Frady Endre: Hol a Bódog?

Teológiai vígjáték

Frady Endre

HOL A BÓDOG?

teológiai vígjáték

Frady Endre:

HOL A BÓDOG?

teológiai vígjáték

Szereplők:

Nagy Bódog......................................................

Nagy Bódogné asszony.....................................

Galambócz felügyelő........................................

Határ őrmesternő...............................................

Szomszéd (Hullay Béla)....................................

Söptényi Nadír..................................................

Takarítónő.........................................................

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Első szín:

Nagy Bódog (telefonál): .. Nem, nem! Elegem van ebből az egészből! Ne haragudj, de nem akarom veled tovább tanulmányozni a Bibliát! Szerintem nem így kell megkeresni Istent! Majd csinálom a magam módján….. Miért pont Jézust kellene követnem? Szerintem hívhatom Allahnak, vagy Buddhának, mindegy, mi a neve, ugyanarról van szó…. Nekem is van egy saját Isten képem, neked van egy másik, mindenkinek van egy saját, miért kellene ezt megzavarni? ……Milyen egyetlen út? Egy hegyre is sok úton lehet feljutni…. Hagyjál már ezzel a teljes elkötelezettség dologgal! Hiszek benne, szeretem a magam módján, nekem ez elég….. Hogyhogy ő mit gondol? Honnan tudjam? Majd pont te fogod nekem megmondani! Hagyjál békén, fáradt vagyok, aludni akarok, elegem van belőled! Szia! (kikapcsolja a telefont, dühöng egy kicsit és ledől az asztalra szuszókálni)

Második szín, az álom:

Bódog az asztalnál szuszókál

Galambócz: Halló, jó napot! Van itt valaki? Nagy Bódogné asszony?!

Bódog: Jó napot! A feleségemet keresi?

Galambócz: Halló, van itt valaki?

Bódog: (eléáll és emelt hangon szól): Nagy Bódog vagyok! Jó napot!

Határ őrmesternő: Jó napot, felügyelő úr! Itt bent sincs senki? A kert is tök üres.

Bódog: (üvölt) Na elég ebből a szórakozásból! Takarodjanak kifelé!

Határ: Milyen csendes a ház. Szerintem nincs itthon senki.

Bódog: Te jó ég! Ezek megőrültek!

Bódogné: Jaj, ne haragudjanak, hogy megvárakoztattam önöket, de nem akartam leégetni a tésztát. Nagy Bódogné asszony vagyok. Önök nyomoznak a férjem után?

Bódog: Miiii?!?!?!?!? Utánam?!

Galambócz: Üdvözlöm, én Galambócz felügyelő vagyok, ő pedig a helyettesem.

Határ: Határ őrmester, üdvözlöm!

Bódogné: Jaj Istenem! Szegény Bódogom! Úgy hiányzik! Nélküle olyan Bódogtalan vagyok!

Bódog: Asszony! Hát már te is meghülyültél?!

Bódogné: Mióta eltűnt, nincs, aki megjavítsa a televíziót! A szerelők meg annyira sokat kérnek… És épp akkor lett volna annak a tündéri brazil sorozatnak a következő része!

Galambócz: Mikor látta utoljára?

Bódogné: Mielőtt elromlott. A 369. résznél. A férjem meg persze pont akkor nem volt itthon!

Bódog: De hát most is itt vagyok!!!!!!!

Galambócz: Igen…hmm… hát térjünk a tárgyra. Feltehetnék néhány kérdést?

Bódogné: Persze, persze! Beszélgessenek csak! Nem is zavarom önöket. (indulna kifelé)

Határ: Önnek tenné fel a kérdéseket a felügyelő úr.

Bódogné: Ja … bocsánat, de nagyon zavart vagyok, mióta Bódogom megboldogult.

Bódog: Álmodom?

Galambócz: Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a férje halott. Lehet, hogy szerencséje van és csak elhagyta önt,… izé, nem úgy értettem.

Bódogné: Az én Bódogom inkább meghalna, de sosem hagyna el. (sír)

Bódog: Ezek után azért már ne legyél te ebben olyan biztos!

Bódogné: Most is olyan érzésem van, mintha itt állna mellettem és engem nézne. (Bódog tényleg mellette áll és őt nézi)

(kopogás)

Bódogné: Biztosan a szomszéd jön.

Galambócz: Akkor most ki is hallgatnám őt. Ön, asszonyom addig nyugodtan főzze tovább az ebédet.

Bódogné: Jó! Sonkás tészta lesz. Szegény férjem kedvence! (kimegy)

Bódog: Utálom! Az egész családból csak te szereted, mi meg miattad kénytelenek vagyunk hetente háromszor ezt zabálni!

Szomszéd: Jó napot felügyelő úr! Kezit csókolom rendőrnő úr! Hullay Béla vagyok! Hallom, nyomozás folyik! Mit keresnek?

Határ: Nem mit, hanem kit! A szomszédja, Nagy Bódog eltűnt. Tud róla valamit?

