Rabiga

(szabad vers, szabadoknak)

Rabiga a rabszolgán,

Rabiga az élete,

Az Isten legyen vele!

Rabhajnalban ébresztik,

Rabkocsival elviszik,

Építkezni, rablók.

Rabszerszám a rabkézben,

Keserűség szívében,

Hangos szó a fülében:

Húzd a kábelt, üsd a vasat,

Emelj falat, kapkodd magad!

Határidő, szorít, dagad!

-Mit dadogsz itt, bejelentés?

Meleg ebéd, védőital?

Na húzz el az esti gyorssal!

Mi meg osszunk, no de gyorsan:

-Építésznek tízmillió,

Tüzépesnek ötször ötven,

Ellenőrnek kettő elég,

Nekem elég a maradék hét,

Édesem, befizettem Teneriffét!

Estére,

Olcsó,

Hideg sör a rabkézben,

Pár ezres,

A poros zsebében,

Keserűség,

Elfáradott szívében.

Rabiga a rabszolgán,

Rabiga az élete,

Az Úr Isten legyen ővele!

Iványi Sándor, 2005

Magyar átok

Sápatag, és búsul, izzad most a magyar

Kit Nyugat szele, mint földet az avar

Lehullván gyorsan, vastagon, eltakar.

Eltakar és táplál, de nem mint Isten, mézzel,

Hanem inkább Sátán, gonosz, enyves kézzel,

Hadd szívják magyarok, csatornákból, képpel.

Így lesznek élőholt, Sátánnak szolgául,

Kiket Nyugat szele, elragad prédául,

Ötven más hazának, sanyarú rabjául.

Keletről, nyugatról, egyet fúj, egyre kél:

Dolgozz, egyél, mának élj, robotolj, és ne henyélj!

Gyáraimban, gépnél élj, Istentől te ne remélj!

Felejtsd földed, bocskorod, az már nem is te dolgod!

Nyugati szélt megóvod, amíg kincstárunkat bepótlod!

Építsd hát az új Bábelt, akolod, az lesz a te otthonod!

Távozzál el, szaladj, tűnj el Sátán szele!

Árpádnak honából, vigyen Isten keze!

Maradj a Seolban, légy a holtak szele!

Hallgassunk mi örök, szép Isteni szókat!

Hogy tegyünk az Úrnak, gyümölcstermő jókat!

Lássa a hazánkat, Istent félő szolgákat!

Megáld minket ezért, jó kedvvel, bőséggel,

Hoz reánk víg évet, angyali sereggel,

Mert szereti népünk, Isteni meleggel.

Iványi Sándor:

Idegenül

Szabadvers a magyaroknak

Idegenül élek,

Néha-néha félek.

Milliónyi magzatdarabok, s

Ezernyi gumilövedék között

Hol vagyok, tán

A pokol tornácán,

hol az ember, már

csak félholt, és

a lét kínnak teli,

gyötrő, örökkévaló?

A szív úgy érzi megáll, megszakad,

még a légzés is elhal, mert tengernyi

ellenség nőtt fejünk fölé,

vastag indákkal szorítva

ősi magyar lelkünk.

Levegőt!

Levegőt!

Hogy újra Hazámat érezzem,

S a drága Napot élvezzem!

Nem lehet, jaj nem lehet!!

Nincs Haza, nincs Alkotmány

Idegen írja a törvényt

Idegen adja a munkát,

Idegen étkét eszed,

Idegen bérét veszed!

Levegőt!

Áldott Magyar Szót, vígasztalót!

Emberek, magyarjaim!

Hol vagytok, testvérek?

Porszem a tengerben, keresni kell!

A többi röhög, lop, csal,

Sok csak lapít,

A cézár meg rád is lövet.

Hol vagyok,

Tán a pokolban már,

csak nem láttam holtom

percét, oly gyors volt a

golyó??

Segítsetek!

Kultúrnemzet,

Gyökér nélkül, mit ér?

Szívdobbanás

Hazátlanul mit ér?

Ölelésünk, hevünk nélkül mit ér?

Magyarország nemzet nélkül mit ér?

A te szavad, ha bátortalan mit ér?

Levegőt, s szabadságot végre nekünk!

Hogy magyar szívünk újra

egy ütemre verjen,

Rákóczi, Petőfi, Kossuth

Nyomdokain végre-valahára

Békére leljen!

Mert ha nem, hát

Forrjon a vér, induljon meg a hegy!

Kapa, kasza ne maradjon száraz,

A puskapor szaga

A vérével

Keveredjen,

A Duna, és a Tisza is

Medréből kikeljen, hogy

ellenségünket szörnyű árjával

Örökre messze

Seperjen!!

