Kezdőmondat Didének

Úgy meséljem el,

ahogy volt,

az úgy nem megy,

én is odavoltam azért

Budapesten,

egyik este,

éppen azon

gondolkodtam,

mire mennék,

ha a csodát

gyerekkorból

idetennék,

nem kérdeznék,

ennyi csoda

mindenkinek

éppen járna,

nem kell ezért

súlyt emelni,

iskolákat,

tanfolyamot látogatni,

izzadsággal,

megkérdeztem akkor ott

magamtól végre,

mi is az, ami annyira

csoda, s kéne,

és akkor elhallgattam,

mit se szóltam,

nem tudom már,

hogy a csoda

mi is volna,

felnőttem már,

túl a javán,

közelebbek

itt a végek,

bármit teszek,

más látja, hogy

majd mivégre,

próbálkozom ezzel-azzal,

hogy az Istent rajtakapjam,

ez az egész mivégre.

Fiókban

Anyámnak nem állt jól a gyász,

se a betegség,

mit vegyek fel érzés,

az ölelés a legjobbik ruha,

tisztán hagyja a szívvezetéket.

Vannak a profik,

kik anyatejjel szívták a halottas illemet, tudtak témát váltani,

nevetni, megríkatni,

anyám nem ilyen.

Az élete dugig hiánnyal,

fiókjaiban egy másvilággal,

anyával, nővérrel, férjjel,

tán érthetetlen fiával.

Ha többet tudott volna erről a világról,

biztos nem istenkedik,

nem káromol,

hanem ugyanolyan lett volna,

mint amúgy,

kiben az élet mégse pislákol,

aki vénasszony korára leszólít bárkit,

mer, amit sosem,

nem fél a tudástól.

Anyámnak, ki addig kivárt,

jöjjön az utoló nyugdíjaspostás,

anyámnak nem állt jól a gyász,

se a betegség,

se a saját halál.

Hauffnak mobilon

Eltűnt az a vers,

amit ide írtam.

Nem mentettem el,

okos telefon,

de buta.

Babits éji versénél jobbnak tudtam,

de neki az ébredés jött bugyuta ritmusával,

nekem a semmi.

Sebaj.

Lesz másik,

amíg vagyok,

ilyet bármikor megfoganok.

Talán a Gólyakalifa,

a varázsszót kéne tudnom,

máris semmi baj,

változnék vissza,

hisz ember voltam,

mielőtt úgy elfeledtem,

ember mitől is lehettem,

már a madárság maradt,

mindent láttam már,

tudtam,

jaj,

csak eszembe jutna,

hogy találok haza.

Akár lefolyóban víz,

ahogyan keringve gyorsul

és hull lefele,

miként útját tudva,

egy pillanatra ott van

mindenestül minden cseppje,

hol már sose lesz,

valahogyan úgy kellene,

a kerge megvilágosodás előtt elidőzni,

miután sötét is lehet,

nélkülem.