A magyar és eszperantó igeragozás összefüggései

A magyar igéket csak akkor fordíthatjuk helyesen eszperantóra (vagy bármilyen más nyelvre), ha felismerjük, hogy magyarul milyen idejű, milyen módú a ragozásuk, illetve nyelvtanilag milyen időt, milyen módot fejeznek ki.

Akinek ez nem megy, először magyarul kell megtanulnia, mert az anyanyelv kellő ismerete nélkül nem lehet jól megérteni más nyelv nyelvtanát. Egyébként diplomás magyar embernek az idegen nyelvtől függetlenül is kellemes érzés, ha jól érti a magyar nyelvtant.

Az alábbi tudnivalók lényegében nem haladják meg az általános iskolában megkövetelt nyelvtani ismereteket. Egyedül a kötőmód lehet új fogalom, de ha definiáljuk, hogy a felszólító móddal azonos a ragozása, az esetek többségében nem szükséges, hogy attól el tudjuk határolni. (Lásd: tanári jegyzet 2.) Beszélni viszont kell róla, mert a tanulók általában nem ismerik fel a felszólító módú ragozást, ha hiányzik a valódi felszólító funkció.

Az idők és módok, amelyeket fel kell ismernünk, a következők:

1. múlt idő (eszperantó végződése -is)
2. jelen idő (eszperantó végződése -as)
3. jövő idő vagy jövő időre vonatkozó jelen idejű ragozás (eszperantó végződése -os)
4. feltételes mód (eszperantó végződése -us)
5. felszólító vagy kötőmód (eszperantó végződése -u)
6. főnévi igenév (eszperantó végződése -i)

A főnévi igenév valójában önálló szófaj, de gyakorlati okokból célszerű igealaknak tekinteni, már csak azért is, mert a magyar nyelvben igei személyragot is kaphat. (pl. Többet kéne tanulnod.)

Ebben az alakjában is fel kell ismernünk.

Tanári jegyzet 1: módozat

(Kizárólag tanárok számára!)

A Rendszeres eszperantó nyelvtan és a Plena Analiza Gramatiko de Esperanto a főnévi igenevet az ige egyik módozatának (modalo) tekinti.

Természetesen a személyt is helyesen kell meghatároznunk:

Egyes szám

1. első személy: én (eszperantóul: mi)
2. második személy: te (eszperantóul: vi)
3. harmadik személy ő/az (eszperantóul: li/ŝi/ĝi)

Többes szám

1. első személy: mi (eszperantóul: ni)
2. második személy: ti (eszperantóul: vi)
3. harmadik személy: ők/azok (eszperantóul: ili)

Ha egérrel kijelölöd az üresnek látszó rubrikát, megjelenik a megoldás, de előbb feltétlenül alaposan gondold át, és próbáld helyesen meghatározni a kék színnel jelölt szóra vonatkozó személyt és ragozást magyarul. A kijelöléssel történő megjelenítést csak válaszod helyességének ellenőrzésére használd.

Ügyelj arra, hogy a kijelentő és a felszólító mód ragja harmadik személyben gyakran azonos alakú, ezért nem elég magát a végződést figyelembe venni, hanem csak az egész mondat értelme alapján dönthető el, melyikkel van dolgunk. Hibalehetőség az is, ha a jelen idő ragja a mondat értelme szerint jövő időre vonatkozik, ilyenkor ugyanis eszperantóul majd jövő időben kell ragoznunk.

Tudnivalók:

A lehetséges személyek: én, te, ő, mi, ti ők, nincs

ő, ők - nem csak emberi személyeket, hanem minden harmadik személyű ragozást is ezekkel a névmásokkal jeleztem. A magyar nyelvben valójában nem használunk sem személyes sem mutató névmást ilyen értelemben.

A lehetséges ragozás: múlt, jelen, jövő, feltételes, felszólító, főnévi igenév

jövő = a jövő időre vonatkozó jelen idejű ragozást is így jeleztem, amit eszperantóra jövő időnek fordítunk

felszólító = felszólító vagy kötőmód

Tanári jegyzet 2: kötőmód

(Kizárólag tanárok számára!)

Rengeteg nyelvtankönyvben szerepel, hogy a magyar ill. eszperantó nyelvben "nincs kötőmód" (subjunktivo). Ez úgy értendő, hogy nincs külön ragja a kötőmódnak, azaz alakilag egybeesik a felszólító móddal (volitivo). Ám jelentésében jól elkülöníthető, funkciója különbözik a valódi felszólító módtól (ami a parancsoló módnak (imperativo) felel meg).

A korszerű szakirodalom már nagyon régen elismeri a kötőmód létezését a magyar nyelvben, és hasonló indokok alapján helyes lenne az eszperantó nyelvben is néven nevezni, mert funkcionálisan (mint alább következik) ugyanúgy jelen van benne, mint a magyarban. Az oktatási célú magyar és eszperantó nyelvtankönyvek e tekintetben sajnos jó fél évszázaddal kullognak a nyelvészet eredményei mögött. (Bár Horváth József: 30 nap alatt eszperantóul c. műve magát a "kötőmód" kifejezést már tartalmazza, de további támpontot nem ad.)

