Fordítások - Tollforgató Irodalmi Lap

Tra la mondo, 4a eldono, 1929, Leipzig

KÖZMONDÁSOK

Eszperantóból fordította: Szabadi Tibor J.

Latin

Aki valamit elkezdett, már félig befejezte. Mindenki tévedhet, csak a buta ember tart

ki a tévedése mellett.

Balszerencsés dolgokban őrizd meg a lelki nyugalmadat. A túlfeszített íj azonnal

eltörik. Ne erőszakold a jótettet. Az ízről nem lehet vitatkozni. Egyetértéssel a

kisdolgok megnőnek, egyetértés hiányában a legnagyobbak is szétesnek. Amikor

boldog vagy sok barátod van; de a felhő az égen eltávolítja őket tőled. Amilyen

hosszan lélegzek, olyan hosszan remélek. Amikor ketten békétlenek, a harmadik

örül. Füléről lehet a szamarat megismerni. Az éhség a legjobb szakács. Rossz tyúk,

rossz tojást tojik. Ne öntsd ki a vizet, amíg nincs másik. A dicsérgető alak az ellenség

legveszélyesebb fajtája. Az okos kérdés olyan, mint fél bölcsesség. Aki nem fejlődik,

lemarad. Az átlagos hordó tartalmazza gyakran a legjobb bort.

Német

Éhes medve rosszul táncol. Szorgalmas paraszt sokkal jobb, mint a lusta nemes.

Magas fa, hosszú árnyékot vet. A példa nem érvelés. Tölgyfán nem terem körte. Ne

tedd meg a kecskét kertésznek! A rossz példa szétrombolja a jó erkölcsöt. Akinek

fehér kenyere van, az elutasítja a feketét. Az okos embert három dolog jellemzi:

csendben van, amikor a balgák beszélnek; gondolkodik, amikor mások hisznek;

cselekszik, amikor a lusták ábrándoznak.

Arab

Csak azt a fát kövezik meg, amelyiknek gyümölcse van. A jó király, Isten árnyéka

a Földön. Az élet hasonlít a tűzhöz: füsttel kezdődik és hamuban végződik. Aki

sohasem vadászott, sohasem szeretett, sohasem kereste a virágok illatát, sohasem

remegett meg a zene dallamától: az ilyen nem ember, hanem egy szamár. Akinek nincs

emberszeretete, vallása sincs.

Aki átváltozott, meghalt. Aki megüt, szeret téged. Csak az öszvér vallja be a

származását. Aki ellop egy tojást, ellopja a tevét is. Aki hagymaföldön megy keresztül,

olyan lesz az illata is.

- Jó napot szomszéd! Maradj a házadban, én is maradok az enyémben!

Amikor meglátogatod a kölni gyártót, jó illatod lesz; amikor a kovácsot látgatod meg,

szénaporos leszel; ha meglátogatod a királyt, izgatott leszel. Az oroszlán távollétében

játszanak a hiénák.

Német

A menekülő ellenség számára építs aranyhidat. A szamár jobban szereti a bogáncsot,

mint a rózsát. Amilyen a fa, olyan a gyümölcse. A béke jobb, mint tíz győzelem. A

tiltott gyümölcs a legjobb ízű. Alvó róka nem fog tyúkot. Az ajándék megdicsőíti az

ajándékozót. Aki nem tanult meg engedelmeskedni, nem tud parancsolni. A fösvény

szekrénye kinccsel teli, de az ördögnek van hozzá kulcsa. Ahol a pénz beszél, ott

hallgat a világ. A tiszta lelkiismeret jobb, mint száz tanú. Borba már több ember

fulladt, mint vízbe. Egy grammnyi boldogság értékesebb, mint kilónyi okosság.

Boldogság és szomorúság egyazon tető alatt lakik. Akinek tojásra van szüksége, ne

főzze meg a tyúkot. Ne vadássz két nyúlra egy időben! Először fogd meg a medvét, és

csak utána áruld a bőrét! Nem mindenki szent, aki templomba jár. Aki gyűlöletet vet,

nem arathat szeretetet. Nem ajánlott felséges urakkal cseresznyézni, mert rád

köpködik a magot. Szíved, ne a nyelveden legyen! Reménytől nem lehet jóllakni.

