/N/ÓRAGYŰJTEMÉNYEM

Kivételesen szép teremtménynek számított egykoron Eleonóra, ám erről ő nemigen tehetett, de nem is tudott és egyedüli szenvedélye az óragyűjtés lehetett.

Mint aki soha nem gondolt a sötétség óráira, akként gyűjtötte is a legszebb órákat és barátnői szerint megannyi pásztorórával rendelkezett -, de nem tisztem, hogy én ezt kommentáljam, esetlegesen megerősítsem -, vagy megcáfoljam.

Nórát tehát magam is ismergettem, ki aranyos volt és a legártatlanabbnak találtam, mivel olyan személynek gondoltam, mint aki önmagán kívül senkire sem volna ártalmas –, vagy veszélyes.

Nórika azonban váratlanul és nyomtalanul elszökött (előlem?) –, otthonából, mit senki el nem hitt volna, mert olyan nincs, hogy valaki csak egyszerűen köddé váljék -, viszont a legkíváncsibb ismerőseinek sem volt lövése, hogy Eleonóra merre is lehet.

(Csupán zárójelbe, kettőezer négyszázegy eltűntről tudnak ma Magyarországon, mely szám felettébb magas -, és igen sajnálatos is egyben.)

Az embereket mégis az foglalkoztatta, hogy Nórika magával vitte-e legértékesebb, legszebb és „legsikeresebb” óráit, ugyanakkor mindenkit felettébb megrendített, hogy egy fényűző élet után, miért és merre mehetett el???

Legutolsó találkozásunkkor, még önfeledten az antifeudális eretnekmozgalmak felesleges voltáról beszélgethettünk együtt…

Óráit–óragyűjteményét a későbbiekben megtalálták, a pásztorórák kivételével, mivel Nórikának nem is voltak pásztorórái -, és különben ő nem olyan volt!

Nem tudnám magamat túltenni a történteken, és valahányszor előkerül kacatjaim közül fényképészi exponáló órám, mindig csak vádolom magam, hogy miért is nem ajándékoztam azt számára oda, s nem-e az én önzőségem miatt távozott volna el a képből? Nem tudom.

Én hiszem, hogy ha Nórika ma közöttünk lehetne, bennünket is megajándékozna legalább egy órácskával –, e mai nap huszonnégy órájának legszebbikével.

Nórát valósággal és gonoszul elüldöztem-elüldöztük és nélküle a legszebb órák, vagy óragyűjtemények is elértéktelenednek.

Legőszintébben és utolszor kérdezem hát, - ki látta Eleonórát?

Vegyétek igen komolyan kérdésem, hiszen mindvégig nem kérdezhetek utána!

- Vonaton ülve, Hatvan és Salgótarján között...

Zárókép --- 500. ---

Elegem lett a cirkusz porondjából és nem hiányzik már semmilyen cirkusz sem életemből –, a porond hiánya azonban még fáj, ám a kettő nem szétválasztható. Életem lelátója mégis megtelt Kedves Olvasóimmal – kik elérkeztek, hogy jelen legyenek a Zárókép megalkotásánál – 500. írásomnál. Nagy és híres egy mozdonyvezető a sors, s most egyszeriben életem elérhetetlen vonata visszatolat, hogy visszahozza mindazt ami elmúlt – de nem adja vissza, csupán kísért evvel. Amolyan vizuális kárpótlás lehetne ez – mégis újraláthatom életem megrakott szerelvényét, s azt érzem, hogy gyenge vagyok – különösen akkor, amikor a vagonok elérkeznek a lélektani határhoz - hol megjelenik Múzsám.

Meglepetten hallgatom bátorítását, hogy erősebb vagy e-mail a benned lakozó fájdalomnál –, majd megígéri, hogy nem kavar ezután, s nem lesz több vihar életemben. Értem én, hogy az alma nem esik messze Évától – mégis minden felettébb ünnepélyes, s csak sajnálkozom, hogy csupán ennyire futotta(m)? Futószőnyeg nélkül rohantak el a legszebb évek, s amit a múlt egyszer elvitt – azt már nem hozza vissza a holnap. Mindeddig eltitkolt Múzsám átvezet titkos beléptető rendszereken , s bevallja, hogy inkognitóban – mindig is velem volt, de közben rátör a nosztalgia boldogsága és keserűsége –, s egyszerre e kettő. Olyan helyeken vezet, hol szerintem még ember nem járt – ugyanakkor felbátorít a gondolat, és amikor bátor vagyok – olyankor mindig nyerek. Múzsám futólépésre kapcsol – s ezt álszent játéknak érzékelem, és útjára is engedném – viszont még kifejletlennek érzem a Záróképet… Megkérdezem, hogy miért fut(?) – ám ő könnyeinek visszatartásával küzd, melyek elől próbált meg az imént elszaladni. Immáron én is meggyőződhettem, hogy a könnycseppek nagyságából - visszacseng a bánat. Magam kell most vigasztaljam őt – ki megszelídült, s talán már azt is megengedné, hogy vállaira vetítsem rá soraim zárósor(s)át.

A záró albumból kimaradt sajnos a Az utolsó vágy megjelenése - című képem. El kell hát búcsúztatnom vágyaimat – kik most éppen farkasszemet néznek érzelmeimmel, mik mindig is ügyfeleim, megrendelőim és kuncsaftjaim voltak. Érdekes költői kép következik – ha nem is érdemes, amihez felsorakoznak a vágyak. A kifejezettek – de a kifejezetlenek is, a maguk mögöttes gondolataival – majd elvonulnak, mintha máris az utolsó ítélet kezdődne el – mi azért még messze előttünk áll, ám a Kereszt ténye máris mögöttünk van – s ez az ami bizonyos, s most megvan végre a bűnbánatom. A képsorozat azonban tovább folytatódik, s felsorakozik a szakma – ami igen meghat, és a fényképészek díszsorfala tiszteleg – meglehet Múzsámnak, ami egy jelzés csupán, hogy fotósként tollat ragadtam. Közben a messzeségből lágy énekhang hallik, hogy Hív már az Úr –, s a Zárókép még sehol… Szemem valamiképpen megint ihletőmre orientál, és felfedezem újra azt a szépséget – ami nem attól különleges, hogy teleaggatunk egy nőt szobacsillárokkal. Látom, hogy vigasztalásomra szorul, s elmondom neki, hogy vannak élethelyzetek – melyek hangulatát nem lehet visszaadni, így visszahozni sem – s, hogy az érzések megfoghatatlanságuk ellenére sem maradnak végképpen elrejtetten, s innen megint eszembe jut a végkép – vagyis a Zárókép.

Még egyszer mögéd pillantok, és meglátom azt a rengeteg értéket – mit veszni hagytunk. A felfokozott és sűrített pillanatok, most részemről látványtervezői szakot igényelnének. Bekapcsolom emlékezetszűrőm, s innentől –, már csak a szépre emlékezem, ezután lefotózlak. A felvétel majd kifejezi, hogy lám még a Múzsa is érzékenyen reagál a dolgokra –, és a csúcson hagyja abba, s nem a sajnálkozásnál… Magammal ugyan nem, de a Záróképpel mégis elégedett lehetek. Közben a lelátóról eltávoztak Olvasóim. Talán utoljára lehetünk együtt Múzsámmal.

Hátramaradt még életem sakktáblájának összehajtása – benne a sokszínű szereplőkkel, no meg az én elválaszthatatlan Ihletőmmel – aki lehet, hogy nem is tud rólam – de Róla igen!

Parádfürdő, Mátraballa és Budapest – 2010. jún. 11-17. -_-

Csak Neked: A Múzsám megszólított --- A hatszázadik! ---

Mily rövid is az élet, ha nem Matuzsálemről van szó! Féltett leckekönyvének sorsa felett töprengett valaki, de közben megfeledkezett a sors nagy leckekönyvéről. Bevallom, hogy én voltam az, akinél sohasem volt rendben -, parányi életem óriási leckekönyve. Voltaképpen máris lelepleztem magam, még mielőtt Kedves Olvasó(m) -, bármit is kiolvasna soraimból, vagy belőlem. Most következő írásom így akár önéletrajzi regényem részlete is lehetne, csakhogy lesz-e? Sanyi bátyám mindössze négy éves múlt és a családi ház udvarán nyugodtan játszadozott, mikor Édesanyám éppen a rádiót figyelte -, s benne az időjárást hallgatta, igaz akkor még nem gondolt az Időnek járásával… Az azonban még Anyámnak is különös jelnek tűnt és meglepőnek tartotta egyben, hogy a meteorológusok hosszan tartó napfényes időt jelentettek s, hogy felhősödésre még csak számítani sem lehetett -, amikor megszülettem. Anyám ezt szó szerint vette. A bába - akár egy baba – ahogyan könnyedén kezébe vett, rögtön azt érezhettem meg, hogy valaki lelkemig nyúl és ott valamit jólesően megérint bennem -, mintha csak megcsókolt volna. Majd egészen halkan súgva csupán annyit mondott „csak nekem”, hogy tehetséges leszel, de ezt Drága Szüleim nem hallhatták meg -, sőt voltak idők, amikor pont mindennek az ellenkezőjét vélték felfedezni életemből. A bábám – majdnem azt írtam, hogy: a babám – nem kért juttatást a szülés levezetéséért, majd mosolyogva eltávozott. Édesapám ezt követően megjegyezte feleségének - te Babi, ez a bába meglehet még nincs tizenhat éves sem!

Nagyapám és Édesapám nevét továbbvihettem, de már az új helyesírás szerint, e-mailként. Mint aki nehéz homokzsákot cipel, és szeretne megszabadulni attól -, próbálkozom csupán gondolataim elrendezésével, de nem megy (- mert nem jössz). Rohanó világ az élet, mit azonban csak egyszer lehet körbejárni -, nyilván, amennyiben megvan az ehhez elegendő erő, kitartás és hit. Különös dologra határoztam el magam, az esős idők beálltával - noha az időjósok napfényes folytatással hitegettek – és úgy döntök, hogy végigjárom - a (szobakerékpá)romon - eddigi életemet, ugyanis ez egy elengedhetetlen kellék a dolgok általam való kitekeréséhez - ami rád persze nem jellemző. Nem foglalkozásom a kóbor apácák megtévesztése, hiszen fényképészetet tanultam, és nem kuruzslást. Így bizonytalanul ülök most szobakerékpáromon, mely tétovaság sohasem volt jellemző rám -, viszont azon félsz fészkelte magát most belém, hogy vigyáznom kell, mivel nem lenne tanácsos önnön sorsomat kereszteznem -, ám próbálom elhessegetni a gondolatot.

Tekerés közben arra lehetek figyelmes, hogy szobámnak falán – mint egy kivetítőn – ott fut egy szép tizenhat év körüli leány, ki első látásra vékonyka -, mégis csinos. Búzakék szemeivel, és vállig érő szőke hajával most külön nem foglalkozom - pedig megérné -, viszont domborzatáról és fekvéséről meg földrajzszakon kellene foglalkozniuk az egyetemeknek. Fut, csak fut -, de nem előz meg, mint aki nem akarja elvenni előlem a dicsőséget -, amiről nyilvánvalóan nincs is tudomásom. Magam erő(m)ből tekerek, megterhelve izmaimat, Téged és olykor túlfeszített idegekkel - kalóriák garmadát égetve el.

A lány azonban fiatalosan, lágyan és könnyedén szaladt -, mint aki lélekből fut és valósággal röpült, akár az Idő. Lám így fut el mellettem tehetségem -, már ha van egyáltalán, és nem veszem észre -, gondoltam magamban. Az élet, még ha szép is -, csupán vergődés. Ugye a nagy hal nem fulladhat vízbe? És a kicsi? Az élet az mégiscsak több mint állandó feszültség, tekerek gondolataimmal -, amikor oázishoz érkezem el. A mellettem futó leány is abbahagyta a futást, hogy megszólítson. Avval kezdte, hogy úgy tekintesz rám e-mail, mint egy cserebogárra, pedig én igazán nem cserélgettem partnereimet -, és azt látom, hogy feltételezésed sincs személyemről -, pedig én vagyok az, ki megszületésed óta bábáskodom sorsod felett, bár azzal tisztában vagyok, hogy végzeted nem lehetek. Látom életed siralom völgyét –, mit mindenki lát. Múzsád vagyok csupán, és elhoztam hatszázadik írásodnak piszkozatát. Tarts bűnbánatot, és akkor olvasóid ajándéka és vigasztalója lehetsz!

nincsen itt -, mivel Feltámadott.. --- jó tudnunk ezt! -_-

Feltámadásra várva --- 7. ---

Tisztelt és Kedves Tóth Márta Igazgatónő! /volt Iskolám jelenlegi Igazgatónője/

Érintettek és meghatottak sorai. A tények és köszöntése egyaránt. Köszönöm és köszönjük, hogy gondol ránk! Ezen sorai pillanatok alatt bejárhatták a Nagyvilágot, érintve Göteborgot, Atlantát, s a felsorolhatatlanul sok várost - ahová szétszórattattunk. Tudja, én vagyok az a koldus, ki Budapestről naponként hazajár koldulni, s ott ülök behúzott nyakkal Iskolája bejárati lépcsőjén, akinek összegyűjtik a gyermekek morzsalékjait - az étkezdéből. Nagy bátorítást adhat az, hogy magunk között lehetünk, s újra gyermekekként együtt ünnepelhetünk - mi levelező-listás Öregdiákok is -, és zsúfolásig megtelhet így az a Díszterem, mely az Iskola képei közt üresen áll. Örömmel hallgathatjuk/hallhatjuk most itt az Ön rendkívüli – egyben rendhagyó - Húsvéti Iskolagyűlésén a legrövidebb beszédét, s azt, hogy: FELTÁMADOTT! Ennyi, ám mégis elég. A legnagyobb gyorsasággal abbahagyom most soraimat, mivel csak most ugrott be nálam, hogy - Ön magyar szakos Tanárnő, s ez igen elbizonytalanít... Egy Igazgatónőtől, most akár nagy és fontosabb dolgokat is kérhetnék - kivételes méltányosságból -, mint koldus, de én beérem továbbra is a morzsákkal, melyek életben tarthatnak - a folytatásban is.

További Szeretettel - ÁLDOTT ÜNNEPET KÍVÁNVA: bem, ki fényképészként is koldus.

A Fény és a fényképész --- 811. ---

A fényképészetről és a fényképészekről már igen sokszor írtam, s azt érzem elérkezett az ideje annak, hogy magáról a Fényről fogalmazzak meg néhány alapgondolatot, melynek sebességét pusztán megközelítetted, ám nem érhetted még el.

Fizikából, de fényképészhallgatóként is rengeteget foglalkoztatott a Fény kérdése, és jelenséged. Egy idő után azonban arra kellett rájönnöm, hogy minél inkább igyekeznének is ezt megtanítani és én magam is ezen szorgoskodnék, annál kevésbé érteném meg e jelenséget, mivel senki nem mondta eddig –, és ezért így magamtól jöhettem rá, hogy a Fényt azt látni kell, lévén ez a Fény természete. Ám ha belegondolok, úgy a Te természeted és terveid sem egyszerűbbek! Nem lenne tisztességes helyzetelőnyömmel visszaélnem, hiszen a műtermi fények ki és bekapcsolása egyáltalán nem jelentéktelen feladat, de evvel a fények elhelyezéséről még csupán említést sem tettem! Napjainkban minden a fénykezelő telepítőprogram segítségével történik, viszont ennek kódját sohasem adja meg a gyártó, mert a sok tündöklésnek könnyen és hamar a bukás lehetne a vége, amiként a csillagok is bevonják fényüket, ha megcsal az ünnep -, melyet nem jegyeznek a Mennyben. Miért és kiért nem tündökölteti fényét a Hold/?/ - bár telihold van -, merül fel bennem, mint e világ egyik megtestesült fényokoskodójában… A ragyogás – és ragyogásod – azonban nem kophat meg!

Az igazi és egyetlen Fényforrás az mindenkire egyformán fénylik, és nem fárad el - tőlem. Ez gondolom azonos – így megegyező – adventi várakozásunk meghatározó és mindent eldöntő Személyével, ki nem eshet ki a középpontból - mivel elmúlik e világ ábrázata -, és úgy nem lesz sohasem Fény az életekben.

Úgy folytatnám -, már Veled.

És a sötétség? Amennyiben jól látom már szűnni kezd, s nem lehet távol világosságod sem. A Fény útja feléd azonban nem tehető kötelezővé, lévén ez legteljesebb /m/értékben önkéntes.

Budapest – 2011. dec. 08.

Jövődet nem törölheted --- 673. ---

A mélységből lehet csupán meglátni a magasságot.

Mindezek után már cseppet sem csodálkozhatok azon, hogy a lelkész gyengesége is eltörpül -, Istennek hatalmassága mellett.

Ezt próbálnám meg igazolni következő példázatommal.

Egy testvéri gyülekezet vont felelősségre egy lelkészt, hogy nem megfelelően látja el feladatát, amire a pap azzal válaszolt, hogy nyilvánvalóan nem ő munkálkodik -, hanem a lélek. Mondanom sem kell, hogy a pásztor maradt a továbbiakban is, és az énekkar pedig kiénekelte az áldást.

Egy másik ember meg kísérletek sorával próbálkozott, viszont találmányával nem szeretett volna szégyent vallani -, és éppen ezért kutatásait a legnagyobb titoktartás övezte, mégis őt érte a legnagyobb meglepetés, hogy hiába fogynak el a kövek -, ha az út megmarad. Nem legvégül, de már ő maga sem hitt tulajdon felfedezésének, hogy csupán a kő fogyott el, ám az arany és az ezüst azok ott maradtak -, és érintetlenül.

Csupán azért hoztam most mindezt elő, mivel Te most éled aranykorodat -, viszont könnyen elfeleded azt, hogy a szónoki fogásoktól -, a nők igen hamar megnyílanak.

Hagylak, s nem állhatok utadba sem többé, és itt van az ideje, hogy elengedjelek végre, hogy szabadon alkalmazd saját megfigyeléseidet.

Talán még annyit ha megengedsz, hogy a múlt törlésével, a jelened is törlődhet -, s még akaratlanul is a jövődbe törölhetsz, és erre nem lehet gyógyír a hamis vallásosság.

Budapest – 2011. febr. 26.

Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

--- Köszönöm, hogy elolvastad! ---

Én megőriztem a lángot --- 806. ---

Az emberek sebessége felgyorsulni tetszett, miközben a fény sebessége meg lelassulni látszott -, miután elérte a kétségeket - a mélységekig lesüllyedvén -, mit senki el nem hitt volna – a kor fizikusai közül.

