https://sites.google.com/site/tollforgatoirodalmilap/alkotoink-nevsora/szakacs-tivadar-alkotasai/proza

Emlékszem a kaján vigyorodra

Most is emlékszem a kaján vigyorodra. Amikor te pilóta, s én a navigátorod voltam.

Te megbíztál bennem, és végrehajtottad az előzetesen rám bízott repülési tervet.

S kibukkantunk ellenséges tűzben, egy fekete lyuk közelében. Lazán vállat vontál, mondtad: - Ezt most kapd be! -Adrenalin kapszula volt, az ellenséges csapat közvetlen letámadásához. És te azzal a kaján vigyoroddal villámsebesen írtad felül az asztrofizikát, a vadászgép által leírt manőverezési tervet. A kijelző görbe íve atyaég! Valami lehetetlenül bonyolult manőverezési pályát jelzett. És a startvonal iránya? Egyenest a Napba, majd meredeken felfelé, a szingularitási görbét szinte érintve. Lehetetlen! Nem bírja a hajtómű! - Azért csak próbáld meg! -

S kiadtad a parancsot: Gravitációs csillapítókat a maximumra! És te kegyetlen vigyorral a maximálisra állítottad a gyorsítókart.

A panoráma kijelzőn lassan közeledik a fekete lyuk vöröslő szingularitása, majd végtelen lassúsággal elkezd lefelé kiúszni a képernyő aljára, majd a képernyő felső részén halványan megjelenik a másik szingularitás kéken, a fénysebesség határvonala. Ez után egyszerre mindent elönt a képernyőn a kék. Már elértük a fénysebességet. De addig szinte elviselhetetlen satuként szorít minket a székbe a gyorsulás gravitációs gyorsulás ereje.

Most is emlékszem a kaján vigyorodra. Amikor te pilóta, s én a navigátorod voltam.

Te megbíztál bennem, és végrehajtottad az előzetesen rám bízott repülési tervet.

S kibukkantunk ellenséges tűzben, egy fekete lyuk közelében. Lazán vállat vontál, mondtad: - Ezt most kapd be! -Adrenalin kapszula volt, az ellenséges csapat közvetlen letámadásához. És te azzal a kaján vigyoroddal villámsebesen írtad felül az asztrofizikát, a vadászgép által leírt manőverezési tervet. A kijelző görbe íve atyaég! Valami lehetetlenül bonyolult manőverezési pályát jelzett. És a startvonal iránya? Egyenest a napba, majd meredeken felfelé, a szingularitási görbét szinte érintve. Lehetetlen! Nem bírja a hajtómű! - Azért csak próbáld meg! -

S kiadtad a parancsot: Gravitációs csillapítókat a maximumra! És te kegyetlen vigyorral a maximálisra állítottad a gyorsítókart.

A panoráma kijelzőn lassan közeledik a fekete lyuk vöröslő szingularitása, majd végtelen lassúsággal elkezd lefelé kiúszni a képernyő aljára, majd a képernyő felső részén halványan megjelenik a másik szingularitás kéken, a fénysebesség határvonala. Ez után egyszerre mindent elönt a képernyőn a kék. Már elértük a fénysebességet. De addig szinte elviselhetetlen satuként szorít minket a székbe a gyorsulás gravitációs gyorsulás ereje.

Č

Miért nem lettem festő?

Amikor gyermek voltam, megszokott dolog volt, hogy a gyerekeket semmibe veszik: nem nagyon számított a véleményük, valahol tudniuk kellett, mikor kell a háttérbe vonulniuk, és mikor van az, amikor érvényesíthetik a vágyaikat. Egy ilyen pillanat volt, amikor az óvodás társam apukája beszédbe elegyedett az óvónőnkkel, aki nemcsak, hogy rendkívül csinos volt, de szakmai szempontból is jól értette a dolgát. Az apuka is kiváló sofőr volt, autó vezető oktató. A pletyka szerint a csinosabb hölgy tanulóknak külön órákat is adott. Egy közeli erdő szélén gyakoroltatta a parkolást, a lejtőn felfelé történő indulást, és meg más lelki segítséget, valami pluszt adott a hölgyeknek, akiknek onnantól sokkal nagyobb önbizalmuk volt, és furcsamód kivirágozva, kipirult arccal, szenvedélyesen beszéltek a gyakorlat technikai részéről. Valami hasonló hangozhatott el, mint az oktatásokon, mivel a szép óvónő elkezdett angyali módon nézni a férfira, majd kisvártatva azon vette észre magát, hogy átölelik a vállát, a derekát, és hosszú szerelmes csókban forrt össze az ajkuk. Úgy viselkedtek, mint egy szerelmes pár. A kezek sem maradtak tétlenül, a simogatás tovább ment a melltartó vonala alá, és pillanatra látni engedte magát a formás kerek női idom is. Mi persze diszkréten távolabb kezdtünk el játszani, nehogy megzavarjuk az akciót.

