On dirait ton regard d'une vapeur couvert;

Ton oeil mystérieux (est-il bleu, gris ou vert?)

Alternativement tendre, rêveur, cruel,

Réfléchit l'indolence et la pâleur du ciel.

Tu rappelles ces jours blancs, tièdes et voilés,

Qui font se fondre en pleurs les coeurs ensorcelés,

Quand, agités d'un mal inconnu qui les tord,

Les nerfs trop éveillés raillent l'esprit qui dort.

Tu ressembles parfois à ces beaux horizons

Qu'allument les soleils des brumeuses saisons...

Comme tu resplendis, paysage mouillé

Qu'enflamment les rayons tombant d'un ciel brouillé!

Ô femme dangereuse, ô séduisants climats!

Adorerai-je aussi ta neige et vos frimas,

Et saurai-je tirer de l'implacable hiver

Des plaisirs plus aigus que la glace et le fer?

Borús ég

(Tóth Árpád fordítása)

Úgy rémlik, pára ül borús nézéseden,

Titokzatos szemed (kék? szürke? zöld e szem?)

Felváltva lesz szelíd, kegyetlen, álmatag,

Fakó és lusta ég fényével bágyatag.

Olyan vagy, mint a langy, fehér, fátylas napok,

Mikor révült szivünk lágy könnyeket zokog,

S gúnyolják, míg reánk vad, titkos bú remeg,

Alvó elménket a túléber idegek.

Gyakran úgy tűnsz elém, mint a szép messziség,

Ha ködös évszakok napfényén gyúl az ég,

Óh, éppen úgy tüzelsz, mosdózott tájakul,

Melyekre borus ég tompa sugára hull.

Óh, asszony, bús veszély, ó, bűvös őszi ég,

Fagyod és zúzmarád majd épp így vonz-e még?

Konok, kemény teled, ha vágyam rája tört,

Ad-é majd vasnál és jégnél maróbb gyönyört?

* * *

Borús ég

(Tornai József fordítása)

Azt mondták, köd lebeg tekinteted fölött;

szemed titokzatos (szine kék, szürke, zöld?),

fölváltva szívtelen, gyöngéd vagy réveteg,

tükrözve a fakó és egykedvű eget.

Olyan vagy, mint a lágy, fehér, fátylas napok,

miktől bűvölt szivünk olvadt könnyet zokog,

midőn gyötör a kín, mely nem ismert, sötét,

és dúlt idegzetünk alvó lekünkbe tép.

Máskor meg, mint a szép, tündöklő láthatár,

mit párás évszakok napjából ér sugár...

Ragyogsz, ahogy eső után a friss vidék,

melyre tört fényeket küld le a borus ég!

Veszélyes nő, te, sok csaábító táj, világ!

imádanám-e majd havad és zúzmarád

s adna-e majd gyönyört fagy-szívéből e tél,

mely sokkal élesebb, mint a jég és acél?