Bíborvirág: Tapló Napló: Az "Én" és a "Világ" konfliktusa és harmóniája Csokonai Az estve c. költeményében

Varga Éva:

Az "Én" és a "Világ" konfliktusa és harmóniája Csokonai Az estve c. költeményében

Az estve érzelmes tájrajz, mely vizuális és audiális esti képek sorával indul. A költő kifelé figyel, a természet apró szépségei lekötik a figyelmét. Aprólékos képi megjelenítése a haldokló, elmúló estet foglalja magába, majd hangokkal, illatokkal telik meg a táj. A természetből saját magára terelődik figyelme, a költői Én kerül előtérbe, teljese harmóniában a környezet jelenségeivel.

Az est megszólítása hűen tükrözi riadalmát. Lemondóan szólal meg, az egyetlen öröm számára az esti nyugalom, a természet szépsége maradt. A bódult társadalomban a természet nem egy a többi emberi öröm között, hanem az egyetlen öröm. A továbbiakban az aggodalom, a szorongás hangja szólal meg: az emberiségért . Elmélkedik, érvel, követi Rousseau elveit, de sajátos módon, a maga módján használja föl.

A költemény befejező részében a gondolati anyaggal súlyosodva tér vissza az egyetlen menedékhez, a természethez. A vers a természeti és társadalmi törvények összevetésével zárul:

a társadalomban is a természet törvényeinek kellene uralkodnia.

Debrecen, 1990 ?

Bíborvirág - Tapló Napló - 1996.július 26. péntek

(...) Nem merem leírni sem, ami bánt.. Miért? Félek...Hányadszor írom ezt a szót magamnak?

Sok minden történt, amióta nem írtam ebbe a füzetbe.. Napló? Lehet....

Mindenekelőtt rengeteget olvastam azóta...

Emlékeztetőül:

Móricz Zsigmond: Tyúkhúsleves (Novellák)

Karithy Frigyes: Utazás a koponyám körül

Skarlát (Novellák)

Csáth Géza: A varázsló halála (Novellák)

Füst Milán: Őszi vadászat

Advent

Amine emlékezete

Nevetők

Nagy Lajos: Kiskunhalom

Tótfalusi: Új operamesék

Juhász Gyula Összes versei

Kristó Gyula: Magyar honfoglalás- honfoglaló magyarok

(szerk.) Az államalapító

Franz Boas: "Népek, nyelvek, kultúrák"

Bitterh: "Vadak" és "civilizáltak"

Angelusz Róbert: Kommunikáló társadalom

Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció...

László Gyula: Őstörténetünk

Eszterházy Péter: A halacska csodálatos élete

Glasenapp: Az öt világvallás

Balázs Géza: Újságíró- ismeretek

Ja, persze nem csak olvasok... Sőt, nincs időm olvasni... Nyughatatlan vagyok, és az is maradok.

15-én bementem munkát keresni, de az egyetemi állást már betöltötték. Rengeteget késett a vonat, a virrasztásra majdnem későn érkeztünk. Most borzalmasan tárgyilagosan tudok róla beszélni (írni) - Mert csak magamnak beszélhetek (?) - írhatok...

A pap nem volt ott. Rengetegen voltak... Sok-sok koszorú... De mit ér már vele?!

Csak a mosolya, a kacagása maradt meg bennem.... De meddig? Hiányzik és mégsem hiányzik...

Úgy féltem.. Nem mertem bemenni megnézni, M.-val, kint maradtam A.-sal. És akkor ... -nak szólítottam már nem csak gondolatban ... M...kát.

Kicsordult a könnyem, megdöbbentem.. Vagy, mi volt??

Aztán.. egyre többen jöttek...

"Meg ismersz-e? Ki vagyok?

Milyen gyarló is az ember...Utálatos, olyan - sőt, inkább rosszabb, - mint az állat.

Ha le tudnám írni, mit éreztem akkor...

Olyan mélyen belém ivódott minden.. Pedig ettől rettegtem.

Nem mertem megnézni... és nem is néztem meg.

Úgy éreztem végig, hogy ott van velem, és valami furcsa nyugalom szállt meg.

Tudom, hogy sokat szenvedett, de azt nem értem, miért...? hogy is fejezzem ki ... , miért, miért álmodta meg ő is a halálát és a temetését?

Én is, én is megálmodtam, de nem tudtam, kié... Nem. Szerencsére... Ott, a temetésen döbbent belém. Nem, nem is döbbenet volt ez, valami megfoghatatlan érzés.

Düh, és megnyugvás, riadalom, félelem és boldogság volt, amit éreztem. (Szépen fogalmazza kétes érzéseit Catullus) És gyűlölet. Gyűlölet az emberek ellen. Akik a szenvedéseiről, az árván maradt gyerekekről beszéltek. És ekkor értettem meg. A halált soha nem fogom elfogadni. Belefásul az ember, de elfogadni soha nem fogja. Ezért találták ki a túlvilágot? Létezik -e?

Az az érzésem, hogy igen. Vagy ez már nem is csupán érzés, hanem bizonyosság? Azt hiszem, de ezt is leírom majd. Ahogy ott ültem, már szinte szégyelltem magam. Tudom, nagyon-nagyon fájt, és nem kellene lelkiismeret furdalásnak lennie miatta... Nem.. Nem tudtam kisírni magam. Csorgott, folyt a könny a szememből. De csak akkor, és ott. Másról gondolkoztam közben. Arról, hogy mit mondanak ilyenkor az emberek.

Hogy nem szégyellik magukat?!

Ha egymás előtt nem, Isten előtt? Vagy ha nem hisznek Istenben, miért vesznek részt a szertartásokon?

Sorolhatnám a kérdéseket, amik felmerültek akkor bennem. Nyugodtan ültem ott, és tombolt a belsőm... Aztán egy idő után teljes boldogság ömlött el bennem, úgy éreztem. Ekkor szinte minden érzékem azt sugallta, hogy jelen van K.

Tudom, megfogadtam neki, hogy a lehető legtöbbet fogom tenni! Mindig, és nem adok fel semmit! V-éknál. Megmozdult a nagy koszorú, ami rá volt helyezve! Úgy éreztem, ekkor lehetett, amikor ezt éreztem.. Érzés, érzés.. Hát nincs más szó erre??!!!

Részvét.. ocsmány egy szó... és gyűlöletes... És főleg.. hazug...

Mert az ember nem tudja felfogni, ami a másikkal történik.Azt, amit a másik megél, érez, felfog és értelmez, soha nem fogja megérteni. Közelébe sem kerülhet! Hiába vannak ott a családok...

Mi egy férj és egy feleség? Mik a gyerekek? Vannak és lesznek. De nem voltak! Vagy mégis? Inkább voltak, mint vannak és lesznek? Most írok, mint vízfolyás.. Vajha, egyszer így is tudnám elmondani...Na, mindegy!

Szüneteltem.. lássuk csak a folytatást! (Jól elszórakozgatok itt magamnak!)

Szóval a virrasztásról teljes utálattal távoztam. Szótlanul, de egy furcsa - úgy is mondhatnám, hogy nyugalomteljes - állapotban.

Azért írom le mindezt, mert fel nem foghatom. Tavaly februárban teljesen kikészített N. halála. Pedig bármily durva is, K-mat jobban szerettem. És N. hiányzott, és gyakran benyitottam a szobájába, majd ijedten fordultam vissza, látta -e valaki?

Cikáznak a gondolataim. Összekeverem a temetést és a virrasztást, mert olyan hasonló érzéseim voltak.

A temetésen már nem folyt a könny a szememből. Elbújtam szinte, mert volt rá alkalom. És csak a düh, és a tehetetlen indulat könnyezte be az arcomat.

Miért a düh?