Néhány nap múlva elfogyott a vécében a törlőpapír. Az egyik élelmes barátom rögtön feltalálta magát, és oldalt a vécé melletti válaszfalra kente a felesleget, hogy ne legyen olyan az alsónadrágunk. Szépen kanyarított oda egy két pálcika embert is, hogy kiélje az alkotói fantáziáját. Miután végeztem a dolgommal, én sem akartam lemaradni, és odapingáltam a gyönyörű óvónő profilját, szép alakú vállát, vállig leomló fekete haját, és szép formás kebleit. Éppen azon voltam, hogy a maradék anyagot, amit festéshez használtam, kitöltsem a haj vonalán a hiányzó sötétebb tónusokat, amikor megzavart az óvónő, a kép élő modellje. Közelebb jött, majd leguggolt mellém, és tüzetesen tanulmányozta a képet. Egy ideig nézett komolyan rám, majd kicsordultak a könnyei. - Most meg miért sírsz? - kérdeztem. Erre átölelt, és melegen megpuszilta a homlokom.

Azt mondta: - Nagyon kedves tőled, hogy engem választottál modellnek a képedhez, de ezt most innen el kell takarítanod! - azzal kezembe adott egy nedves szivacsot, egy vödör vizet, majd miután a saját személyes készletéből feltöltötte a vécé-papír tartókat, és a mosdótálakban új szappanokat helyezett el, magamra hagyott, hogy eltüntessem az alkotásomat.

Szerelem szeptember végén

Mozdonyvezető gyakornokként szolgálatban voltam Celldömölk állomáson. A társam félrevonult kávézni, cigarettázni egy büfébe. Átlagos, unalmas napnak néztünk elébe az állomáson lézengő forgalmat figyelve. Kissé hűvös volt így hétóra táján a szeptember elei napindító.

– Hé! Te fiú! Mit bóklászol? – szólított meg egy cigánylány az állomás korlátjának támaszkodva, háttal a síneknek.

– Nekem szólt? – kérdeztem.

– Látsz itt még valakit? – válaszolta. – Na, gyere már ide te szép szemű! Vagy félsz tőlem? – zavartan odasompolygok. – Közben megnézem magamnak a fekete szemét, keskeny sötét száját, szépen ívelt mosolygós arcát. Félhosszú haja ében fekete. Keskeny mandula ívelésű szemeit szépen ívelt természetes vonalú szemöldök szegélyezi.

– Akarsz dugni? – Elkezdek keresgélni a zsebeim közt.

– Micsodát? – kérdezem zavartan.

– Hát velem, te balfék! Vagy nem vagyok neked elég szép? – Végignézek rajta, mintha most látnám meg először. – Nálam egy fejjel alacsonyabb teste kissé sovány, de szép, arányos, nőies. Indiában azt lehet mondani, hogy átlagos, de itt nálunk egzotikus szépség volt.

– Gyönyörű vagy, mint az erdei tündérek! – válaszolom megbabonázva

– Bókolni azt tudsz! Jössz-e hát vélem? Vagy már elment a merszed?

– Nem lehet, szolgálatban vagyok. Nem ment el, mert még meg sem jött. – volt a bátortalan válasz.

– Hát nem mersz kikezdeni velem? Munka után megkereshetsz. Igaz, férjnél vagyok, de kedvem támadt veled egy kis hancúrozásra. – valami cinkos titok rejtőzött a mosolyában. – Megmutatnám neked, ilyen az igazi szerelem!

– Nem lehetek veled. Most mondtad, hogy már el vagy kötelezve másnak. – szabadkoztam.

– Fiú! Jól jegyezd meg! Az igazi szerelem az mindent legyőz, mert megállíthatatlan! – tanítgatott.

– Biztos, jó lenne! De ha kikezdenék veled, mindkettőnkre csak nagy bajt hoznánk, egy szép kis kalamajkát. És az nem hiányzik egy ilyen szép lánynak. – replikáztam.

– Jól vág az eszed! Hadd tegyem ezt a napot számodra emlékezetessé! – Hirtelen ötlettel magához húzta a fejemet, és szájon csókolt. – Ettől kéjes érzés járta át az egész testemet. Legszívesebben ott ragadtam volna vele egy egész örökkévalóságig. Pontosabban a szerető ölelés olyan volt pár másodpercig, mintha örökkévalóságig tartott volna, mert abban a pillanatban számunkra az idő megállt ott a mámor pillanatában.

– Most jól figyelj fiú! Egy régi bölcsességet mondok most neked! – bontakozott ki az ölelésből. – Aki igazán akar valamit, azt megszerzi magának. Látod! Még az én csókomat is megkaptad, csak kívánni kellett!

– Köszönöm szépen a jóízű csókodat! – ismét csak álltunk egymással szemben, mint két idegen.

– Ha tudni akarod, hogy milyen az én igazi csókom, ma estig még áll az ajánlatom. Most elhúzok. Viszontlátásra barátom! – köszönt el tőlem, mert látta, hogy közeledik a munkatársam.

– Hálából azt kívánom neked, hogy boldog gyerekeket neveljél magadnak! Isten áldjon! Ebben az életben mi már nem találkozunk. Azt garantálom.

Az odaérkező mozdonyvezető munkatársam undorral nézte a távozó tündéri szépséget.

– Ez mi volt? – kérdezte megvetően

– Ez egy csók volt egy igazi lánytól. Úgysem értenéd! – volt a válaszom. És tényleg. Az ő szintjéig nem ér fel egy ilyen minőségű emberi kapcsolat két ember között, aki most először látta egymást.

Szakács Tivadar