Kedves Publikáló! Keresse letölthető elektronkus könyv, CD/DVD szerződésünket, vagy kérjen egyedi ajánlatot emailben! tollforgato.lap@gmail.com
Hogyan gondozzátok Kedvenceiteket?
Hívogató, csalogató
Hogyan gondozzátok Kedvenceiteket?
- Kamillának, Jankának; más Gyerekeknek is -
Maróti György meséit Víg Mihály zenei és R. Nagy Csilla képi támogatásával olvassa fel a szerző a Gödörben, 2011. október 9-én, 18 órai kezdettel.
Ajánlás
Úgy gondolom, mi több – mióta két kis Unokám itt van közöttünk – úgy tudom, hogy a legkisebb, legapróbb gyerekeknek is vannak kedvenceik, akiket szívesebben gondoznak bárki másnál.
Ez az este – mely tudományos, semmi mese! – arról szól, miként lehet ilyen kedvenceket (Sárkány, Elefánt, Tündér, Varázsló, Miegyéb) beszerezni, és hogyan kell gondozni aztán azokat, ha azt szeretnétek, hogy kellemesen érezzék ők is magukat társaságotokban…
Hogyan gondozzátok Kedvenceiteket?
Szeptember kilencedike van: mesenap
Még egyszer, utószor: hívogató, csalogató meseestre, melynek címe:
Hogyan gondozzátok Kedvenceiteket?
- Kamillának, Jankának; más Gyerekeknek, gyermeklelkű felnőtteknek is: háromtól hatvan éves korig -
Minthogy pedig az alábbi mese biztosan nem lesz ott ma este, legyen hát itt!
Micimackó, 21. fejezet
...melyben Elefánt tényleg megjelenik az erdőben, és kiderül, hogy...
http://kavyamitra.freeblog.hu/archives/2011/10/09/Szeptember_kilencedike_van_mesenap/
Vegyes közlések január huszonegyedikén
Kamilla beteg
Megfázásos, influenzás, boldogtalan idők járnak, Kamilla meg óvodába: semmi csudálkoznivaló nincs abban, hogy tegnapra megbetegedett.
Gyakorló Nagyapa vagyok én már, nem bőgöm el magam, ha valamelyik Hercegnőm megbetegszik: dehogy!
*** **** *****
Egy sajtótájékoztató részletei
A Gödör Klub január 31-én távozó stábjának sajtótájékoztatóján közel tíz év sikereinek és emlékezetes pillanatainak felidézése mellett olyan információk is elhangzottak, melyek érdekes fényt vetnek a február elsejétől új felállásban üzemelő létesítményre.
*** **** *****
Az elnémítás nem változtat a Valóságon!
HADD SZÓLJON!
Tüntetés a szólásszabadságért és a Klubrádióért
http://vojtina.blogspot.com/2012/01/vegyes-kozlesek-januar-huszonegyediken.html
V. Athe Sam Fesztivál a Gödörben
2011. június 6 – 12.
Immár ötödik alkalommal, 2011-ben is athe sam, azaz: itt vagyunk. Ez a két szó magába foglalja az egyhetes fesztivál lényegét: itt vagyunk, megmutatjuk magunkat, romáknak és nem romáknak bemutatkozik az ezerarcú cigány kultúra megannyi művészeti ágban, magas színvonalon, a főváros közepén, a Gödör Klubban.
A fesztivál célja, hogy a művészet eszközeivel teremtsen kereteket az interkulturális párbeszédnek, hozzájáruljon a hétköznapi félreértések csökkentéséhez és az emberi méltóság tiszteletben tartásához.
Mindezek alapfeltétele, hogy ismerjük a másikat. Az Athe Samon találkozik roma és nem roma, oláh, beás és magyar cigány, ismeretségek, barátságok köttetnek, együttműködések, kezdeményezések alakulnak, új tehetségek kerülnek reflektorfénybe, hol sírva, hol nevetve szembesülünk a cigány lét problémáival, értékeivel és szépségével.
Reményeink szerint fesztiválunk hosszabb távon hozzájárul a roma társadalommal kapcsolatos előítéletek leküzdéséhez.
A 2011. évi Athe Sam Fesztivál minden eddiginél színesebb és színvonalasabb kínálattal várja majd a látogatókat. Az idei programok a közép-kelet európai régióra összpontosítanak, ezért Macedóniából, Szerbiából és Bulgáriából érkeznek sztárfellépők a fesztivál meghívására.
Az Athe Sam több összművészeti fesztivállal működik együtt a tolerancia értékének további erősítése érdekében. Ezek az együttműködések idén is folytatódnak és a résztvevők köre tovább bővül.
Mint eddig már négyszer, lesznek zenei, képzőművészeti, színházi programok és még mi minden.
Az Athe Sam csapata idén is garantálja, hogy igazi ünneppé váljon ez a teljes hét és mindenki élményekkel gazdagodva térjen haza!
A V. Athe Sam! Fesztivál programja megtalálható a www.athesam.hu oldalon!
A fesztivál minden programja INGYENES!