Szorgoskodásodnak és munkádnak bérét nem jótéteményeid szerint határozták meg, jóllehet magam tudhatom csak igazán, hogy mindenért könnyeiddel fizetsz. Eddigi életed úgy lehetett fordulatokban gazdag, hogy a felfordulásnak még csupán a gyanúja sem merülhetett fel sohasem. Talán magam lehetek az egyetlen akinek tudomása van arról, hogy Te már régen pálfordulásra vársz, viszont a Pali nem jött, s így kaphattam magam is paliként esélyt -, helyet kapván életedben, igaz egyelőre csak szórólaposztóként.

Egy búvárral – ki barátom különben – egyik beszélgetésünk alkalmán jöhetett elő, hogy – nem a víz magassága, se nem medrének mélysége számít, hanem az emberi szemeknek a milyensége. /Milyen szép szemeid vannak Tenéked is!/ Különben igen szép költeményeket ír, és sohasem adná el magát a bulvárnak. Ugyancsak ő mondta a következőket. – Nappalom a munkámé – az utolsó lélegzetvételig -, viszont az éjszakám csakis a páromé lehet, kit még az éjszakától is féltek, s emiatt a párom meg sohasem lehetne az éjszaka foglya, vagy rabszolgája! Szintén tőle tudhatom, hogy - az embernek élettársával való kapcsolata nem az állandó búvárszivattyúzás. /Ezt értsd meg!/ Majd miután asszonya rongyrázásba kezdett, elhidegült barátomtól, s így a haverom tartós hidegrázásba esett és felkereste háziorvosát, az áldott orvos helyett. Ott helyben azonnal átvehette beutalóját, amin /h/ideggyógyászat szerepelt. Itt rögvest meleg ruhákat és forró ételeket kapott, s egy radiátorra ültették fel. Te azonban soha se légy felültethető, vagy megtévesztett!

Nem kérnél magad is egy meleg szendvicset? Mondj kérlek magadról valamit – Kedves! Mi az ami bánt? Amennyiben a szórólapok, úgy semmi gond nincs, mivel azok mindegyikére ráírtam egytől-egyig, hogy – szeretlek, s vitték is az emberek, mint a vattacukrot – menzesz előtt… Jó híredet vihették. Te maradtál meg életem végső nagy reménységének, viszont amennyiben valami okból mégis magamra maradnék – hiszen bármi előfordulhat -, még mindig ott lebegne előttem egy kétségbeesett végső megkapaszkodás, ami a bili füle lehet majd.

Viszont én megőriztem a lángot, igaz a tűz megpiszkálásáról el nem feledkeztem, és megőrzöm mindvégig, mely láng meg nem emészthet -, nem lévén emésztőrendszere.

Budapest – 2011. dec. 02.

Az okvetetlenkedők --- 625. ---

Bevezető soraim csak a fájdalmas emléket hozzák elő a múltból – ha megengeditek –, mit máig egy elhordozhatatlan teherként hordozok, még annyi év után is.

A most következő dolgok azonban mélyen bizalmasak, ezért megkérlek, hogy maradjon mindvégig közöttünk - ami itt leíródik -, mivel azon emberek széles csoportja nem venné jó néven az itt megfogalmazottakat, akiknél létkérdés - az okvetetlenkedés.

Még anno, egy gyülekezeti alkalmon történt meg az, hogy mások jóakaratának lett elszenvedője - egy sántikáló békés öregúr.

Éppenhogy megérkezett a templom bejáratához, máris karon fogta őt két fiatal presbiter, majd annak módja és rendje szerint - nagy eleganciával és méltósággal - bekísérték a templomba – és éppen ez volt a baj -, hol egy őt megillető külön székre kívánták leültetni a tiszteletreméltó idősebb atyafit.

Így hát ketten is ott forgolódtak a szék körül, amelyre leültetni gondolták Feke__ Józsi bácsit.

Egyikük a szék fekvésén állított egy keveset, míg másikuk pediglen a székpárnával babrált el ügyesen. Együtt igazítottak a kedves presbiterek azon dolgokon, amelyek különben sem szorultak volna semmiféle igazításra -, miközben az idős személy meg orral előrebukott.

Csupán a szerencsének, no meg természetesen az angyalok jelenlétének volt betudható az, hogy az illetőnek semmi baja nem esett – ijedtségén kívül.

A dolog azonban nyilván nem maradhatott minden következmény nélkül, s rögtön a felelősek megkeresésébe kezdtek – az egyháziak.

A két ifjú presbiter csak egymásra mutogatott.

A dolog avval fejeződött be, hogy az öregúr mindent magára vállalt és bocsánatot kért, mivel azt érzi csak, hogy miért kellett néki kétfelé sántikálnia és templomba jönnie (?), amikor szíve és a lelke odahaza maradt /a televízió mellett/ -, s csakis önmagát okolta a megtörténtekért.

Ezenképpen nem indult esperesi vizsgálat sem, s a zsinatnak összehívása is elmaradt…

Ja, és a legvégére - amiről szinte meg is feledkeztem -, az maga az igehirdetés lehetett, amit mindenki teljes hittel és a legnagyobb figyelemmel hallgatott csak végig.

A korábbi kis intermezzo után mindjárt másként és megtisztultan szólt a tanítás - a műkedvelő gondviselésről –, amiből persze nem lehet sohasem elegünk.

Magánmosolyod --- 711. ---

Egyáltalán nem mindegy az egereknek, hogy egérfogatot, vagy egérfogót emlegetünk, miközben a ház cicuskáján /és Icuskáján/, meg ott látni a mosolyt.

Azt tanácsolta még ifjúkoromban egyik apai nagybátyám, hogy ne legyek oly mereven fapofa, és inkább próbáljak meg mosolyt csalni az emberek arcára -, viszont részéről ennek mikéntje, mindvégig megválaszolatlan titok maradt.

A mosoly begyűjtését azonban még oly távolinak érzékelem, így megpróbálom inkább beérni magánmosolyoddal, ám ennek előtte el kell mondanom egy meghökkentő történetet, mely a minap esett meg velem -, de Te amilyen kétkedő lélek vagy, az egészet csupán álmaim részeként fogod elkönyvelni.

Nos, akkor essünk át történetemen!

A közlekedési szabályok mindegyikét betartva – mint törvénykövető állampolgár -, haladtam e földi utamon személygépkocsimmal, amikor rendőrök igazoltattak.

Minden oly bájos és szabályos volt, de egyikük észrevette – miután mindent a legnagyobb rendben találtak -, hogy nincsen rajtam bukósisak.

Ebben ugyan igaza volt, de átmentem tiltakozásba -, de hiszen nem motorkerékpárral közlekedem.

Avval kényszerültek védekezni, hogy az ilyen jó fejeket mint az enyém, védeniük szükséges -, és ha kell, úgy a törvény szigorával teszik meg ezt.

/Még csupán belegondolni sem merek, hogy mi lett volna akkor, ha egy általam eltulajdonított bukósisakban vezetek?!?/

Majd megszondáztatásom következett, ami azért mégsem gyomorszondáztatás.

A szondázás eredménye azonban előre nem várható eredményt hozott, ami jegyzőkönyvbe is került -, mint szabálysértés.

Hiába lettem engedetlenné – mert hiszen nem fogyasztottam alkoholt /vezetés közben/ -, mind egyre azt rebesgették, hogy maga tele van spiritusszal.

Látom elkedvtelenedtél és el is szenderedtél történetem kapcsán -, s, hogy most elmarad részedről, az általam úgy óhajtott mosolyáradat -, s így a mosolyszüret is.

Magánmosolyod pedig éltetően hathatna, amikor e világ elsivatagosodni tetszik

Tetszik, nem tetszik -, de befejezem, mielőtt még a tevémet is igazoltatnák a sivatagban.

Apró betűimmel nem jutottam igazán messzire, ám mégiscsak jó, hogy a reménységem szerinti magánmosolyodat -, máris közelinek érezhetem.

Megörökíthetném ezt egy fényképen?

Akkor mindenképpen.

Várlak…

Déván, a várnál.

http://7torony.hu/editor.php

Vonaton: Lőrinci – Pásztó --- 2011. máj. 10.

Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

--- Köszönöm, hogy elolvastad! ---

A moly meg nem emészthet /Az unalom igen!/ --- 633. ---

Sokak és azonnal felkapták fejüket és a hírt, hogy tartsuk nedvesen a garatot és habozás nélkül kezdtek bele a mértéktelen alkohol és sörfogyasztásba.

Magam is figyelgetem a híreket, különösen az egyházi vonatkozásúakat. Teológushallgatók panaszkodtak arra, hogy rengeteget kell tanulniuk, s ami most igen megterhelő a számukra -, az a számítógépek meghajtóinak töredezettség-mentesítés előtti és utáni imáknak a megtanulása lehet, miközben a töredelmes lelkekről való tanítás meg a háttérbe került… Elevenen emlékezem magam is egy szokatlan iskolai diákélményemre, amikor a matektanár megvallotta egy mértanórát követő szünetben, hogy - már nem minden görbe egyenes. Tanulóként senki nem gondolt ezzel. Vigyázat tehát! Sok beszéd/em/nek azonban, sok az alja -, miközben sokkal szívesebben írnék néhány gondolatot a Te számodra, ki most őrizetlenül hagytad házadat -, s nem számoltál avval, hogy - mely órában is jő el a tolvaj? Csupán remélhetem, hogy mégis becsuktad hajlékod (!), ám nem szíved hajlékára gondoltam evvel. Sokat változtál a közelmúltban /- de mégsem eleget/, s ezt nem csupán én érzékeltem így -, és már nem változtatnál hatvanszor döntéseiden. Különben már nem bánod meg visszavonván azt, mit öt perccel korábban megfogalmaztál. Mégis elcsendesedtél valamiképpen, legalábbis ha külsődre tekintek, s nem hallik már az ihaj-csuhajozásnak még csupán a visszhangja sem. Hiszem, hogy a szerelem újra rád talál -, ha nem keresed azt minden áron és még időben hazaérkezel hozzám, hol a moly tuti nem emészt meg.

Minderre garanciát is vállalok, mivel a legszebb, a legújabb és legelegánsabb ruhákba öltöztetlek. Csak győzzed elhordani azokat. No meg kivárni.

Budapest – 2010. nov. 23.

Milyen érdekes --- 302. ---

Rögösnek is mondható lehet eddigi utad, hiszen meg annyiszor keresztbe tettek, hogy elvegyék figyelmed a Kereszt tényéről.

Sosem volt irigység, vagy rossz szándék benned és még ha - egyik szerepedből a másikba kényszerültél is -, nem feltételeztél senkiről sem rosszat és életed fénykorát nekem ajándékoztad. Utad a tengerentúlra vitt és én meg éveken át a fellegek mögül vártam azt a repülőgépet, mely visszahoz. Folytathatom? Igen, elmentél - de érdekes mód Te is visszavágytál -, ám nem volt visszavezető út, így mind magad is az eget fürkészted, hátha...

A hátha, nem változott csodává és a repülőgépek nélkülünk közlekedtek a folytatásban is. Visszavágyásod azonban mind egyre fokozódott és ha visszanéztél gondolataid kertjébe, mindig ott láttál a fapadon, amint filmet cserélek fényképezőgépemben. Nálam is jelentkeztek a bajok és műtermem minden fotóalanyában Te mosolyogtál vissza - mit nem bírtam tovább és elhatároztam -, hogy meglátogatlak. Valami hasonló zajlódhatott le benned és magad is úgy döntöttél, hogy meglátogatsz, s valami olyasmit gondolhattál talán, hogy többé nem mehetünk el egymás mellett! Egymástól függetlenül megváltottuk azon repülőjegyeinket, amelyek ellentétes

irányba viszik majd utasaikat. Gépeink el is indultak és valahol Párizs felett találkozhattak, hol megérezhettem,

hogy valami körberagyogja Párizst - és ekkor megtört a varázs(od) -, s gépem tovaszállt és nem landolt Amerikában, hogy azóta is leszállás nélkül keringjen a világűr temérdek hiábavaló emlékében. Te, hazataláltál és újra kiülsz kerted emlékeinek kispadára - (kínpadára/színpadára?) -, hogy tovább várj reám, mivel valamit ugyanúgy érzel még, viszont egy hangtalanul keringő és kerted felett elhúzó repülőgép meg annyiszor elmondatja veled, hogy mindez benne volt sorsodban, ám anélkül, hogy magad benne lettél volna a sorsban. Milyen érdekes.

Már csupán egyetlen kérdésem maradt Kedves Olvasómhoz, és pediglen az, hogy katapultálna-e Ön az én helyemben - és amennyiben igen -, úgy hol tenné ezt meg???

Mátraballa – 2009. szept. 13.

Az emlékpiac --- 715. ---

Kifosztottá és elszegényedetté lettél, s életed eddigi hatalmas viharai még azt is elsodorták mi nem is volt a tiéd, mit csupán a magadénak gondoltál.

Van ez így, és gyakran elő is fordul -, általában veled.

Logikád és éles eszed azonban senki el nem vehetné tőled.

Kifinomult múltadnak minden szemcséje kincset rejt, s ezt Te is jól tudod, mit az emlékpiacon kívánsz értékesíteni -, amire nagy is a kereslet /világszerte/.

A többi árus portékája teljesen érdektelenné lett - amióta „kipakoltál” -, a vásárlók szemeiben.

Mindenki a Te vásári pultod körül tolong nagyban, s már-már felborítják asztalodat.

Váratlanul odatévedek magam is, ám nem kívánnám megzavarni kereskedésedet, ellenben azt sem szeretném, hogy felismerjél-megismerjél, s ez utóbbi aligha lenne elképzelhető.

Noha nagy a kereslet mindent felérő kínálatodra, ám Te egyetlenegy emlékedet sem bocsátanál áruba!

Álruhába öltözöm, majd közelebb kerülök asztalodhoz, s már-már kérnék is valamit /vissza/, abból a rengeteg szép /és közös/ emlékből, de nem jön ki hang a torkomon…

Nem ismersz fel, mégis valamit megmagyarázhatatlanul megérzel -, mint mindig.

Ezután színes áruidat összepakolod, s majd az egészet felém nyújtod, na és ekkor visszajön a hangom -, akár Keresztelő Szent János atyjának – Zakariásnak -, miután feloldódék az ő szája és nyelve a hosszas hallgatásból, s azonnal szóla.

Áldván az Istent -, Izrael Urát.

http://7torony.hu/editor.php

Vonaton: Gödöllő – Aszód --- 2011. máj. 18.

Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

--- Köszönöm, hogy elolvastad! ---

Elfelednek --- 768. ---

Tudtam, tudtam -, majd elfelejtettem.

Ugye milyen szomorú is a feledés?

Félédes könnyekkel…

A feledés órái mindig azok, amelyek mindenkor leghamarább érkeznek el, miközben a boldogság órája – amelyet várnál -, meg késni látszik.

Ősellenségeiddé lettek – az UV sugárzás, a parlagfű és a kullancs, ugyanakkor e felsorolás korántsem teljes, viszont ennek tudatosításában a médiák is jócskán rájátszottak.

Ott, ott -, ott volt a markodban volt, s talán mindenkinek meg is mutattad /volna/, azt a boldogságot, mit kismadárként elszökni hagytál.

/Nem elszőkíteni!/

Alkalom szüli a tolvajt, ugyanakkor a tolvaj szülés helyett mégiscsak az alkalmat keresi.

Igen, az alkalom csupán egyszer jelenik meg, így minden más hasonlónak látszó jelenség, csak utánzat, mint a műbőr/kabát/.

Folytatva a gondolatsort, tehát harcban állasz az Idővel, s küzdelemben avval a pillanattal, mely a feledést hozza, miközben téged magad is elfelednek, ami a legszörnyűbb, és sehol se lesz majd egy reád emlékeztető mécses.

/Most miért vagy úgy oda?/

Sohasem értettelek, hogy miért kell medvéket vacsoráztatnod, amikor magad is éhezel.

Teljes jövedelmedet - és annak zsengéjét is -, medvetápra költöd.

Nehogy magad is medvetáppá válj!

Szokatlanná lettél.

Nem elég, hogy medvéket etetsz, de ráadásul meg gőtéket itatsz, igaz magam is iszom Goethe-t.

Ne barátkozz ragadozókkal, mivel még fel találod ébreszteni, a még bennem nyugalmi állapotban megbúvó ragadozó farkast.

Talán jobb is lenne azonnal lezárnom soraimat, még mielőtt kiszivárogna valami rólad, pedig annak, hogy ne felejtsenek el, nagy ára van -, és még inkább lesz.

Jókedvvel emlékezem csak vissza, hogy a matematika ismeretlenjeit keresve jutottam el hozzád.

Ha együtt maradhattunk volna, mára már világhírű matematikus lehetnék.

Őszintén sajnálatomra van az, hogy elfelednek az emberek, viszont személyem az egyetlen kivétel – ha nem is bevétel -, aki a matematika szabályait erősíti, amelyek különben elgyengülnének, akár az oláhecet.

Szovátafürdő – 2011. aug. 27.

légy sikeres! -_-

Lélekragasztó --- 348. ---

Odalett elrejtettséged, s csak nekem mutatod meg a magad mögött hagyott hatalmas barlangot, hol feltehetően egy hatalmas medve támadt reád - és széttépte a már különben is elgyötört lelkedet –, mit féltetten önmagadnak tartogattál…

Teljesen elszoktál már a valóságtól, ám nem teheted mindenért a bolygókat felelőssé, de már nem érdekel, hogy mit mondanak a csillagok ragyogásukkal, viszont a képernyő előtt ugráló bolhákra felkapod fejed, miközben engem van, hogy észre sem veszel. Amióta a Borsóhántolók Szövetkezeténél főellenőrnek neveztek ki, azóta agyi begurulásaid mérséklődtek és ez máris jelzi újbóli sikeredet, mi minden bizonnyal megint közel hozza számodra a színpadot. A sas visszafelé is képes olvasni nevét – és behunyt szemmel is hazatalál -, de ez most nem fontos, viszont sokkal inkább elámulok az angolok kísérletein, melyekhez valóban jégbehűtött vérre van szükségük. Nos, eljutott hozzám is a hír, miszerint az egyik angliai óvodában a gyermekeket színpadon ültették körbe, míg az óvó néni a súgólyukban elhelyezkedve tartotta a foglalkozást. A várt eredmény elmaradt ugyan, mégis – ha nem is váratlanul - de a gyermekek gyors egymásutánban potyogva zuhantak be - és szép rendben - a súgólyukba, mit még a kísérlet előtt elővigyázatosságból kiszalmáztak. Visszatérve hozzád elmondhatom, hogy nem kapható Budapesten az a lélekragasztó ami esetedben segíthetne, de megkértem egyik kedves soproni ismerősömet – Anikót ki megígérte -, hogy utána/d/ néz. Amennyiben a lélekragasztó ott is hiánycikk lenne, úgy Bécsbe leszek kénytelen gyorsfutárt meneszteni.