Mert vannak olyan emberek, akik ordítanak a fájdalomtól, és nem éreznek igazán. És én majdnem összeestem, mint az álmomban...Szerencsém volt, hogy ültem. És az álom miatt sem mertem megnézi K-t. És legfőképp egy aranyos, kedves, nevető p...-ra akartam visszaemlékezni, és nem egy fáradt, megtört, .... arcra.

Nem tudtam azóta sem kiadni magamból, mint mást sem.

Tudok róla, és felfogom azt is, hogy ez nagy baj, de nem tudom megoldani.

Akkor este elpityeredtem anyu előtt. Pedig pont előtte nem akartam. De éreztem, ez nem az az igazi. Nem az, ami megkönnyebbülést hozhat. És pont, pont anya előtt. Akinek a fájdalma az enyémnek száz-, mit száz, ezerszerese lehet! Akire annyira hasonlított K, hogy döbbenten álltam a debreceni állomáson, mikor "anyut" láttam magam felé közeledni: "mit keres ilyenkor itt?" -alapon. Nem mintha nem örültem volna neki.

Mindenki másképp fogja fel a halált.

Már régen úgy fogom fel az emberi viselkedést és cselekvést, mint aki anyagot gyűjt regényéhez, stb. Pedig még írni sem tudok, és egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok.

"Hol van már a tavalyi hó?"

Olykor bosszant, mert ilyenkor ösztönösen ebből a szempontból cselekszem és beszélek. Így sikerült a legtöbb dolgot elrontanom. ..

Ekkor a hazafelé úton is furcsa megállapításokat tettem. A családomban mindenki kerülte a "témát".

Az élet, az élet vette át a szerepet, a majd.

Arra gondoltam, hogy A. és Zs. tudja ezt feldolgozni, ha én nem tudom?! És a kis H-ak?

Miért érzem én kevésnek az életet?

A virrasztáson első fájdalmamban az Úr ellen "lázadtam". A legdrágább kincseimet veszi el, és csak szenvedtet. És utána elgondolkoztam az imádságok özönében. Hogy miről?

Arról, hogy megérdemeltem! Kínlasszon, mert szerves részemmé vált már a kínlódás, a szenvedés. Mert akkor érzem jól magam, akkor jövök rendbe. A legnagyobb súly alatt. (biztos, hogy így gondolom??!!)

Mik voltak az indokaim? Az elmúlt két év... Örömre ebből nem emlékszem...

S ez már a harmadik év!

És kerek, és a "legszebb kor", aminek napok kérdése már, hogy vége legyen. És én nem fogom tudni azt mondani: mert nem csak a húsz éveseké a világ!

Mert ez a huszas sem különb a tizennyolcnál, aminél nem éreztem semmi, de semmi változást!

Mi az oka, hogy ezt érzem? Egészséges felfogás ez? Van egészséges felfogás? Akkor milyen? Nem tudok élni?

És ki tehet erről? Én? A világ? (...)

Örömre ebből nem emlékszem...

DE!!!

Örülök annak, hogy látok! Annak, hogy tudok olvasni! Annak, hogy fel tudom fogni, amit a könyvek írnak, és képes vagyok felismerni a "nagy" műveket!

Örülök annak, hogy nem csupán a magam hibájából tudok tanulni, annak hogy borzalmasan kritikus vagyok (jó értelemben) .

Annak, hogy tudatosan nem vétkeztem, és nem követtem el bűnt.

Annak, hogy vannak emberek, akiknek Rám van szüksége, még, ha nem is mondják!

És félek magamtól.. Komolyan félek... Sok-sok percet éltem át úgy, hogy borzalmasan nagy teljesítményt produkáltam. .. De tudom, hogy ezt tudatosan rejtettem... Mert csak szidást kaptam akkor is, ha dicséretet vártam, mert tudtam, hogy ez jó! Bűnös vagyok, mert nem használtam ki.

És hordom a saját keresztem, mint más is... Megérdemlem.

De a rablánc nem enged, mert a szabadság másoktól való függőséget jelent! És minél idősebb egy ember, annál inkább másoktól függ! Acélja pedig, hogy független legyen. Hát nem nevetséges ez?! Nem túl morbid?

A gyerek azt hiszi, hogy neki semmit sem szabad.. pedig, pedig ő sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezik!

És nem tudja...

Mennyi mindent megbán az ember! És mégis van ereje újra kezdeni. Honnan ez az élni akarás?

A haláltól való félelem?

Na, és ha van másvilág, ott is élünk. Vagy az nem ilyen? Na, és?

Ah.. megint nem vagyok igazán őszinte.. Pedig ez a zöld füzet azért "él".

Kezd életre kelni egyhangúságából. Rovom a sorokat. Van értelme?

Beszélni, beszélni, beszélni akarok? Kivel?

Hol a színház, a televízió, a videó, a magnó, ...?

Hol vagyok Én?!

Lehiggadtam. Itt vagyok, ülök a szobámban. Az óra ketyegése mutatja (múlatja) az időt. Mindjárt este kilenc. Sötét van. Anyáék még mindig kint vannak.

Szerettem volna mindig átvenni a munkájukat, hogy pihenjenek. Remegtem a sóhajok felett, és arról álmodtam, hogy majd Nekem sikerül segítenem... Álom..

Nem is tudom, mi is... (Mi az álom.?)

Félbehagytam a két hét elmesélését.

Röviden:

Szerdán már az építkezésen segítettem. Nem kíméltem magam, mert mert tudtam, hogy ez sem fog segíteni...

/Már egy-két (több?) éve nem tudok aludni normálisan). Kék-zöld foltos vagyok, még most is, és akarom is olyan, mint akit össze-vissza karmoltak... De jól esett... Emberek közt voltam, akik a rokonaim...

Még így is sok időm maradt gondolkozni...

Pedig ez elől menekülök! Ka-nak a karját fáslizni kellett este, én leégtem. Nekem is fájt mindenem, de nem szóltam. .. és egy enyhe vita után másnap természetesen én maradtam itthon. Pedig ismét féltem. Mert egyedül gondolkozok. Sokat, és .. A fenébe! Három könyvet olvastam el aznap főzés és állatetetés mellett! Este hétig, mert akkor jöttek anyáék. Pénteken délelőtt Eszterrel, délután Beával voltam . De színészkedtem.. Színészkedtem?!!

Talán szombaton ment vissza Ka...

A Vasárnapra nem emlékszem. Hétfőn újra Debrecenbe kellett menni. Esztertől elhoztam a táskámat, könyvtárban voltam..

Miért nem emlékszem?

Ja, kedden Pesten voltam! Eredménytelenül. Szerda félpihenés, csütörtök ismét Debrecen. Ka..-hoz, könyvtárba, E.. nénihez.

Péntek Tanulmányi Osztály.

Várt a kikészített levél.. Elutasítás...

Le akarok írni mindent, de fáradt vagyok.. Holnap Valival kell találkoznom: Kisvárdában.

Már lassan mindent unok.. Baj van....

Bíborvirág: Tapló Napló - 1996. augusztus 31. szombat - (Cím nélkül)

Több mint egy hónapja jegyeztem be ebbe a füzetbe az utolsó sorokat. Azóta nagyon sok minden történt. Röviden úgy is összefoglalhatnám az eseményeket, hogy Marmion sorait idézem:

" A nagy öröm éppen úgy, mint a nagy bánat, néma." (Marmion)

Július 29-én szinte undorral indultam az útnak ...

Aztán, mikor felültem a vonatra, minden megváltozott. Mintha kicseréltek volna. Jókedvű, és talán harmonikusabb is lettem. Nem titkoltam, hogy izgatott vagyok, elfogadták-e a jelentkezésemet? Óriási dilemma után voltak ezek az első lépések.

