AZ MRSZ REAGÁLÁSA A NÉPSZABADSÁGBAN MEGJELENT

„LELETMENTÉS DRÁGÍTJA AZ ÚTÉPÍTÉST” CÍMŰ ÍRÁSRA

A Népszabadság július 16-i számában Kapitány Szabó Attila által jegyzett, „Leletmentés drágítja az útépítést” című írásra reagálva az MRSZ Elnöksége a következő levelet juttatta el a napilap főszerkesztőjéhez:

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A magyar régészet szakmai-érdekvédelmi szervezete, a Magyar Régész Szövetség Elnöksége értetlenül áll a Népszabadság hasábjain 2012. július 16-án megjelent, Kapitány Szabó Attila által jegyzett, „Leletmentés drágítja az útépítést” című írás előtt. Véleményünk szerint a cikk azt a teljességgel hamis látszatot kelti, mintha az útépítések idei folytatásának elmaradásáért a feltárásokat végző intézmények, illetve a régészet egésze lenne felelőssé tehető. Emellett sajnálattal állapítottuk meg, hogy a cikkben közzétett adatok többsége – amelyekkel állításait a szerző alátámasztani igyekszik – a valóságnak nem felel meg, illetve az újságíró olyan ügyekben is az örökségvédelem felelősségére utal, amelyek valójában a beruházói avagy a döntéshozói oldalt terhelik.

Megdöbbentőnek tartjuk, hogy egy olyan tekintélyes napilap, mint a Népszabadság helyet adott egy olyan írásnak, melynek szerzője kísérletet sem tett a körültekintő adatgyűjtésen nyugvó hiteles tájékoztatásra. Az írás alapján világos, hogy Kapitány Szabó Attila csupán a megnevezett beruházásokért felelős NIF Zrt. korábban tett nyilatkozataira, állításaira hagyatkozott, a konkrét örökségvédelmi feladatokat ellátó intézmények, valamint Szövetségünk megkeresésére nem került sor. Igen különösnek találjuk mindezt annak fényében, hogy az utóbbi hónapok során számos alkalommal foglalkozott a hazai média – köztük a hvg, a Magyar Narancs, az Index, az [origo], a Népszava avagy legutóbb tavaly szeptemberben az Önök lapja is – a nagyberuházásokat megelőző régészeti feltárások ügyével, éppen a cikkben is (részben) hivatkozott, a kulturális örökség védelméről szóló törvény tavaly novemberi, valamint idén áprilisban történt módosítása kapcsán.

Engedje meg, hogy rövid tájékoztatást adva helyesbítsük, illetőleg más megvilágításba helyezzük munkatársuk állításait. Reméljük, hogy ezzel is szolgálhatjuk a beruházások az örökségvédelmi érdekeket is figyelembe vevő előrehaladásának mielőbbi, hosszú távú megoldását.

A jelenlegi patthelyzet – azaz egyes nagyberuházások és az azokat megelőző régészeti feltárások leállása – a 2001. évi LXIV. törvény 2011-ben, a régészszakma kizárásával történt módosításának egyik átmeneti, visszamenőleges hatályú rendelkezésének (ld. 92/A. §) köszönhető. A passzus értelmében azon projektek esetében, amelyek kapcsolódó régészeti feltárásainak költsége elérte avagy meghaladta a beruházás bruttó bekerülési értékének 1%-át, avagy a bruttó 200 millió forintot, a feltárásokat munkaközi fázisban fel kellett függeszteni. A jogszabály kimondja, hogy a Kormány dönt azokban az esetekben, amikor a törvényben meghatározott költségplafonon felül pluszforrások bevonása válik szükségessé a régészeti feladatok ellátására (ld. 23/E. § (2)).

Számos korábban megkezdett és az idei évre – a jogszabályi változások következtében – leállított nagyberuházás esetében hosszú hónapok óta a Kormány döntésére várnak mind a beruházók, mind a régészeti feltárásokért felelős intézmények. Bár a szakma még tavaly októberben – majd ezt követően több alkalommal is – felhívta a döntéshozók figyelmét a mostani helyzet kialakulásának veszélyére, változás nem történt. Így valójában az elmúlt hónapok folyamán a politikai és gazdasági élet szereplői által is sorozatosan bírált törvény rendelkezései, valamint a szükséges kormánydöntések elmaradása együttesen gátolják a munkák folytatását.

Jelen levelünkben nem kívánjuk részletes helyreigazítását, kiegészítését adni a közzétett adatoknak, a feltárást végző intézmények – amennyiben megkeresik azokat – minden bizonnyal megteszik ezt. Néhány, az elmúlt években jellemző trendre azonban fel kívánjuk hívni a figyelmet.

A beruházói oldal mintegy két évtizede rendszeresen a régészeti feltárásokra hivatkozva odázza el a projekt-előkészítő fázisok során elkövetett hibák, visszásságok, illetve a kivitelezői munkák időbeli csúszásai valódi okainak feltárását. A cikkben szereplő projektek esetében ennek típuspéldái fordulnak elő.

§ Bár a beruházási költségek ezzel jelentősen csökkenthetőek lennének, a nagyberuházásokat megelőző örökségvédelmi hatástanulmányok – amelyek célja az adott nyomvonalon található régészeti lelőhelyek feltérképezése, az örökségvédelmi kockázatok felmérése és ismertetése – beruházók általi elkészíttetésére rendszeresen túlságosan későn kerül sor ahhoz, hogy a nyomvonalakon megvalósulhasson a régészeti lelőhelyek elkerülése. Gyakori eset az is, hogy ugyan a régészet időben felhívja a figyelmet a nyomvonalak módosításának szükségességére, valamint az ennek elmaradásával járó idő- és költségvonzatokra, a beruházó minimális változtatásokat sem hajlandó eszközölni, inkább felvállalja a feltárással járó pluszköltségeket és időbeni csúszást, amiért kommunikációjában később az örökségvédelmet támadja. Erre a legjobb példa éppen a cikkben is szereplő perkátai lelőhely, amelynek valóban költséges és időigényes feltárása a nyomvonal kb. 50 méteres áthelyezésével elkerülhető lett volna; ennek szükségességére a hatástanulmány készítői már évekkel a beruházás megkezdése előtt figyelmeztették a NIF Zrt-t.

