Árszpoétikám….

Térben elképzelni valamit és létre is hozni az anyagban kézzelfoghatóvá tenni. Ez egy fokozottan felpörgetett helyzet.

Mondhatnám, azt hogy nem állandóan pörgök, vannak feltöltődés időszakaim, mikor járok a világban, nyugodt kiegyensúlyozott, és befogadó kész vagyok. Ez hosszabb rövidebb időszak. Aztán jön valami, vagy valaki, egy forma, egy hang és elkezd bennem sejleni egy érzés. Ez olyan, mint mikor megjön a tavasz. Kellemesen süt a nap, teljes értékű illatok lógnak a levegőben, jól esik harapni belőle tele tüdővel. Aztán megszólalnak a madarak, zengve töltik tele a lelked, milliónyi illatos virággal. És te velük szárnyalsz határ a kék ég. Közben már lomhább lesz röpted, méz illatával telt a szád. Beléd villan egy pillanatra az anyák első sejtése. Lelkedben megmozdul valami? Ceruzát ragadsz szenet, pappírt, majd félre dobod vázlataid, agyagot ragadsz. fel raksz egy vázlatot. Kis furcsa szerzet áll az állványodon. Ekkor hasit beléd a felismerés, kalapácsot, vésőt ragadok, márvány húsába mar a véső. Száll, repül a rengeteg csillogó márványdarab. Lázasan dobol ütemet a kalapács. Étel ital porosodik az asztalon, nincs kéz ki érte, nyúljon. Halványan rémlik hogy többször mondott a nappal búcsút az éjszakának, de te dacosan törlöd homlokod verítékét és folytatod. Aztán kihull kezedből a véső. Már nincs erőd csak némi csiszolásra, s a fényezést már állva alszod. Agyad mély álomba zuhant. Dél van, mondják, mikor kipattan szemed. Anyai kíváncsisággal keresi művedet szemed.

……………………………………………………………………………………..

Időd az alkotásra nem kell, legyen, mert ha elkap, úgy sem tudsz mást tenni, engeded, hogy legjobbat tegye veled, nem számít, ha fáj, nem baj, ha jó, akkor már övé vagy. És lehet, úgy érzed utána, hogy röhögnek rajtad a kövér kifacsart citromok, de te, kit karjaiba ragadott a mámor, az alkotásé, boldogan aléltan fekszel lebegve, szemed csak résnyi fényt ereszt be.

Páter Sándor London 2008

...