjes illatát;

míg e nép most azon töpreng, hogy mi lehet

a kínzó titkom, mely gyötör még engemet.

***

Előző életem

(Tornai József fordítása)

Sokáig laktam az oszlopos palotában,

hová száz fénnyel ért el a tengeri nap,

este pilléreik, mint barlang-boltozat, 

nyújtózkodtak fölém a fönség magasában.

Az eget tükröző nagy tengeráradat 

zenéjét misztikus és ünnepi módra lágyan

ötvözte gazdag és végtelen futamában

a szinekkel, miket rám szórt az alkonyat.

Így teltek éveim szép, csöndes gyönyörökben,

ragyogás vett körül, hullámzás, azur ég,

s meztelen rabjaim, illatos testü nép,

pálmákkal homlokom hűtve álltak köröttem,

és egyre csak azon töprengtek: mi lehet 

a fájdalmas titok, mitől úgy szenvedek.