§ A beruházási területszerzések során jelentkező anomáliák elfedésére számos esetben úgy tűnik, hogy szintúgy a régészet nyújtja a legjobb hivatkozási alapot. A kisajátítások az autóutak és autópályák nyomvonalain soha nem történnek meg egy ütemben, a hazai gyakorlat szerint azok gyakran több évet is igénybe vesznek. A régészeti feltárások azonban egy adott lelőhelyen nyilvánvalóan csak a beruházói területre lépést követően kezdődhetnek meg. A rendkívül lassú területszerzésekre, illetve az emiatt kitolódó régészeti feltárásokra az M3 autópálya projekt jelenti az egyik leginkább kirívó hazai példát.

§ Végül, bár a régészeti munkálatok hatástanulmányokban szereplő nagyságrendjét a NIF Zrt. minden esetben már előzetesen jól ismeri, az adott pillanatban rendelkezésre álló anyagi forrásokra hivatkozva a szükséges feltárásoknak általában csak töredékére – jellemzően az ún. próbafeltárásokra – hajlandó szerződni a feltárásokat végző intézményekkel. Bár ezekben az esetekben mindkét szerződő fél számára ismert, hogy további feltárásokra is bizonyosan szükség lesz, a NIF Zrt. kommunikációjában rendszeresen azt a hamis látszatot kelti, mintha a további feltárások és azok költsége, illetve időtartama nem lett volna előrelátható. Az M9 autópálya a cikkben említett problémája részben erre vezethető vissza.

A fentiek csak néhány példán keresztül mutatnak rá a cikk azon hiányosságaira, melyek a szerző nem kellő alapossággal végrehajtott adatgyűjtéséből, valamint sajnálatosan egyoldalú szemléletéből fakadnak.

Ugyanakkor nem kívánjuk elhallgatni azt a tényt sem, hogy az utóbbi években a régészszakma is követett el hibákat. Az említett örökségvédelmi hatástanulmányok egyes esetekben akkor sem voltak elvárható pontosságúak, amikor a rendelkezésre álló időtartam, valamint egyéb körülmények azt egyébként lehetővé tették volna. A pontatlanságok később jelentősen hozzájárultak egyes projektek feltárási költségeinek akár valóban jelentős növekedéséhez. Kiemelendő azonban, hogy egyetlen olyan esetet sem ismerünk az országban, amikor a beruházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárásokat az intézmények ne fejezték volna be a szerződésekben megszabott határidőkre, és ezzel akadályozták volna a kivitelezési munkák előrehaladását.

Végezetül fel kívánjuk hívni arra Főszerkesztő Úr figyelmét, hogy a Magyar Régész Szövetség ez év januárjában olyan koncepciót, majd márciusában törvényjavaslatot tett le a döntéshozók asztalára – illetve juttatott el egyebek mellett a Népszabadság szerkesztőségébe is –, amely képes biztosítani a beruházásokhoz kapcsolódó, a nemzetközi egyezmények által is előírt régészeti örökségvédelmi feladatellátás teljes körű kiszámíthatóságát. Annak érdekében, hogy a fentebb említett, a korábbi és jelenlegi gyakorlatban rejlő hibalehetőségek kiküszöbölhetővé válhassanak, a dokumentumokban Szövetségünk kiemelt hangsúlyt fektetett az ún. előzetes régészeti dokumentációk módszertanának megújítására, illetve minőségbiztosításuk kérdésére. Ugyan mind beruházói, mind politikai oldalról kedvező fogadtatásra talált a kezdeményezés, a döntéshozók végül mégis inkább a kulturális örökség védelméről szóló törvény további szigorítása mellett döntöttek 2012 áprilisában.

A jelenlegi, teljes mértékben ésszerűtlen jogszabályi keretek a nagyberuházások többsége esetében nem teszik lehetővé a régészeti örökség védelmének minimális szintű ellátását sem. Ez viszont – tekintettel a nemzeti örökség megóvásának egyéb jogszabályi helyeken rögzített szükségszerűségére – előrevetíti a nagyberuházások körül jelenleg is tapasztalható kaotikus helyzet tartós fennmaradását, a beruházások késlekedését, valamint a beruházói oldal és az örökségvédelem közötti további konfliktusok kialakulását.

Amint a fenti, rövid összefoglalónk is jelzi, a nagyberuházásokhoz kapcsolódó örökségvédelmi munkák kérdésköre meglehetősen összetett. Úgy látjuk, hogy e bonyolult helyzetnek még érzékeltetésére sem vállalkozott a július 16-án lapjukban megjelent cikk, sőt azt a régészettel szemben erősen hangulatkeltőnek érezzük. Ezért a Magyar Régész Szövetség nevében ezúton kérjük, hogy szíveskedjen lehetőséget biztosítani számunkra olvasóik a témával kapcsolatos árnyaltabb tájékoztatására.

Budapest, 2012. július 19.

A Magyar Régész Szövetség Elnöksége nevében, tisztelettel:

Dr. Lassányi Gábor elnök

Dr. Zatykó Csilla alelnök

Dr. Gyucha Attila alelnök