Ámen

Gyűlölt szerelem

Fekszel a Nyugatnak, feküdtél Keletnek,

Ruhátlan, vak kéjnő, mennyire szeretlek,

De szeretlek!

Elhánytad ékeid, amely pedig te vagy,

Nem lehet szerelmem, ne tedd, ez nem te vagy,

ez nem te vagy!

Gyűlölöm szerelmem, mert egy ringyót szeret,

Gyűlölöm csábítód, mert használ tégedet,

De nem szeret!

Öltözz fel kedvesem, nemzeti ruhádba,

Öltözzél, ne legyél világnak csúfjára,

Mások szajhája.

Szeretem háromszín ruhádat, szeretem ringató Dunádat.

Szeretem aranyló pusztádat, szeretem dallamos nótádat.

Szeretem lüktető ictusod, szeretem ébresztő hajnalod.

Szeretem arcodon mosolyod, szeretem, mert a holnapod.

Szeretem zöldellő bérceid, szeretem szökkenő őzeid.

Szeretem bőtermő földjeid, szeretem hőforrás vizeid.

Szeretem könyörgő Himnuszod.

FELTÁMADÁS!

(márciusi rigmus a magyarokhoz)

Írta: Iványi Sándor

Petőfi kel, nem egy, ezer,

Bús szívekbe,

Szabad honért ütemet ver!

Újult rigmust,

Szabad hazát, nosza hamar!

Hol szép népünk,

Magyar nemünk egyet akar!

Magyar földet, üzemeket,

Nem vérszívó,

Utazgató zsebeseket!

Igaz magyart,

Kossuthokat, Széchenyiket,

Nem pózoló,

Vitatkozó vérebeket!

Hazát, milyet István akart,

Mert immáron,

Kereszt helyett, ural a kard!

Nincs már itthon

Szabad jog és szavazat,

Van helyette

Vörös szegfűs akarat!

Van egy kevés anyaföldünk,

Őrizzük meg,

Vigyázzunk rá, ez a testünk!

Van még zengő,

Szépen csengő anyanyelvünk,

Őrizzük meg,

Vigyázzunk rá, ez a lelkünk!

Éljünk velük, gazdagodjunk,

S véletlen se

Vörösökben bizakodjunk!

Nem bízhattok

Pogányban, ki szegfűket hoz,

Ám ha rászólsz,

Duna hídon gumibotoz!

Istene nincs, vagyona nagy,

Téged aztán,

Szegény hazám, roboton hagy:

Napszámosnak,

Szolgának, ki izzad; miért?

Hosszútávú,

Világbanki hitelekért!

Kilincselnek hitelekért,

Melyből aztán,

Nagy busásan, ők látnak bért!

Elraboltak

Milliárdos vagyonokat,

Szívük híján,

Neked hagyva garasokat!

Garasokat ne akarjunk!!

Szép hazánkat, s

Alkotmányunk visszakapjunk,

Külhoninak

Polgárjogot visszaadjunk,

Magyarverőt

Országunkból ebrudaljunk!!!

Élet elmélkedés

Hamu-gyémántpor-test,

Ádámban élet lehelet.

Isteni szikra, s kipattant

belőle Éva, a fel(e)ség és lett az

egész,

megkisértve,

kígyóba tekerve, s eltűnt a földről örökre?

Borban, szőlőben

Zamatos fürtök, csábító szemek,

Hívogatnak, kóstolj meg.

Piros alma bűnben harapva,

Hirdeti, borban a vigasság dala.

Mámoros éjszakák, homályos emlékképek,

Egy arc a távolból, melyet soha el nem érhetek.

Egy emlék viszont mélyen ég,

Krisztus vére folyt ezért.

Átszegezve élete,

Vörös tengerben megfürösztve két keze.

Legendákat zengenek róla,

S a misebor egy két kortya tanít a jóra.

Mértékletesség e nedü fegyvere,

S a bűnnek nem lesz eleje…

Anyabolygó

Hűségesen táplálja gyermekét a bolygó,

Méhének gyümölcse látható.

Kelyhéből itatja kedvesét,

A vén Európát,

Aki soha sem henyélt.

A Kárpát-medencében anyákat buzdított,

S örökül magyar nemzetet hagyott.

A Vereckei hágón át,

Szinte látjuk Árpád hadát,

S István kezében a kettős keresztet,

Hirdetve, pogányok térjetek meg!

A történelem széttépte Magyarországot,

S a seb csak nem gyógyul,

Hiába itt a nagy UNIÓ.

Orvosra vár a nép,

Helyébe csak kuruzsló lép.

Hol vagy kereszténység?