Erkölcs az ifjú lány legjobb hozománya. Ha farkasok közt vagy, legjobb velük együtt

ugatni. Aki dióbelet akar, szét kell törnie a diót. A betegség lóháton jön, de gyalog

távozik. Aki aranygolyóval lő, biztosan célba talál. Tanulj sokat, beszélj keveset,

hallgass meg mindent! Hazugság, hazugságot szül. Amikor a macska nincs otthon, az

egerek az asztalon táncolnak. Aki rózsát akar szedni, ne féljen a tüskétől. Senki sem

tudja átugrani saját árnyékát. A gonosz nyelv élesebben vág, mint a kard. Amikor süt a

Nap, elsápad a Hold. Csendben lenni, nem jelent egyetértést. Egy ütéstől nem esik le a

makk. Ahol nincsenek bűnösök, ott szent sincs. Az ördögnek tizenkettőnél több

apostola van. A hosszú távollét megöli a szerelmet. Az állandó csöpögés még a követ

is kilyukasztja. Az erkölcs, nemesít. A béke épít, a viszálykodás rombol. A madár

jobban szereti a szabadságot, mint az aranykalitkát. A harag elvakít. Addig ne próbálj

repülni, míg ki nem nőnek a szárnyaid. Ahány fej, annyi vélemény. A Hold nem

haragszik, ha a kutya megugatja. Az irigység a boldogság társa. Aki az igazságot el

akarja temetni, annak sok lapátra lesz szüksége. A munka gyökere keserű, de édes a

termése. Minden madár a saját csőrével énekel. Aki üvegházban lakik, ne dobáljon

köveket.

Fordítások - Tollforgató Irodalmi Lap

Eszperantóból fordította: SZABADI Tibor J.

Leopold J. VERMEIREN

A szerző 1914. április 7-én született a flandriai Deurnéban (Antwerpen) és meghalt Mortsel 2005. december 14-én. 12 éves kora óta ír elbeszéléseket, költeményeket, 1945-től pedig ifjúsági regényeket. Flandriában a legnépszerűbb írók közé tartozott, több mint 115 kötete jelent meg. Magyarul – eszperantóból fordítva – eddig: „A meztelen tündér” – felnőtteknek – ; „Pum, a kobold és Az aranylepke” – gyermekeknek; és „A Vörös Lovag 1” – ifjúsági regény – kerültek kiadásra.

Leopold J. VERMEIREN: A meztelen tündér egyik fejezete

A szerelmes pék

Tavasz volt, a Nap gyönyörűen sütött. Marko a költő álló nap a kertjében dolgozott. Ez azért érdekes, mert a legtöbb költő nem szeret kertben dolgozni. Ruháján látszott, hogy tapasztalatlan kertmunkás. Tetőtől talpig összekente magát. Szilvia, aki éppen vendégségben volt nála, elment bevásárolni és elkészítette a vacsorát. Amikor beesteledett, hívta a költőt, jöjjön be, de szörnyülködve tapasztalta kedvese munkájának eredményét. Aki ugyanis a feje búbjától a lába ujjáig koszos volt, jól összesározta magát.

– Így nem jöhetsz be az ebédlőbe – közölte vele.

– De Szilvia, az én ebédlőm – feleselt a lánnyal.

• Irány először a fürdő! – rendelkezett Szilvia. Hagyd kinn a kertben a koszos ruhákat!
• No, és a szomszédok? – tiltakozott Marko.
• A szomszédokat biztosan nem érdekli a meztelenséged, csak engem…

Majd utána kiáltott:

• Siess! Arról nem volt szó, hogy vizsgáltasd meg magadat a szomszédokkal!

A koszos munkaruha, ing, nadrág és zokni nélkül Marko jobban nézett ki. Meztelenül állt a gyékényen.

• Fürödni nem kell – mondta – ezt magad is láthatod. Szilvia kissé közelebb jött hozzá.
• Érzem az izzadtságszagodat, kedves – közben ujjával megsimogatta a férfi köldökének környékét.
• Tehát nem tetszik az illatom? – kérdezte pajkosan.
• Igen, így van. Ilyen az állapotban nem étkezhetsz. Először menj a kádba!
• Csak ha segítesz.

A lány veszélyes közelségbe került hozzá. Furcsa tekintettel nézte.

• Igen, segítek, suttogta, de ez kis időbe telik. Először le kell vennem a fazekat a tűzről. Bűn lenne az ételt leégetni, egymás után bűnözni egyáltalán nem öröm.

Marko a fürdőkádba lépett. Nem értette miként történt, de a lány kevesebb, mint két perc alatt jött vissza a konyhából. Láthatóan többet tett, mint levette a fazekat a tűzről. Már csak melltartója volt rajta, mely gyönyörűen emelte ki keble halmait.