Szomszéd: Jaj már maguk is bedőlnek ennek a dajkamesének? Nagy Bódog sosem létezett, csak egy kitalált személy. Nagy Bódogné találta ki őt. Férjeket csak a gyenge nők szoktak kitalálni maguknak, hogy feleségnek érezhessék magukat.

Galambócz: Hogyan?!

Szomszéd: Mi, természettudományosan képzett, józan gondolkodású emberek nem hihetünk nem létező, nem megfogható, nem látható személyek létezésében!

Galambócz: Érdekes elmélet. De ha jól tudom, ez a nemlétező személy épp néhány hete szerelte össze az ön szétvert rádióját. Miért is verte szét?

Szomszéd: Mert nem azokat a lottószámokat mondta be, amelyeket megjátszottam! Pedig teljesen tudományosan, valószínűségelméleti alapon számítottam ki őket!

Bódog: Te sötét kretén! A nemlétező kezeimmel kirázom belőled a tudományos számjegyeidet! (vállainál fogva jól megrázza)

Szomszéd: Hú… de kirázott a hideg! Rendőrnő úr, becsukná az ablakot?

Galambócz: Szóval akkor ki szerelte össze a rádiót, ha nem a Nagy úr volt?

Szomszéd: Senki! Teljesen magától szerelődött össze. A nyitva hagyott ajtón bezúduló huzat és a lakásban bűbájosan játszadozó macskáim véletlenszerűen úgy lökdösték, forgatták, tekergették az szétgurult alkatrészeket, hogy azok ismét összeálltak a rádiómmá.

Határ: De hiszen ez lehetetlen! A huzat és a macska is csak széjjelviszi a dolgokat, nem összerakja.

Szomszéd: Nagyságos rendőrnő úr, kérem ne keverje össze a lehetetlent a valószínűtlennel. Ha elég időt hagyunk a dolgok összerendeződésére, márpedig nálam legalább 2 óra hosszat nyitva volt az ablak, akkor össze is fognak rendeződni. A tudomány mindenre megadja a magyarázatot! Én mindenre tudom a helyes választ. Nekem nincs szükségem holmi kitalált lényekre!

Galambócz: Ezek szerint ön boldog ember, Hullay úr.

Szomszéd: Természetesen. Főleg mióta elkerülöm az embereket, hogy ne zavarjanak a tudományos gondolkodásban és amióta elzavartam az élettársamat, aki ki nem álhatta az aranyos cicuskáimat a lakásban! Utálni az embereket, hogy kellő intenzitással szerethessem a tudományt: ez az igazi boldogság titka! Úgyhogy ne keressék ezt a Nagy urat, mert nem létezik! Tiszteletem felügyelő úr, kézcsókom rendőrnő asszony! (kimegy)

Bódog: (üvöltve) De hát ez egy cakkosagyú gőztulok!

Galambócz: Valami azt súgja nekem, hogy ez az úr egy cakkosagyú gőztulok. Na, hívjuk be Nagy Bódogné asszonyt!

Határ: Asszonyom!

Bódogné: Itt vagyok. Mindjárt megérkezik a férjem volt iskolatársa, akivel a mai napig jó barátok. Ő talán tud valami hasznos felvilágosítást adni szegény Bódogomról. (kopogás) Már itt is van. (belép)

Bódog: Na, ide már csak te hiányoztál, Söptényikém!

Söptényi: Na, úgy látom, ide már csak én hiányoztam, hehe! Jó mindenttudást kívánok az egybegyűlteknek! Söptényi Nadír vagyok mindazoknak, akik így akarnak hívni, de a Bélára is hallgatok.

Határ: (súgva) Felügyelő úr! Ennek álneve is van!

Galambócz: Üdvözlöm, Söptényi úr! Mint nyilván tudja, Nagy Bódog úr nincs meg és…

Söptényi: Már hogyne lenne meg! Mert mit is jelent ugyebár eltűnni? Csak annyit, hogy nem vagyunk ott, ahol mások szerint lennünk kéne, de mit is jelent lenni és kik is azok a mások…

Galambócz: Bocsásson meg, de nem tudja megmondani, hogy hol lehet?

Söptényi: A Lajos?

Bódogné: Miféle Lajos? Az én Bódogom nem Lajos!

Söptényi: Nem mindegy, hogyan hívjuk, ha végül is ugyanarra gondolunk? Mert mi ugyebár a név? Csak egy bekódolni vágyást katalizáló jelcsoport. De mi is a jel, kérdezem fennhangon?

Galambócz: (ordítva) Elég!!! Hol van most Nagy Bódog?

Söptényi: Nincs sehol és mégis ott van mindenütt. Emléke által benne él mindannyiunkban. Bennem hagyta létének kezenyomát. Itt él bennem. Tehát én magam vagyok Nagy Bódog.

Bódog: Ó, bárcsak a pofádon hagytam volna a kezem nyomát, te Freud-elfajzás!

Galambócz: Értem. Mondja kedves Bódog úr, tudna nekünk személyleírást adni a, nevezzük így, a másik Nagy Bódogról?

