Vízfestmény (Acuarelă)

Ion Minulescu (1881-1944) verse

Fordította: Bige Szabolcs Csaba

A városban, hol hetente háromszor is csepereg

Kézen fogva járnak a járdán

A városi emberek,

És a városban, hol hetente háromszor is csepereg

Az öreg, nyikorgó esernyők alatt,

Melyek összecsuklanak

A sok eső súlya miatt,

A városiak a járdán

Olyanok, mint játék babák az ablak alatt.

A városban, hol hetente háromszor is csepereg

A járdán nem ver vízhangot

Csak azok lépte, kik kézen fogva mennek,

S a csöndben

A ködben

Számolják a lehulló cseppeket

Az esernyőről csordulókat,

A csatornáról,

És az égből

Mint a vérből,

Mi alig életrevaló,

Egyhangú,

Fölösleges

És hiábavaló…

A városban, hol hetente háromszor is csepereg

A két öreg oly észrevétlen –

Törött játék mind a kettő –

Elhalad szépen, kéz a kézben…

În oraşu-n care plouă de trei ori pe săptămână

Orăşenii, pe trotuare,

Merg ţinându-se de mână,

Şi-n oraşu-n care plouă de trei ori pe săptămână,

De sub vechile umbrele, ce suspină

Şi se-ndoaie,

Umede de-atâta ploaie,

Orăşenii pe trotuare

Par păpuşi automate, date jos din galantare.

În oraşu-n care plouă de trei ori pe săptămână

Nu răsună pe trotuare

Decât paşii celor care merg ţinându-se de mână,

Numărând

În gând

Cadenţa picăturilor de ploaie,

Ce coboară din umbrele,

Din burlane

Şi din cer

Cu puterea unui ser

Dătător de viaţă lentă,

Monotonă,

Inutilă

Şi absentă…

În oraşu-n care plouă de trei ori pe săptămână

Un bătrân şi o bătrână -

Două jucării stricate -

Merg ţinându-se de mână…

Simona Cratel: Álmomban repültem

(fordította: Bige Szabolcs Csaba)

Álmomban repültem,

És éreztem, szállok

Idegrostjaim alagútjain.

Hittem, a titok vagyok,

A még érintetlen

És mint néma kísértet

Szállok városom felett

Csontvelőm titokzatos mélyéig

Félig szerelmes voltam,

Félig magamba merült.

Elértem a csodás csillogást,

Mit befele néző szemem

Úgy csodált

Aztán felébredtem.

Zburam

Simona Cratel

(LiterNet.ro - 03. 03. 2009)

Am visat că zburam

Şi simţeam zborul

De-a lungul fiecărui nerv.

Credeam că sunt mistică,

Neatinsă de lume

Şi zburam deasupra oraşului

Tăcută ca o fantomă.

Eram pe jumătate îndrăgostită,

Pe jumătate preocupată,

Până în măduva oaselor mistică.

Atinsesem o strălucire,

Pe care ochiul meu interior

O admira.

Apoi m-am trezit.

A rozsdát idéztem meg…

Csak a szegek

hulljanak ki

a kereszt máladó fájából,

hogy szélesre tárt

karjaid, Uram

vértől csöpögő tenyereiddel

újból átöleljék lelkemet.

Şi am chemat rugina...

Trebuie doar

să cadă cuiele

din lemnul scorojit al crucii,

pentru ca braţele Tale,

deschise larg,

cu palme însângerate,

să mă îmbrăţişeze din nou.

A fény

A földön mindenütt

A halál sötétje leng…

De ameddig kezeimet

Imára kulcsolom,

És ajkaimon

Fohász kél,

Az én csillagom, útmutatóm

Fénye fennragyog.

Lumina

Intuneric de moarte,

E pe pamant...

Pana cand mainile mele

Vor fi unite

Si buzele

vor sopti ruga,

steaua mea, calauza mea,

va lumina.

Irina Kowacs

- hi5 – 2008. 07. 27