• Jöjj kedvesem, segíts a kapcsot meglazítani – kérte a lány. Ahogy felegyenesedett, olyan közel került a lányhoz, hogy egymás testét érezték s közben eleget tett a lány kérésének. A kigombolt melltartó fennakadt jobb keze mutatóujján s megsimogatta a lány melleit. Ettől Szilvia lihegni kezdett.
• Ó, minő illatok, minő illatok – ismételgette. Közben lassan a férfi felé fordult, először a vállával érintette, majd egész testével.
• Szoríts magadhoz kedves költő, szoríts meg, most amikor ilyen finom az illatod! Hirtelen meglátta a koszos kezeket, ettől rögtön lehűlt.
• Ne, ne, ne így! – kiáltott. Először fürdés! Nézd milyen koszos vagy!
• De… – kiszabadította magát és a csap felé ment, kinyitotta.
• A kád gyorsan tele lesz – mondta. Mosd meg a kezedet és a lábadat!
• Muszáj? Hiszen meg fogok fürdeni. Én…
• Tedd, amit kértem, kedves költő. Nem érted, bemennék hozzád a kádba. Ezért előtte tisztítsd meg a kezedet és a lábadat. A fiú sóhajtott egyet, de tette amit Szilvia kért. Amikor végzett és a kád is megtelt vízzel belépett és kérte a lányt:
• Most pedig fürdess meg Szilvia! Ezt ígérted. Tetőtől talpig moss le! Igazán megérdemlem. Egész nap kinn a kertben bajlódtam, szenvedtem, dolgoztam.
• Igen, igen – értett vele egyet Szilvia. Így lesz. Közben pedig elmondasz egy másik mesét.
• De ezt később is elmondhatnám, este – tiltakozott a költő.
• Nem, nem halasszuk el, időrablás lenne. Ezen kívül a lubickolás és a mosdatás is biztosan ad majd új ötletet. Még a szavakat sem ismerem, melyekből mesélnem kellene.
• Pék… torta… táncosnő – mondta a lány.
• A költő meglepetten nézett rá.
• Miért pont a pék és a torta? – kérdezte.
• Mert holnap ünneplem a születésnapomat és tortát fogok sütni.
• A táncosnő? Szükséges ez a harmadik szó? Jó lenne vagy nem?
• Táncolni is nagyon szeretek.

A lány egy tangót kezdett el énekelni és a csípőjét ringatta hozzá. Gyönyörű látvány volt, de azonnal abba hagyta, amint a költő a combjai közé nyúlt.

• Légy jó! Ülj le, lemoslak! Közben elkezdheted az elbeszélést. A táncosnő szó helyett pedig az árva lány szót használd.

• *
• Élt valaha egy öreg nő…
• Szilvia felkiáltott.
• Amikor a háromszögemet ilyen mereven nézed, elterelődik a figyelmed! Hogyan figyelmeztesselek a rendre, meghúzzam a szakálladat?
• Ne hidd, nem vagyok szórakozott. Élt valaha egy öreg nő…
• Na, na fiatalúr, én egy árva lányról szóló mesét szeretnék.
• Ő, majd eztán következik – hangzott a rosszkedvű válasz. Ki a történet alkotója, te vagy én?
• Jól van, jól van – szólt a lány – folytasd. Élt valaha egy öreg nő… akinek éppen születésnapja volt – folytatódott az elbeszélés. Mert a nagyvilágban sehol sem voltak rokonai, nagyon egyedül érezte magát, főleg a születésnapján. Elment a pékhez, rendel nála egy szép, kisebb alakú ízletes tortát. Tekintettel a torta különleges voltára, méregdrága volt. Kért ugyanis a torta belsejébe egy zenélő dobozt, amely hangszalagról melódiát játszott. A dal rövid volt és háromszor egymás után ezt ismételte: „szeretlek, szükségem van rád, szeretlek!”. Ez a megrendelés elég különös volt a fiatal pék számára. Kereste a miértjét. Érdeklődve kérdezte, a torta születésnapra lesz-e, kér-e rá a hölgy valamilyen díszítést, csokoládés keretet vagy valami ehhez hasonlót?
• Igen, születésnapra lesz, válaszolta a tortát megrendelő hölgy. Nem kérek a tetejére semmilyen szöveget. Egyszerűen kérem. Ha elkészült, kérem, hozza a megadott címre. Az a kérésem, hogy minden itt elhangzott feltétlen titokban maradjon. Olivér, a fiatal pék jól megjegyezte a hallottakat. De a torta megtervezése és kivitelezése nem volt kis feladat a számára. Volt vele gondja éppen elég. Fiatal, de nagyon találékony ember hírében állott, aki nem ismert lehetetlent. A megrendelt munka bonyolultnak látszott, ezért Olivér nagyon magas árat szabott érte, amit az idős hölgy vita nélkül előre kifizetett.
• Kérem, hozza el holnap ebéd után a „Kék Szökőkút” útja 96-ba.
• Kék Szökőkút útja 96 – ismételte Olivér és bólintott. Meg lesz!