Minden ösztönöm tiltakozott a győri főiskola ellen, pedig nem kellett volna felvételiznem...

Talán nem is rajtam múlott, hogy a Pázmány felé fordult a figyelmem. Mintha valaki távolról irányított volna. Hálásan köszönöm neki. Már magában azt is, hogy a környezet felülmúlhatatlan boldogsággal töltött el.

Kicsit korán érkeztem meg Pazmaneumba 30-án reggel, így volt időm szétnézni az egyetem területén. Lenyűgöző hatású épületek emelkednek lassan az egykori szovjet tábor területén. Hamar végeztem. Befizettem a 2000 Ft-ot is, és Kraft Enikővel megjártuk a postát is. Estére itthon voltam.

Most aztán hajrá! Mindent bele! Ha nem sikerül, soha az életben nem fogom jól érezni magam. A kapcsolatrendszerem pedig minden oldalról befagy...

Ez nem csak az ismerősöket, barátokat, hanem a legközelebbi rokonokat is jelenti.

Nagyon gyorsan elment az a 20 nap, ami felkészülésre maradt. Kíváncsian vártam az értesítést, milyen szakra fogadták el a jelentkezésemet. Pénteken sem kaptam meg a behívó levelet, így telefonáltam. Délben megjött a papír.

Tanulni akartam, de már nem bírtam. Szilvát is kellett szedni.

Aztán 20-án felültem a vonatra, és...

Olyan nagy volt a tét, hogy már egyáltalán nem is érdekelt.

Játékként éltem át, mint egy kirándulást.

Aznap este még össze-vissza mászkáltunk, mert kaját akartunk venni, és kikapcsolódni. Lelkiismeret furdalásom csak azért volt, mert elég szigorúan ránk parancsoltak a Szent Péter kollégiumban, hogy 10-re érjünk haza. És.. mi kissé eltévedtünk. Nem aludtam jól. Másnap egész nap írtam a felvételit. 9 -kor kezdődött a magyar. Szerencsére az első padba kerültem. Ez megnyugtatott. Bár amikor befelé mentünk, egy tanár úr elég ridegen nézte meg a személyimet. Teljesen elvette a kedvem, undorral fordultam be az előtérbe. Borsózott a hátam tőle. De csak egy pillanatig. Utána mindent elfelejtettem. Képes voltam a régi élvezettel a toll után nyúlni. Előtte nagyon meglátszhatott az arcomon a félelem, mert egy hölgy rám mosolygott. Aztán nem törődtem semmivel. Egyszerűen nem hallottam a magyarázatokat, amiket hozzá fűztek. Így nem vettem észre az előttem elsétáló tanár urat, aki a személyazonosságomat ellenőrizte. A kinyújtott lábaimra jól rálépett, vagy belebotlott. Direkt? Nem tudom, de undorító volt, hogy szóra sem méltatott, amikor bocsánatot kértem. Dolgoztam tovább. Egy óra hossza szünet volt a két dolgozat között. Annyira összefagytam a teremben, hogy a tűző napon alig bírtam felmelegedni.

Kerestem Bíró Emesét, akivel egy szobában voltam, de nem találtam. Aztán nagy fölényesen meg is jelent.

Féltem a töritől nagyon. Emesétől még jobban. Jó hátulra kerültem. Egy erőteljes hangú tanár szerencsére ott járkált hátul ( - ma már tudom, hogy Dr. Vargyas Péter volt, akinél szóbeliztem is). De még így sem volt nyugtom Emesétől. Sok minden jutott később eszembe, amit nem tudtam akkor pillanatnyilag. Elég jónak éreztem, de percről-percre nagyobb lett a bizonytalanságom. Már úgy értem haza, hogy ezt, meg ezt is elrontottam. Szóval rossz. De el kell menni, mert majd legalább kommunikációra sikerülhet bejutni. És felveszek mellé egy nulladikos szakot. Vasárnap újra utaztam.

Rosszul indult az egész. Cegléd előtt (kb.) lerobbant a vonat (lehet, hogy már Szolnok előtt?) Pesten már 1 és 3/4 órát késtünk. Lekéstem a csatlakozást. Az állomáson 3 óráig vártam, így 5-re érkeztem meg a koliba. És egyedül voltam!

Persze nem tudtam az írásbeli eredményeit, mert anya pénteken Katánál volt, apa dolgozott. Én féltem telefonálni, így inkább aludtam a fáradtságtól. Na, mindegy! Cser Juli nemsokára megérkezett, így elmentünk, hátha meg lehet nézni az eredményt. Tévedtünk. Így elmentünk fagyizni.

Nem bírtam enni sem, az egyik gömböt már eldobtam.

Másnap kiderült, még nincs eredmény, be kell menni szóbelizni mindenkinek.

Az Anselmiánumba mentünk.

Késtek a tanárok, mi idegesek voltunk.

Én voltam egyedül töris, a lányok magyarra mentek.

Niki szerencsére hamarosan megjött. Aztán hallottam az egyik srácot, kirakták a magyart. Szóltam a többieknek. Megbeszéltük, akkor szólnak, ha 7 pont alatt van a pontszámom. Akkor már másodszor voltam ott, mert visszamentem a koliba. Nem hittem el a közlést. 14 pontot kaptam! Sírtam és nevettem egy fél perc alatt, és utána néma csönd volt. Nem tudtam felfogni? Lehet. Aztán megmondták, a törim 13 pont. Nem lehetett elmondani, mit éreztem. A szóbelin nem produkáltam. Tudtam volna? Biztos. Ismét a közöny volt, ami megrohant. Pedig nagy érdeklődéssel tekintettek rám. "Tartozok két tanárnak". Sikerül megadni a tartozást? (Ez az állandó lelkiismeret furdalás, feleslegesen! :) )

Kata nagyon örült. Sőt, én kimondottan, csak ekkor éreztem mi is történt.. Sem előtte, sem utána...

Anyáéknak mintha teher lett volna. Szótlanul fogadtak. Ah, képzelődöm csak, hogy nem örültek. (idézet)

Talán nem is hiszik addig, amíg a papír meg nem jön.

Igazuk van? Nem tudom. Annyi rossz történt már, hogy a jóban képtelenek hinni? ÉS ÉN?

Miért érzem, hogy nagyapa fog a legjobban örülni?

Mennék, de nincs mivel, repülnék, ha lehetne. Majd holnap...

Apa miért haragszik annyira Katyusra?

ÉRZÉSKAVALKÁD: Eszter ( Szilassy) is titok, Rácz Kata és Vali is.

De furcsa az ember!

L. Varga Éva : Tapló Napló: Félig Fiktív Filozófiai Saláta... Beának! 1996. szeptember 03

Szia Bea!

Még csak tegnap találkoztunk, mégis úgy döntöttem, írok egy (jó!) pár sort! Hamarabb jelentkeztem volna, azután, hogy (először) találkoztunk. De ide-oda rohangáltam, és bosszús hangulatban nem akartam. Jobb, ha nem is tudsz az emberek gonoszságáról. Talán jó, hogy csak utólag tudta meg mindenki, hogy elmegyek/mentem pótfelvételizni. Így attól kevésbé kellett tartanom, hogy nem sikerül. Akkor még csak azt tudtam, hogy valamit feltétlenül kell csinálnom, mert beleőrülök ebbe a helyzetbe. Vártam, hová lehet pótfelvételizni. Már a kémiát és a matekot is előszedtem. Hamar félre is tettem!

Anyáék és a rokonaim arra akartak rávenni, hogy ha már makacsul kitartok a magyar mellett, akkor a győri fősuliba jelentkezzek, mert oda nem kell felvételizni. Talán bízhatok benned annyira, hogy eláruljam: az első perctől kezdve leghátul kezeltem ezt a lehetőséget. Remélem, megismertél már annyira, hogy kitaláld miért.

