CSÓKODRA ÉBREDEK

Szép napon csókodon ébred az ajkam,

ajkadat élvezve rebben a szám,

átölel két karod szerelmet adva,

szép szemed rám nevet, izzó parázs.

Melleden fekszem a nyári sötétben,

szádat nem adnám én senkinek jaj,

melletted éledek új szerelemre,

szívemnek vágya vár elepedve.

Kedvesen simogat engem e kéz,

szoríts most magadhoz, vagy talán félsz?

kell most a szerelem, nélküle halunk,

Szép veled, kedvesem félbe ne hagyjuk,

megreccsen alattunk éjjel az ágy,

előtör belőlünk lassan a vágy.

MIKOR TÁVOL VAGY

Nem vágyom a hajnalt, minek most felkelni,

te nem vagy sehol, nem vár engem senki,

üres minden napom, csak a sóhaj marad,

sötét lett az éjjel, csillagok hullanak.

Elnyelt a rút világ, nem hallok felőled,

a magány dob meg kővel, bámulom fényképed,

nagy űr van lelkemben, fáradtan rám tátog,

magamba roskadva csak terád várok.

Céltalan bolyongok, nem találom helyem,

olyan kihalt lett most nélküled életem,

nézek a semmibe, jaj, az lehetett ilyen,

mikor Krisztusunk meghalt egykor a kereszten.

Merre jársz kedvesem, merre visz az utad,

látlak e még egyszer, szemem téged kutat,

magamra maradtam, hiányzik most vállad,

megfeszítem magam, és csak vissza várlak.

Mosoly nem hagyja el bánatos arcomat,

ajkam éjjel-nappal kutatja ajkadat,

szürkék a nappalok, nehezen telnek el,

szemembe bújt színük és fájó könnycsepp lett.

Vígasztalhatatlan vagyok, ugye ezt megérted,

nélküled sivár lett ez a mocskos élet,

szám szeglete keserves sírásra görbül,

ahogyan könnyem hull, szívem megkönnyebbül.

Akiért kesergek, régen messze jár,

vajon a távolban gondol-e néha rám?

eszébe jutok tán legalább egyszer,

gondol e Ő még rám igaz szeretettel.

Sötét éjszakákon társam már csak a hold,

megfáradt arcomon ezer könnycsepp csorog,

ha távol vagy tőlem, boldogtalan szívem,

rohannék karodba, de nem vagy, nem tehetem.

Lassan múlnak a napok, tán soha nem lesz vége,

folyton rád gondolok, szívem vidd cserébe,

add szerelmedet, neked is jó lesz tudom,

s míg boldogok leszünk mindaddig akarom.

Nem jön üzenet, oly nyugtalan vagyok,

a nap is az égen csak kábultan andalog,

és ha eljön az óra mikor utad felém vezet,

oly boldogan nyújtom feléd két kezemet.

Amikor üzeneted szállt felém lágy szélben,

boldog voltam nagyon, hisz nem is reméltem,

Úgy szeretlek, mint még senkit e világon,

siess hozzám kedves, mert nagyon hiányzol.

SZEPTEMBER

Szeptember volt, még nyíltak a kertben a virágok,

a fákon víg táncot jártak a már megsárguló levelek,

mégis oly szép volt amikor kiszakadtam a világ zajából,

nem érdekelt a múlt, menekültem a fájó magánytól.

Belefeledkeztem egy boldog nyárvégi szerelembe,

könyörögtem az égnek, hogy bár vége sose lenne.

Amint megláttam barna csillogó gömb szemeidet,

tudtam te vagy kit soha többé el nem feledhetek,

finoman simogató kezed felkeltette bennem a vágyat,

éreztem ajkamon tüzesen izzó csókra nyíló szádat.

Átöleltük egymást, köröttünk keringtek felszakadt sóhajok,

órákig tartott ahogy szorítottál, nagyon boldog vagyok.

Egymást hallgattuk, s ahogy a keserűség utat tört magának,

megrázóan fájdalmas szavak hagyták el felváltva a szánkat.

Vágyba burkolt remegő testünk lassan egymásnak simult,

lángra gyúlt szerelmünk közben egy cseppet sem csitult.

Szememből fájón lecsorgó könnyek utat találtak arcomon,

féltőn magadhoz vontál, szád megpihent reszkető ajkamon.

Senkit így már nagyon régóta nem szerettem,

jó volt veled lenni, oly felszabadultan nevettem,

fülembe édesen gyönyörű dalokat ddoltál halkan,

szorosan tartottál erős, mégis remegő karodban.

Folyton csak rád gondolok, mintha itt lennél velem,

Mosolyodat szemem tükrében féltve fürdetem,

Olyan szép volt amikor az est alkonyi fényében,

egymást ölelve kértelek, hogy még ne menj el,

te akkor rám nevettél, forró kezemet arcodra tetted,

és kértük, hogy Isten áldja meg a szerelmünket.

Odakinn nekünk táncolt a szeptemberi napsugár,

odabenn vad szenvedéllyel lázasan átkaroltál,

ahogy az éj sötétje sietve felfalta a nappal fényét,

éreztem ajkamon csókjaidnak mézédes izét.

JÚLIUS VOLT

Július volt, még vígan tombolt az ezüst nyár,

mikor szerelmes lelkünk egymásra talált,

átbeszélgettünk oly sok csillagfényes éjszakát,

szívünkben egyre hevesebben izzott a vágy.

A fájó, magányos órák olyan lassan múlnak,

lelkemben soha el nem múló érzések dúlnak,

szeretnék örökre gyönyörű szemed fényében fürödni,

szellők szárnyán repülve a végtelenbe veled egyesülni.

Magamhoz ölelnélek, hogy te is érezd ahogy szívem dobog,

szeretnélek megcsókolni, válladra borulok.

Már bennem élsz, ha elveszel én veled halok,

a mindenség részeként veled oly boldog vagyok.

Szívünk hevesen egy dallamot dobog

csillogó szemünk is csak együtt mosolyog,

te vagy az egyetlen ki szívemet lakod,

nélküled az ünnepek is szürke hétköznapok.

Leszek egy gyönyörű éjjel az, aki én vagyok,

nekünk ragyognak majd a fénylő csillagok,

feléd hajolok, s halkan suttogom, hogy szeretlek,

átadom testemet felajzott testednek.

Meg vagyon az írva, hogy találkoznunk kellett,

most rád bízom magam, mert nagyon szeretlek.

Álmodtam éjszaka csodásat veled,

forrón öleltelek, szerettem testedet,

mikor felébredtem, haraptam ajkamat,

testem megremegett, úgy akartalak.

Mondd, gondolsz rám néha távoli hegyeken,

vagy elfelejtetted már régen a nevemet?

Eszedbe jutok akkor legalább, amikor Hold szórja vakító sugarát?

Gondolsz-e rám, amikor úgy érzed, megöl a magány,

és vágyakozol-e utánam egy csendes éjszakán?

Gondolj rám, ha felnézel az égre, és egy fénylő csillag ragyog,

tudd kedvesem, a sötét éjben ki az, ki onnan rád mosolyog.

Hiszen Én vagyok!

Gondolj rám, amikor szellőként simogatom lágyan arcodat,

vagy amikor egy éjszakán a hold sugaraival ágyadba bújok,

megölellek és hozzád simulok.

Édes ajkadra lehelem forró csókomat,

és nem visz el mellőled csak a kegyetlen pirkadat.

Mondd, gondolsz rám?