Beri Róbert

Elnyel a mindenség

Fátyolosan, ridegen hull reám az emlékeső.

Álmatagon peregnek a múlt sárguló képei.

Az emberek matt-sziluettek, arcukat sem látom.

Merengő arcomra barázdát szántottak éveim.

Egymást keresztezték sorsunk rideg, kusza útjai.

Most öncsapdámba esve megadón, kínzón szenvedek.

Miközben lelkemen átszitál a meddő boldogság,

A mindenség idő-labirintusában elveszek.

/Hajdúdorog, 2008. június 11. hajnali 4 óra 10 perc/