Amint a hölgy kilépett az ületből rögtön munkához látott. Azt viszont nem látta előre, hogy mekkora munkát vállalt. Nem haladt a munkával. Már többször lemondott róla, mivel a megrendelést elfogadta, sőt még előre ki is fizették, dolgozott tovább. A zenedoboz és a hangszalag nem okozott gondot. Kellemes szép hangja volt, így a kért szöveget ő énekelte a szalagra: „szeretlek… szükségem van rád… szeretlek”. A hangszalagot úgy építette a tortába, hogyha a tortát kissé jobbra döntik, megszólal a zene. A dobozkát zöldszínű, vékonyrétegű búzakalácsba építette, a színnel a reményt kívánta kifejezni. A torta tetejére rózsaszín szív alakú marcipánt tett. Sok-sok órájába tellett, mire mindennel elkészült. Végül úgy döntött, ő maga viszi el a tortát a megadott címre. Ebéd után kerékpárra ült. Egyik kezével fogta a kormányt, míg a másikban óvatosan tartotta a dobozba tett tortát. Befordult a Kék Szökőkút útra. Amikor a 69-es házhoz érkezett, meglátott ott egy lányt, aki pont akkor nyitotta ki a kaput és kíváncsian nézegetett kifelé. A pék legalább is így vélte. Úgy tűnt, ismeri a lányt. Felrémlett előtte, ez a lány a múlt héten háromszor sétált el a boltja előtt és mindig benézett hozzá a kirakatüvegen keresztül. Talán az övé lehet ez a torta? Leugrott a bicikliről, nekitámasztotta a kerítésnek és dobozzal kezében a házba ment. A lány nagy szemekkel nézett rá. Csodálatos sötétbarna szemei voltak.

• Kisasszony, ezt a dobozt ide kellett elhoznom – mondta.
• Hogyan? – ámuldozott a lány. Teljesen egyedül lakom itt. Valamilyen tévedés lesz.
• Lehet, de nekem mégis ide kellett szállítani ezt a dobozt – erősködött Olivér. Ma van a születésnapod vagy sem?
• Igen, ma lettem huszonegy éves, de uram, ön ezt nem tudhatja.
• Hahaha! – nevetett a pék. Azt nem tudtam, hogy huszonegy éves vagy, de azt igen, hogy ma itt születésnap lesz. Vagy talán nem így van? A lány, akit Elvirának hívtak, kellemesen meglepődött. Megpróbálta megfejteni, ez az ifjú honnét tudhat a születésnapjáról. Erre azonban nem talált választ. Az viszont tény, hogy ez az udvarias fiatal férfi ajándékot hozott neki abban a dobozban. Ez így kissé furcsa és merész ismerkedésnek tűnt, de a dolog kedves és meglepő, tűnődött magában Elvira.
• Nos… ez a doboz… biztos vagy benne, hogy az enyém? – kérdezte pajkosan a lány.
• Igen, természetesen. Azt mondtad, egyedül élsz itt és ünnepelsz is. Majdnem elmondta, hogy a tortát egy idős hölgy rendelte nála, de időben észre tért, mert a megrendelő határozottan kérte tőle, senkinek sem szólhat a tortáról. Magyarázkodás helyett inkább ezt válaszolta:
• Én csak a szállító vagyok, kisasszony…
• Elvira vagyok – egészítette ki a lány.
• Igen, Elvira – ismételte a fiú. Nagyon szép név. Aki maga is gyönyörű. Igaz alacsony egy kissé, de a lába elbűvölően szép alakú és a teste is formás. Amit már korábban jól megnézett. Átadta a dobozt és mélyen a lány szemébe nézett. Gyönyörűek voltak! Mialatt a lány átvette az ajándékot kissé hozzáért a fiú kezéhez. Azt gondolta, kellene egy puszit is adni. Ez biztos, de nem itt az utcán mindenki szeme láttán. Közben Olivér félreérthetetlen mozdulatot tett a távozásra. A lány megijedt, nem lesz puszira lehetősége. Majd nagy barna szemével a fiúra nézett és megkérdezte:
• Máris el akarsz menni? Bejönnél egy pillanatra? – szólt a fiúnak.

Aki ettől kissé zavarba jött. Nem illik, gondolata. Hisz csak elhozta a megrendelt és előre kifizetett születésnapi tortát. De olyan kedvesen hívta a lány, hogy mutassa meg neki, miként működik a zenedoboz, nem tudott ellenállni. Hisz a feladatához tartozott és az utcán nem lehet megmutatni.

• Jöjj – ismételte a lány –, jöjj be egy pillanatra!

Így elfogadta a meghívást. Az ajtó becsukódott mögötte. A társalgóban félhomály volt.

• Ülj le kicsit! – javasolta a lány. De ő állva maradt. Azt gondolta, a nagymama rögtön meg fog érkezni, aki a tortát rendelte.
• Ülj már le, no! – erősködött a lány.
• Vársz még valakit? – érdeklődött a pék.

A lány újból tágra nyílt szemmel nézett reá. Nem értette a fiút. De a válasza kissé csintalan volt.