Befejezem, s úgy látom most, hogy bár tested még erőtelen, de Lelked máris kész, így nem lesz szükséged lélekragasztóra. A lélekragasztó azonban igen sajátos komponensű, s éppen ezért könnyen kiszárad ez elsivatagosodni tetsző-nemtetsző világunkban - és nem szeretném ha kárba veszne -, hiszen megannyi eltépázott lélek áhítozik csodára, vagy lélekragasztóra várva. Légy boldog!

Budapest – 2009. nov. 10.

A tartásdíj --- 658. ---

Tavaszodott. Mindenki éppen a márciusi ifjakra emlékezett - amikor az időjósok sűrű havazást jövendöltek és farkasokat -, ami igencsak szokatlan volt ilyenkor, s a tavalyi hóra meg senki nem emlékezett már – mivel az egyszerűen csak elolvadt.

A márciusi hó azonban nem tarthat soká – mivel ez hamar elmúlik mint életünk -, gondolták csak magukban az emberek, ám meggyőződésükből hiányzott a teljesség. Felhőanya szokatlanul feketének tűnt, s éppen látványtervezővel ellenőriztette jégkristályait -, mielőtt útnak engedné azokat, köztük legkedvesebb hó-fiával – Hópehellyel, kihez felhőanyaként még intézett néhány anyai intelmet -, annak elindítás előtt. – Menned kell - s közben nagy fehér sarkköri hóbaglyok kórusának énekével telt be a felhőrendszer -, és már nem tarthat vissza féltő szeretetemnek szorítása sem. A siker felemelő és boldogító útja áll most előtted. Apád nem törődött veled, s nem fizetett gyermektartásdíjat, viszont most az elindulás lázában égsz -, s féltelek nehogy elolvadj – mielőtt elbocsátanálak. Engedd el bátran magad, s ne is tekints többé vissza -, mivel még sókristállyá változnál át - amiként Lótnak felesége, ki a hegyre menekülés közben veszett el – hátratekintvén. Páratlan és egyben visszahozhatatlan egy lehetőség így hát ez most, hogy megkapd az égboltozat helyett – a csodálatos földi világot -, meglátván és megismervén lenyűgöző embereit annak. A hó-fiú ezután hősies bátorsággal vetette alá magát, s élvezte az élet által elrendelt sorsát - a szállingózást. Nyilvánvalóan nem volt ez szorongásmentes, mivel nem vágyott a térdig érő hóba, mindazonáltal hóakadályként sem szerette volna megnehezíteni -, az amúgy is elgyötört emberek életét, bár eszébe ötlött a szánkózni vágyakozó gyermeki várakozás gondolata. A Hópehely úgy szeretett volna elolvadni, hogy áldás lehessen. A Föld már nem is tűnt idegennek szemei előtt, amikor madárperspektívából éles hó-szemeivel felfedezett egy szép leányt -, s az a gondolata támadt, hogy belehull. Senki nem gondolná a figyelmes Olvasók közül, de a nőn éppen egy újonnan vásárolt kalap volt -, és ezen landolt le Hópehely. A kis nőcske hazaérvén meglátta a kalapján lévő Hópelyhet, s mosolyogva lefricskázta azt-, és ez végzetesnek látszott a hó-fiú számára… Életének eseményei azonban még egyszer visszaperegtek. Örömmel látta meg felvillanásként felhő anyját, jégkristály testvéreit és nem marasztalta el többé felhő apját sem -, az elmaradt tartásdíjért.

De, hogy mi lett a nőcskével? Igen evvel még tartozom Kedves Olvasómnak! A kis nő még azon a nyáron boldog igent mondott, és férjhez is ment. Majd nagyon boldogan éltek. Házasságukból meglehet öt gyermekük született, míglen a családapa hópehelyként el nem tűnt -, és a későbbiekben nem fizetett sohasem gyermektartásdíjat. És ez eset megtörtént. Persze nem ugyanígy. A szereplők is mind élnek. Csupán Hópehely hiányzik.

Budapest – 2010. dec. 25.

A hátsó gondolat --- CCCXC ---

Életed legboldogabb évei közé számított gyermekkorod és tinédzser – s nem menedzser – éveidnek kezdete, amikor dolgaid a legígéretesebb úton haladtak – és magad sem hitted el, hogy máris egyetemistává lettél - ami akár életed legszebb pillanatának is beillett volna, de Te valami reád nehezedő szokatlan nyomást érzékeltél, hogy megfordulj és felfedezd – a mögötted ott álló és leselkedő – hátsó gondolatot…

Életed következő éveit nagy elrejtettségben élted, mégis elérkezett házasságkötésed várva várt pillanata, de a meghívott sokaságból senki sem gondolhatta volna, hogy állandóan mögötted van egy hátsó gondolat – és csupán testeddel vagy jelen.

Nem szóltál férjednek sem erről, inkább orvosokhoz fordultál, de minderre nem került gyógyszer mert a titok –, titok maradt és a hátsó gondolat továbbra sem távozott mögüled – mintha valósággal vágya lett volna reád.

Gyermekeid vállalása talán új időket hozott, ám csemetéid igen hamar felnőttek és kirepültek otthonodból - de semmi meg nem változott benned, és a hátsó gondolat újra előjött, hogy még jobban gyötörjön.

Férjed mindvégig abban a hiszemben volt, hogy tiétek a legboldogabb házasság - és soha meg nem érezte volna a mögötted meghúzódó hátsó gondolatot.

Végső kétségbeesésedben a temetőkerteket jártad, mivel csak arra gondoltál, hogy ezzel kiengesztelheted a hátsó gondolatot, de nem – mert a hátsó gondolat a továbbiakban is követett.

Hegyvidéki szanatóriumok sorát kerested fel, ám még a hegyek legmélyére is elkísért lerázhatatlanul - a hátsó gondolat.

Majd váratlanul különös megoldást gondoltál ki, és keresetlevéllel fordultál a Kerületi Bírósághoz, hogy állandóan ott áll mögötted és meglapul - a hátsó gondolat -, mely követ, és körülötted settenkedik.

Már éppen elérkezett a tárgyalás – és egyben az ítélet nagy pillanata -, és te ott álltál csalódottan, hogy éppen most (?) kellett felébredned, viszont már csak én álltam ott – a magam hátsó gondolataival - s azzal -, hogy mennyire is Szeretlek – amit nem lett volna szabad bevallanom…

Pedagógiád a rend --- 759. ---

Pedagógiád a rend, miközben lelked meg egy valóságos pompájában lévő virágoskert.

Tudott, hogy a kor legkegyetlenebb és leglelketlenebb molnárja az Idő, mely úgy ad, hogy közben meg mindent indoklás nélkül visszavesz.

Nem lenne szabad és nem kellene ezt a játékot játszania az Időnek, mivelhogy senki nem rendelkezik Idő vésztartalékkal, ám mintha minderről nem szereztek volna tudomást az emberek, meglehet kimaradt e hír a médiák tudósításaiból…

Lassan már a Levegő Munkacsoportot is féltenem kell, hogy nem kap majd elegendő levegőt, ha csak nem oxigénpalackokból.

Amikor a pap száját elhagyja egy bibliai kijelentés, úgy máris minden jelentősen átváltozik.

Te nem/!/, viszont környezeted a legapróbb részletekre is felfigyelhet, mivel mindent lát/ni szeretne/.

Vannak – és meglehet lesznek -, dolgok melyek mögött megbomlott, vagy kilátástalan állapotok bújhatnak meg, ugyanakkor nem lenne szabad tovább terjeszkedniük.

Senki sem halmoz szántszándékkal ólmot szervezetében – netalán fejében -, hiszen ez bizonyosan kihatással lehet az emberi idegrendszerre, de nehézfejűséget is okozhat!

Befejezem még mielőtt magam terhelném le, gyógyszerekkel kezelt idegrendszeredet.

Nem mellesleg – mégis ha megengeded -, úgy elmondanék magamról is egy apróságot.

Úgy érezlek még ma is teljes lényemben, mint a testemben felgyülemlett ólmot, mely egy tapsolásnyi idő alatt halmozódott fel szervezetemben, ahhoz, hogy képtelen legyen valaha is kiürülvén eltávozni.

Pedagógiád a rend, mit ólomkatonaként hordozok, ugyanakkor az ólmot /Pb/ már nem sorolnám a nehézfémek közé.

Biharfüred és Arieseni /padok, Campeni irányába/ – 2011. aug. o4, 05.

tökéletesség áldása --- 808. ---

Szokásos tes/z/tek is hozhatnak váratlan eredményeket és meglepetéseket, amikből azonnal kiderül, hogy eddigi boldogságodat nem jól rajzolták meg.

A boldogság eléréséhez nehogy azt hidd, hogy feltétlenül szobafestői létra szükséges, sőt még csak magasugrónak sem kell lenned, mivel a boldogság nem a spájz stelázsi legfelső fokán található meg, hanem az alázatban -, és a családi fészek bölcsőjénél. Adventben vagyunk, s ilyenkor különös tekintettel kell lennem szabadidődre – s nem a szabadidő sportokra -, és megígérem, hogy ezúttal rövid leszek! Egy apuka vasárnaponként együtt járt fiával a templomba. Egyik alkalommal különös erőt sugárzott a Főtisztelendő úr szolgálata, s a gyülekezet tagjainak szeme valósággal megéledt – s lettek nyomban testvéri közösséggé -, amikor a pap azt olvasta fel az Igéből, hogy – az Úr öl és elevenít. Ő az aki sírba visz -, és visszahoz! Híveit soha nem engedte volna el üresen - jóllehet a templom számára nélkülözhetetlen adományok felemlítése mindenkor lemaradt -, és Anna hálaénekéből nem áradt még ki ennyi eleven erő és áldás.

Templomból hazafelé menet, egymással szemközt ülve a villamoson beszélgettek tovább, s éppen arról, hogy a kis Sámuel az Úr szolgálója lett Éli pap előtt, amikor az egyik megállóban nagy nehezen felkecmergett egy meghajlott hátú bácsi, akinek a fiú illedelmesen átadta helyét. Miután hazaértek az apa behívta fiát szobájába, közölvén véle, hogy havi zsebpénzét megtoldja még/plusz 500 Ft-tal, mert átadta helyét a bácsikának, mit a fiú nagy örömmel vett át. – Amennyiben nem duzzogsz és nem hallom morgásodat, úgy most egy ezrest kaphattál volna -, fűzte még hozzá a gyermek apja. Vannak dolgok azonban, amelyek számokkal ki nem fejezhetőek, ám olyanok is melyeket az emberek soha nem vennének észre, hanem csupán az atya, aki ismeri fiát és gyermekeit. Pedagógiájának célja sohasem jutalmának visszatartásában, vagy annak végleges megvonásában áll.

Te azonban valami igazán szépet érdemelnél tőlem, hiszen tökéletes vagy, s a tökéletlenek mind széjjelfutottak, mielőtt megláttad volna őket. Én azonban feléd futok és maradok, mivel nevelésedben nem használsz virgácsot -, s még virgácslábaid sem ijesztenek el.

Budapest – 2011. dec. 05.

Rónika --- 818. --- / Budapest – 2011. dec. 14. -_-/ --- Mit is takar a Rónika? Nos hát röviden - becézett Rónát, mely esetemben egy fedőnév, mi mögött azonban egy angyali női lélek lakik. --- Rónika nem volt zsidógyűlölő, de miért is lett volna az/?/, hiszen élete első nagy szerelmét Andrisnak ajándékozta. András Kolozsvárott fejezte be tanulmányait, majd nem sokkal ezt követően úgy döntött, hogy kivándorol Kanadába. Sajnálatos módon azonban Rónika lemaradt, pedig mindenki fogadott volna, hogy őket a sors is egymásnak teremtette. Ceausescut sem mondanám fajgyűlölőnek – meglehet ugyan, hogy a magyarokat kevésbé szerette -, viszont a népi németekért és a zsidókért kapott nem kis fejpénzben, igen nagy öröme tellett. Andris a nagyváradi repülőtérről indult el a számára világot meghatározó óriási sikerpályájára, Bukarest érintésével. Rónika különben se lehetett már jelen, az amúgy is jól elhatárolt reptéri világban -, s ráébredhetett – ha megkésve is -, miszerint a zsidóság az egy zárt közösség. Valahogyan Rónika mégis értesült a repülőgép indulásáról, s a repülőtérhez egy közel eső pontról figyelte ki a gép felemelkedését, s tapasztalhatta önmaga inaiba roskadását… Kórház következett. Gyógyszerek sokasága. Írtam már, hogy Rónika nem volt ellenszenvvel a zsidók iránt, s mint a későbbiekben meglátható lesz, egyenesen zsidóbarát lett, mivel az itt dolgozó Dáviddal való kapcsolata hosszú időre meghatározóvá vált, míg csak Rónika szülei el nem marták Dávidot majd. Ekkor kerültem magam is a képbe, amikor egy kedves hölgyismerősöm – Marika – behozta a műterembe Rónikát, akinek sürgősen igazolványképre volt szüksége. A sürgősségnek mindenkor nagy ára volt, s így lehettem én az általam nyilvántartott harmadik befutó a sorban – Rónikánál, s egyben a bronzérmes. Kapcsolatunk legelején miután már megismerte bélyeggyűjteményemet, megmutattam néki Családfámat is. /Különben ő is megmutatott mindent…/ Azonnali találgatásba kezdett, s éppen az anyai ágon. Meg is jegyezte, hogy igen kevés a bibliai név családomon belül. Nem fogjátok elhinni, ám Rónika igen hamar megszeretett – s oly gyorsan -, hogy felfogni sem voltam képes. Szebb és csinosabb teremtményt, nem igen látott még nálánál Nagyvárad! Nem lehetett ez egyáltalán a véletlen műve, hogy egy idő eltelte után Rákelnek szólítottam, míg ő meg állandóan Jakabozott – engem. Nem tudtam igazán felmérni a leányzó okosságát, viszont meg annyiszor a volt zsidó barátairól beszélt. Magam sem vagyok zsidóellenes és így mindent végighallgattam, ami egy idő után túltett Mózesnek mind az öt könyvén. Rákel egy csupa szív lény volt, s engedélyem volt rá, hogy közelről is meghallgathassam szívdobogását. Egyszer jelezte, hogy – sokat dolgozol e-mail és sápadt is vagy, ám én majd feltöltelek mennyei derűvel -, és az ehhez szükséges friss vitaminokkal. Kúrája finom és egészséges volt. Egy vacak 1100/D-s FIAT-tal jártam akkoron Nagyvárad utcáit, s egy alkalommal éppen egy vitaminfeltöltő tanulmányi kirándulásról voltunk pont hazamenőben, amikor Rákelből váratlanul feltört a zokogás amikor a reptér közelébe értünk, majd elmondta, hogy pont innen leste kedvesének gépét, amikor az végérvényesen elindult és felszállt - világhódító útjára. De nem voltam egyáltalán féltékeny, hogy nem az enyém lehetett az első hely Rákel életében. Majd közös együtt sírás következett. A végén már ő maga vigasztalt engem -, és már én sajnáltam legjobban, hogy Andrisnak mennie kellett. A folytatásban dolgaink hirtelen változást hoztak, mert Dávid valósággal visszakövetelte Rákelt -, e világ legcsodálatosabb teremtményét. Amit kifelejtettem – és fontos -, noha összes/együttes tulajdonságai Rákelnek kifejezetten pozitív mérleget mutattak, viszont állandó dohányzásával alaposan meggyötörte a fényképészi szakmában túlhajtott szemeimet. --- Majd egy bukaresti fényképészeti színes továbbképzésre kerültem fel a román fővárosba, s itt ébredtem rá, hogy ebből a kapcsolatból se lesz már semmi, de még egy igen szép képeslapot küldtem el számára -, Jákob aláírással. Bukarestben viszont a sors hozott össze egy nagyon kedves zsidó leánnyal, Klárával. A Klárával való kapcsolatom azonban nem vitaminadagolásból állt, mégis a legremekebb volt, mígnem Klári maga is /Kanadába/ el nem szállt -, mint ahogyan szintén elszállt e mostani hosszúra nyúlt szösszenetem. _-_

Maradjatok! --- 748. ---

Maradjatok Jeruzsálemben - lehetett Jézus Urunk utolsó utasításainak egyike -, mígnem felruháztattok mennyei erővel.

Igen, a ruházat mely nem biztosan megegyező a divattal, ám miért is kell állandóan változtatni a divaton/?/ -, talán azért éppen, mivel képtelenek vagyunk önmagunkon változtatni, ámbár egy fikarcnyit is…

Elnézem a mező liliomait – különben melyekre szépségedben emlékeztetsz -, hogy se nem fonnak, se nem szőnek, még sincs aggodalmaskodásra okuk, amíg megmaradnak Istennek kertjében.

Mily jó is ha helyemen vagyok, mivel addig hiánytalan és teljes a kert.

Maradjatok/!/, ugyanezt ismétli visszhangként minden, miközben mindenki rohan, megfeledkezvén a hervadhatatlan koszorúról, mely számukra /el/készítetett

Megyek mivel még van néhány aprócska elintéznivalóm, jóllehet minden kész, ugyanakkor az Idő is kész – a Jeruzsálemben maradáshoz.

Ha ott vagy, nem ölik meg többé a prófétákat, viszont ha nem vagy jelen, meglehet megölöd a kezdetektől magadban hordozott legreménytelibb prófétát, netalán a legprofibb prófétanőt.

Segesvár – 2011. júl. 17.

A szép szó --- 813. ---

Az imént hallhattam kedvenc rádióm kulturális híreiben azt, miszerint egy írónak úgy kell levezetnie gondolatait, amiként egy nőgyógyász levezet egy szülést. Soraim köldökzsinórját keresem tehát, vezető fonalként - feléd.

