Megbocsátás

Egyik kezével megkapaszkodott a sötétbarna, faragott komód szélében, a másik élettelenül, akár egy kiszáradt, letört faág, szinte élettelenül lógott a teste mellett. Bokájáig lecsúszott a nadrágja és az alsóneműje, égetően forrónak érezte lábai között a puha, nagy, szőrös kezet. Lábai remegtek, az ájulás határán szédelgett.

Domenic atya előtte térdelt, másik kezével felhúzott reverendája alatt matatott.

– Féld az Istent fiam, a megbocsátás az a legfontosabb, Istennek legjobban tetsző emberi cselekedet – hörögte elfúló hangon, miközben kidülledt, vörös szemeit a fiúra meresztette.

A fiú lopva felnézett a sekrestye falán szenvedő Krisztusra, aki mozdulatlan, halott szoborszemmel bámult vissza rá. Az oldalán egy furcsa, szabálytalan, zöld folt éktelenkedett.

– Hol a fenében kódorogtál ilyen sokáig? – üvöltött rá apja, s azzal a lendülettel le is kevert neki egy pofont. Ittas volt, vörösen, véresen villant fáradt tekintete. Érdekes, hogy az állandó részegségben is elfáradhat az ember, gondolta a fiú, s igyekezett apjától minél távolabb helyet foglalni a konyhaasztalnál.

– Ne bántsd már mindig, te állat! – horkant fel anyja dühösen. A babfőzelékkel teli, gőzölgő lábast az asztal közepére helyezte, majd kenyeret szelt. Éles, hosszú, vékony pengéjű, hegyes kés volt a kezében, jól megmarkolható erős nyéllel. A férjére nézett. Régen eltűnt már a szerelem. Csak szánalmat érzett.

– Domenic atyánál járt. Ott legalább nem tanul rosszat, meg legalább tanul valamit, mert tőled aztán semmi jót nem láthat.

A fiú imádta a babfőzeléket. És imádta anyját is. Soha nem beszélgettek, de nem is érezte szükségét. Úgy hitte, kimondatlanul is értik egymást. Már nyolcéves volt, nem olyan nagyon sokára felnőtt lesz, s apja soha többé nem fogja pofon vágni. Ebben biztos volt.

– Már nagy vagyok, majd egyedül – súgta kedvesen anyjának. Megvárta, amíg lefekszenek aludni. Még langyos volt a tűzhelyen lévő fazékban a fürdővíz. Beleállt a nagy, fehér, zománcos lavórba, és sokáig szappanozta magát.

– A megbocsátás, az a legfontosabb, Istennek legjobban tetsző emberi cselekedet – mormogta.

Aznap este nehezen jött álom a szemére.

2010

Mesés mese

A kánikula minden bejelentés nélkül rárontott a kisvárosra, emberemlékezet óta nem fogyott annyi ventilátor és légkondicionáló berendezés, mint azon a nyáron.

Fizikai képtelenség volt kevesebb ruhát magára venni, egyetlen rövid spagettipántos, épp hogy valamit is takaró, strandruhaszerű gönc, alatta egy apró tanga, amely a sejtelmesen áttetsző anyagon keresztül is jól kivehető volt. A kicsinyke ablak furcsa keretbe foglalta a fiatal nőt, egy fej, vállak, izgalmas dekoltázs. A férfiügyfelek szerették a nyarat.

Nyálkásnak, nyirkosnak érezte magát, akár egy kecskebéka.

– Utálom az embereket! – vicsorgott dühösen. Ött ült naphosszat egy közhivatal lepusztult ablakkivágásában, zsebében egyetemi diplomával, s utálta az embereket.

Vészesen gyors sebességgel áramlott az idő, már majdnem harmincéves volt, de a herceg csak nem akart megérkezni a fehér lovon. Talán az lehetett az oka, hogy az összes fehér ló megdöglött? Talán az összes herceg is? Erre gondolni sem akart.

Lassan beleőrült abba, hogy egyetlen pasi sem viszi ágyba. Igyekezett megfejteni, mi nincs rajta rendben. Tökéletes volt az alakja, szép a haja, bájos az arca…

– Utálom az embereket! – sivította artikulátlan hangon, akár egy sarokba szorított vaddisznó. Már az önkielégítés sem igazán szerezett örömet neki, pedig számtalan módon és formában próbálta.

– Egy férfit akarok! – szűkölte sírva.

A fehér ló horkantott egyet, amint átpréselte magát a szűk ajtónyíláson keresztül az ügyfélváróba, a herceg majdnem leesett róla, mert beverte fejét az ajtókeret felső részébe. Snájdig herceg volt, még kardot is viselt az oldalán, de hercegi homlokán hercegi izzadtságcseppek gyöngyöztek. A kánikula őt sem kímélte. Lepattant hófehér lováról, odarohant a négyszögletes ablaknyíláshoz, benyúlt, félig kirántotta onnan a lányt, s azonnal megcsókolta.

– Pfuj! – kiáltott fel utálkozva és köpködve, s a nyitott ajtón keresztül az utcára hajította a csúf kecskebékát.

Egy hétig lehetett látni a közhivatal hirdetőtábláján feliratot: Megfelelő szakmai végzettség birtokában lévő agilis, fiatal ügyintézőt felveszünk. A részletek honlapunkon megtekinthetőek.

2010