Ha nem, meglepetés lehet számodra ez a pár sor. Nem csupán a meghirdetett keretszám miatt! Nem másnak, önmagamnak kellett bizonyítanom. Azt, hogy már ennyire hozzánőttem, tényleg örömet is okozzon minden pillanata. (Hozzávetőlegesen ez csak félig sikerült). Szóval így előtérbe került az a hely, ahová felvételizni kellett.

De úgy érzem, mégsem ez dominált elsősorban a választásomnál. Hogy mi? Az, hogy KATOLIKUS!

Nem csupán érdeklődési köröm egy részét foglalja magába, hanem azt hiszem, olyan erkölcsi és lelki pluszt fog nyújtani, amit már régóta keresek eredménytelenül. Lehet, nem is úgy írtam le most, ahogyan gondolom. Azt, amit érzek, egyelőre képtelen vagyok megfogalmazni. Fanatikussá biztos, hogy soha nem fogok válni, már csak lázadó természetemnél fogva sem, de minden porcikámban érzem, hogy szükségem van rá. Itt csak félig domináns a racionalitás.

Nehéz így folytatnom, mert állnom kell a fogadalmamat: a rosszat mindenünnen törlöm. Kénytelen voltam személyesen leadni a jelentkezési lapot. Ez nagyon jó volt, mert szétnéztem. Jól esett a nagy zűrzavarban a kikapcsolódás, és az, hogy senki nem ismert. (Valahogy biztosabb lábon állok ilyenkor.)

Aztán nagyot dobott még rajtam az "úgysem-úgyis" vita és az "el akarok innen menni". Amikor odakerültem, már én magamon is éreztem egy kiegyensúlyozottabb állapotot, ami talán akkor vált meghatározóvá, amikor fölültem a vonatra. Kb. ragyogtam a boldogságban (nem fogalmazási hiba). Fölszabadultnak éreztem magamat annak ellenére, hogy még akkor is úgy gondoltam: nem tudok annyit, amennyire szükség lenne a sikeres felvételihez. Akaratom ellenére történtek olyan dolgok, amelyek csak jó irányba sodorhattak.

Most túl vagyok a felvételin. Állítólag sikeresen, és egyetlen ember szerint jól megérdemeltem. Tőlem nem azt kérdezik: "Mi a véleményed?" Hanem azt mondják: "éppen ideje volt már"... (...) Csak az idegeneknek tűnik fel, hogy VEGYIPARI után, és csak egy év kihagyással - ha éppen a .... annak tekinthető.

Tele vagyok kérdésekkel. Olyan nyughatatlan alaptermészetem van... Szeretném kihasználni. Menni, menni, és menni, csinálni... Most tanultam meg azt, amit más már régen tudott: önmagamat is becsülni, legalább egy kicsit. Kizárni a külvilágot, amennyire csak lehet, de nem elzárkózni. Mert azt hiszem, az volt a probléma, hogy nem tettem különbséget (többek között).

Azt kérdezték tőlem, miért nem megyek pszichológusnak? (...) Amúgy is fogok tanulni... pszichológiát is. Nem árulok el titkot, ha azt írom, félek tőle. De lehet, hogy inkább magamtól. Nem tudom, kihez forduljak. Az az igazság, hogy nagyon gyorsan tanulok. Már régen tudom ezt, de mindig eltitkoltam. Kényszerítettem rá magam, hogy hosszabb ideig üljek a könyv fölött, mintha tanulnék. Így egész versek, novellák születtek meg a fejemben. Olyan gondolatok, amiktől megrettentem. Azért, mert nagyon erős, társadalombírálatok, groteszk tükrök, éles szatírák. Már általános iskola hatodik osztályában így voltam vele. Azt csináltam, amit a pici gyerek, ha rosszat csinál.. Elbújtam, rejtőzködtem. Jelképesen. Magam elé húztam egy ronda álarcot, amit már nem bírok elviselni, és nem tudom lerázni magamról. Egyedül nem megy. Akkor még egyetlen sort sem mertem erről leírni, mert attól féltem, meglátják. Nem tudom miért... de azt hiszem, kezdem sejteni.

A nyolcadikos vegyiparis választás tényleg menekülés volt. Részben azért, amit meséltem, részben azért, mert kényszeríteni akartam magam arra, hogy ne írjak, és hogy ne gondolkozzak annyit. És főleg, hogy önállóan cselekedjek. Bevallom, nagy tévedés volt. A jó dolog csak az, hogy kettőnél több remek emberrel hozott össze a sors. Többek közt Dr. Cs. Nagy Gáborral és Dr. Kiss Antalnéval. Sok gondot okozhattam nekik, ez 100%. De nem akarok mentegetőzni sem...

Mindegy; nem merek a szemük elé kerülni, pedig hiányoznak. Így vagyok Debreczeni Attilával is. Azt hiszem, nagyon szélsőséges állapot kell ahhoz, hogy újra oda álljak eléjük.

Tudom, vétkeztem - mea culpa. De akaratlanul! Én senkit nem akartam megbántani, és főleg nem őket....

Segítséget kértem tőlük, és utána nem engedtem hogy segítsenek. Talán ennél fájdalmasabb dolog nem is lehet...Valószínű, nekik felszínes ez, és könnyen túlléptek rajta.. De ők nekem biztos pontot jelentettek egy káoszban. (mai megjegyzésem: elég elszállt állapotban lehettem, ha ezt akkor így láttam!!! )

Félek írni. Amikor már úgy éreztem, nem bírom elviselni a fájdalmat, naplóíráshoz fogtam, ahogy Debreczeni Attila javasolta, még amikor odamentem hozzá. Ez akkor volt, amikor meghalt a x-m. Azaz, a kudarcsorozatom betetőzése. Rejtegetem az írásaimat, és utána egyszerűen eltűnnek. Alig találtam meg egyet-kettőt, pedig mindegyikre emlékszem! Gondolkoztam rajta, hogy miért nem mertem azokat megmutatni valakinek! Tudniillik ezekről még most is az a véleményem, hogy alájuk írnám a nevemet. Míg ezekről, amiket magammal hurcolásztam az elmúlt év során, most bátran és vulgárisan kijelentem: még WC-papírnak sem használnám. No, inkább visszatérek az előző gondolatmenetemhez. A naplóm nem igazi napló, nem szépirodalmi, és nem is pontos napirend. Olyan vegyes saláta, aminek a műfaját nem lehet meghatározni. Lehet, hogy kiderül belőle, mi adott erőt ahhoz, hogy mindent újra kezdjek, lehet, hogy nem. Gondolataim, érzéseim, teljes egészében benne vannak. De lehet, hogy az a félelem és rettegés is, amit ilyenkor érzek. X-ék utálják, ha írok. Szinte már ott tartok, hogy eldugom a papírt meg a tollat, ha hallom a lépéseket. De az olvasással is így voltam. Ezért volt úgy, hogy "hosszan" tanultam (és közben olvastam). Soha nem fogom megérteni, hogy miért így gondolkoznak...és hogyan lehetek ennyire más, mint a környezetem. Nekem természetes, hogy egy ember azt próbálja meg, amihez kedve van. És ha úgy gondolja, akkor módosít. Akár homlokegyenest más irányban. Itt az a "menő", akinek sok a pénze, nagy szája van, és a rossz magatartásával hívja fel magára a figyelmet. Azaz lépten-nyomon bosszúságot, idegességet okoz a másiknak, rossz hírt terjeszt róla, stb. Tudom, mindenütt így van... Elegem van már a veszekedésekből, a "megfúrásokból"...