Fényképészi praxisom/gyakorlatom alatt a fényképezéssel kapcsolatosan talán az lehetett egyik legsikeresebb megtapasztalásom, amikor sikerült különválasztanom a fotografálás mozzanatát, az elkészítendő kép időtlenségétől, lévén ez a dolgok fénypontja, s ez esetben szakmámnak meg a legsikeresebb mozzanata. Most mintha valami megmozdulni készülne éppen és amikor nem fenyeget a nincstelenség éhe, ilyenkor a szép szó hiányzik a legjobban - néked, s nem a jacht, netalán egy helikopter. Be kell ismernem sohasem úgy ragyogtál, hogy másokat eltakarj, mégis a mindenkori fényhatásod kiterjedt teljes fényudvarodra, ami nem lámpák fényétől – se nem mondvacsinált elemektől elérhető hangulat volt, hanem maga a fényöröm! Valahányszor eszembe jutsz, szívemben fénynyomást érzek, ami csak fájdalmasan felkavarja kapcsolatunk múltjának fényporát. Mostani lehetőségeim azonban páratlannak mutatkoznak, s ez nem a lehetőségek végtelen gazdagságából áll, hanem az egyetlen gazdag lehetőségből, mert hatalmam adatott nem létező környezetbe is fényt ültetnem - allegóriáim segítségével, viszont voltak ennek előtte fényképészhallgatóként keserű megtapasztalásaim is! Egy alkalommal fénytanórán - a fizika egyik neves professzorával - igen meglepő kísérletbe kezdhettünk. A laboratóriumi gyakorlat célja az volt, hogy a fényt el kellett választanunk a homálytól és a sötétségtől. Maga a tanár úr is zavarba jött, a kísérlet egy még kezdeti szakasza alatt, amikor minden elbizonytalanodván reménytelenné lett, mígnem váratlanul nekem sikerült rámutatnom, hogy - ímhol a fény/!/, és akkor mindenki megnyugodhatott. Majd kedves tanárom nagyvonalú jutalmaként és szakmai ajándékaként, a fényt elvihettem. Különben már régen megfeledkeztem volna minderről, ha nem lennénk éppenséggel benne az adventi időszak közepében. Igyekeztem azonban mindvégig szerénynek megmaradni és így inkább nem kezdek bele fényelméletek gyártásába, mi mindenkor előttem kacérkodik – akárcsak személyed. Egy dolgot – ha szabad lesz még elmondanom -, azért úgy elmondanék még.

Máig is fényérzékenynek maradtam meg, ám ezen fóbiám nem a fénytől való irtózásomat jelenti, hanem szemeidnek felfokozott fényét, aminek két mellékhatása is lehet! Az egyik a teljes vakság, vagy ha optimistán választhatok, úgy meg a teljes boldogság.

Nem lehetsz fénycsapda, sem fényözönvíz – gondolom – mivel szemeidnek tekintete lehet e földi éltem legdrágább fényújságja – ám csupán addig -, ameddig meglesz részemről a szép szó, és nem tovább.

Szeretlek!

Budapest – 2011. dec. 09.

Nem könnyű őszintének lennem ebben -, mégis megosztom..

Megkérlek olvasd el soraimat:

Képzeletem medve-lese --- 846. ---

Éveim szépen teltek ahhoz, hogy elérkezzem hatvanadik életévemhez, mit értékes ajándéknak éreztem, s nem elviselhetetlen tehernek.

Ekkor történt valami változás szervezetemmel, aminek azonban akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Majd 2010 tavaszán egy szemműtétre került sor, s a beavatkozáshoz szükséges vérképből, egy ponton előtűnt, hogy vérszegény vagyok – vagy lehetek – a véreredmény szerint. Elérkezett 2012 nyara, s vezetői jogosítványom meghosszabbításához, újabb vérkép vált szükségessé, aminek eredménye már hét ponton is rosszra utaló jeleket hozott, s házi-orvosnőm azonnal kórházba is utalt volna - vészes vérszegénységgel -, annak rendje és módja szerint, ám én rövidke halasztást kértem. Nem volt bölcsességem ebben/sem/, jóllehet kapásból hét kilót fogytam – és igen rövid idő alatt/!/ -, ami nem jó irányba mutatott… Majd belgyógyászat következett, s most 2012 decemberében pediglen sebészet. Mostani vérképem tizenkilenc /!!!/ ponton mutat már eltérést, a normális állapottól. Skorpiómarásnál gyakran előfordul hamis gyógyulás, ugyanakkor azonnal felmerült bennem az, hogy rosszindulatú daganat esetében milyen is lehet a gyógyulás/?/ - esélye. A műtétre már holnap sor kerül, s érdekes volt mindvégig számomra az, hogy nem éreztem félelmet, igaz elég hosszasan kellett várnom a műtétig, s a kezdeteknél miért is lett volna okom a félésre, nem mintha a bátorság bajnokának gondolnám magam. Feleségem és gyermekeim, jó néhányszor megkérdezték tőlem, hogy – van-e félelmem/?/, s kérdésük többször is előkerült – amiként a műtét napja közeledett. Válaszom különben az volt, hogy – nem, majd egy illusztrációval álltam elő, a jobb megértés végett. Megkértem őket, hogy képzeljenek el egy széles völgyet, mit csupán egy patakocska választ el, melynek egyik oldalán magam állok alacsonyságomban – egy virtuális magaslesen, míg a tér másik oldalán pedig egy mindenre elszánt grizzly-medve várakozik – az ebédre. Ám a közöttünk lévő távolság még, még jócskán elválaszt bennünket. Amint telnek a napok, a medve mind egyre közeledik felém, s már bőven belekerültem látóterébe. Én a magam legyengültségében legszívesebben menekülésre fogtam volna a dolgot, mit elgyengült és lesoványodott testem, nem tett lehetővé. A medvének sem lennék nagy falat, s ezért nem is sieti el a dolgot, mégis fenyegetően egyre közelebb kerül hozzám, anélkül, hogy átlépné a patakot. A medve ordító üvöltése azonban mégiscsak azt jelzi, hogy terve van velem. Ezután a medve megindul hirtelen a víz irányába, amikor a patak minden partja feletti áradásba kezd. A folyóvá duzzadt patak hirtelen megtelik ívásra összegyűlt lazacokkal. A medve már nem gondolt többé rám. Vagy mégis? Miután betelt a legfinomabb halfalatokkal, felém nézett s látta, hogy még mindig ugyanazon helyen tartózkodva égek el lázamban… Ezután meghozta döntését, hogy könyörül rajtam, és hozott számomra is az általa kifogott legfinomabb /lazac/falatokból. Már nem jelentett számomra veszélyt a medve, és etetése által magam is megmenekültem. Ismerjük a Bibliából, hogy – Isten által etették a hollók Illést, viszont magam soha nem gondoltam volna azt, hogy egy medve is megteheti ugyanezt – énvelem. Azóta meglehet életem egyik legfontosabb ételévé vált a medvelazac. E történet másként is végződhetett volna, ha nem vagyok ilyen csont és bőr. Itt-ott magam is vén medvévé válok, azaz nehézkes mogorva öregemberré, bár erre már megvan a legjobb ellenszer, ami a medvelazac.

A dolgok summája? - A félelem nem fogadta be a szeretetet, ezért a szeretet messze űzte a félelmet…

Budapest – Péterfy Sándor utcai Kórház – 2012. dec. 11.

http://www.bemiklos3.eoldal.hu/

Ugye nem vagy képmutató? / Csak nagykorúaknak!/ --- 415. ---

Nagy izgalomban lehettünk Bátyámmal minden szatmárnémeti utunk előtt, mivel Anyánk igen babonás volt és a dolog azon múlott, hogy mit hoz majd álma. Amikor az álom előremutató volt, akkor másnap utazhattunk is - anyai Nagymamánkhoz.

Az események sínbe-tételéhez – talán a szatmáriak kedvéért mégis meg kell említenem -, hogy az itt leírt események Iosif Uglar párttitkárságától távolabb, míg Borsa Mária nemzetgyűlési képviselőségéhez közelebb állottak – időrendben. Szatmár akkor még szép kisvárosként élte mindennapjait, s nem is emlékszem semmi különösebb eseményre ami érinthette volna ottlétünket, hacsak nem a Szamos tavaszonkénti áradása, ami azért félelmetes volt. Nagymamánk a Tiszaújlaki út vége felé lakott, amit újabban Gheorghe Baritiu útra neveztek át, mivel az átjárás Tiszaújlak irányába megszűnt – már jó ideje… Itt telt vakációnk a legnagyobb csendben, míg fel nem verte a várost a következő hír, ami ugyan nem a legpublikusabb – mivel azonban nem egy kitalált történetről van szó -, mégis merészkedem az esemény megírásával, hiszen tudhatom rólad, hogy nem vagy képmutató! A város közlekedése akkoron még nem igazán volt kiterjedt, s Nagy-állomásáról konflis szállította az utazókat a megadott címre. A város központjából indult - a Zsidó-korzótól – az a buszvonal, amely a Tiszaújlaki út végéig volt hivatott vinni az utasokat, amennyiben kerültek utasok. Akkoriban a tömegszállítási járműveken volt egy beosztott jegy-kezelőnő (taxatoare), akitől megválthatóak voltak a buszjegyek, s innen kezdődik el történetem. A gépjármű a Tiszaújlaki út legvégén megfordult, hol a menetrend szerinti újbóli elindulásig hosszasan várakozott. Innen indulhatott el futótűzként a hír, hogy a busz személyzete - valami általunk akkor még ismeretlen okból –, szétválaszthatatlanul összeragadt és evvel a város tömegközlekedése egy szempillantás alatt összeomlott, nem lévén csupán ez az egy busz forgalomban. Volt aki látta az eset elszenvedőit – amint elviszik a mentők -, megint mások meg látni vélték amint egy nagy-traktor elhúzza a személyzet nélkül maradt Tudor Vladimirescu márkájú autóbuszt. Persze mi gyermekek nem láthattunk ebből semmit, de még csupán kérdeznünk sem volt szabad…

A városi pártbizottság azonnal jelentette az esetet a tartománynak, ami akkor Nagybánya volt. Evvel azonban még az ügy nem ért véget, mert ők meg azonnal riasztották Bukarestet. További részleteit az ügynek nem ismerem, de megállapítást nyert, hogy az eset közben szolgálati mulasztás nem történt. Bátyámmal mire kikövetkeztettük volna az összeragadás miértjét, már véget is ért a vakáció -, és a Szamos is megnyugodott…

Mátraballa – 2010. márc. 24.

Menekülőtorony --- 265. ---

Sohasem értettem a női agy belső parancsait, de Te mindig megérzed ha közel van a baj - és ha végképp nem sikerül lecsendesedned -, úgy elbújsz menekülőtornyodba.

Életed nem szokványos mégis új elemekkel tarkítod azt, hogy pályaképem lehess. Érdekes világok találkoznak bennünk és nagy területek nyílnak fotografikus memóriád fejlesztésére. Párbeszédben maradsz a valósággal és körzővel szerkeszted meg szerepköröd, s pont ezért nem értem miként kerültél hirtelenjében a padlásra(?), jóllehet az imént még padlót fogtál. Ilyenkor próbállak mindig is meggyőzni, hogy nem cselekedhetsz mások helyett, de vajon felengedsz-e menekülőtornyodba? Nem szeretnék azonban senkit sem bevonni keresésedbe, amennyiben nem vagy jelen. Talán sok szálon futsz, amióta szárnyaid nem találod. Nagyon erős kérésnek tartod most részemről, ha menekülőtornyodból felvételeket szeretnék készíteni, de nem erőltetem. Útjaid és programjaid leszervezése, rengeteg energiádat felőröl(t). Az embereket egyenként vizsgálgatod, mint aki fogást keres a lovon. Magam, még idejében figyelmeztettelek, hogy szíved nem búvárszivattyú – se nem vándorcirkusz -, és az is meglep miszerint újabban látomásaid vannak, és még a fákat is agglegényeknek nézed. Igaz a fák tekintetedtől akár virágzásba is borulhatnának , ám Te mégis menekülőtornyodba rohansz. Úgy tennék érted valamit, de közben saját szívem ütésszáma is döntően megváltozott – ám még néhány fülbemászó kérdéssel megpróbállak tovább fárasztani -, viszont Te frappánsan visszakérdezel, hogy - mi is a különbség az arány és az arany között? A kérdés valóban nem parányi, hanem páránál nagyobb… Már hosszabb időt is eltöltünk a toronyban, amikor sejtelmes felhősödés kezdődik el és valami rossz megérzés fog el, hogy az első közeledő felhőre átlépsz, ám az idő váratlanul kitisztul és engedélyt adsz, hogy fényképezhet(l)ek. Talán finomabbra hangoltabban kellett volna kezeljelek hiszen szépségeddel rengeteg nehézséget kell magaddal cipelned. Éppen most - ha nagy későre is –, de végre megérettem, hogy a szépség is nehézség, mely még az ólomnál is nehezebb.

Menekülőtornyod, már hosszú ideje üresen áll, de olykor még meglátogatom – hol a toronyablak azóta is nyitottan hagyva –, melyen át ha kinézek, talán még lekaphatom fényképezőgépemmel azon távolodó lábnyomokat, melyet a felhők hűségesen megőriztek… Légy boldog – és köszönöm -, hogy elolvasol!

Mátraballa – 2009. aug. 22.

Reggeli gondolat /Kinek ajánlhatnám?/ --- 606. --- Bősze Emil Miklós

Egy leány sétája közben tenyeremre tévedt.

Ő maga sem tudta, hogy merre jár.

Majd leült, csendes várakozásba kezdett.

Markomnak izmai megfeszültek -, most enyém lesz e lány.

Ám nem tehetem ezt meg egy ülő lánnyal.

Nem vihet rá lelkem.

Miért is állítanák csapdát, a védtelen ellen?

A lány, érdekes mód maradt.

Fészkelődött, de nem ment tovább.

Most is ott van.

Kezdi megszokni a helyet?

Nem tudom.

Egy dolgot azonban elfelejtettem elmondani.

Enyves volt tenyerem...

Nincs miért mossam kezeimet.

A lány indult sétára.

Menni vágyott.

Tenyerem sorsvonalára tévedt.

Táblák nem jelezték a veszélyt.

Legközelebb, mézzel kenem be tenyeremet.

Mézzel, ami a sziklából fakad.

Mézzel, mely fel nem fogható ésszel.

Mézzel, mely nem csepeg hiábavalóságért.

Budapest – 2010. okt. 26.

és ímhol a teljes alkotás:

Siralomláz --- 845. ---

A „siralomláz” egy olyan állapot, amikor az egyénnek emelkedni kezd láza – az önsajnálkozástól. /A siralomláz testvérei melyekről tudok, de még nem írtam le: siralomváz, siralomgáz, siralomház és a legnagyobbik – a siralommáz./

Gyermekként és fiatalként nagy ámulattal bámultam Nagyvárad nagy-nagy kórházait, s nem találtam magyarázatot arra, hogy honnan kerülhet ennyi beteg egészségügyi intézményekbe? /Különben amikor meglátogattam beteg ismerőseimet, a kórházi ajtókat papír zsebkendőkkel nyitogattam, lévén, hogy finnyás voltam. Azóta ezen undoromat levetkőztem./ Kórházi beutalómat többször is átvasaltam, mielőtt jelentkeztem volna a kórház felvételi irodájában. Csak miután nagy boldogan átadtam a lapot nyert észrevételt az, miszerint a beutaló orvosom pecsétje nem volt oldalhelyes s ebből - ha burkoltan is -, de arra következtettem, hogy – vigyázz e-mail, mivel hamarosan oda visznek - ahová nem akarod! Elindulásom előtt azonban nem tudtam volna eljutni a számítógép kikapcsolásáig, majd megdöbbenve rájöttem, hogy ez mégiscsak egyszerűbb, mintsem egy ember lekapcsolása - a lélegeztető gépről. Ettől ugyan még távol vagyunk, ugyanakkor vonalzóval már bemérhető. Most néhány rövid sorban bemutatnám azon kórház személyzetét, ahol fekszem. Mielőtt elfoglalnám kórtermemet, még belépek a kórház italkimérésébe, hol bőséges a kínálat – endoszkópiából, kolonoszkópiából, infúziókból, de csipkebogyó tea is található, hogy a csipkelődés se maradjon ki. A takarítónők lelke tiszta, mint maga a kórház. A betegápolók ápoltak. A betegszállítók amúgy magasan szállnak – aber siher -, jókedvvel és biztonsággal. Majd egy fehér köpenyes hölgynél érdeklődtem a főnővér felől és, hogy hány fokon is forr a fő-nővér??? Richtig a főnővért pecáztam ki, ám megbocsátónak látszott, noha nem vagyok egyáltalában meggyőződve arról, hogy feledékeny is lenne… Az egyik nővér név szerint nem ismerte a betegeket, viszont a betegek igen hamar kiismerték a nővért – és természetét. Az első csalódásom az lehetett, hogy a fényképes nővérhívó nem működött. Majd legközelebb. Szobatársaim kórházba kerülésének okairól röviden. Az egyik katonaemberként remekül célzott, ugyanakkor mindig messzire mellé lőtt és nem tudta volna feldolgozni azt, hogy rég elmúlt az az idő, amikor apró figyelmességekkel barátokat szerezhettünk. A másik mindvégig megőrizte érdekességét, de nem őrizte meg humorát, s emiatt élete elörömtelenült - s a dolgok már nem ragyogtak többé annyira -, mint ragyoghattak volna. A legdrámaibb viszont az lehetett, hogy egy megint más szobatársamat szerették az emberek, de ő nem tudott erről, miközben az események felgyorsultak, és a leggyorsabbak is lelassultak… Magam – mint megtudtam – oly hanggal aludtam mint az oroszlán, ahhoz, hogy „bárányként” ébredjek fel. Megtudván édesszájúságomat, Dr. Oetker vett kezelésbe. A kórterem – mely nem táncterem – élte látszatéletét, sorsnak öltözött orvosokkal és magukat végzetnek mutató asszisztenciával. Amúgy a beutaltak sportja, a teavadászat lehetett. Helyzethumorom is elhagyott, amikor csontzörgés mérővel bemértek. Legnehezebb vizsgálatomnak mégis egy gyomor/nyomor?/ tükrözés volt, amikor úgy éreztem magam, mint amikor meg akarnak erőszakolni egy fiatal lányt és belemegy – de csak helyi érzéstelenítéssel. A főnővér azonban nem feledkezett meg rólam, és intett, hogy még csak egy résnyi boldogságra sem szabad gondolnom, majd hirtelen előkapta a tűt és írói vénámat kereste, mit azonban nem talált meg. Tudott, hogy a szenvedés sok bűnt elfedez, mégis bármit is elkezdenünk értelmetlen lenne, ha /siralom/láz nélkül kezdenénk bármibe is.

Egy alkalommal angyalok értetlenkedve értekeztek egymás között, hogy egy parancsolat megszegése lavinát indíthat-e el a parancsolatok sorában? Vizsgálataim eredménye e néhány sor lehetett. Világ életemben csodálattal álltam meg a nagy templomok és a hatalmas székesegyházak előtt, mígnem beugrott a megfejtés, miszerint – nem is a templomépület nagy, hanem a templomban lakó Isten. Az élet napnyugtája van, hogy sötét fellegekkel érkezik el ahhoz, hogy a lemenő Nap hirtelen megújuló erejével lázba ejtsen, hogy elégve és megsemmisülve átvigyen egy szebb hazába, hol megszűnik majd minden fájdalom és sóhaj…

Budapest – Péterfy Sándor utcai Kórház – 2012. okt. 9-11.

Virtuális Zsinati Közgyűlés --- 803. ---

A Szemklinika padsoraiban ülök - alkalmi ruhatárosként – s figyelem a látásjavításra várók sokaságát, ám a sor valami okból nem mozdul és vár -, míglen tollat nem ragadok.

