Radnai István:

SZÓASZÁLYOS AUGUSZTUS

"Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát."

Rainer Maria Rilke: A párduc

(Szabó Lőrinc fordítása)

álomvilág kókadt virágok napkelte tejében

szinte várjuk vagy kerüljük ha felhág

a zenitre s eljő a létünk megsemmisülése

asszony kezéből fakanalat pennát

kezemből erővel kiolvasztja tenyerünk izzad

magvas szellő ingatja a kórók fejét

rimánkodnak nem kérünk nem kérünk többet belőle

tehén bőg kérődzni nem mer elég elég

fáradt harang szólít néma ajakkal delelőre

mi nekivágunk át a városon

makacsul pedig senyved erdő és puszta

lessük a szellőmókust átoson

szenvedés rosszéltű költők gazdag jussa

aztán versek vizébe tisza partján

liget botladozó sárga fűcsomók kába tigris

csörög a szó a mester szikkadt ajkán

lapul a test a gondolat fuldoklik ahogy illik

éber szemén villan a sárarany hályog

lefolyik a víz a partján égve állok