Úgy érzem, kezd átragadni a szüleimre bizonyos negatív szellemiség. Belefásultak a harcba, és nem akarnak kilépni, pedig lenne rá lehetőségük. Borzalmasan cikáznak a gondolataim. Mindent el szeretnék mondani, de nem tudom, mondok -e vele valamit...

Pillanatnyilag úgy érzem, az a 14 pont nem az én eredményem. (többet tudok) ...

De csak ez jelenthet kiugrást, így elfogadom. A nagybátyám mondta azt, hogy nagyon megváltoztam. Azt hiszem, úgy gondolta, előnyömre. Az igaz, hogy sokat meséltem neki, és ugyanazt a boldogságot éreztem, amit Piliscsabán. Nem tudom, de nem is akarom tudni, miért. Illetve, még most sem merek róla beszélni senkinek, mert ezt nem nagyon hinnék el az emberek. Szóval, ő is azt mondta, sokkal harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. Nem győzök csodálkozni. Én csak jól akartam magamat érezni, el akartam felejteni, hogy mindent romosnak és helyrehozhatatlannak láttam. De még mos is úgy érzem, csak felszínes a nyugalmam. Belül kb. egy kitöréshez készülő vulkánhoz hasonlítok. Azt hiszem, éppen eléggé okolom magam, hogy ilyen nagyszerű okítókat engedtem elszaladni, mint Imre Mihály, Debreczeni Attila, S. Varga Pál, és a többiek.. Mert ritka, hogy már az első pillanatban ennyire magával tudjon ragadni az emberek egyénisége. De akinek ezt sikerül elérni, azt nagyon tudom szeretni és becsülni, még akkor is, ha egy szó nem sok, annyit sem beszéltem vele, legyen ő akárki.

Nagyon sok mindent kihagytam az életemből azzal, hogy megpróbáltam nem kilógni a többiek közül, idomulni hozzájuk. Nem sikerült. Most egy nagy sóhaj is jöhetne: szerencsére!

És így akartam magamra találni...

Csak annyit kellett volna csinálnom, hogy természetesen viselkedek (megj.: bár ez a természetesség mindig feje tetejére állította az életemet :) hehe). Az emberek ösztönösen rátalálnak arra, ami jó nekik, mert ezt is keresik. Nem gabalyodtam volna bele ennyire az életbe, és életnek, nem csupán létezésnek tartottam volna. A számomra legfontosabb dolgok vesztek el, és mégis itt állok (ülök) telve reményekkel és energiával. Fogalmam sincs, honnan és miből. Rossz álomnak tűnik az egész. Valahogy úgy éreztem, ez csak egy kis előzetes kóstoló volt ahhoz, ami még rám vár az elkövetkezendő időkben. Van bennem egy enyhe félelem is, mert egyre többször fordul elő, hogy nem csak a megérzéseim, de az álmaim is valóra válnak. Itt nem arra gondolok, hogy az álmodozások. Az álmok. Amik ugyanúgy bekövetkeznek!

Másodpercről-másodpercre úgy játszódnak le az életben. És ez szörnyű. Megpróbáltam a lehetetlent.

Tanulás mellett ugyanúgy dolgoztam, megcsináltam mindent, és kevés volt mindenkinek. De legfőképpen nekem. Nem tudom, mit keresek valójában, hol fogok kikötni, és meg tudok -e állni?

Nem valószínű, hogy mindezt másnak leírtam volna, illetve leírnám. Összegzésnek tűnhet. Valóban megpróbálom a rendezést, de korántsem olyan bizonyos a siker. (hm.. kis örök elégedetlen!)

Még nem kaptam meg a felvételi eredményről a papírt. Azt tudom, hogy felvettek, a tanulmányit megkérdeztem. A gólyatábort nem akarom kihagyni. Ennyit megérdemlek, a mást nem is alapon. 5-étől 8-ig tart. Egyelőre semmit nem tudok az egyetemről, csak azt, hogy nehéz, és 150-ből 3 magyar -töri szakos maradt 3. évre; és a Szent Péter kollégium szörnyű hely - állítólag.

Hiányzik a régi precizitás az életemből. nem volt túlzott, épp "jó" volt. A közvetlen környezetemben úgy, ahogy rendbe jöttek a dolgok, de a baráti kör labilis. Valahogy úgy néz ki az egész, hogy a belső rendet külső káosz követi?/ Vagy fordítva? /

Szeretném megelőzni a szakadásokat, de egyre kevesebb időm van. Pedig azt mondják, az embernek arra van ideje, amire akarja. Valóban így van??? (?)

Megdöbbentett májusban Varga Pál tanár úr néhány szava, mondata. Én akartam vele beszélni, de utána döbbenten szinte elrohantam. Mi volt az oka? Megint az én gondolataimat hallottam vissza. És nem is tudom megmagyarázni... Rátapintott a lényegre, a lényegemre. Pár szó után József Attilát idézte, nem tudom, tudatosan-e? És azokat, akiket kedvelek. Nem tudom eldönteni: ő hasonlít-e rám, vagy ennyire jó emberismerő?

Szerinted szóba állnak egy olyan emberrel, aki akaratlanul mindent elrontott? Mindent megtennék érte, de nem tudom, lenne-e elég bátorságom ahhoz, hogy újra eléjük álljak. Talán akkor igen, ha nem kellene magyarázkodnom, és azt kellene játszani, hogy még nem hallották a nevemet sem..

Te voltál a második ember, aki őszintén örült annak, hogy felvettek. Mert az első a testvérem volt. Aznap még egy boldog arcot láttam, a töris barátnőmét. A három őszinte arc többet jelentett nekem, mint amikor megtudtam az eredményemet. Rajtam nem látszott semmi, és nem éreztem semmit. Bár Marmion szerint:

"A nagy öröm éppúgy, mint a nagy bánat, néma".

Lehetséges, hogy igaz.

Nagyon öregnek és nagyon gyereknek is tartom magamat.

Szeptember 20-án már 21 éves leszek. El sem hiszem!

A 18. és a 20. nem jelentett semmit, a 21.= már vén! Nekem. Ezzel nem akarlak sem téged, sem az idősebbeket megsérteni... A saját világomban gázolok.

Ennyi erővel regényt is írhatnék. Ha lenne hozzá bátorságom... Remélem, nem írtam nagyon sok rosszat, és látszik, hogy akarok valamit.

Belecsöppentem a baráti körödbe, de nem tudok eligazodni. Jóval többet tudsz rólam, mint más, és mégsem zavar. Pedig valójában alig beszélgettünk.

Te is, Eszter is idősebbek vagytok nálam 3 egyetemi évvel, miközben kb. egyidősek vagyunk. Nem titkolom, hogy zavar. De inkább Eszternél, mint nálad. Pedig vele többet találkoztam, és jobban ismerem.

(És sajnos a mozdulatokból egyre jobban értek már.)

(...)

Nagyon sokat köszönhetek Neked is.

Talán soha nem tudom meghálálni ezt a sok segítséget, de remélem, minden harcnak megvan, meg lesz az eredménye.

Ez a "levél-féle" nálam rekord teljesítmény.

Nem igazán tudom, várjak-e választ...

Lehet, hogy fel sem fogom adni, de lehet, hogy feladom, de csak később, "toldalékos formában".

Belegabalyodtam már a fáradtságomba, s ha lenne vakbelem, néha már halálra kacagta volna magát.

A címemet, telefonszámomat azért majd megírom.

Remélem, tényleg igaz ez az egész... Már azt sem bánom, ha nem az én munkám eredménye...Isteni segítség.

Nagyon jó munkát és szórakozást kívánok!

Vigyázz magadra, mert sok embernek szüksége van egy ilyen lányra!

