Jagos István Róbert:

talán még szerettek...

talán még szerettek

ti

kikkel jeges úton összefagytam

kikkel poklok tornácán énekeltem

kik csak vártatok rám, a szóra

kik nem szóltatok érdekemben

te

kivel virrasztottam hajnalokig

kinek szívén kötést cseréltem

kivel szálltam dallamokig

én

ki mások miatt porig elégtem

Jagos István Róbert:

Légy minden

Légy a csend szavaim között.

Angyal, ki éjjel könnyel öntözött.

Sóhaj, páradús reggelen,

a csók elernyedt testemen.

Remény, ha keserű száj ontja szennyét;

otthon, mely a Mindenségtől megvéd.

Láz: forró, perzselő.

Nő, anya, tiltott szeretőm.

A fa

Valaha sudár voltam és tekintélyes.

Gyökereim a régmúlt időt idézve

Hevertek az egykori éden közepén.

- ma is ezt szeretném -

Madaraknak otthont adtam,

Árnyékot megfáradt vándoroknak,

Gyümölcsömmel etettem őket.

- én még a kezdetben születtem -

De jött az ember.

Tudásra éhes mohósággal

Szakította le gyermekem,

Nem törődve azzal,

Mennyire fáj nekem.

Gyötrődtem évezredeken át.

- az éden csak egy kietlen táj -

Meddőségem árnyjátéka ködként terül rám.

Kopár monstrumként őrzöm

Emléked mivoltát.

Mementó...

...jöttek az emberek.

Bűzös bűn-szaguk

Melyet átokként kaptak,

Kérgemen átosonva

Árasztották el fennkölt lelkemet.

Kegyetlen csapásokkal

Roncsolták agg ágaim.

Levágtak büszke múltamról.

- már elbújt a Hold, s csillagok sem ragyognak -

Háncsbőrömön most kutyák csaholnak.

Karjaimból tüzet raknak,

Lelkemből Gyantakönny csorogna

Ha lenne még.

- kivéreztem rég -

S néma kiáltásom csak egy Valaki érzi át.

Akinek élete végén, keresztje ÉN

leszek.