Kötőmód esetében (tehát amikor a felszólító módú rag nem közvetlen utasítást fejez ki) a valódi felszólító móddal ellentétben a második személyű alanyt is mindig jeleznünk kell az eszperantó nyelvben.

Pl: La instruisto diris, ke vi iru al la direktoro.

Itt annak kell az igazgatóhoz mennie, akihez a mondat szól. Világos, hogy személyes névmás híján nem lehetne tudni, kinek kéne az igazgatóhoz mennie, az szóba kerülhet, aki ezt a mondatot mondja, de az is, akihez beszél. Kötőmód esetén ilyen kétség mindig felmerülhet, ezért érdemes a fenti szabályt alkalmazni.

Egyenes beszéd esetén természetesen valódi felszólításról van szó (idézem, hogy ezt mondta a tanár), ilyenkor nincs szükség személyes névmásra:

La instruisto diris al mi: "iru al la direktoro".

Itt én vagyok (egyes szám első személy) az, akinek mennie kell, a tanár engem szólított fel második személyben, hogy "menj".

Az alárendelt tagmondat hogy kötőszava magyarul néha elmarad. Eszperantóul ne hagyjuk ki, mert nehezen érthető. Ha a magyar mondatból hiányzik a hogy, fordításkor pótoljuk:

Anyám azt kívánta, látogassam meg Máriát. = Mia patrino deziris, ke mi vizitu Marian.

Álláspontom szerint a magyar nyelvtanban nem dőlt még el véglegesen a kötőmód és alárendelt tagmondatban idézett valódi felszólítás közötti különbségtétel mikéntje, az mindenesetre észrevehető, hogy a határ a kettő között gyakran bizonytalan. A fenti mondatban is megfigyelhetjük az igekötő hátravetését, ami a nyelvészek szerint valódi felszólító módra utal, másrészt nem felszólítást, hanem lehetséges cselekvést fejez ki az ige, ez pedig a kötőmód sajátja. Régebben ilyen értelemben feltételes mód járta, amit senki nem vélne felszólító módnak: "Anyám azt kívánta, látogatnám meg meg Máriát."

A magam részéről (nem titkolom: az eszperantó hatására) arra hajlok, hogy a nem közvetlen (vagyis közvetett) felszólítást is kötőmódnak tekintsem, ha hogy kötőszavas tagmondatban szerepel. Másrészt a ke kötőszó híján az ilyen mondat eszperantóul csak egyenes beszédnek érthető:

La instruisto diris al mi, iru al la direktoro.

E mondat szerint nekem kell mennem az igazgatóhoz, nem annak, akihez beszélek. Vegyük figyelembe, hogy élő szóban nem tudom jelezni, hogy nem idézetről van szó, és a mondat értelmét beszédszituációból helyes levezetni. Csak a ke kötőszóval és személyes névmással fejezünk ki közvetett felszólítást:

La instruisto diris al mi, ke vi iru al la direktoro.

Referenciák:

Turi Gergő: Kötőmód a mai magyar nyelvben

Rendszeres eszperantó nyelvtan 224. § 2.

"Mi ne volas, ke vi foriru."

Plena Analiza Gramatiko de Esperanto 231. § 2.

"Mi ne volas, ke vi foriru."

"Mi deziras, ke vi restu."

"Kio vin instigis, ke vi faru ĉi tion?"

"Mi malpermesas, ke vi iru tien."

Fundamenta krestomatio:

"kaj ordonu al la pastro, ke tiu metu viajn manojn en la liajn tiel, ke vi fariĝu edzo kaj edzino,"

"Ni donis ĝin al la sorĉistino, por ke ŝi donu helpon kaj por ke vi ne devu morti en tiu ĉi nokto!"

"Nenion pli ol nur ke vi fermu post vi la pordon,"

"mi ne havas forton daŭrigi kaj mi proponas, ke vi mem alplenigu tiun ĉi teruran pentraĵon"

"Bone, tre bone, la dometo estas inda, ke vi ĝin aĉetu."

"Mi preferas, ke vi ĝin metu tie ĉi, sur la tablon!"

"mi ne dezirus, ke vi pensu pri mi kun tro granda maldolĉeco"

"kaj mi decidis, ke vi neniam sciu, kiu mi estas"

"mi petas, Sinjoro, ke vi akceptu mian sinceran saluton"

"Ni petas, ke vi ekzamenu ĝin kaj diru al ni, ĉu ni konsentas."

(Ellenpéldát ezekben a művekben nem találtam, ha valaki a refe­rencia­anya­gokban ke kötőszavas alárendelt tagmondatban jelöletlen második személyű alanyra bukkan, kérem értesítsen.)