Söptényi: Azokra a semmitmondó fizikai adatokra gondol? A gusztustalan emberi testére! A randa fejére?

Bódog: A te fejed a randa, te gyopárhörcsög!

Bódogné: A te fejed a randa, te gyopárhörcsög!

Söptényi: Na jó, másfél méter magas, tökkopasz és mintegy százhúsz kiló.

Bódogné: Micsoda!!! Az én férjem, Isten nyugosztalja, egyáltalán nem ilyen volt!

Határ: Asszonyom, már mondtuk, hogy lehetséges, hogy a férje még él. Lehet, hogy csak lezuhant egy felüljáróról és azóta törött végtagokkal utazgat egy teherautó platóján.

Bódog: Hát lehet, hogy jobb lenne, mint ezt a sok hülyeséget hallgatni a másfél méteres tökkopasz önmagamról.

Söptényi: Hát nem mindegy, hogy hogyan néz ki? Mindannyiunknak megvan a maga Bódog képe. Miért akarjuk rákényszeríteni a másikra? Az a fő, hogy ugyanarról beszélünk.

Bódog: Marha!

Bódogné: A marha! Jaj, odaég a marhahúsom! (kirohan)

Galambócz: Söptényi úr! Én nem azért vagyok itt, hogy magánvéleményeket hallgassak, hanem, hogy megbizonyosodjak az igazságról!

Söptényi: Mi az igazság! (legyint és kimegy)

Takarítónő: (dúdolva bejön) „Takarítttóóó nőőőő”

Határ: Hát maga kicsoda?

Takarítónő: Jó napot! Én takarítok itt hetente kétszer. Hát maguk? Az úr pont úgy néz ki, mint a Columbo felügyelő a tévéből.

Galambócz: Galambócz felügyelő vagyok.

Határ: Határ őrmester.

Takarítónő: No, csak nem gyilkolta meg a Bódog úr a nejét? Megérdemelné az a nő! No de, ne szólj szám, nem fáj fejem!

Bódog: Na te pletykafészek, te is kinyitod a szádat!

Takarítónő: Nem vagyok én pletykás, úgyhogy inkább nem mondok semmit… persze, ha a hatóságnak el kell mondanom, az más.

Bódog: Ja persze! Úgy kell kiverni belőled minden hangot!

Galambócz: Szóval mit tud a családi helyzetről?

Takarítónő: A Nagy Bódogné asszony egy sárkány! Főz ugyan rendesen, de csak amit ő szeret. A férjének ágyba viszi a reggelit, pedig ő azt utálja, mert mindig magára önti a kakaót. Beszélgetni nem szokott a férjével, csak ha kér valamit, vagy mondandója van. Csak ő beszél, a férje véleménye nem érdekli. Évente egyszer, a születésnapján és a névnapján vesz neki ajándékot.

Határ: Azaz évente kétszer.

Takarítónő: Nem, mert Bódog napon született a szerencsétlen. Jaj, jön az asszony! (kisiet, Bódogné pedig beviharzik)

Bódog: (vidáman) Hallottad, mit mondott rólad az öreglány?

Bódogné: Hallottam ám, mit mondott rólam az öreglány!

Galambócz: És mit szól az elhangzottakhoz?

Bódogné: Miért néz rám ilyen vádlóan? Hát baj az, ha az ember egész nap szorgoskodik, süt-főz, ágyba viszi a reggelit és elmondja a férjének, hogy mi minden történt vele napközben.

Galambócz: (elgondolkodva): Tudja, az én feleségem is ezt csinálta, és mégis elváltunk. Rengeteg áldozatot hozott értem, de sose kérdezte meg, hogy én mit szeretnék, hogy velem mi van?

Bódog: Én is csak azt szeretném tőled, hogy teljes szívedből szeress, hogy rám figyelj, hogy boldogan éljünk együtt. A többi úgyis jön magától. A sürgölődéssel mindez nem pótolható.

Bódogné: Ilyenek ezek a férfiak mind! Hogy teljes szívemből szeressem, és rá figyeljek, meg minden! Nekem erre nincs időm! Egyszer, amikor megkérdeztem, mit szeretne, azt mondta, hogy menjünk el kirándulni egy hegyre, üljünk le és beszélgessünk. De én utálok erdőkben mászkálni, mert sok a bogár. Nekem sokkal kényelmesebb, ha főzök és időben feltálalom neki a vacsorát! Nem lehet olyan hálátlan, hogy még ez sem elég neki! Miért nem szerethetem őt a magam módján? Miért nem teszi ez őt boldoggá?

(Bódog visszaül az asztalhoz, ahol az elején elaludt és szomorúan lehajtja a fejét. A többiek csöndben kimennek)

Harmadik szín:

Bódog: (felriad… lassan eszmél, majd telefonálni kezd) Halló, te vagy az? Bocsáss meg az előbbiért!… Köszönöm! Mégis szeretném veled tanulmányozni a Bibliát!… Igen, igen, meg akarom találni Istent!

VÉGE

(A darab keletkezése: valahol az ezredforduló környékén...)