A látott álmok is nem leírván nagy hamar elvesznek, ha le nem jegyzem azokat. Álmaim olykor egészen különösek, s magam sem tudom, hogy miként, de legutóbbi álmomban például egy Egyházmegyei, vagy még inkább egy Zsinati/!/ Közgyűlésen vehettem részt, hol személyemet kérték fel jegyzőkönyvvezetésre, jóllehet rendőrségi fogalmazói tapasztalatokkal nem rendelkezem. A közgyűlési határozatok egy részét, és csakis azokat amelyek megmaradtak emlékezetemben, megpróbálom úgy visszaadni, hogy ne legyen megterhelő az szépségedre és formádra, s éppen ezért teljes igyekezetemmel azon leszek, hogy jegyzőkönyvem ezen olvasata alakilag megfeleljen. Így a közgyűlést levezető Elnök, valamint a két jegyzőkönyvet hitelesítő tanú aláírása le nem maradhat, s persze az én szignóm sem… A Zsinat első mozzanataként hatályon kívül helyezte egy korábbi határozatát, melyet az ezt megelőző közgyűlésen tévesen elírt az akkori jegyzőkönyvvezető, s – a gonoszok útját eltéríted helyett azt írta -, és az oroszok útját eltéríted. A Főtiszteletűeknek járó püspökfalat kérdésében azonban nem született döntés. Nem húzom hosszasan idődet - de hajadat sem -, így csupán röviden az újonnan hozott határozatokat foglalnám egybe, mivel ha az összes zsinati hozzászólás most itt helyet kapna, úgy az felérne talán e világ összes könyveinek hosszával.

Akkor tehát a határozatok, s ezek is csak röviden. - 1. Az egyháztagok önmegvalósítása a Lélek legyen. 2. A felebaráti Szeretet buzgalma nem korlátozható -, karhatalommal sem! 3. A pénzen szerzett engesztelés, nem nyerhet elfogadást. 4. A stóla semmiképpen nem keverendő -, Stohl Andrással. 5. Nem vezethető félre a vak, míg magunk is vakok vagyunk. 6. Az egyháztagok kisdedjei nem nőhetnek fel számítópépes ételeken. 7. A közepes termetű próféták nem tekinthetők a jövőben – kisprófétáknak. 8. A juhok/bárányok legeltetése nem nyúlhat túl az a/z egy/háztelkek határain. 9. 2012 január elsejétől a hit dolgaihoz, nem vezethet közelebb a képmutatás. 10. Az egyházszakadás megfékezésére, megfelelő és elegendő számú mesterszabót alkalmaznak. 11. A jövőben vak is vezethet világtalant -, viszont a világtalanok ezután sem vezethetnek vakokat. 12. Az egyházban lévő nem egyház nem szerethető, ugyanakkor szeressük ellenségeinket, ami azonban korántsem biztos, hogy első nekifutásra sikerülni fog! 13. A templomi áldás, csakis jól begyakorolt mozdulattal történhet. 14. Az istentiszteleti rend és forgatókönyv nem időjárásfüggő, s ezért /felhőként/nem borulhat. 15. Köszönet továbbá a reménységet adó, s a jó reménységgel befizetett egyházadóért, ugyanakkor ne az adomány álljon az első helyen, hanem mindig is az adakozó. 16. A lelkész a szószéken sohase könyökére támaszkodjon, hanem az evangéliumra! 17. Rabbikkal sohase kezdj egyházvitát Mózesről, mert megszégyenülsz.

Még merészkedtem odaírni mindehhez – csak úgy saját szakállamra -, hogy – az Isten Szeret, mert erről szó nem esett. /18./ Majd befejező pontként /19/, hogy – Téged is nagyon szeretlek, mit a jegyzőkönyv hitelesítők majd vakon aláírtak. Evvel be is kerültél az Egyháztörténelembe és ott is a helyed, mivel már nem vagy álszent, hanem bűnbánó bűnös -, ki kegyelmet nyert.

Budapest – 2011. nov. 29. /– 2011 Adventjén…/

Azon leszek --- 763. ---

Alighogy elhárultak utadon az akadályok, Te máris barikádokat emeltél, s tetted ezt békeidőben.

Szomorú mindenkor a kép, ha nem vidám a fényképész, ám erről valamelyest Te is tehetsz.

Nem lehet igaz, hogy mindent elvett és elvitt a tegnap, miközben nincsen olyan ember aki megmondhatná, hogy mit hoz majd a holnap, ám a sorsot sohasem kérdezném meg, mivel már nem hiszek benne/d/, viszont Te sors-orientált vagy, igaz szerencsédre még nem lottózol.

Nagy dolgokat szeretnék megfogalmazni a sorssal kapcsolatosan, ehhez azonban fel kell hagynod sorsfüggőségeddel, legalábbis ezen rövidke szösszenetem erejéig!

Tisztánlátásom kedvéért azonban magam is félreteszem a sorssal kapcsolatos összes előítéletemet.

Most csupán annyit láthattam meg, hogy Te is szigorúan a sors alattvalói közé tartozol, s beéred bérként a naponként kiosztott könnyekkel, holott nem ezt érdemelnéd, bár mintha magad is ezt keresnéd.

Hívatlan idegenvezetőd/hidegen vezetőd tehát a sors, ám nem mutat meg számodra mindent, sőt inkább elrejti azt, mit /gondolom/ meglepetésként tartogat.

A sors kalapácsával edz meg, viszont Te sohasem használod ki azt a pillanatot, amikor a sors nem figyel reád.

Pusztán a boldogság körüli forgásig jutottál el, anélkül, hogy a boldogság ismeretségi körébe juthattál volna.

Mint már említettem magam nem hiszek a sorsban, mellyel mégis /meg/elégedett lehetek – ha nem is teljes mértékben -, mivel valahányszor kiejtett kezéből, minden alkalommal talpaimra estem, bár nem nálam helyezték el a talpraesettség kulcsát, mint ahogyan a Julcsát sem.

A sors nem hanyagol senkit, mivel nem végezhet hanyag munkát.

Azonban a sors vak mostohagyermekének látlak, s még önnön sorsvonaladon is lemaradtál, semmire sem haladván azon.

A sors üzenő falán kereslek, már jó ideje.

Sorsod mintha magadra hagyott volna, miközben az emberek is magadra hagytak.

Arcod azonban mégsem halványulhat el fényképként.

Azon vagyok.

És leszek is.

Szovátafürdő /a fényképfelvételen/ - 2011. aug. 13.

Lelkigyakorlatok --- 508. ---

Sokan nem tudják ugyan, de még békeidőben is tartanak hadgyakorlatokat, aminek lényege talán a borús-háborús időkre való felkészülés.

Helyi feszültségek - harci konfliktusok már pediglen adódnak - sokszor a családon belül is –, s éppen ezért nem árt készeknek lennünk! Azt tartják, hogy ha nem is mindenki, de minden kész, az emberi szíven kívül… Egy igen szeplős, mégis szépecske nő felkeresett egy atyát azon elkeseredésében és fájdalmában, hogy ő teljességgel képtelen és alkalmatlan is egyben lelki gyakorlatok (el)végzésére. Az atya azonban túllátott a szeplőkön, s felhívta a hölgy figyelmét, hogy próbálkozzon inkább matematikai gyakorlatok elvégzésével, ám a kis nő már kisiskolás korától idegenkedett a számtanfeladatoktól, s azonnal eleredtek könnyei, amiket az atya nyomban letörölt, de mégsem nyugodott meg. Volt pedig valami az atya érintésében, de ez nőtlensége lehetett, noha ő maga is jócskán benne volt a cölibátusban.

Nem is történt semmi – különösebb nem -, és az atya az egyházban maradt. Így hát a nőben továbbra is benne maradt a lelki gyakorlatok hiányából eredő félsze és boldogtalansága, amitől nem volt képes szabadulni. Ezután felkeresett egy másik atyát, majd egy harmadikat – ám ez sem használt, majd parókiák sorát kereste fel – mindhiába, viszont az atyák egyike

beismerte, hogy ő maga is alkalmatlan lelki gyakorlatok elvégzésére és keserves sírásban tört ki. A nő elővette zsebkendőjét, s megtörölte az atya szemeit, s ujjaival véletlenül megérintette az atya arcát. A nő érintésében jócskán benne volt szabadsága és a lelkigyakorlatok iránti vágyakozása, s ez nem volt hatástalan. Azt érezhették meg ekkor mindketten, hogy végre az egyház megnyugod(hat)ott, s a lelki gyakorlatoknak útjából végleg elkerültek és elhárultak az akadályok, s a történetben szereplő kis nőcske meg a vasárnapi strandolás helyett – a templomot választotta.

A templomot magadban hordozod Te is, s a lelkigyakorlatok meg igen hasznosak lehetnek – az Örök-élethez! Te kis szent.

Mátraballa - 2010. júl. 17(?).

Az Ismeretlen Tanár(nő) /Szoborpark ötödik rész/--- 45. ---

Felvezető gondolat: Pál, az athéni Aeropáguson találkozék egy oltárral, melyre ez vala ráírva - az Ismeretlen Istennek, akit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek.

Nagyon jó, hogy itt vagy s, hogy a Vendégkönyvben immáron bármikor találkozhatunk. Természetem, mint a robbanómotor, de Te más vagy! Olyan vagy, mint az előre be nem jelentett zápor. Csak sírsz. Sápadt is vagy és gyengének látszol. Gondolom lemerültél, de el kell mondanom valamit számodra, mit a költő röviden csak úgy fogalmaz, hogy - nagyon fáj! Meglehet titokzatos vagy, még máig is, mint a búvópatak, amikor illegalitásba vonul, de képtelen vagyok már továbbhordozni magamban búslakodásomat, amit az Ismeretlen Tanár(nő) miatt cipelek bensőmben, melynek alakjában mégis csak Téged látlak. Tudom a tanügy, s az oktatás kérdései máig is felborzolnak, s ideje lenne már kifésülnünk mindazt, mi ehhez kapcsolódik. Gondolataimat azonban egy helyesbítéssel kell elkezdenem, hiszen a Nyári utazáson (I. rész) című írásomkor a Színháznak kerülgetése közepette belealudtam a vezetésbe, s az ott leírt Szoborpark avató csupán, így egy álmom leírását adja csak vissza, melyet látomásszerű szunyókálásomból megébredve vetettem papírra, de Az Ismeretlen Tanár(nő)-ről szóló gondolataim, azok valóban nálam vannak, mit nagy gyorsasággal szeretnék most továbbadni. Régóta tudjuk azt, hogy mindennek ára és Tanára van. Kinek a tan, s kinek a Tanár(nő), marad az örök kérdés. A választás minősége, a minőség választása -, és én ebben látlak Téged, de ne haragudj rám ezért! Nem tűrhetem el, hogy elfelejtsenek, s ha sötétnek látom is most jelzőlámpáidat, nem engedhetem meg azt, hogy leengedd rolódat. Nem hagyhatom azt sem, hogy kimeríthetetlen szertárad gazdagságán sors vetve osztozkodjanak. Nem maradhatsz éppen Te elfeledett, ismeretlen és jeltelen, akiben ott a Mindenkori Tanár(nő)! Nem nézhetem, hogy sírodat megássák, amikor halhatatlan vagy. Tudom, százszor és végtelenszer, de előhívod az ismeretlenből is tanítványaidat, kik mindvégig Veled voltak. 'S ha nem leszel már, vár Rád egy Szoborpark, hol Szoborpark őröd lehet legkedvesebb tanítványod - ha jól emlékszem a Jancsi -, vagy éppen a János?! De jó is, hogy amíg közöttünk voltál egyetlenegy Tanítványod sem veszett el!!!

Ennyit kívántam csak elmondani -, és megbocsáss kérlek!

Ajánlhatom még, hogy feltétlenül olvasd el - ha akaratoddal megegyező - az Új bolygó születik című írásomat, mely az Öregdiákok lev-listáján olvasható. De, hogy miként is lehet oda belépni? Ez az. Ehhez kérdezz meg egy nálamnál okosabbat! Ja még! Hétfőn este, a sikeres tanévnyitót követően, ott leszünk Orsolyával a Nagyvár_ady Filharmonikusok hangversenyén, ahová Téged is (el)várunk. Oszi is ott lesz! Ne zárkózz magadba, s ne akarj Ismeretlen Tanár(nő) maradni... Jó tanulást kíván iskolatársatok, kereső Szeretetével: bősze emil miklós, egy fotós-tanítvány, ki talán egy tanítvány s fotós?

Az elengedés fontossága, s az álmok elengedése --- 800.!!! ---

Mindenki nagy jövőjű nagypolgári életről beszél – a kutyák meg hallgatnak -, amikor magam még sehol nem tartok, és oly kicsinynek érzem csupán magam, akár egy mákvirágmag. Máris ketten lehetünk, ha még nem is együtt. Rövid bevezetőmhöz mindenképpen az evangélium igéit keresném, s már bennem dúdol, hogy – a bűnbánó szívet meg nem veted, s a hozzám hasonló mesügét meg ki nem neveted.

A minap egy érdekes álmom lehetett, mit nem tudtam volna elengedni, de amint az lenni szokott – megébredtem. Különben is amióta szösszenetek /pihécskék/ írásával foglalkozom, álmaim is eltértek a megszokott kerékvágásról, hogy elvigyenek azon csodálatba – ami az álmok világa -, mit megébredésemkor még ott látok. Álmaim visszatérő szereplője egy kismadár, mely pihés ugyan és a tojáshéj is ott van még fenekén, de már repked, és pont a fejem körül, hogy kérdéseivel és élete nagy kérésével ostromoljon. – Tudod e-mail csodálatos is lenne a madársors, amíg meg nem jelennek a madarászok, hogy legkörmönfontabb eszközeikkel tőrjeikbe csaljanak. Nem kívánnék szárnyaszegetté lenni, hiszen az élet számomra a magasság, honnan állítólag már látható az Isten, bár magam még hasonló magasságig nem merészkedtem… Ha legalább egy holló lehetnék, úgy merészen szembeszállnék a reám támadókkal, hiszen a bátorságom máris megvan, jóllehet erőm még elégtelen. Az lenne a kérésem hozzád, hogy egy írói hasonlattal változtass át egy virágszállá, melynek a Föld mégiscsak stabilitást biztosít. Álcáztam nevetésemet, és miként is lenne mindehhez hatalmam/?/, amikor a tenyeremben lévő kismadár váratlanul átváltozott virágszállá.

- Ne tégy herbáriumba e-mail/!/, mivel aki másnak szabadságot biztosít, az önmaga is szabad marad. Rendkívüli is az, amíg tenyeredben hordasz, viszont ha elengedsz csak eltaposnak az emberek, s különben is tudod mily rövid virágzásom, így kérlek, hogy egy metaforád segítségével, változtass át egy gyönyörű leánnyá. Ám még csak tiltakozni sem maradt időm, és máris ott állt előttem egy csodálatos teremtmény, s pontosan ily Rebeka szépségű Múzsára vágytam, már ha egyáltalán módom lenne a Múzsa kiválasztásához… – Ugye most meglepődtél/?/, hangzott el első kérdése felém. Látod, hogy semmim nincs, ugyanakkor mindenem a tiéd, s csak azért vagyok most itt, hogy az elengedés fontosságáról beszéljek néked, mivel ha mindenáron meg akarnál tartani, úgy már itt sem vagyok. Rajtad áll pusztán, hogy most boldogok lehessünk, mégis figyelmeztetnélek az Idő rövidségére, hiszen minden kismadárként száll csak el, ha nem figyelünk. – Igen, s eddigi álmaim is mind erre emlékeztetnek. Csak néztem a leány könnyzáportározójának megindulását, s majd könnyek között folytatta, hogy – drágább vagy te e-mail az ég madarainál -, de itt félbe kellett szakítanom, hogy elmondhassam azt, hogy - eddig kertem liliomait csodáltam, ám ezután másként lesz minden. Majd megint a lány folytatta. – Életed ellaposodott, s a kávé lett trénereddé, mivel a női műlelkekre figyeltél, s nem volt így sohasem fontos számodra fontoskodásod elengedése, de már meg is bántam mindent, és meggondoltam magam, s megkérlek, hogy változtass át hollóvá, allegóriáid egyikével. Ha egyszer a metamorfózis beindul, akkor nincs megállás, de nem siettem az allegóriával, inkább megpróbáltam elgondolkodni a holló fiakon, kik csak kóvályognak, s éhesen kárognak, míglen Isten meg nem adja eledelüket. Megint csúnya mód arra gondoltam, hogy - ebből mi is lesz az én hasznom/?/, s máris megfeledkeztem evvel az elengedés fontosságáról. A s/z/ó amely édes, az hamar elolvad a szájban, s olyanná lesz mint a méz -, mégis továbbgondolva a dolgot, az elengedett madarakat nem tarthatják vissza e földi határok, ugyanakkor kedvesnek látszó törékeny életedet, meg nem töltheted ruhamegőrzőben, vagy kalitkában. Elengedésed forgatókönyvének allegóriáját, még nem ismerem. Látom hamarosan elsuhansz, és megvallva féltelek – mint hollót -, a hulló űrtárgyakban is megjelenő sorstól.

- De én akkor is holló leszek, kiáltottál, mint aki megfeledkezett az elengedés fontosságáról. Majd villanásnyi idő alatt, szép szőke hajad koromfekete tollakra váltott, s gyönyörű lényed meg hollóvá. Erős szárnyaid, még utoljára meglegyeztek – megkápráztatva evvel -, majd rövid lopakodó repülés után, a magasba íveltél. Mind-mind egyre fennebb, ahonnan már nem látszik többé a Föld – amire ez eddig támaszkodtál -, hanem csak az Isten.

Parádfürdő /Felső Tündérkert/ - 2011. okt. 05. -_-

--- Megköszönve mindenkori szíves/színes figyelmedet! ---

legyen csodálatos a hétvégéd! -_-

Felhőátvonulás hadművelet --- 191. ---

Hadműveleti csoportfőnökként még nem mutattalak be és egyirányú jelzőtábláidból azt olvashatom ki, hogy: előre - a gondolatokkal.

Kívánatos illatfelhővel álcázod magad és sokat ígérő pillantásaid felderítőid ahhoz, hogy magam is felderüljek és tutira veszem, miszerint már úton is behívóm - a nagy harchoz. Gyönyörködtető szobabiciklid bringatúrája, hol éjt nappallá téve tekersz, hogy tekerhess még - és leadd azon grammokat -, melyeket máris túlsúlynak érzékelsz és egyben megpihenteted megtépázott cérnáid, amit most a hadműveletre való

felkészülésed kissé megfeszített. Félek, hogy hadműveleteddel megannyi áldozatot ejtesz, a már többi elejtett

mellé. Ha életed sűrűjének dzsungeléből nekiiramodsz, hogy nagy port kavarj, akkor hangulatgörbéd vargabetűi ide-oda kanyarognak a szerpentinen és közben megfeledkezel arról, hogy hol is tartasz. Pupilláid kitágulnak, miközben szíved meg tízezerrel pörög és valami mintha elbizonytalanult volna, s már nem látod hadműveleted végét és éppen ekkor érkezem meg hozzád - riadózsákommal. Úgy érzem most magam - akár egy agglegény -, mint aki a peronon áll és mind egyre hagyja kifutni az állomásból - házassága vonatait. Körülötted is minden átváltani látszik és hátraarc most minden hadműveletnek és észreveszed bennem az állomási magányos várakozót. Igencsak elérzékenyülök, amikor könnyek közt mondod és oly meggyőzően, hogy egy kibillenthetetlen és új civilizációba kezdhetnénk - a Holdon.