• Nem, igazából nem. Teljesen egyedül lakom ebben a házban.
• A nagymama… Aj jaj!! Nem gondolta át mondókáját, hiszen az öreg hölgy meghagyta, személyének titokban kell maradnia.
• Mit mondasz? – kérdezte a lány.
• Ó semmit, egyáltalán semmit – válaszolt szórakozottan.
• De, mégis. Mintha nagymamát említettél… Igen így mondtad – sóhajtott a lány.

A pék nagyon megsajnálta a lányt, aki igen szomorúnak látszott.

• Kellemetlent mondtam?
• Ó nem – volt a válasz. A nagyszüleim és a szüleim is régen meghaltak már. Nincsenek testvéreim, nagybácsim, nagynénim. Teljesen magam élek ebben a világban. Szemében most tükröződött igazán a szomorúság. De ez az alkalom nem ad búskomorságra okot. A lány így hamar visszazökkent a valóságba.
• Kinyissam?

A lány iménti pillantása miatt úgy gondolta, ez nem lenne helyes. Azonban gyorsan így felelt:

• Természetesen jogodban áll. A tiéd. Közben a családias légkört észre sem vette.
• Tessék, itt a késem.

A lány a sötétkék heverőn ült. A fekhely elég puha volt és emiatt mélyen besüppedt s a lány formás lábait, combjait jól láthatta. A lány a dobozt az ölébe tette, elvágta zsinórt és leemelte a torta tetejét.

• Ó, mily’ szép – suttogta. Torta, rózsaszín kis szívecskével…
• Kissé billentsd meg! – súgta a fiú.
• Elbillentsem? Így?
• Igen.

Amint a lány elbillentette kezében a tortát, rögtön megszólalt az ének, mely mintha égi zene lett volna:

„Szeretek… szükségem van rád… szeretlek…”

A lány ebből arra következtetett, a kedves pék szereti őt, de ezt szóban nem volt bátorsága bevallani és a torta tetején szerelmének záloga látható. Gyorsan maga mellé tette a dobozt, felugrott a kék velúrheverőről és ragyogó arccal futott a fiúhoz. Kétszer az arcát, háromszor az ajkát csókolta meg, mielőtt a fiú bármit is szólhatott volna. Végül azt mondta:

• Én is szeretlek… szükségem van rád… szeretlek… ó kedvesem! Átfogta a fiú nyakát és az ölébe ült. A fiú számára mindaz, ami itt pillantok alatt lejátszódott, kissé érhetetlennek tűnt. A lányba már az első látásra beleszeretett, amikor a kirakaton keresztül meglátta. Ez most valóság lett, az érzés a lány részéről is kölcsönös volt.
• Ó kedvesem, kedvesem – suttogta a lány és újból megcsókolta a fiút.

A férfinak ettől melege lett, hozzájárult ehhez az is, hogy a lány az ölében ült. Most ő csókolgatta a lány arcát, száját, kissé vadul a tarkóját is. Ez történt. Kétségtelen, így hozta a sors. Biztosan így van a csillagokban megírva. De a csillagokról jutott eszébe az alábbi gondolat:

• Kedvesem, ha ma van a születésnapod, akkor biztosan szűz vagy. Ettől a mondattól a lány kissé elpirult.
• Igen, még szűz vagyok – válaszolta. De…
• Ó, nem így gondoltam – mondta a fiú. Milyen faragatlan voltam. A csillagok állatövi jegyeire gondoltam.
• Ó, igen – könnyebbült meg a lány – szűz. No, és te? Mi a te jegyed?
• Kos.
• A szűz és a kos jól illenek – mondta a lány. A fiú megmosolyogta.
• Bárhogy is van, illünk egymáshoz függetlenül attól, hogy te szűz, mérleg vagy amfora, vagy esetleg valami más vagy.
• Ó ne, kérlek, amfora! – nevetett ezen a lány.
• Megkóstoljuk az édességet? – érdeklődött Elvira.
• Az ajándékomat? – ámuldozott a fiú. De kedves vagy Elvira…

Csengettek. Melyen mind a ketten meglepődtek. A lány gyorsan begombolta blúza felső gombját, mely közben kinyílt. A fiú is felállt, lesimította nadrágját és zakóját.

• No, nézd csak, mégis van látogatód – mondta sértődötten a fiú.
• El sem tudom képzelni, ki lehet az. Igazán nem várok senkit, tiltakozott. Együtt mentek az ablakhoz. Elvira kissé félrehúzta a függönyt.
• Nézd, a nagymamád! – kiáltott Olivér.

A lány ezen eléggé felindult és láthatóan megharagudott.

• Már mondtam neked, nincsenek nagyszüleim. Vagy úgy gondolod, hazudtam neked? Ó, Olivér…!

Közben a lány elsírta magát. Ez már Olivérnek is sok volt, főleg most.