1996. szept. 3

Bíborvirág :Tapló Napló - 1999. augusztus 8. vasárnap - (Cím nélkül)

Egész éjszaka esett az eső. Nem aludtam nyugodtan, az ágyamon többször körbefordultam. Mostanában jóval többet eszek, mint amennyit kellene, és sokkal kevesebbet mozgok. Valami miatt nem akarok felnőtt lenni. Tudok erről, de nem sikerül leküzdeni. Pedig gyermekként mindig arra vágytam, hogy felnőtt lehessek. Irtózok attól, hogy útnak induljak, hiszen mindig belém döbben, hogy felesleges, úgysem lehet, úgysem sikerül.

Na, és ha sikerül? Igazából nem is ezt akartam. Nem erre vágytam?

Valaki, aki azt hiszi, hogy ezzel gyógyíthat, mintha elmondta volna, hogy mikor, mi fog történni, mi fog körülöttem elhangzani, és nekem hogyan kell reagálnom, hogy az teljesüljön, amit én akarok.

Csak zsarol.

Lelkiekben.

Hiszen az én választásom nem is az enyém, hanem egy rám kényszerített akarat. Bebizonyítani nem tudom, és ezt az életet élem! Még azt mondják, hogy mosolyogni, örülni a virágnak is lehet, és nem kell szélmalom-álmokat kergetni. Nem. De nem szabad kényszerrel sem gyógyítani. Így tényleg az öngyilkosságba lehet kényszeríteni valakit. Sokszor azt sem tudom, sírjak, vagy nevessek-e a helyzeten.

(...)

Pilinszky : Halak a hálóban kötet

Te győzz le

"Te győzz le engem, éjszaka!" - kiált fel Pilinszky verse első sorában. Megszemélyesítve az éjt, mintegy társul, barátul fogadva a megfoghatatlannak tűnő, rejtelmekkel telt csillagászati fogalmat. A tömör sötétség úszása, a szabálytalan, rendezetlen hullámokon történő lépések filmszerű jelenetként varázsolják elő bennünk érzéseink sorát. Jelzőinek kifejező volta fogalmak rendszerét sűríti képpé, "költői képpé". A hallgatag szegények tűnődő pillantása, megterhelt szívük fájdalmas vallomásaként vetül elénk a költői festmény, felidézve bennünk a megterhelő fizikai munkát, a néma elfojtódást, az eltitkolt magánéletet.

Mintha a pusztuló világ felett állna e leírhatatlanul sokszínű fogalom. Változatos volta ellenére mindig ugyanazt a képet asszociálja hozzá az ember. Szelíd csöndje örök vigaszt is nyújt. Elfed, elrejt, beborít. Véd és erőszakosan támad is. Magában hordja az idő végtelenjét, csillagképei ugyanúgy jelentik a kezdetet, mint a véget, egysége a milliárdnyi végtelenség összetettsége.

Újból és újból utat tör magának, feltámadva, életre kelve más és más képet, arcot mutat. Egyre több láthatatlan kapocs köti össze az embert e sokszínű fogalommal. A causalitás rendszere bárhol megfoghatóvá, tárgyiasulóvá válhat. A költői én a legegyszerűbb, legkézzelfoghatóbb tárgyiasítást végzi el. Az éjszaka mint egy nagy folyam habjai, az élet végét jelentik, a pontot a mondat végén.

Varga Éva:

Idő

Tudod-e, milyen szörnyű

Ha harapni lehet a csöndet?

Ha nincsen emberi zaj,

S csupán a gép zúgása hallik?

Amikor fecske csivitel a villanydróton,

Gólya kelepel a háztetőn,

Amikor minden lelki nyugtalanságod

Valóságosan is testet ölt?

Autók zúgása, csöndben, távolról -

Szinte átjárja a levegőt...

Előtolulnak a régi emlékek,

És életre kel a temetőd!

Mosolyok, kezek, zöld és barna szemek

Szegélyezik az utadat,

S amikor a legkevésbé várod,

Megmutatják a kutadat.

Terméskövek egymásra rakva,

Szabályos rendben, szorosan,

Csillámló víztükör, édes a vízcsepp,

S ott állsz a tükörnél - korosan.

Mohos vödörben oxigéndúsan

Falatozik a szomjúság

S egy pillanat múlva újra előtted

Lépkedhet bátran az ifjúság.

Ifjúság? - Álom!

Álom a szépről. Álom a jóról, szerelemről.

Gyermekről, családról,

Testetlen csodáról,

Aranyló faágról,

Mindenedről...

Nyugalomra vágyom, nem magányra…

Nyugalomra vágyom, nem magányra…

hogy arcod képét ne csak a képernyő lássa…

Szeretnék végre alkotni az égre, vonásokat festeni a lap színére…

vagy fonákára… mindegy..

Csak végre amit mondok, elhiggyed…

Hogy velem legyen a hit és a remény..s az aki csak szeret, bármilyen szegény…

pénzben, lélekben, érzelemben — mindegy…

Csak az a lényeg, ami nem mindegy…

Hogy soha nem vétettem… azt te is szívedből higgyed!

Az őrjítően hangos zene is lehet megnyugvás, ha azt teszed, amit a lelked lát..

Mit sem ér a szabály, a rend ellenében.. de szabály van mindenki kis buksi fejében…

Hogy értsd, hogy megértsd mit lehet és mit nem… olvasnod és beszélned is kell itt lenn..

Soha nem csak a jövő a lényeg.. élj végre a mában, s érts meg!

hogy szivárványt festess te is az égre…!!!

hogy neked is higgyenek végre..

Hogyan kiáltsam, nem a csukott száj az ami lát, nem a választalan levél meséli el az igaz dolgokat..

Csak a szó, a mondat, amely mindent megmutat.. a képpel a tárggyal, a mozdulatokkal…

és a te sajátos kis

grimaszaiddal..

A teremtő márvány csakúgy néma

marad.. bár elbeszéli évezredek neszét, zaját…

soha nem fogod hallani a hangját..

kiejtett betűket nem hallasz soha.. a leírtakat is hamar benövi a moha…

A percek csak jönnek feléd, és mennek …. egyik sem áll..

Hogyan kiáltsam végre, hogy tenni kellene már!

Elhinni a jót, s azt segíteni… nem a

végtelenségig betegíteni… szúrni - vágni - nyomni..

s az élettel együtt csak eltolódni..s tolni…

Érezni kell, tudni mi a jó.. egy végtelen skálán,

amit belep hó, jég, és folyam..

s talán egyszer a csillagok között rohan a gondolat..

Nem kell elhinni a hazug dolgokat.. védte magát? eltűnt csendben…

Nem ordít, nem bánt… csak a rendben és

magányban botorkál csendben…ez az én lelkem….

bár ütött, vágott volna minden támadásra… lenne, aki most igazán s igazul látna..

Hogyan kiáltsam, hogy végre el kell mennem.. arra az útra, amelyre jöttem…

Amelyen velem jár és velem járt az Isten.. és bárki állt utamba, csak állt, mert a Mindenható csak percekig várt…

Tudod, nem kell hinned..

meg van írva az, hogy mit kell tenned…s a fele csak benned…

Néma sikoly csak az álom ma már… s a képernyő képe egy percet sem vár...

álomból való lett, s a való ma már csak álom kell legyen..

melyre az érzelem csak egy legyintést kell hogy tegyen…Mert fáj…

ordít és sikolt.. és csak az tudja, hogy mi volt, aki teremtette…

S logika, történelem csak “megette”…. csak ” megette”…

Mert azt is csak ő teremtette és menesztette….

Bíborvirág : Tapló Napló - Csak úgy... 2011. május 3.

Hm.. tegnap este összevesztem azzal, akit leginkább a barátnőmnek tekintettem annak ellenére, hogy két évvel fiatalabb nálam.. Könnyebb volt neki kapcsolatot szakítani a Facebook-on, mint szembesülni azzal, ami történt annak idején az egyetemen, és azzal, ami elmulasztódott ott a tettekben.. Lenne mit írni..Most gépeljek be egy teljes életet?