De szerelvényed hamar tovaindul és már csak sajnálhatom, hogy nem váltottam jegyet vonatodra, de még látom amiként integetsz és kezeid mintha valósággal visszanyúlnának felém - az Időben, hogy még egyszer megölelhesd jelképesen bár – a legszebb és legkedvesebb pillanatot -, melynek egyketted része az enyém lehetett. Nem több, de nem is kevesebb –, és az így igazságos.

Mátraballa – 2009. jún. 19.

A jászol megépítése Tebenned --- 814. ---

Úgy kedvelem amikor végre kettesben magunkra maradhatunk, mert hiszen így gondolataink sem maradnak meg árváknak.

Nem tudnék máig sem eltelni szemednek fénygyűjtő dobozaival. Első reakcióm most az lehetne, hogy nagyon vigyázz, mivel megjelentek az adventi időszak szokásos csalói – aknamunkájukkal, ami az ünneprontás. Valaki azt mondta/hirdette - mihamarabb és még időben építs légvárat, addig még lesz levegő… Megértem/megértettem mindig is gondolataidat – lévén mind tiszták azok -, miszerint az emberek már nem olyanok mint egykoron,de azt is, hogy az időjárás sem változhatna náluknál hatékonyabb gyorsasággal. Ugyanakkor én magam meg különösen sajátos képet hozhatok most számodra közel, ha megkapom rá a lehetőséget -, és csakis úgy! - Valahol mintha magam meg azt látnám, hogy az emberek végre összefonódván egymásba karoltak, félretévén korábbi /hit/vitáikat. Nem csupán egymásba, de egymásra is hangolódtak, egyszer már végre ez életben. Még az Idő is megállt haladni – és ez lehetett a legnagyobb csoda és szenzáció/!/ -, s a sors meg úgy tűnt mintha betegszabadságon lenne. Valósággal tehát megállani látszott minden, mindeközben az egyház pedig megéledt, s már mindenki a nagy lelki ébredésről beszélt. A kocsmák sora sorra bezárt, s a kocsmárosok meg egytől-egyig megtértek -, s ekkor figyelt csak fel mindenki, hogy az életek kertjének házasságaiból meg gyermekek nőttek. Minden mi korábban szép és tartalmas volt, az mind újból előjött és felsorakozott, gazdagon telerakott gyümölcsöskosárként megjelenvén. Miután a végletekig elgyötört emberek mindent visszakaphattak – és ez volt ám az igazi kárpótlás -, beindult a könnyek visszafelé folyása, így már semmi sem fájhatott többé, s a fájdalom és a sóhaj, meg különben is messzire elmenekült! A katonaságot megindoklás nélkül szerelték le. A csapatmezőket evvel szabadon hagyták, megérezve az adventi időszakot, mindezzel alátámasztván azt, hogy így már lesz elegendő hely az Advent számára. Az Advent azonban nem is lehet sohasem más, mint csupán a helynek kérdése.

Kedves vagy, hogy meghallgattál, mit ezennel itt megköszönök -, jóllehet evvel még pusztán betlehemi mondandóm bevezetőjéhez érkezhettem csak el! Az Advent tehát helyigényes és semmiképpen nem lenne képes nélkülözni becses szívednek pitvarait és kamráit, hol aztán tutira megépül a 2011-es jászol.

Budapest – 2011. dec. 11.

Kálvin János emlékére, ki jeltelen sírban fekszik: JELTELENÜL --- 57. ---

JELTELENÜL

Jeltelen sír alatt,

Bosszankodik a halott:

Nahát ilyet - ki hallott?

Már fejfám sem maradt...

A nap kérdése lehetne, hogy - Te kinek ajánlanád fel sírodat(?), nem sírásodat! Arimathiai József, fel merte ajánlani önmaga sírhelyét. Nem kis meglepetésére azonban, innen támadt fel a Megváltó - Jézus Krisztus.

Szeretettel és fejemet meghajtva: bem - mesterfényképész.

--- A fényképfelvételen egy üres sírfülke, s egykori "lakójára" csupán a fenti két betű utal -, azaz Rákosi Mátyás... Olvastam még régebben erről, majd utánanéztem a neten. A pontos helyet embereket megkérdezve találtam meg. Az F/1558, 59-es fülke téves információnak bizonyult. A 60/1-191-es fülke azonban már talált! A sír bár jeltelen -, mégis mindent jelez. _-_ Te is a történelem része lehetsz. Sírod nem marad jeltelen!

Boldogságkeresés /második rész/ --- 765. ---

Talán ott hagytam abba, hogy – amikor az ember belátja tévedését, máris jobban lát, s így elkerülhető a szemklinika felkeresése.

Sajnos, de magam is tévedtem, hiszen teljességgel azt hittem, hogy feletted is végleg befellegzett.

Intettelek megannyiszor ugyan, hogy menj a nyáj után, ám Te a nyár után szaladtál, életednek utolsó nagy nyara után…

Most, hogy merre lehetsz/?/, senki nem tudja - s a konkrétumokat nem válthatják fel emberi találgatások -, s jobbik esetben nyaralsz valahol, ám a rosszabbik eset forgatókönyvét meg inkább kihagynám.

Legszívesebben megkérdezném a boldogságot, hogy hol és merre jár/sz?/, vagy egyenesen hozzá vinnélek, amennyiben meglenne a Boldogság szigetének földrajzi helye és kulcsa.

Tudom, hogy legszívesebben mindent elölről kezdenél, mit megértek.

/Némi szerencse lehet bajodban, hogy fejecskédbe áldott kapcsolószekrényt építettek./

A Boldogság szigete azonban nem veszett el – mit talán egy időre idegenek foglaltak el -, ám ez visszaszerezhető.

Nem lehet az, hogy életed állandó aprópénzhiányban teljen.

/S/óhajaid mindent elárulnak, viszont holnaptól javul az idő – és talán magunk is -, mit a virágok azonnal megéreznek.

Egyedi volt mindenkor amiként ráéreztél a sötétség óráira, ugyanakkor mára már közel állsz a világosság kitapintásához.

A boldogság tudod-e, hogy csak a világosságban érkezhet el/?/, hiszen fényérzékeny.

A satu most mintha kiengedne, s eme szorítás, már nem az a szorítás, mivel ez most ölelésként hoz közel egymáshoz.

Már újra hallok egy régvolt dallamot, melyekre a boldogság vidám tánclépésekkel közelít.

Akár a Dávid tánca!

Mai boldogságkeresésem azt hiszem, hogy nem volt hiábavaló, mivelhogy azt érzem, hogy Valaki visszahozta – ígéretével megegyezően -, azt ami elmúlt.

Nem mondja ugyan újra a boldogmondásokat, hiszen azok már bennünk vannak.

Máris boldoggá lettem, s mit is számít már mi nem úgy sikerült/?/, ha végre velem vagy.

Jelenléted továbbra is meghatározó, ám továbbra is meghatározhatatlan az a helyzet és állapot, mit úgy hívnak, hogy – boldogság.

Béoeldéogéeságé, hogy kétséged se férjen ehhez.

Örömünk immáron nem oszthatatlan, s nem lehet talán messze már az sem, hogy bizonyságot tegyünk magáról a Boldogságosztóról, aki nélkül nincs boldogság, de út, igazság és élet sem.

Közelgő születésnapodra kapsz tőlem egy úszóövet, mivel nem szeretném azt, hogy belefulladj a boldogságba, melynek mélysége felmérhetetlen -, akár a kegyelem magassága.

Szovátafürdő – 2011. aug. 14.

Nimfa a kertemben --- 493. ---

Nimfát ültettem kertembe amivel féltékennyé tettem Múzsámat, ki érthető mód eltávozott tőlem – már jó ideje…

Kertem Nimfája bár olyan mint egy szép-karcsú és ifjú nő – ki ráadásul fiatal hajtás még -, mit magam ültettem gondolataimba, hol még nem járt a gondolatrendőrség. Csábos csemetém hajlik jobbra, hajlik balra –, a szellő iránya, kedve és akarata szerint, amiképpen csapja neki a szelet. Nemtetszésem nyilvánvaló, hiszen nem veszem kifejezetten nagy örömmel a szél megjelenését és ez egy példátlan (jogi) eset is egyben! A realitást azonban mindenképpen el kell fogadnom, s megpróbálok alkut kötni a széllel mely mögött - vagy éppen benne - ott érzem a(z elátkozott) sors jelenlétét. Mit műveltél(?), próbálom meg felelősségre vonni, majd kapcsolok, de hiszen ez egy csata s a nimfát meg magam akartam telepíteni. Benne(d) volt akaratom, s megvallva csupán egyszerű birtoktárgynak gondoltam Nimfámat, mely megfogja majd a szelet és valóban megfogta, s ez mégis fáj. Neked nem hazudhatok Kedves Olvasóm és valójában mégis a Múzsa izgat, hogy hol-merre bujkál, s hol osztja csókjait??? Csak keresgélek a jelen lehetőségei között, viszont negatívak tapasztalataim – amiket filmnegatívokként őrzök – de most azt érzem, hogy gyorsan kell döntést hoznom. Az élet közben előre ment néhány lépéssel, s Nimfám a viharrá erősödött szél mellett döntött.

A Múzsáról sincs sok vagy újabb hírem, s csupán annyit súgott – nevetve rajtam – a szél, hogy állítólag leadta vállalkozását – mert nem vállaltam.

Mátraballa – 2010. jún. 14.

Rontás, ami nem lehet selejt --- 791. ---

Egyáltalán nem hálás dolog a rontásról megfogalmazni kérdéseket, azonban a felmerült gondolatokat el nem hallgathatom.

E kérdés teljes megválaszolására mégsem vállalkoznék – mivel ahhoz rabbinak kellett volna születnem, s nem vándorfényképésznek -, viszont nem húzhatok egyszerűen csak úgy el a kérdés mellett. A dolgok elrontása nem nagy vászisztdász, s egy apa arra kérte egyetlen házasság előtt álló fiát, – ne úgy kezdj a nászéjszakába, hogy – anyu ide a didit -, mivel a didi majd adja az anyut! Az események a babonás szokások egyféle varázsával indulnak, s a dolgok elrontása az nagy hamar megtörténik, ugyanakkor egy egyszerű gyomorrontáshoz meg túlzás lenne /hegyi/ mentőket hívni… Mielőtt elindulnál Szép-kikötődbe üdülni, ennek előtte rád testálnék néhányat gondolataimból -, tudvalevőleg, hogy egy sokat megérő gondolat/om/, több mint fizetőeszköz! Nyilvánvaló előttem, hogy a siker kapujában nem fogsz megtorpanni –de toporzékolni sem -, jóllehet sorsjavító tréningeken nem vettél részt. Visszatérve a rontáshoz, nos ez varázslat útján terjed – s ami a legszörnyűbb még, hogy ez ragályos is. Köztudott, hogy a kilencvenes évek végén összehívták a világ legjobb labdarúgó válogatottjainak kapusait, hogy próbálják meg kivédeni a rontást, ám ez nem járt semmilyen kézzelfogható eredménnyel -, így tejes kudarcot vallott. Világhírű vegyészkutatók és neves laboratóriumok sora kísérletezett a rontást előidéző varázsszer hatástalanításával, ám ez sem járt sikerrel, de mégis ami meglepett az, hogy az EU-n belül a népesség átlagszínvonalán, már aligha lehetne valamit is rontani. Mások - nálamnál okosabbak, bár nem sokan vannak – a rontást a szerelmi és szellemi varázslatok körébe sorolják -, ami tulajdonképpen egyféle babona, mely viszont a gabonánál megbízhatóban terem és terjed. Befejezem drágám, de miért vagy megint ennyire türelmetlen? Nem lehet célom, hogy bárkin is rontás gyakorlásával próbálkozzam, ugyanakkor felkérnélek, hogy hagyj fel a gombostűvel átszúrt szívű rontóbabák készítésével, mivel az igen sokba kerülne nékem, hogy összehívjam a világélvonal legjobb foci válogatottainak legnagyszerűbb hálóőrzőit, kik minden mellévetődésükkel csak erősítenék a szabályt, hogy a rontás az kivédhetetlen.

De ne siessünk elébe a dolgoknak, s megkérlek inkább - hagyd most már végleg abba a rontóbábuk készítését, s a rontás helyett dobj meg inkább egy rántottával.

Amennyiben a rántottát el nem rontottad volna, úgy rontásod – és történetem -, még oly sokáig eltartott volna.

Budapest – 2011. nov. 16.

Átok, s az elátkozottak --- 790. ---

Tudom Te nem vagy vámpír, mégis meg annyiszor kivert a veríték, amikor álmaimban sírjukból visszatérő személyek noszogtattak, hogy – ébredj már e-mail!

Korántsem kicsinyelném le azonban a benned rejlő és megmutatkozó varázserőt, mely bűvöletbe ejthet -, felébresztvén csak az irántad való kívánságot. Van ugyanis valami természetfeletti hatalom személyedben, mely remélem nem tehet kárt bennem, mivel szájadat soha nem hagyná el átokszó! Sajnos – s ami ez eddig bizonyos – átok szakadt szeretet világunkra – Földünkre – a bűnbeesés alkalmával. Az elmúlt héten végigjártam Budapest belvárosának megannyi üzletét, hogy eszközt keressek, amivel megtörhető lenne az átok hatása, ugyanakkor ez irányú keresésem hiábavalónak bizonyult. Ám nagy hiba lenne az is, ha a visszavonhatatlan átok borzalmait szükségszerűnek ítélném meg – amelyet átokparancs véd, s megfelelő jelszóval. Sikerült - nem kis fáradalmak árán - feltörnöm a jelszót, s máris világossá lett mindaz mi eddig sötétnek mutatta magát, hogy az átok ellenszere a csapás -, mivel ha nem csapok oda múltamnak, önnön nagyságomnak és hiúságomnak, úgy máris az örökös átok részese lehetek. De nem állt szándékomban kicsim, hogy rád ijesszek, ám nem hordható tovább azon átoksúly, melybe beleroppanhatunk. Amiért mi valamit átokvertének gondolnánk, nem minden bizonnyal az, meglehet csupán túl sok átokhozó keserű/v/íz került /titkos/szervezetünkbe. Sohasem ölthetjük fel úgy ruhánkat mint átkot, mert az úgy könnyen ránk szakadhat. Látom igen megviselt édesem mindaz mit itt megfogalmaztam, s hagyj fel az átok mögöttesének keresésével, mivel még könnyen megtalálhatod azt. A nap nem lehet átkozott amelyen megszülettünk, viszont a faragott és az öntött képek amiket gyártottunk vagy készítettünk, azok könnyen átkozottakká tehetnek bármelyikünket. Isten a szófogadóknak áldást ígért s, hogy – mi is lett az engedetlenség fiaival/?/, mert látom, hogy ez a kérdés foglalkoztat most -, mi azonban nem kérdés immáron -, mivel ők mind elpucoltak. Egytől egyig.

Te viszont az ég szélén állsz, ám senki le nem taszíthat onnét, hiszen különben is felvennélek, hogy élj -, és mindörökké. Ámen.

Budapest – 2011. nov. 15.

A játékok véletlenje --- 215. ---

Nem igen tévedhetsz, legalább is nagyokat nem. Mindenben beigazol az élet mely nem fogalmaz meg ugyan végrehajtási utasításokat - mégis megneveti a felröppenő híreket -, mivel már semmi új nincs - a Nap alatt.

Többen, kevesebbet termelünk és az eszményi életkörülményeket lassan már csak a törtető ügyvédek képesek maguknak biztosítani. Valaki azt hitte, hogy az agglegénység csupán játék és játéküzletben próbálta megkeresni boldogságát, de egy eladónő még időben figyelmeztette, hogy - a játéküzlet nem játék és a kiszolgálónők meg nem életre kelt játék babák, hanem újabban - a multik kiszolgáltatottjai. Ezután tért be ezen fiatalember a

szemközti fényképészetre, hol én voltam éppen szolgálatban és úgy hiszem, hogy nem véletlenül! Mondta, hogy fényképet szeretne készíttetni, és valamit kérdezne még - ha megengedem. Megengedtem. Kérdése az volt, hogy mi is a különbség a játék babák és a babajátékok között? A kérdést értettem is - meg nem is -, és azt tanácsoltam, hogy miután elkészül a felvétel, fáradjon át a szemközti játéküzletbe, s ott majd megmondják, mivel arra kaptak képesítést. Amíg kuncsaftom az öltözőben fésülködött, addig magam meg felhívtam a telefonos tudakozót és feltettem megrendelőm váratlan kérdését. Érdemi választ azonban nem kaptam a kérdésre, de azt felelték, hogy ez így első hallásra tipikus agglegényi kérdésnek tetszik - de nem is első hallásra –, mivel ma már egy érdeklődő ugyanezt a kérdést feltette, ki agglegény volt – és lehet, hogy abból a megrögzött fajtából való, kit édesanyja visszatartott a házasság rabságától és annak borzalmaitól. Még vonalban voltam, amire kilépett az öltöző fülkéből - már-már barátom - s megpróbáltam eltéríteni megtépázott gondolatainak sodrából, és váratlanul

megkérdeztem, hogy – él-e még a kedves édesanyja? Megnyugtatott, hogy - él, de van még öt bátyja is akikkel egy fedél alatt lakik – kik még nem házasodtak meg -, de lehet, hogy nem is fognak – mint ahogyan azt magam sem tenném. Az események felgyorsultak, s a felvétel is elkészült. Már közeledett a záróra, amikor elém jöttél és magad is láthattad szokatlan megrendelőmet, ki tetőtől talpig végigmért - mint egy topográfus -, majd elköszönve elsietett. Miután elment, bezártam a műtermet és magunk is elindultunk, s kedvedért átmentem veled a szemközti játéküzlet kirakatáig, hogy megnézd az újonnan kiállított játék babákat, ám ott állt a „fiatalember” is, ki észre sem vette, hogy ott állunk mellette...

Azon az estén nem tudtam volna elaludni és - helyetted is - agglegény modellemre gondoltam meg arra, hogy mily érdekes is a játékok véletlenje, mivel határos a véletlenek játékával. Azóta kiemelt megbecsülésben részesítek minden agglegényt, de a fiaik érdekét védő édesanyák előtt is minden tiszteletem és elismerésem.