• No, no vigasztalta. De akkor ki ez a nő?
• Egyáltalán nem tudom, kedvesem. De pillantok múlva, megtudjuk. Megkérdezem tőle.
• De…
• Ne, hagyj.

Újból csöngettek. Elvira a társalgóból az előszobába ment. Olivér hallotta, amint az ajtó kinyílt, majd kisvártatva a nő hangja is eljutott hozzá.

• Bocsánat kisasszony. Láttam, a pék kerékpárja itt áll a ház kerítése mellett. Kérem, kérdezze meg tőle, elfelejtkezett rólam? Ott lakom abban a kéttornyú házban a 96-os szám alatt.
• 96! Ez ördögi! A szám úgy hatott Olivér fejében, mint egy kalapácsütés. 96! Úgy látszik, eltévesztette a házszámot. Így lehet, hogy az ajándékot a 69-es szám alá hozta. Hogyan? Már-már hajlott arra, hogy kinyissa az ajtót és felkiáltson: igen asszonyom, máris jövök. Azonnal jövök! De nem tette. Úgy leragadt, mint a szeg a fába. Hallotta, amint Elvira mondta:
• Igen asszonyom, megmondom neki. De ide is kellett valamit hoznia. Legyen nyugodt asszonyom, hamarosan Önnél lesz. Majd egy kicsit még beszélgettek és hallotta, amint az ajtó hangtalanul betevődött. Amire Elvira a szobába ért, Olivér a fejét a kezébe temette. A lány nem értette, mi történt vele.
• Egy hölgy jött, aki rendelt nálad valamit. Látta kinn a biciklidet és félt, hogy elfelejtkeztél róla. De megnyugtattam, hamarosan elmész hozzá. Olivér csak nézte, nézte a lányt, aki hirtelen megértette a fiú világfájdalmas tekintetét.
• Ó, ó.. – dadogta a pék -… Elvira, jaj… aki most jobban szeretett volna föld alá süllyedni szégyenében. Bocsáss meg nekem, én…

De a lány a fiú szájára tette a kezét, majd átölelte és megcsókolta.

A helyzet világos volt a lány számára, nem akart semmilyen magyarázatot. A fiú viszont mindent el akart mondani. Óvatosan levette a lány kezét a szájáról.

• Még most sem értem, miként történhetett! A hölgy azt mondta: 96 és én 69-et értettem.

Vagy… ez azért volt, mert megláttalak a kapuban, én… Elvira erre csak bólintott.

• Igen – sóhajtott – igen… közben fogta a tortát és betette a dobozba.
• Még szerencse, nem vágtuk fel. Végül rátette a tetejét is.

Ne, Elvira ne, … ne így – tiltakozott. A hölgy megkapja a tortáját, de a zenedoboz a tiéd.

• Ó kedvesem, drágám – mondta Elvira. S közben betette a zenedobozt is és a fiút szájon csókolta. Blúzának felső gombja újból kinyílt és így halmocskáinak nagy része fedetlenné vált. De mindez nem szándékosan történt. A fiú gyönyörűséggel nézte az eléje táruló látványt még a fennálló zavaró körülmény ellenére is. A lány két kezébe fogta a fiú fejét.
• Figyelj Olivér – mondta komolyan. Ez a hölgy volt az, aki nálad megrendelte a tortát, a zenedobozzal együtt?
• Igen, de a tortát csak részben adom neki. Azt mondom majd, nem találtam zenélő dobozt.
• Te, te kedves hazudozó – újból adott neki egy csókot. Ne tedd ezt Olivér. Így kiábrándítanád a hölgyet és egem is megharagítanál.
• Téged?
• Igen, engem. Nem viselném el, másnak okozz kellemetlenséget miattam.

Így újból felvette a dobozt.

• Jaj, nézd csak! Elvágtuk a zsinórt.
• Nem számít Elvira. A hölgy ezt örömében nem fogja keresni. A lány, kezében a dobozzal az ajtóig ment. A dobozt úgy vitte, mintha már legalább két éve a birtokában volna. Majd a nyitott ajtóban a fiú kezébe nyomta.
• A 96-os szám, el ne feledd! – nevetett. Még egyszer nem tévedhetsz. Tudod, ott az a ház azzal a két toronnyal…
• Ó…, ó… Elvira. Több szó nem hagyta el a száját. Látta a fiú zavarát. Bocsáss meg… én…
• Megbocsátani, neked, miért? – mily őrült gondolat! – kiáltotta a lány. Hisz ez a tévedés hozott össze bennünket Olivér! Ez a legszebb születésnapi ajándék, amit vala kaptam az életben. Biztosan visszajössz? Vagy nem? Úgy vélem, még sok mindenről kell beszélgetnünk egymással. Tehát siess…!
• Igen, Elvira. A lány úgy érezte, a fiú szeretné megcsókolni, de az utcán ehhez nem volt mersze. A lány addig követte a tekintetével, amíg el nem hajtott a biciklijével. Igen, arról biztosított, hogy visszajön. De amikor az ajtót betette, kétségek kezdték gyötörni. Hol várja, a társalgóban? A házban nem akarta várni. Kifutott az utcára és kert előtt, a kerítés mellett álldogált. Az utcán a nap a fák leveleivel játszadozott. Úgy tűnt, mintha zenét hallana. Milyen sokáig marad… a kéttornyú ház nincs is olyan messze… lehet, hogy elszállt a bátorsága és nem jön vissza… megígérte. Ekkor hirtelen meglátta. Nem egyedül jött. Az idős hölgyet karolta és a biciklije mellett lépdelt. Együtt jöttek a kertbe is. A hölgy szeme huncutul mosolygott. Aki Elvira arckifejezését látva, tudta, nem ért semmit.
• Mindent elmondtam – suttogta Olivér Elvirának.

