Lunczner Gyula Béla vagyok, 1973. augusztus 10-én születtem, Orosházán, Békés Megyében. A dédnagyapám Törökországból menekült családjával a I. világhábórúban Magyarországra. Később ő visszament Törökországba, de nagyapám, Muzamel Béla, Magyarországon maradt és családot alapított. Imaszőnyegét, Quránját, teszbihjét én örököltem és nagy becsben tartottam. Az Oszmán és Török kultúra, hagyomány, költészet és nyelv mindig is nagyon érdekelt. Nagy hatással voltak rám Yunus Emre, Mevlana (Dzselaledin Rumi), Sirázi Szádi, Abdal Kayguszusz, Muhibbi, versei,-írásai. Első versemet, az "Eljön egyszer", 1989.02.27-ben írtam le, amikor a bárányokra vigyáztam a TSZ-ben. Mint juhász dolgoztam ott. Akkoriban még Ady Endre, József Attila, Radnóni Miklós verseket olvastam. A verseim általában hírtelen szőknek az elmémbe, néha egy egész vers megfogalmazodik percek alatt a fejemben, de ha nem írom le a gondolataimat akkor, abban a pillanatban, akkor elfelejtem, később már nem tudom úgy vissza idézni azokat a sorokat. Ezért szokásommá vált hogy mindig tartok magamnál ceruzát-tollat és papírt. Vannak félbemaradt verseim, amiket nem tudtam befejezni, ezek is le vannak jegyezve egy fűzetben, néha előveszem, olvasgatom őket, megprobálom befejezni ezeket is de általábam nem sikerül verset formálni belőle. Nagyon sok versem elveszett, például amit katonaság alatt írtam, és vannak verseim amik sosem voltak publikálva, vagy még nincs befejezve. A verseimet főleg magyar rovásírással jegyzem le, így gyorsabb és egyszerűbb, de azért is szoktam erre rá, mert egy időben a munkatársaim elolvasták a noteszemet amibe a verseimet írtam le és kinevettek, de erről leszoktak mert ők nem tudják elolvasni a magyar rovás írást...