Mátraballa – 2009. júl. 09.

A lényeg, a lényed --- 115. ---

Tudott - az emlékek az Idő múlásával elhalványulnak ahhoz -, hogy a lényeg fakulatlannak maradjon meg.

Semmik vagyunk, s hiába is jársz hivatalból - hivatalba, nem kerül rá beadványodra az, hogy - mindenek leszünk. Menekülésre felkészülten folytatod utad, mely már nem is a tiéd, s helyi életműködési engedélyed magad adod be az önkormányzatnál, mielőtt bevonnák azt. Már nem érdekel a kerti-törpék eleganciája, mégis nagyot nőtt szemedben a telihold, melynek látványa közel hozza és átjárhatóvá teszi még azon pillanataidat, melyek még szabadok, s nem estek a körülmények fogságába. Egy ismert értelmiségit megharapott farkaskutyája, mire a kétségbeesett férfi, csupán , annyit szólt halkan, hogy - te is fiam Lupus(z)? De a Te neved ezután Győző, legalább is most a folytatásban, s még meggymagot lövöldözve is csatát nyersz, és ellenséged meg elfut, mivel meggyőzően teszed. Egy célpontra sohasem lősz golyószóróval, de még csak kétcsövű puskával sem. Szívednek belvárosát az elesetteknek - nincsteleneknek tartod fenn, s együtt sírsz a gyászolókkal. Kapásból tizennégy évvel fiatalabbnak tetszel, mivel még mindig a WIN 95-öt használod, s még csak véletlenségből sem gondolsz arra, hogy: a lényeg, a lényed - és így nem is kényezteted magad. Nem gépiességre törekszel, hanem népiességre, pedig nagyszerű jogász lehettél volna, hiszen a vádlottat, sohasem keverted az elítélttel, jóllehet a gyanú az mindig ott van, még ha a gyanúsított nem is látszana a takarásból. Lassan befejezem, s csak megmosolyoglak azon, hogy napjában átírod végrendeletedet, mert földi látogatónak érzed csupán magad.

Ne félj hát az elmúlástól, hiszen nem kell még ráírnod fejfádra azt, hogy: itt jártam, mivelhogy nem törekszel a legújabb operációs rendszerekre, s a WIN 95-öt - meg annyiszor újratelepítheted -, mivel a lényeg már nem a lényed, hanem a: setup.exe sorsfordító parancsa, mely megőrzi - megérthetetlen világodat.

Mátraballa – 2009. ápr. 07.

Titkárnő a sorstól, ki mellékállásban Múzsám --- 796. ---

Mint váratlanul szívembe becsapódó meteorit érkeztél el hozzám, hogy minden oly hamar elszálljon - ami szép volt –, akár a május.

Formád fokozatosan elhalványult ahhoz, hogy kecses alakodat végleg magába nyelje a múlt. Virágoskertünk árnyékát is visszasírtam volna, ám féltem, hogy a könnyek csak árvízként mosnának el végleg mindent, mit nagy titokban még sokáig megőrzött emlékezetem. Volt - és sorozatosan -, hogy álmaim által arcod ismét előjött, s evvel párhuzamban kiegészítő színekben múltunk is megjelent, ha már mi magunk nem egészíthettük ki egymást -, mivel a párhuzamosak sohasem metsződnek önmagukkal. Most ezt valószínűsítem. Szemeidben mindig kijelentést hordoztál - azt érezhettem -, s nem kilakoltatást. A sírás – be kell látnom – nálam is könnyebben megy, mint az írás – ha hiányzik a Múzsám. Amennyiben valami megsérült, úgy hiába is szaggatnám meg ruháimat, vagy egyáltalán mit is használhatna az, ha port hintenék fejemre rá? Azóta is jajveszékelek, s a személygépkocsik riasztói sorra beindulnak, ahol elhalad fel nem mérhető fájdalmam. Jajgatásom olyan mint akitől erőszakkal elvették retiküljét, s evvel odalett önmaga dicsősége is egyben. Mint amikor a szülő nőt meglepik fájdalmai – de Te ezt nem tudod még -, ugyanígy nálam is napi vendégeim lettek a keserűség, a sóhaj és a bánat, de eszük ágába/n/ nem volt, hogy visszahoznák szép babámat.

Az évek alatt mély sebem - úgy-ahogy de – begyógyult, s fájdalmaim is alábbhagytak. Most így újra végiggondolva életemet, mégis szépnek érzem azt, hiszen a sajátom. Már senkiével el nem cserélném.

Itt evvel be is fejeztem volna soraimat, viszont előre nem bejelentkezve keresett meg sorsom, majd így szólt. – „Ismerem bánatodat és láttam könnyeidet. Írói munkásságodhoz hoztam néked egy huszonéves karcsú/törékeny titkárnőt - rém élénk fantáziával, aki felett rendelkezhetsz -, csak nehogy ismét szerelmes légy - mint megannyi alkalommal megtörtént életedben -, mivel 101 Múzsa neked sem jár. Kapsz tehát e-mail még egy lehetőséget, ám ha valami okból mégsem sikerülne, úgy ne fogj mindent rám – sorsodra!”

Sohasem tudhatom hány titkárnőt rejteget még végzetem! Megjavult volna a sors? Még abban is hatalma lehet, hogy visszahozza a májust…

Budapest – 2011. nov. 22.

Információdömping --- 349. ---

Minden elhunytat megillet az emlékezés lángja - vallotta egy gyertya nagykereskedő -, az elmúlt Halottak napja előtt.

Mindegyik mécses égésében ott a sírás és a fájdalom, de ott vagy ebben magad is kétségbeeséseddel, s noha nem látod, de a gyertyagyárak üzletfejlesztési terveiben már Te is szerepelsz és jó előre gondolnak rád, a halál fullánkjából profitálók . Életünk megannyi érzelmi kapcsolatát is temetnünk kell és ez legtöbbször fájó lehet, mégsem gyújtunk ez okból mécsest. Sohasem gondoltam volna avval, hogy a „kerék” oldható lenne bármiben is, csak miután magad is kereket oldottál – mellőlem. Egy pillanatra azonban én is az információs pult mögé ülhettem, amikor kapcsolatunk legvégén arról kérdeztél, hogy melyik New York-i járat a legmegbízhatóbb? - Amelyikre nem ülsz fel – mondatta ki az elkeseredés velem -, mégis felültél - mint huszárok a lóra. Ami elmúlt, az elmúlt és most új információkra lehet mindannyiunk számára szükség. Ajánlhatom csupán, hogy jól válaszd ki azt a személyt, akitől a szükséges eligazításokat megkaphatod és sohase éreztesd azt - mit magad is tudsz már -, hogy minden út Rómába vezet…

Amennyiben országúton bizonytalanodna el műholdas helymeghatározód, úgy avval kezdd el kérdésed, hogy - hová vezet ez az út/?/, mivel így nem befolyásolod kérdéseddel azt, akitől információt gyűjtesz. Legtöbbször viszont a megkérdezett visszakérdez, hogy hová szeretnénk menni? Ugyan, - hová mehetnénk Uram(?), hiszen Örök életnek beszéde van Tenálad.

Budapest – 2009. nov. 11.

Gondolathordár /A gondolathordozó/ --- 779. ---

Az aranyórák legdrágább percei is széthullnak, de a legboldogabb pillanatok meg múlandóak.

Egy női kalap átmérője, nem igazán utal a hordozott boldogság hosszára és nagyságára.

Csupán a nagy/c/ságára.

Aki a titkokat elfecsegheti, az el is fecsegi, és ne akarjon feltétlen titokgazda lenni.

Talán helyesebben teszi, ha megmarad kisgazdának.

És függetlennek.

Függetlennek tőlem.

Felhő, felhőt hoz, s a napok egymást érik, ám merre is tart e világ, benne az emberekkel?

Gondolathordárként megterhelve /f/áradozom csupán önnön gondolataim továbbvitelével, ellenben a siker kapuja nem mutatja magát, s a művészbejárathoz meg méltatlannak érzem magam, s azt számodra hagyom.

Mennyi is a telefonszámod?

Igen, ez egy forródrót.

Néhai Kádár János titkárságát sem hívták ennyiszer, bár benned is felismerni a Kádár Katában fellelhető jellemvonásokat.

Máris nem találom telefonszámodat, viszont számodra a dolgok csak azután foglalhatják el őket megillető helyüket, miután megkerültek.

A dolgok sohasem ellenünkre történnek, hanem érdekünkben, ugyanakkor hibát azt mindenütt találni, jóllehet a buta libák száma meg visszaesett.

Újra régi formádat hozod és megint megmutatod, hogy merre induljon a divat.

De elindul-e?

Tudtam, hogy felugrasz.

Hol is a telefonszámod?

Fürdőköpenyed zsebében?

És ha elázik?

Tudom fontossá lettél, s megannyi kuratóriumnak tagja vagy, de nem vagy és nem váltál kuratóriummá, sokkal inkább kuriózummá.

Kuratórium?

Vegyi elemnek gondoltam, ám csak eddig, miután a dolgok igen kacifántos vonalat vettek, az egyik multi-plázában /plazmában?/.

Végtelen türelmem kapukat nyit.

A siker/em/ – nem siket -, s bejárata sem lehet távol, miután megkerül telefonszámod.

Személyed agyam /és ágyam/ képességeit meghaladja.

Történetünk nem most, hanem már régebben megkezdődött, s nálam még megvan az első mobilod hívószáma, ami nem lehet véletlen, hiszen véletlenek azok nincsenek máig sem, gondolathordárok nélkül...

Valami most mégis azt súgja, hogy pusztán véletlenek vannak.

És egy-két vétlen.

Te + én.

Parádfürdő /Tündérkert/ - 2011. okt. 03.

Mulasztás --- 425. ---

Sorsodat nem módszeresen teszed tönkre és miközben mások történelmet tanulnak, magad meg történelmet írhatsz eddigi életeddel, mindazonáltal történelemkönyvekben keresed mindazt, ami elmúlt-lepergett - a tegnapból.

Amikor sajnálkozók tábora vesz körül, őrangyalodon akkor sem változtatnál. Javíthatatlan vagy és még csak véletlenségből sem fizetnéd ki kétszer bankodnak a számlavezetési díjat. Arcod továbbra is bársonyos, s az alapozókrémek felvitelét pedig igen komolyan veszed, ám erre voltaképpen szükséged sem lenne. Azért, hogy egy érzés éljen az emberben nem szükséges ahhoz mediterrán hétvége, hangoztatod. Még a legegyszerűbb tes(z)tvezetéshez is, életerőt gyűjtesz. Ez vagy Te. Lássuk, milyen lehetek én?! Rafinált voltomban minden trükköt bevetek, hogy közelemben tartsalak, viszont másoknak dolgát meg sohasem nehezíteném meg – felettébb. Hozzád azonban (olykor) szigorúbb vagyok, s nem engedném, hogy egymagad külföldre távozz, amennyiben nem rendelkezel vágykiviteli engedéllyel, melyet magam állítok ki!

Nem mulasztanám azonban sohasem el, hogy a legszebb rózsacsokorral hódítsalak vissza. Ez vagyok én… Valami okból, most készségesnek és érdeklődőnek mutatkozol, mint aki ámulatban képes tartani környezetét, s benne a kor fényképészét – e sorok íróját. Nagyon Szeretlek!

Vonaton: Budapest Keleti PU – Gödöllő – 2010. ápr. 07.

Akibe a lélek hálni jár/t/ --- 844. ---

Hét sebből vérzett az az ember ki önmaga próbálkozott meg hét sárkányfej eltávolításával - testéből. Miután eljutott háziorvosáig, ki ezt követően megszámolta a sebeket - majd azonnal megállapította -, hogy azért nem gyógyulnak be a sebek, mivelhogy csupán a sárkányfejek lettek eltávolítva, viszont a gyökerek ott maradtak – ami maga a sárkányi természet.

Egy másik ember meg igen nyakas természetű volt - akár egy vastagnyakú kálvinista -, mégis súlyosan megbetegedett. Népes családja azonban nem adta fel és orvosokat hívott, majd újabb doktorokért küldött – mindhiába. Már csak a lélek járt belé hálni - mégis sokan úgy vélték látván elesettségét –, hogy a lélek már új lakást keres, hiszen annyi kiadatlan főbérlő vár még kiadatlan szobáival - albérlőire. A léleknek azonban megadatott azon lehetősége, miszerint önmaga döntheti el, hogy ki legyen az akibe hálni jár, vagy ki is legyen az akiben bánatában - meghalni készül. Látom figyelsz! A daganat/ok/ azonban önmagában nem lehet ok a csüggedésre, mivel az elkeseredés nem minden esetben lesz keserű csokoládévá. A sejtek betegesen túlzott és rosszindulatú elburjánzása azonban nem tudhatjuk, hogy mit hoz közel -, vagy /kit/ visz el. A lélek fáklyaként ég és világítani akar. De mit is /t/akarhat a lélek/?/, jó lenne ezt is megpróbálnom elmagyarázni. A lélek ugyan kész, viszont a test erőtelen – és vérzik, kimondva rákos. Ebben, abban. Mindenben. Másfelől a lélek nem válogat, s megtalálja a maga helyét – Tebenned is. A lélek egyenlő az élettel – Jézussal – s talán éppen ezért, a lélek elkezd csírázni, megzavarván evvel az idegen testek dorbézolását – a szervezetben. Majd ami ezután következik, azt maga az egyén sem érti, de nem kér magyarázatot a lélektől, viszont történetem szereplőjénél új /tisztán/látás alakul ki, mi túlmutat minden eddig látott bálványképnél – és fapofánál. Nem maradhatsz /Te sem/ magadra, elsötétülő gondolataiddal, amikor nemcsak hálni jár beléd a lélek, de nappalai/m/ is tieidek. A múltkor kénytelen-kelletlen végighallgattam egy tipikusan emberi gondolatfuttatást, s a válaszom is ott volt – noha feleletem elmaradt -, mivel nem ronthatom meg kapcsolataimat senkivel… Azt ajánlotta ugyanis valaki, hogy tegyek meg napi több kilométert legyalogolván – és kör alakban, de ne körforgalomban. Ám nálam nem jön be a görbe körbe-tánc. /A kör, az önmagunk körüli tükörjárás?/ Így Budapest utcáit a jövőben is keresztezve járom, nem megfeledkezve a Kereszt tényéről, de a lélek erejéről sem. – Nem visz ez sehova, olvasható a pokol bejárata felett, s van aki egész életén át bejáratos ide – jóllehet nincs legelő -, ám rém veszélyes is, mivel nem tudhatni azt, hogy mikor záródik be a nagykapu. A Mennyek ajtaja ugyanakkor mindvégig nyitva marad, csak merj bemenni Te is – mintha csak ezt intené a lélek-, és ne akard, hogy minden áron beléd /k/öltözzön, mivel akkor már igen nagy baj van. A közelmúltban az M4-es főúton autókáztam – az éjszakában, amikor megszámlálhatatlanul sok kamion közlekedett. Nem volt arcuk, mégis érezni véltem fenyegetésüket – fenyegetettségemben, eszembe juttatván a halál árnyékának völgyét, ám közben megvirradt - ha fenyegetésük ettől még nem is szűnt meg -, ám hatásában már nem éreztetett /akkora/ veszélyt. Érdekes számomra, hogy a lélek mindig megfizetteti a kárt, viszont megfordítja a káros folyamatokat – a szervezetben. Visszatérvén azonban még egy kicsit a körhöz – a legbelsőbb körhöz s az elithez -, hát nem csodálkozom, hogy vonz, mivelhogy eleged volt az élet perifériájából, mely hasonlatos a temesváriak külvárosához, a Mehalához – mi maga a nyomor –, hol több temetőkert is található. Imaként szólhatna, hogy – ments meg kérünk/!/, - a végső kétségbeeséstől, hiszen a lélek éppen új otthont keres, s lelki házat - a lelki hazában.

Utószó. A test kívánságai, s a léleknek gyümölcsei, nem egy tálcára valók. Történetem „hőse” valósággal kereste a halált, viszont a halál akkor éppen más és gazdagabb megrendelők után futott. /Lám, a halál is elfut!!!/ Sok minden kimaradt még, így az is, hogy zörgő csontjait már csupán a bőre tartotta össze, s életének későnyarát pedig mindhiába várta. Azt sem lehet tudni, hogy a mélységből kiáltott-e, vagy pediglen a mélységtől való kétségbeesésében csupán. Emberi tested nem válhat ellenségévé lelkednek, mivel belepusztul. A lélek kész – de miért is van az -, hogy a test felkészületlenül erőtlen? A lélek és a test cselekedetei azt hiszem mindenkor előttünk lesznek. Esti, pesti és testi történeteim ugyanakkor még folytatódnak, mígnem a kereső lélek hálóhelyet talál, és meg nem nyugszik. Jövel Szentlélek Úristen! Ámen - úgy legyen -, s ne úgy amiként azt magam akarnám.

Berekfürdő - 2012. szept. 26, 27.

http://www.bemiklos3.eoldal.hu/

a fényképfelvételen: Péterfy Sándor utca..

A Király a kapuban ült --- 786. ---

Az emberek azt hitték – tévesen bár - , hogy a Királynak végleg nyoma veszett. A Király palotája kihaltnak látszott és nem vigyázták szemmel láthatóan őrizők, de udvari bohócok sem hangoskodtak -viszont az angyalok védelmével senki nem számolt. Magára maradt a Király, s csak erre gondolhattam volna én is, amint ott ült magába roskadtan a kapuban, majd feltekintvén az égre csupán annyit mondott, hogy – legyen meg a Te akaratod!

Ez időben egy magamfajta fiatalember pedig Robinsonként ott hagyta a szülői házat és nekiindult a nagyvilágnak, az abban rejlő kívánságok felé. Ám útja egy sűrű erdőn vezetett át, s elbizonytalanodván arra gondolt, hogy – jaj, megemészt az erdő – végtelen emésztőrendszerével. Hihetetlen küzdelmek árán mégiscsak végre maga mögött tudhatta a már-már dzsungelnek tűnő erdőt és /f/elérkezett egy magas hegyre, hol egy királyi palotát vélt látni, s hirtelenjében szeme elé került a kapuban ülő Király. A fáradtságtól azonban magát a Királyt képzelte el kapuként, s azt érezte csak, hogy abba a Királyságba érkezett el, mit nem emberek választanak. Mégis amikor közelebb került a kapuhoz rákérdezett az ott ülőre, hogy – Te lennél a Király, vagy mást várjunk? A Király pálcájával örök titkot jegyzett a földre, majd az ifjú felé fordítván tekintetét azt felelte, hogy – te mondád. Ezután egy dénárt kért el a fiatalembertől és csupán annyit kérdezett, hogy – kié a kép és a felírás/?/ -, mit azonnal megérett az ifjú és tudomásul is vett, hogy – adjátok meg a császárnak, ami a császáré, ugyanakkor ami az Istené se tartsátok vissza magatoknak. Miután visszakapta az átadott dénárt, az máris jobban ragyogott –, a fiatalember eddigi életénél, mit magában hordozott… - De hol a királyi palotád s mit jelentsen ez a kapu/?/, érdeklődött a most érkezett. – Ó, a kapu az a keskeny út felé vezet, amely az életre visz, s ennek láthatod most bejáratát, ahová belépvén legelőt találnak elveszettnek hitt bárányaim, jóllehet én számon tartom mindegyiket, nevükön ismervén őket.