Ő gépelte le a dolgozatomat akkor, amikor már nem volt időm arra, hogy az áramszünet miatt elkészítsem... Illetve, ő olvasta át, amit megírtam a kommunikáció szemináriumra.. Hála Istennek, soha többé nem kértem rá.: úgy összefagytam a B.G. K.-ban...külön engedéllyel a gép előtt ülve késő éjszaka is...

Eh.. annak idején beleírtam a szerelmemet, az életemet, amibe csak lehetett.. és minden szava arra utal.. egyedi. Logikai rejtvényjáték.. Kell hozzá tudás, mindenhez.. . És ezt akarják ellopni? Hehe.. remélem, jó szövegkritikai tanáraim és nyelvésztanáraim voltak..Lehet, hogy nem kérdés! :) A fagyi visszanyal... Nem szeretem, ha valaki kölcsönveszi az alkotásaimat - ha meg örökre, akkor pláne..

Kékrózsa Bíborvirág : Tapló Napló -Tervek 2011. május 28. Vasárnap

I.

A mai nap elég lustán kezdődött, megint éjfélkor feküdtem le, a számítógépet javítottam.

Azt a férget, trójait, vagy bármit nem tudom leszedni a gépről még újratelepítéssel sem... Krucifix!

A tojásrántotta és a géptelepítés után újra a konyhában kötöttem ki, hamar elkészült a finom fasírt alap. Rend van, törtem a fejemet, mit is pótoljak az igazi haladáshoz. Aztán elővettem ezt az új füzetet, új gondolatokkal, új tervekkel, új tennivalókkal. Mivel minden percet kihasználtam, pótolni nem kell...

Gyakorlatilag majdnem végig tanultam mindent az elmúlt évek során a könyvkiadáshoz is. Mennyi mindent jó lett volna, ha akkor, abban a pillanatban le is írok! Visszaemlékezve az elmúlt évekre, már sokkal megbocsátóbb, elnézőbb vagyok az emberek rosszindulatú akadályozásával és a cselekedeteikkel szemben. Irodalmi naplót kezdtem középiskolásként, és már akkor tudtam, hogy az irodalom túlságosan is szűk fogalmi és tematikai kör ahhoz, hogy mélységesen kimeríthesse a felmerülő gondolatok és ötletek világát!

Hogyan is jutottam pár évvel ezelőtt arra a következtetésre, hogy a Tapló Napló talán elég kifejező lehet címnek? Érdekes dolog, sokat nem is kell gondolkodni rajta. Intelligensnek és képzettnek nevezett emberek olyan mértékű viselkedési problémájával és értelmezési gondjaival találtam magamat szemben, hogy nyomdai keretek közé kellett szorítani a felháborodás mértékét.

X. nem érkezett meg, elfelejtette az apját meglátogatni. Amit igazán nehezen hiszek el! "Női mosoly" a szám sarkában. Egy sikertelen vizsga után, gyermeknapon? Hm. No, hagyjuk a fiatalembert békén...

A Drágám pedig itt a hátam mögött profi zenét szolgáltat az emlékeimhez, a nyugalmamhoz, a gondolkodásomhoz. Nagyon-nagyon hasonló, majdnem teljesen ugyanaz a zenei igényünk, csak az enyém még nagyon széles körben ezen kívül ki is bővül.

Fő a krumpli a gázon, megyek sütni a fasírozottat. Utána folytatom majd a Tapló Napló sorait, mely semmi másról nem szól és nem szólt, mint magáról a világról.

II.

Elhatároztam, hogy ha nem is jelenidejű lesz ez a napló, de nagy mértékben a megtörtént eseményeket fogja feldolgozni. Nem tudom kizárni az életem, az élet különböző részeit. Szóljon hát a kémiáról és a biológiáról, a történelemről és irodalomról, nyelvészetről ugyanúgy, mint a vágyakról, a filozófiáról, vallásokról és a művészetről.

Hány hosszú évbe telt, míg el tudtam fogadni, hogy vannak képességeim, és ezeket mások rosszindulata miatt nem lehet megszüntetni, eltörölni, elfojtani. Ezeket nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mert valamit elloptak tőlem, és csak a nyelvészeti elemzések, az irodalom kutatási területei, a stilisztikai és egyéb elemzések bizonyíthatják. Akkor is, ha valaki átadta a levédési események előtt a kiadónak, vagy saját nevén nyilvánosságra hozta. A más írása (az enyém), ami valaki kötetébe belekeveredett, és az elméje részévé vált... hm..

Nem is tudom, miért aggódtam túl az életemet! Azok miatt, akiknek a verseit átírja az online irodalmi lap tulajdonosa, az , akivel egy padban ültem a képzésen, csak fele annyi idős voltam, mint ő? Nevetséges. Ő támad, gyaláz és aláz nyilvánosan, és ő tartja példaképnek magát?

akik támadnak, és megsemmisítenek alkotó embereket, alkotó társakat, érdemtelenek arra, hogy közszereplőként másokat tanítsanak, illetve nem is tanítanak, hiszen a gyereket, a szárnyait próbálgató öreget a földbe döngölik, mielőtt megtanulná a nyilvánosság észlelését, jelentését, jelentőségét. A tehetség önmagában mindenhez kevés. Azt fel kell ismerni, meg kell érteni, és meg kell tanulni alkalmazni, és meg kell tanulni hozzá ugyanúgy minden eddigi tapasztalatot, tényt, mint másoknak. A tehetség csak valami felé emel, de nm jelenti azt, semmit nem kell tanulni hozzá.

Hiszen akkor a lakatlan sziget lakója a világ minden nyelvén beszélne, anélkül, hogy bárkivel is találkozna..

A gyerek és a aki felnőttként is tanulni akar, mindenből tanul. Mások hibáiból legfőképpen. Ha ugyanazokat a hibákat elkövet, amelyeket már látott másoknál, és nem ismeri fel, és még kevésbé tudja kezelni (a példa ellenére), akkor már nagy bajban van. Az győz, aki hamarabb tanul meg és alkalmaz is valamit. Ezért van az átlagtól eltérő zseni, és olyan ember, aki óvodásként már iskolás anyagot sajátít el, alkalmaz, vagy általános iskolai szintjének színvonala már súrolja a középiskola végzőseinek tehetségét.

Hm.. az általános iskolás írásaimat most találtam meg 20-25 év után a külföldi lapok mai diákjainál....Még csak arra sem vették a fáradtságot, hogy átírják azokat! Gyakorlatilag a pályázati anyagok győztese, amelyet az írószövetségi vezetőség mos zseniként nyomat, egy 20-25 évvel ezelőtti gyerek, akinek felnőtt jelenlétét eltűrni képtelenek, érezve az igazság veszélyét. (Megj. : az eltett, félretett, és nem közölt régi írások akkor is előkerülnek :) )

Kemény vádak? Nem: logika és energiaáramlás. Az egész élet fizikai és kémiai alapokon él. A bűn, a relativitás elmélete alapján is akkor szűnik meg, ha a változtatás tényét regisztrálja az elme, felismeri, és kezelni tudja.

Sajnos az etika egyáltalán nem jellemző sem az írókra, sem a kiadókra. A plagizálás fogalmát nem csak nem értik meg, hanem úgy nőnek fel, hogy az életük része.

Két ember ugyanazt a kitalált történetet ugyanúgy soha nem fogja leírni. (Csak ha az egyik olvasta a másikét.)