Az idős hölgy jót nevetett.

• Így van kisasszony. Ez az ifjú elmesélte, hogy ma ünneplik az Ön születésnapját is. Ezért visszahoztam a tortát.
• De asszonyom…
• Igen, én is boldog vagyok, mert ez a tévedés a mai napon megszakította az egyedüllétemet.

Elvira még másra is gondolt, de erről tapintatosan hallgatott. Bementek a házba és a lány olyan finom kávét főzött, hogy Olivér is megdicsérte. A tortából együtt ettek és még egyszer meghallgatták a melódiát: „Szeretlek… szükségem van rád… szeretlek…”. Majd újból nyalakodtak a tortából. Mindegyikük jókora darabot kapott. Még a marcipán szívet is megették, amit az idős hölgy visszautasított. Egy óra elteltével együtt hazakísérték a hölgyet a kéttornyú házba. Utána sietve tértek vissza Elvira házába. Azért is sietettek, mert Olivér kerékpárját a kapuban hagyták. Bementek és tovább folytatták a születésnapi ünneplést, igyekeztek az elkövetett hibákat kijavítani.

*

• Sokáig tartott ez az ünnepség? – kíváncsiskodott Szilvia.
• Igen – válaszolt a költő – nagyon sokáig. Ugyanis a következő nap reggelén nem lehetett a péknél kenyeret kapni. Ilyen, azóta sem történt. Tessék Szilvia, ez volt az elbeszélés, mely Elviráról és Olivérről szólt. A költő elhallgatott.
• Igen, valóban szép elbeszélés volt. Annyira szép, még arról is elfelejtkeztem, hogy közben megmosdassalak, pedig ebben egyeztünk meg.
• Nem baj Szilvia, ezt most is megteheted.
• Mivel viszonozzam ezt neked?
• Igen, viszonozni kell. Csodás dolog, amikor fiatal szép nő fürdeti az embert, akinek épp most mondtam el egy mesét.
• Igen, igen – bólogattak egyszerre… De hol kezdjem a…

A költő, számára a legizgatóbb helyre mutatott. Ezen a lány nagyot nevetett és eleget tett a férfi kérésének.

Ezzel ennek a napnak is vége lett.

Szabadi Tibor J.:

Du Fu kínai költőről röviden

Du Fu /kínaiul 杜甫/ (712—770) nagy realista költő volt. Fontos szerepet játszott a Tang (e.: Seng-tang, „virágzó Tang-kor” 618–907) dinasztia korában, a négy irodalomtörténeti korszak közül műveit a másodikban, a Sheng Tangban írta.

Már gyermekkorában nagyon szorgalmas volt. 7 évesen bátran énekelt: „tízezer könyvet elolvasok, tízezer métert megyek!” Valóban rengeteg könyvet olvasott el, 20 éves, amikor megkezdi 10 éves utazását. Vándorol egyik helyről a másikra, közben sok költővel megismerkedik. Velük együtt vadászott, mászta a hegyeket, ivott és verselt.

747-ben érkezett meg a császárság fővárosába. Éppen ebben az időben történt An Lushan és Shi Siming lázadása. A császári hatalom a nemzeti árulók kezébe hullt. Du Fu ezt a helyzetet nem tudta politikai hitvallásának elfogadni. Oly annyira, hogy gyakran éhezett, fagyoskodott, sokat szenvedett. A mindennapi élete kínokkal volt teli, de ez megkeményítette. Saját szemével látta a nép nyomorúságát és az uralkodó klikk bűneit. Sok évet töltött el így.

Utolsó éveiben újra bolyongani kezdett. Végül a császárság délnyugati részéhez érkezett. 759-ben erősen kifáradva a hosszú utazástól, Chengdu (a mai Sichuan tartomány fővárosa) elővárosában húzta meg magát. Itt kért engedélyt egy viskó megépítésre, de a nyomorúság egyre erősebb lett nála. Egyszer előfordult, hogy 5 napig éhezett, mert nem talált élelmet. Ennek ellenére soha nem felejtette el hazáját, a népét és a politikát.

