Jimmy, a kutyasétáltató

(Avagy: hogyan került a nyakörv Jimmy nyakára?)

New York előkelő, gazdag helyein – a Park Avenue-n és környékén, a sikeres üzletemberek és milliomosok paradicsomában –, az inflációnak és a depressziós hangulatnak még nyoma sem található. Azon a környéken nem ritka látvány, hogy a luxuskörülmények között élő emberek családtagnak tekintett, agyonkényeztetett kutyáit, külön erre a célra felfogadott, jól öltözött személyek sétáltatják. Már többször láttam egy jóképű fiatal srácot, ki lezser, sportos szerelésben villogott, egyszerre mindig sok kutyát sétáltatott, s nagy népszerűségre tett szert a környéken. Egyik napról a másikra azonban úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Az a pletyka járta, hogy szadista állatgyűlölő volt, és ezért kirúgták az állásából. Amikor hat-hét csodakutyát a közeli parkban sétáltatott, valaki észrevette, hogy az egyik nyüszítő „családtag” automata póráza rövidre volt lezárva. Vagyis: ezáltal a szerencsétlen sorsú kutyus pár percig több mint nyolc-tíz méter távolságra került a társaitól.

Hosszú évek óta élek Amerikában, de eddig, a sok elfoglaltságom miatt, soha nem tudtam időt szakítani az újságok hirdetési rovatainak böngészésére. A napokban, az egyik hosszú utazásom alkalmával, magammal vittem a The New York Times vastag, vasárnapi számát. Találomra kinyitottam, és éppen egy oldalnyi bizarr hirdetést találtam magam előtt. Bevallom, addig soha nem gondoltam arra – hirdetések böngészése előtt –, hogy milyen frekventált pozíciót és státusszimbólumot jelent a mai világban, ha valaki macskákra vagy kutyákra vigyáz, míg a hűséges gazda valamelyik más államban piheni ki heti fáradalmait, vagy esetleg az éjszakai szórakozás utáni macskajajt.

Ezek a cat sitter (macskavigyázó) vagy dog walker (kutyasétáltató) pozíciók – ez a hivatalos nevük –, a legkeresettebbek pillanatnyilag. Nem csoda, ha egy megüresedő helyre több tucat jobb sorsuk felé kacsingató elölt pályázik. Ezt a biztos egzisztenciát kecsegtető állást egy rutin nélküli és főleg a négylábúakat nem kedvelő személy pillanatok alatt elvesztheti. (A gazda kifinomult érzéke még a koromsötétben is csalhatatlan, mert megérti, ha az imádott cicája vagy kutyusa panaszos nyávogással vagy ugatással reagál a neki nem megfelelő, unszimpatikus „Pót gazdira”.) Ezekből a biztos jelekből véglegesen megpecsételődhet a dilettáns vagy svindler cat sitter vagy dog walker sorsa, mert akinek nincs empátiája és nem képes azonosulni a rábízott „családtagokkal”, az jobb sorsot nem is érdemelhet.

Egy briliáns ötletem támadt a hirdetési rovat hatására. Tüstént elhatároztam, hogy megpályázom azt a rangos állást, hogy a fizetésemet kiegészítsem némi plusz jövedelemmel. Kiollóztam az újságból több címet, és kapásból kiválasztottam az egyiket. Sajnos nem a legszerencsésebbet, mert a hirdetett cím a harminckilencedik emeletre szólt, ami némi félelmet keltett bennem. Egyre csak azon morfondíroztam, hogy mi lesz velem, ha az egyik „kedvenc gyermekemnek” sürgős dolga lesz, és nem bírja ki a hosszú utat a liften a harminc-kilencedik emeleti mennyországtól a földig. Akarom mondani: az utcáig. Még az is előfordulhat egy ilyen irdatlanul nagy úton, hogy a nagy sebességű lift felgyorsíthatja a kedveseim anyagcseréjét. (Hacsak nem kaptak speciális, méregdrága kiképzést.)

Még rágondolni is szörnyű, hogy mi lenne velem, ha az egyik kutyus véletlenül ott felejtené névjegyét a süppedő szőnyeggel borított, kellemesen zenélő liftben. Bizonyára alaposan elnáspángolna a személyzet, mert azt gondolnák – jogosan –, hogy nem az intelligens kutyáim, hanem én voltam a bűnös, kire hirtelen rájött a sürgős. Még az is eszembe jutott, vajon mi lenne velem, ha valamilyen oknál fogva elromlana a lift. Akkor a népes társaságommal kutyagolhatnék, a nyelvemet lógatva, a földszintig.

Önmarcangoló gondolatokkal végre megérkeztem a megadott címre. Nem lepődtem meg, mikor láttam, hogy a felhőkarcoló harminckilencedik emeletén már több tucat jelentkező topogott lázas izgalommal. Tüstént hatott rám a feszült, ideges atmoszféra. Szerencsére meglepő gyorsasággal fogyott az álláskeresők sora. Körülbelül négy-öt percet fordítottak egy személyre. A lakásból távozó lógó orrú jelentkezőket mindenki körülállta, és türelmetlenül faggatta a felvétel körülményeiről.

Jól emlékszem az előttem lévő személy nevére. Jimmynek szólította a hamvasszőke ringóság. Valamit somolyogva súgott a fülébe, amitől Jimmy – mint kamasz fiú az első csóktól – fülig pirult.

– Még… azt is nekem kell csinálni?! – kérdezte rákvörösen, hosszan elnyújtva a szavakat.