Azt hiszi a fa története, mert külföldi érintettségű, csak egy máshol élő magyar novellája lehet, vagy éppen a B. V. megjelentetett alkotásainak összekeveredése nem bizonyítható. A szövegek életrészek, és az életnél mi sem nagyobb bizonyíték a stilisztikán, a szóhasználati gyakoriságon kívül. Jó, hát így is lehet.

Támadjon, akinek nem tetszik!

Itt fog állni az összes eltűnt alkotás a valódi realitási keretek között, alátámasztva életrajzi tényekkel, adatokkal, tervekkel, és nyelvészeti megokolásokkal.

ALEA IACTA EST!

Kékrózsa Bíborvirág: Tapló Napló - Válasz a mai rosszindulatokra - Aki másnak vermet ás - Válasz a mai rosszindulatokra

L. Varga Éva: Aki másnak vermet ás

Verselemzés, esszé, ritka

Tudatlanság ennek titka... :(

Rossz hírt terjeszt Pancsi, Manci,

Egyszer nagyot fog koppanni...

Ferde szeme, ferde szája,

Jó nagy kötés köll majd rája...

Fenyeget a hamis joggal,

Földbe mászó kapafoggal..

De az egész magyar jogban

Interneten csaltak sokban

Kirakták az anyagot,

De találtak két hanyagot.

Tátva van az ügyész szája,

Bilincset is tesznek rája..

Aki lopott, aki csalt,

Egyszer simán belehal..

Jó bíró az etika,

Jobb ha tudod.. veri a...

De ha tudod, m'ér vagy málé?

M"ér' kellett csak minden másé?

Egyszer bukik aki csalt,

De a végén belehal...

http://kekrozsabiborvirag.blogspot.com/2011/06/kekrozsa-biborvirag-taplo-naplo-valasz.html

Kékrózsa Bíborvirág: Tapló Napló - Régi magyar irodalom - Emlékek

A versépítés és eszközei a régi magyar nyelvű irodalomban (1997/98. tanév második félév)

Szelestei Nagy László szemináriuma

Régi magyar irodalom, szemináriumi témák

1. Katolikus egyházi népénekek a 17. század végéig

2. A reformáció énekirodalma

3. A 16. századi világi énekeink

4. Balassi Bálint képeinek állandó elemei

5. Manierista elemek Rimay János költészetében

6. Barokk versépítés (Nyéki Vörös Mátyás)

7. Szenci Molnár Albert zsoltárfordításai

8. Protestáns vallásos líra: biblikus hangnem, pietizmus

9. Zrínyi Miklós eposzának kompozíciója

10. Esterházy Pál versei

11. A barokk költészet és a retorika (Gyöngyösi István)

12. Koháry István versei

13. Rokokó versépítés (Lázár János vagy Amadé László vagy Faludi Ferenc)

14. Az ekloga Faludi Ferenc költészetében

15. A szerelmi líra (17. és 18. századi énekeskönyv anyagának összehasonlítása)

16. Alkalmi költészet (Gyászversek vagy verses levél vagy köszöntők vagy paszkvillusok)

17. Kalmár György, a magányos nyelvújító

18. Időmértékes verselés a deákos költők előtt

Jelest kaptam a dolgozatomra Szelestei Nagy Lászlótól... Azt ígérte, hogy majd leközli a kutatási anyagában.. hm..

Katolikus egyházi népénekek a 17. század végéig volt a témám.. Ezekből választottam egy alkotást... Amiről sehol nem volt anyag.... Jó régen volt...

http://kekrozsabiborvirag.blogspot.com/2011/06/kekrozsa-biborvirag-taplo-naplo-regi.html

Bejegyezte: Kékrózsa Bíborvirág dátum: 6/05/2011 05:23:00 du.

Bíborvirág: Tapló Napló - A Pázmány utóhatása - 2011. június 07.

Hm.. elmentem nagy hezitálás után a PPKE bulijára.. Nem tagadom, kicsit megbántam, hogy egy -két órát ott töltöttem, azok után,hogy nem iszom, alig beszélgettem (és akkor is csak rosszakat hallottam, és nem emlékszenek, összekevernek a mai napig valakikvel) , és ahogy Kükedi Tamás mint szociológus antiszociális módon levelezget velem, és eltávolította a Pázmány csoportból a Pázmányra vonatkozó blogomat, a munkatárskeresést, hogy megtaláljam a volt Pázmányos barátokat, akiknek munkát tudnék esetleg majd adni.. Sőt, még a volt Pázmányos Visy prof. javaslatát is eltávolította... Na, erről ennyit.. Megjelent a másik Varga Éva, akivel folyton összekeverte a tanulmányi az adataimat! hehe.. A kiadványuk meg az én önauditálási anyagomat közölte.. Hm.. a lopás nem mindig jó, gyerekek.. Ami bele van rejtve az írásokba, visszajut a tulajhoz :) Jó az a nemzetközi szerzői jog...Azt hiszem, egyre mérgesebb vagyok.. Az a kis szótlan angyal már a múlté.. Köszönjétek az egykori rektoroknak.. meg a magyar jogi gárdának.. Ami a szívemen, az a számon - igazság, etika .. átalakult angyalka...

Na, jó.. akkor Pázmányosok kizárva a munkatársi gárdából.. Változás nyilvános bocsánatkérések után esetleg.. Addig is jó mulatást...Ja, de azért remélem, nem az olyan emberek maradtak meg a PPKE díszeként és híreként.. Ahhoz túl jó tanárok voltak ott, és túl jó építészek...

Pár bunkó, haszontalan egyetemi alak miatt még a tanárokat is elkerültem több mint egy évtizedig.. Hm.. De az a domináns kép.. Az emberi elme védekezik a rossz ellen..

Bejegyezte: Kékrózsa Bíborvirág dátum: 6/07/2011 07:00:00 de.

http://kekrozsabiborvirag.blogspot.com/2011/06/biborvirag-taplo-naplo-pazmany.html

Bíborvirág: Tapló napló - Mai termés: A róka monológja

L. Varga Éva: A róka monológja

Elfáradtam, - szólt a róka...

Ajkamra fagyott a nóta

Ebben a rút sötétben

Leszúrtak a sövényben.

Varjúnk csőre folyton

tátog

Kellene rá jó

nagy bádog.

Hogy befogja végre ő,

S hangja legyen éltető.

Ez csak álom - szólt a róka

Olyan mint a felfújt fóka.

Bőre alatt levegő...

Nem él már, csak érte fő

A két szülőnek rút feje

Hisz kegyetlen volt gyermeke...

Ki is bántott? - íme ő..

Foga kemény, mint a kő

Elfelejti barátom,

Hogy egyezségben él három

Kemény legény

S hamar jő -

A harmadik,

A teremtő.

A seb hamarosan

Gyógyul

Róka koma durván

Mordul.

Foga vicsorít is:

WÁÁÁ.

- Habzó szájam rátalál.

Bíztam benne,

Volt tanárom

Tanítvány és minden áron

Jó barát lett volna ő

Ha nem más állat-szerető.

A sötétben harapott

Bakott lőtt, és jó nagyot!

Itt a vadász...

Mint az ördög..

Bíróként szolgál már,

S dörmög.

Nem a róka, aki ölt!

Leszúrták,

és vérzett volna

S mindenütt csak vércsík

folyna...

Itt a kutya barátom,

Elásva a határon.

Fél a róka, farka lóg,

A harmadik erős volt...

Bíró elé áll a fránya,s

Az eszement etikája...

Kicsi ez az elégtétel

Hogy a másik sebét tépje.

De más megoldás

Sajnos nincs..

Egyszer beérik a kincs.

Megmentette életem,

Ezután majd élvezem

Hogy az élet visszacsap,

S majd lesz neki haddel-hadd!

http://kekrozsabiborvirag.blogspot.com/2011/07/biborvirag-taplo-naplo-mai-termes-roka.html