11 év alatt több mint 1000 verset írt, mind szívbemarkoló, tartalmilag gazdag és változatos volt. Végül, a 770-es év telén, egy roskatag csónakban elhunyt.

Du Fu szerette a népet, oly annyira, hogy gyakran saját szenvedéséről is elfeledkezett. Szerette az életet, az alkotó életet, ezért soha nem ment nyugdíjba, örökre megmaradt a kínzó, ám harcos élet számára. Szerette hazája természeti szépségeit, és dalolt is róluk.

Költészeti technikája nagyon magas volt. Mesterien formázta meg a valóságot. A szubjektívitásba bele tudta helyezni az objektívitást és felállította a dialógus személyességét. Költeményeiben sok nyelvi sajátosságot használt, képes volt a finom körülírásra is, és mindezt ragyogó költeménybe olvasztotta össze. Ez az ő sajátossága volt.

Örvendetes eső tavaszi éjszakában

(Ĝojiga Pluvo en Printempa Nokto)

Jó kis eső ismeri az évszakokat,

pontosan tavasszal érkezik.

Az éjjel megjött a széllel,

Éltet mindent a földön csendesen.

Mezei ösvények homályos ködben,

egyedül, hajólámpa ég még.

Vörösen nyirkos a hajnal,

Jinguan* várost virágszőnyeg fedi.

*Jinguan: Chengdu ősi neve, Sichuan tartomány városa. Jinguan selyem-hivatalnokot jelent. A maga idejében a város híres volt a selyemgyártásról.

Eszperantóból fordította: Szabadi Tibor J.

Fordítások - Tollforgató Irodalmi Lap

Migjeni (ejtsd: Midzseni), Millosh Gjergj Nikolla (1911-1938) családnévből ered, az első betűket összeolvasva. Rövid élete során egyetlen művét sem sikerült kiadnia, de munkássága meghatározó szerepet játszik a mai albániai költészetben…

Milos Doka Nikolic gyermekeként született Shkodra városában egy ortodox családban. 14 évesen már oroszul, franciául, görögül és a latinul tanult a Bitola St. John Ortodox Szemináriumban (akkor Szerb Királyság, ma Macedónia). Shkodrába visszatérve otthagyta a papi pályát és Vrakaban (Shkodra várostól északra lévő falu) tanítónak állt, itt kezdte el írni költeményeit és prózáit. 1936-ban, 36 költeményből álló könyvét „Vargjet e Lira” (Szabad Verssorok) nevezte.

1935-ben Migjeni tüdőbajos lett és görögországi, olaszországi orvosi kezelések ellenére Puka olasz város kórházában fiatalon hunyt el. 24 rövid prózát, és 44 verset írt. Bennük az albán hegyek szépségéről és nemzetének szent hagyományairól beszélt. Nyomorúságra és szenvedésre összpontosított: „Gyermekként azért szenvedtem, mert apám nem tudott játékot venni. Ifjúként szenvedtem a másság szexuális vágyától. Középkorúként az élet közönyösségébe fulladva szenvedek. Mint öreg, remegve szenvedek az eljövendő haláltól. A paraszttal szenvedek, aki a földön küszködik. Szenvedek a munkással, akit a vas ereje súlyt. Szenvedek a világ betegeivel… Szenvedek az élettel.”

Migjeni költeményei annak ellenére sikeresek, hogy könyvben soha nem jelentek meg. A sors iróniája, amikor végre megjelenhetett, abban az évben (1944.) tört előre Albániában a sztálinizmus a legerősebben. Személye harang volt népe számára, ösztönző eszköz a politikusoknak és korbács a spekulánsoknak. Csodálatos, nagyon szigorú verssoraival orkánnak nevezték az albán költők egén, az albán szépirodalomban.

Íme, két verse a leghíresebbek közül:

Matthías Jochumsson

Matthías Jochumsson (1835-1920) nagycsaládos szegény földművelő gyermeke volt,

aki a család szegénysége miatt hosszú ideig nem látogathatta az iskolát, viszont tanulni

azok segítették, akik felismerték a tehetségét.

Reykjavíkban teológiai diplomát szerzett, majd kinevezték a város egyik kis negyedébe. Itteni

munkáját 1873 őszén fejezte be, mert nagyon megkínozta második feleségének elvesztése, és

belső vallási kényszer is kínozta. Az ezt követő években Izland legrégebbi hetilapjának volt

a szerkesztője. Egyházi személyként újrakezdte a működését, azt pedig egészen az évszázad

végéig tette, ő lett az első izlandi, aki az Izlandi Parlamenttől kapott nyugdíjat.