– Excuse me, Miss…, meg tudná nekem mutatni, hogy… hogy… hol találom meg… az izét… a… férfimosdót? – makogta a kínos témáról elterelő kérdést zavarában.

– Ennyire sürgős, darling?! – kérdezte kacér, fogpasztareklám mosollyal a reprezentatív szépség. – Siess vissza, Jimmy, megvárlak… mert még… nem válaszoltál a legfontosabb kérdésemre – felelte, és mosolygó szemével provokatívan kifejezte félreérthetetlen gondolatát.

– Menj át a két szobán, és mindjárt megtalálod, hogy hol van a mellékhelyiség – mutatta az irányt gyűrűi csillogtatásával.

A helyemről azonnal felugrottam, és Jimmy nyomába vágódtam, ki a hangtalanul működő ajtót nem hallotta, amit becsuktam magam mögött. A váratlan meglepetéstől földbe gyökerezett a lábam. Jimmy, a rózsaszínű, virágmintás piszoár előtt állva artikulátlan hangon vicsorogva vakargatta magát, mint egy rühes kutya.

– Mit gondoltok ti, rohadt dögök! Ti többek vagytok nálam?! – fakadt ki mérgesen magából, miközben vicsorogva felemelte egyik lábát, mint egy valódi kan kutya és megcélozta az elpirult rózsaszínű kínai porcelánkagylót. Abban a pillanatban valaki elhúzta a beépített fürdőkádat körülzáró dekoratív tejüveg ajtót. Egy jól ápolt idősebb úriember hajolt ki, azon csodálkozva, hogy mit keres a kutyája ebben a szokatlan időpontban, a fürdőszobában. Meghökkenve pillantotta meg a bolhás kutya táncát járó, vicsorgó fiatalembert, ki a kutyáit megcsúfoló biológiai funkcióját végezte fél lábon. Az örömtől kipirult arccal, érces hangon kiabált a ringó mellű csodanőnek:

– Judy baby! Megvan az új dog walker! Nagy kutyát fogtunk! Befejeztük a felvételezést!

A váratlan meglepetéstől Jimmy, szoborként megmerevedve bámult. Még ideje sem volt két lábra állni, csak a fürdőkádból hirtelen kilépő házigazda vigyorgó tekintetétől tért magához. Sebtében szalonképessé tette magát a nem várt előléptetése alkalmából.

– Én…, é-én… csupán… azért akartam izélni… – makogott zavartan a tettenért új dog walker.

– Kutyabaj! – mosolygott elégedetten a háziúr. – Arnold Goldsmith vagyok fiam, de te csak hívj bizalmasan Arinak. Oké? – mutatkozott be érces férfihangon a joviális úriember, s amikor kezét nyújtotta, még jobban látszott a rangja, a kövér aranykarkötője és vaskos pecsét-gyűrűi révén.

– Jimmy vagyok, tisztelettel… – válaszolt alázatosan, mélyen meghajolva. – Ugye… ugye… megbocsát… izé… megbocsátasz Ari? Nagyon röstellem, amiért összekutyultam a...

– A kutyafáját fiam! – vágott bele Jimmy félénk, együgyű szabadkozásaiba. – Kihagytad a lényeget a nevedből. Ezentúl, jól jegyezd meg, nehogy elfelejtsd a rangodat, ha valakinek

ismét bemutatkozol: Jimmy, a dog walker vagy! Érted, fiam?! – Ezzel barátságosan átölelte a remegő lábú fiatalembert és kisétáltak az aranyhajú ladyhez, aki szemmel láthatóan nem a feleség szerepét töltötte be a házban.

– Ari!… Látta már Jimmy a drágáinkat? – somolygott kedvesen a hosszú combú szőke csoda, de a választ meg sem várva.

– Lola, Lucky, Dolly, Henry, Gina, Candy, Fancy! Come on, let’s go! – még ki sem mondta a tősgyökeres angol neveket, máris csaholva körbevették a nemrégen még fél lábon gyakorlatozó Mestert a „kedves családtagok” – a különfélefajta csodakutyák. A szűkölő kutyafalka mohón szaglászta Jimmy friss illatát, a sebtében bezárt nadrágslicc cipzárán. Boldog, szertelen ugrándozásaikkal és futkározásukkal fejezték ki gazdájuknak határtalan örömüket, mert Jimmy személyében egy méltó rangra szublimált új barátot kaptak.

A nagy zűrzavart kihasználva óvatosan kiosontam a lakásból. Mint a nagy sikerű filmeknél, happy end végződése volt a történetnek. Hálát adok a sorsnak, hogy nem reám esett a forróvérű szuka választása, mert minden bizonnyal sokkal rosszabbul végződött volna a sztorim.

– Szegény Jimmy…! Szegény gyerek! – ismételgettem hazafelé menet, mély empátiával és őszinte sajnálkozással.

Megjegyzés: Délutáni sétám közben az egyik utcai hirdető oszlopon egy bizarr hirdetésre lettem figyelmes, mely alapján írtam fenti novellámat. Hevenyészett magyar nyelvű fordításban:

KUTYASÉTÁLTATÓ ÉS MACSKAVIGYÁZÓ!

Megbízható, felelősségteljes személy kiváló ajánlólevéllel keresi

törzskönyvezett kutyák és macskák főállású gondozását.

(Minimum 25 dolláros órabér)

Információ: Mr. Winston Patterson.

Telefon: 111-222-3333