Majd váratlanul eltűnt felemeltetvén a Király, s a tékozló fiú látszatra egyedül/magára maradt, eddigi elrontott életével. -, mit háta mögött tudhatott már. Arca viszont ragyogásra váltott, ám erről ő mit sem tudhatott -, ugyanakkor Te már tudod, hogy a Király kaput nyitott egy teljesen Újvilág felé - mit maga készített elő -, az övéinek legnagyobb örömére.

Budapest – 2011. nov. 12.

a tegnapi rész folytatása..

Válaszlevél Sz. Orsolya részére /második rész/ --- 59. ---

--- A Holnaposok honlapjának Vendégkönyvébe ---

Kedves és Szeretett Sz. Orsolya!

Minden elveszett. Ezt hittem fájdalmamban. Már-már magam is. De nem! Mégsem. Még nem. Csupán hiába kerestem napokon át meghitt leveled, mit valahová eltettem. De, hová is rejthettem el(?), míglen rá nem találtam - baloldali kabát-belső(z)sebemnek legmélyén -, szívemnél. Ott melegített. Nagy volt örömöm, s menten elöntött Iskolaszeretetem boldog verítéke. - Megköszönöm soraidat! Állok, illetve ülök most billentyűimnek (f)elébe, az elmaradhatatlan válasszal. Annyira érdekesnek találtam mindazt mit leírtál, hogy annak értékét csak karátokban lehetséges kifejeznem, s oly csodálatosan fogalmazol az aranyról, hogy aranyeres panaszaim végképp megszelídültek. Ha írsz, úgy lamentációim elmaradnak. Nyelvi és stiláris igényességgel formálod mondandód, varázsszavak nélkül. Mint, egy kősziklára épült leányálomhoz hasonlíthatnám csak soraidat, amiből kiolvasható a megbocsátás csodája, s úgy hiszem erre lenne most a legnagyobb szükségem, mivelhogy máig sem tudok megbocsátani magamnak, hogy kiléptem volt Iskolám (küszöbén és) kapuján... Mindenkor felemelted az elbukottakat, s a megbukottakat. Kápolnád mindvégig angyalokkal megvédett terület lehetett, s megosztottad imáidat fehér galambjaiddal, melyekből békesség áradt. Külső és belső körülményeiden nem szándékoztál mindenáron változtatni, mégis az Idő beigazolta azt, hogy Kápolnád mégsem kényszerlakhely, noha a rendszer veszedelmes aláásóját vélték Benned. Igaz Orsolya, hogy az informatikusok operációs rendszerét sem ásod alá(?), ugyanis valamiféle kékhalálról rebesgetnek. Az Általad leírtakban azonban, két dolog különösen nyugtalanít, ami veszélyes és valósággal hátborzongató. Nem tudom mire vélni a sportpálya körüli éjszakai jelenetet, ha csak nem a Gépház kérubjai voltak kiengedve éjszakai őrjáratra, vagy az is meglehet – de erre még gondolni sem merek -, hogy váratlanul egy engedély nélküli Szoborpark tört volna fel tűzhányóként a mélyből??? A legmegválaszolhatatlanabb kérdésed pedig az volt, hogy visszavidd-e a Vendégkönyvet a Gépházba - Zoliéknak? Nos, ez egy igen éles és meredek kérdés is egyben, s lenne egy-két tippem, de gondolom, hogy le van mentve a Vendégkönyv, amely ma már műholdas helymeghatározóval nyomon követhető, így bárhol fellelhető az. Kérdezed, hogy nagy bűn lenne-e, ha nem szolgáltatnád vissza a könyvet? Én amondó vagyok, hogy még nagyobb bűn az ha visszaadod, de legyen (be)látásod szerint, vagy az is előfordulhat, hogy megfeledkeznek a kölcsönbeadott könyvről… Hoppá! Máris befejezem az Úr nyugodalmának Szombatján fogalmazottakat - megköszönvén az Általad felajánlott 1771-es évjáratú töltőtollat -, amivel igencsak zavarba ejtettél, de félek, amitől volt Iskolatársaim is joggal tarthatnak, hogy még többet fogok majd írni - a folytatásban.

Köszönöm, hogy - elolvastál. Maradok Szeretettel: e-mail(ke), tudod, kiből csak egy icipici fényképész lett.

2010. 03. 15. - http://www.bemiklos.eoldal.hu/cikkek/198.html

József Attila nem halhatott meg! ---

A megholt lábfejei --- CLXXII. ---

2009.06.04

Kép Hol előre , hol meg visszafele mutogat az ember , de vannak dolgok melyeket alapjaiban kell tisztázni - elsősorban magamnak .

Nem vagy már annyira gyermek így túl lehetsz már az enyém a vár - tied a

lekvár szójátékán és ideje , hogy átess egy bátorságpróbán , hiszen a köldökzsinórt nem életre szólóan kaptuk és életünket sem - ami valamikor lejár . De mikor ???

Színészektől tudom , hogy legnehezebb a megholt szerepének az eljátszása ,

mert szavak és mozgás nélkül kell kifejezni mindazt - ami elmúlt .

Az ember miután meghal , bekerül egy hullaházba és várakozik , de , hogy mire

is , azt maga sem tudja . Talán hullamosásra , patológusra - boncolásra - majd

halottöltöztetőre , de itt már hullarablástól nemigen kell tartania , de ha meg is

történne - akkor sem élne feljelentéssel - mit esetlegesen a másvilágon tehetne meg ,

amennyiben lenne ott erre létesített hivatal .

Történetemben most megpróbálom végigkövetni , hogy mi is játszódhat le egy

megholtban - kiterítetten-lemeztelenítetten a hullaházban - és azután , amennyiben

elmulasztották lecsukni a megholt szemeit - elhalálozása után .

Tehát ott fekszik a hideg hullaház félhomályában egy megholt , kinek szemei

érdekes mód és nem is véletlenül - de nyitva maradtak .

Esetünkben legyen most szó egy fényképészről , mondjuk rólam - bár ezen

sorokat - még innen írom .

A látás az egy fizikai folyamat és a képalkotás az nem szűnik meg a

meghalással , de még a vegyi folyamatok sem állanak le , csupán folytatódnak .

Az elhunyt tehát már nem érez , de lát - és nem csak a múltat látja , de

tehetetlenül kiterítve megjelennek lábfejei - azaz lábfejeim , amennyiben kerül

egy kényelmes párna majd fejem alá . Újraszámolom lábujjaim , teszem ezt

növekvő és csökkenő sorrendben . Más hullák is vannak idebent , de az ő

szemeiket lecsukták , így a további szemkontaktus lehetősége elmarad .

Végül koporsóba kerülök - majd legutolsó időszaka látásomnak , az a

felravatalozásom lehet(ne) – amikor a koporsót még egyszer felnyitják .

A legmodernebb szemészeti kutatások során megállapítást nyert , hogy

az elhunyt fotósok szemének gyújtótávolsága lényegesen megrövidül - és átmegy

halszemoptikába , ami kb. kétszázhúsz fokos látásnak felel meg , s ez nem vicc !

A ravatalon így mindenkit láthatok , kik körülvesznek . Eljöttél Te is , hogy

még egyszer-utolszor szemembe nézz és végső bátorítást adj - írásaim

folytatásához - a túlvilágról és volt is egy olyan halotti megérzésem , hogy

eljössz temetésemre !

Mielőtt a koporsó végleg lezárulna , utolsó felvételként - még utolszor

rád exponálok – megörökítvén orcád és piros kalapodat .

Ha dobhártyáim működnének , már csak a koporsómhoz verődő rögök elhalkuló ,

majd megszűnő hangját hallhatnám - és a pap ámenjét .

Megvallom , hogy kicsit felháborít , hogy miként is temethetnek el - csak úgy

egy embert - halotti bizonyítvány nélkül ?

Ne éld bele magad túlságosan e történetbe , de legyen látásod és használd

optikáid és végrendelkezz , hogy semmilyen körülmények között se csukják le

szemeid , inkább magam zárom be ez írást - megköszönve halált megvető

bátorságod .

Soraim befejezte előtt , bocsánatot kérek a gyászolóktól , de azoktól is - kik még

élni szeretnének . Egy kicsikét még . A remény hal meg utoljára és csupán akkor ,

ha már nem pislákol benned - semmi fény(képész) .

M B - 2009 június 03 - Baráti Szeretettel : bősze emil miklós .

http://www.bemiklos.eoldal.hu/ci…/fenykepesz-szemmel/74.html

Csak Neked: A Múzsám megszólított --- A hatszázadik! ---

Mily rövid is az élet, ha nem Matuzsálemről van szó! Féltett leckekönyvének sorsa felett töprengett valaki, de közben megfeledkezett a sors nagy leckekönyvéről. Bevallom, hogy én voltam az, akinél sohasem volt rendben -, parányi életem óriási leckekönyve. Voltaképpen máris lelepleztem magam, még mielőtt Kedves Olvasó(m) -, bármit is kiolvasna soraimból, vagy belőlem. Most következő írásom így akár önéletrajzi regényem részlete is lehetne, csakhogy lesz-e? Sanyi bátyám mindössze négy éves múlt és a családi ház udvarán nyugodtan játszadozott, mikor Édesanyám éppen a rádiót figyelte -, s benne az időjárást hallgatta, igaz akkor még nem gondolt az Időnek járásával… Az azonban még Anyámnak is különös jelnek tűnt és meglepőnek tartotta egyben, hogy a meteorológusok hosszan tartó napfényes időt jelentettek s, hogy felhősödésre még csak számítani sem lehetett -, amikor megszülettem. Anyám ezt szó szerint vette. A bába - akár egy baba – ahogyan könnyedén kezébe vett, rögtön azt érezhettem meg, hogy valaki lelkemig nyúl és ott valamit jólesően megérint bennem -, mintha csak megcsókolt volna. Majd egészen halkan súgva csupán annyit mondott „csak nekem”, hogy tehetséges leszel, de ezt Drága Szüleim nem hallhatták meg -, sőt voltak idők, amikor pont mindennek az ellenkezőjét vélték felfedezni életemből. A bábám – majdnem azt írtam, hogy: a babám – nem kért juttatást a szülés levezetéséért, majd mosolyogva eltávozott. Édesapám ezt követően megjegyezte feleségének - te Babi, ez a bába meglehet még nincs tizenhat éves sem!

Nagyapám és Édesapám nevét továbbvihettem, de már az új helyesírás szerint, e-mailként. Mint aki nehéz homokzsákot cipel, és szeretne megszabadulni attól -, próbálkozom csupán gondolataim elrendezésével, de nem megy (- mert nem jössz). Rohanó világ az élet, mit azonban csak egyszer lehet körbejárni -, nyilván, amennyiben megvan az ehhez elegendő erő, kitartás és hit. Különös dologra határoztam el magam, az esős idők beálltával - noha az időjósok napfényes folytatással hitegettek – és úgy döntök, hogy végigjárom - a (szobakerékpá)romon - eddigi életemet, ugyanis ez egy elengedhetetlen kellék a dolgok általam való kitekeréséhez - ami rád persze nem jellemző. Nem foglalkozásom a kóbor apácák megtévesztése, hiszen fényképészetet tanultam, és nem kuruzslást. Így bizonytalanul ülök most szobakerékpáromon, mely tétovaság sohasem volt jellemző rám -, viszont azon félsz fészkelte magát most belém, hogy vigyáznom kell, mivel nem lenne tanácsos önnön sorsomat kereszteznem -, ám próbálom elhessegetni a gondolatot.

Tekerés közben arra lehetek figyelmes, hogy szobámnak falán – mint egy kivetítőn – ott fut egy szép tizenhat év körüli leány, ki első látásra vékonyka -, mégis csinos. Búzakék szemeivel, és vállig érő szőke hajával most külön nem foglalkozom - pedig megérné -, viszont domborzatáról és fekvéséről meg földrajzszakon kellene foglalkozniuk az egyetemeknek. Fut, csak fut -, de nem előz meg, mint aki nem akarja elvenni előlem a dicsőséget -, amiről nyilvánvalóan nincs is tudomásom. Magam erő(m)ből tekerek, megterhelve izmaimat, Téged és olykor túlfeszített idegekkel - kalóriák garmadát égetve el.

A lány azonban fiatalosan, lágyan és könnyedén szaladt -, mint aki lélekből fut és valósággal röpült, akár az Idő. Lám így fut el mellettem tehetségem -, már ha van egyáltalán, és nem veszem észre -, gondoltam magamban. Az élet, még ha szép is -, csupán vergődés. Ugye a nagy hal nem fulladhat vízbe? És a kicsi? Az élet az mégiscsak több mint állandó feszültség, tekerek gondolataimmal -, amikor oázishoz érkezem el. A mellettem futó leány is abbahagyta a futást, hogy megszólítson. Avval kezdte, hogy úgy tekintesz rám e-mail, mint egy cserebogárra, pedig én igazán nem cserélgettem partnereimet -, és azt látom, hogy feltételezésed sincs személyemről -, pedig én vagyok az, ki megszületésed óta bábáskodom sorsod felett, bár azzal tisztában vagyok, hogy végzeted nem lehetek. Látom életed siralom völgyét –, mit mindenki lát. Múzsád vagyok csupán, és elhoztam hatszázadik írásodnak piszkozatát. Tarts bűnbánatot, és akkor olvasóid ajándéka és vigasztalója lehetsz!

Zárókép --- 500. ---

Elegem lett a cirkusz porondjából és nem hiányzik már semmilyen cirkusz sem életemből –, a porond hiánya azonban még fáj, ám a kettő nem szétválasztható. Életem lelátója mégis megtelt Kedves Olvasóimmal – kik elérkeztek, hogy jelen legyenek a Zárókép megalkotásánál – 500. írásomnál. Nagy és híres egy mozdonyvezető a sors, s most egyszeriben életem elérhetetlen vonata visszatolat, hogy visszahozza mindazt ami elmúlt – de nem adja vissza, csupán kísért evvel. Amolyan vizuális kárpótlás lehetne ez – mégis újraláthatom életem megrakott szerelvényét, s azt érzem, hogy gyenge vagyok – különösen akkor, amikor a vagonok elérkeznek a lélektani határhoz - hol megjelenik Múzsám.

Meglepetten hallgatom bátorítását, hogy erősebb vagy e-mail a benned lakozó fájdalomnál –, majd megígéri, hogy nem kavar ezután, s nem lesz több vihar életemben. Értem én, hogy az alma nem esik messze Évától – mégis minden felettébb ünnepélyes, s csak sajnálkozom, hogy csupán ennyire futotta(m)? Futószőnyeg nélkül rohantak el a legszebb évek, s amit a múlt egyszer elvitt – azt már nem hozza vissza a holnap. Mindeddig eltitkolt Múzsám átvezet titkos beléptető rendszereken , s bevallja, hogy inkognitóban – mindig is velem volt, de közben rátör a nosztalgia boldogsága és keserűsége –, s egyszerre e kettő. Olyan helyeken vezet, hol szerintem még ember nem járt – ugyanakkor felbátorít a gondolat, és amikor bátor vagyok – olyankor mindig nyerek. Múzsám futólépésre kapcsol – s ezt álszent játéknak érzékelem, és útjára is engedném – viszont még kifejletlennek érzem a Záróképet… Megkérdezem, hogy miért fut(?) – ám ő könnyeinek visszatartásával küzd, melyek elől próbált meg az imént elszaladni. Immáron én is meggyőződhettem, hogy a könnycseppek nagyságából - visszacseng a bánat. Magam kell most vigasztaljam őt – ki megszelídült, s talán már azt is megengedné, hogy vállaira vetítsem rá soraim zárósor(s)át.

A záró albumból kimaradt sajnos a Az utolsó vágy megjelenése - című képem. El kell hát búcsúztatnom vágyaimat – kik most éppen farkasszemet néznek érzelmeimmel, mik mindig is ügyfeleim, megrendelőim és kuncsaftjaim voltak. Érdekes költői kép következik – ha nem is érdemes, amihez felsorakoznak a vágyak. A kifejezettek – de a kifejezetlenek is, a maguk mögöttes gondolataival – majd elvonulnak, mintha máris az utolsó ítélet kezdődne el – mi azért még messze előttünk áll, ám a Kereszt ténye máris mögöttünk van – s ez az ami bizonyos, s most megvan végre a bűnbánatom. A képsorozat azonban tovább folytatódik, s felsorakozik a szakma – ami igen meghat, és a fényképészek díszsorfala tiszteleg – meglehet Múzsámnak, ami egy jelzés csupán, hogy fotósként tollat ragadtam. Közben a messzeségből lágy énekhang hallik, hogy Hív már az Úr –, s a Zárókép még sehol… Szemem valamiképpen megint ihletőmre orientál, és felfedezem újra azt a szépséget – ami nem attól különleges, hogy teleaggatunk egy nőt szobacsillárokkal. Látom, hogy vigasztalásomra szorul, s elmondom neki, hogy vannak élethelyzetek – melyek hangulatát nem lehet visszaadni, így visszahozni sem – s, hogy az érzések megfoghatatlanságuk ellenére sem maradnak végképpen elrejtetten, s innen megint eszembe jut a végkép – vagyis a Zárókép.

Még egyszer mögéd pillantok, és meglátom azt a rengeteg értéket – mit veszni hagytunk. A felfokozott és sűrített pillanatok, most részemről látványtervezői szakot igényelnének. Bekapcsolom emlékezetszűrőm, s innentől –, már csak a szépre emlékezem, ezután lefotózlak. A felvétel majd kifejezi, hogy lám még a Múzsa is érzékenyen reagál a dolgokra –, és a csúcson hagyja abba, s nem a sajnálkozásnál… Magammal ugyan nem, de a Záróképpel mégis elégedett lehetek. Közben a lelátóról eltávoztak Olvasóim. Talán utoljára lehetünk együtt Múzsámmal.

Hátramaradt még életem sakktáblájának összehajtása – benne a sokszínű szereplőkkel, no meg az én elválaszthatatlan Ihletőmmel – aki lehet, hogy nem is tud rólam – de Róla igen!

Parádfürdő, Mátraballa és Budapest – 2010. jún. 11-17. -_-