Nem írok különösebb bemutatkozót, mert mindig úgy éreztem, hogy egy

emberben soha nem az a fontos, amit a "száraz" adatok tartalmazhatnak.

A lélek, és a gondolatok a lényegesek, hiszen egy-egy könyv írójával

sohasem találkozhat az ember, mégis sokkal bensőségesebb, és

"személyesebb" kapcsolatot alakíthat ki vele az olvasója, mint

bárkivel, akiről látszólag már mindent tud.

Ezért szeretem a könyveket, a verset, a prózát, és az olyan embereket,

akik ezeken át nyitnak felém. Szeretem a szép, tiszta magyar szavakat,

az "ízes tájszólással" beszélőket, a meséjüket, világukat. Arról

szeretek írni, ami megérint valamilyen formában, - felkavar.

Történeteimnek minden esetben van valóság alapja, csupán a szavakat

adom hozzá. A verseimben én vagyok, szomorúan, csodálkozva, vagy

boldogan, - színesen, - mint az élet. Mint a holnapok, melyek mindig

valami mást hoznak felszínre. Mint a folyók vize, amely minden nap

máshonnan érkezik ugyanoda.

Nem én vagyok a fontos, hanem az, amilyennek a világot látom magam

körül. A természetet, az embereket, az élőlényeket. Az, ha maradna

valami kevés utánam, ami egyszer, ha már nem leszek, segít valakinek

letörölni egy könnyet, elindítani egy mosolyt, megérteni azt, hogy

élni akkor is csoda, ha egy nap minden kilátástalannak tűnik.

Megérezni, hogy a szavak leírva, kimondva, - csodákra képesek.

Olyanok, mint egy szép dallam, a legsüketebb csenden, és a

legharsányabb zajban is tisztán hallatszanak.

Üdvözlettel: Cserényi Zsuzsanna