az alkotásért

az én Istenem a Teremtés

az Alkotás maga

hiába kísért ma is a Földön

a Pusztítás Angyala

mit létre hoztak emberi kezek

csodálni kell

tisztelni azt

ebből nem engedek!

lehet vér áztatta a születő műveket

lehet könny mosta tisztára az alkotást

talán szenvedés volt a munka

talán kényszer csak mi alkotni késztetett

de ha így volt is

ne bántsátok az emberi-műveket

inkább leborulni kell alázattal

és csodálni vagy siratni akár

a szenvedő alkotót

de nem lehet nem tisztelni

mit az ember alkotott

pusztítani könnyű

rombolni sekély élvezet

de mennyi fáradtság

amikor alkotni emeled a kezedet

a szellem ereje vezet mióta csak létezünk

teremtenünk kell

mást nem tehetünk

alkotni folyton ez a Sorsunk

ezért váltunk emberré

és ezért voltunk azok

akik voltunk

születésünkkel

a Végtelent tápláltuk

a csodát kerestük mindig

de sehol nem találtuk

saját életünkben

a teremtés az egyetlen isteni

ezért adatott meg nekünk is

új életet teremteni

borzolódott

összeborzolódtak a napsugarak

felsérti bőröm ez a fény

agyamig hatol és elvakít

hidegen csillog a fájdalom-telér

szétfeszíti koponyám

belém vágja horgas nyilait

a vágtató idő csak mosolyog

és lassan belülről felhasít

szinte süvít

a hirtelen támadt szánalom

ami rosszabb

mint bármilyen fájdalom

reszketeg élet dúdolja

hullámzó fények dallamát

émelyítő édes álom

éleszti holtak hajnalát

csengettyűket lenget száraz ágain

megrekedt lelkek fája

sóhajokból szőtt leveleit

sötétlő bánat szele cibálja

egyre mélyebbre kúsznak

rejtegetett vágyak gyökerei

elszívják a boldog perceket

a megmaradt órákat posvány öleli

összeborzolódtak a lélek fonatai

tehetetlenné vált a létező élet

valahol itt éltünk egykor

valahol itt ragyogtak a fények

Versíró feladat megadott szavakból - 2008, Kapolcs

Megadott szavak: comb, vámpírért, nagyító, keret, szappanozd a hátam, darázs-varázs

***

édelgő vallomás

elképesztően rémes

hogy Ön milyen édes

angyali jelenség, Asszonyom

egyre csak ezen álmélkodom...

mindene megvan Önnek ami kell nekem

tovább hát nem is tétlenkedem

sorba veszem legszebb tájait

szavakba foglalom az Ön bájait

kicsi lábfej és hosszú comb

itt aztán nincsen semmi gond

lágy karok és hófehér kacsó

ajkaim alá csókolni való

törékeny csuklóján vékony bőre

milyen áttetsző és milyen pőre

mint halvány kék folyót látni a vért

vágyak folyója kiált szerelem-vámpírért

egész testén nincs semmi összhangot rontó

szavam nem túlzó és nem is nagyító

hiba lenne bárkinek akadékoskodnia

kijelenthetem: nincs itt semmi hiba

most nézzük a koronát ott legfölül

ében keret az arca körül

szemeiben micsoda tüzek lobognak

nem is merek hinni a lángoknak

ajkain szinte érzem a nektár ízét

ahogy finoman követem csábító ívét

karcsú derekát át tudná fogni két tenyerem

teste lehetne a mindennapi kenyerem

gömbölyű melleit és fenekét most számra nem veszem

illedelmes vagyok és versben ezt nem teszem

egész lénye oly fenségesen csodás valóban

nem írhatom azt le pár suta szóban

igazi istennői-jelenség Ön

akinek férfi vágyam hódolva köszön

majd annyit mond lágyan: szappanozd a hátam

és azután teljesítsd valamennyi vágyam

végül szemem lesütöm és megvallom töredelmesen

én a törékeny derekú darázs-varázs nőket keresem

Önnek az lenne az egyetlen hibája

ha csábító dalom Önhöz hiába szállna

ha értelmetlen vetettem rímeim papírra

akkor lenne csak okom a szégyenpírra

de bízom Önben és megértő szívében

hamvadjunk el együtt a szerelem tüzében

vágyaim ne hagyja szavakba fulladni

ígérem tovább nem fogok szavalni

versem fonalát végleg el szakassza

ha forró ajkát az ajkamra tapassza

amf - ni - dpc - virt

fénykéve

fénykéve a Napból

egy könny az alkonyból

érme pörög az asztalon

látom hogy megcsillan lapjain

az utolsó fénysugár

egy fordulás

egy villanás

majd lassuló tágulás

elfekszik lassan az érme

csend marad csupán az asztalon

eljön értem is az este

kicsit dúdol még

és én hallgatom

a táncok már aludni mentek

a forgás most csak emlék-fotó

ülök a sötét csendben

pedig szaladni volna jó

felugrani és rohanni

átfutni asztalon és szobán

átrohanni világokon

és zihálva megállni a futás után

a fénykéve még mintha derengene

talán még jelet küld nekem

az a halvány csík a Napból maradt

vagy fénynek csak én képzelem?

amf - virt - dpc - 7torony

hogy benne volt

hogy benne volt

abban a bicegő csendben

hogy benne voltak a szavak

sodródtak szótalan

belefulladtak

a némaság öröknek mutatta magát

és megállt a csövecskékben a vér is

ez valami poézis

gondoltam naivan

és felhívtam magam

keringőre

lépni körbe-körbe

csak járni az igazság körül

ennek a lélek örül

mert tudja nem lépek olyasmibe

ami vidám kedvet öl

vélt valódival

az igazság pöröl

ki húzza meg már a harang kötelét

a vész jelét ki kondítja ránk

ki vonja meg már a mérleget

ha billegő serpenyőkben ránk talál

zúgnak már a hangok

lengenek a harangok

beszélnek

nyelveik csapódnak

de nem nyalnak és nem is csókolnak

csak harsogják a világba kérdéseik

mi van velünk?

hová süllyedünk?

hamis szavakba fulladnak a derűs mindennapok

tagadásokból állnak a mondatok

meg a gondolatok is persze

és egyre többünknek nincs mersze örülni

a vidámság száműzetett

nem a szándék számít

nem is a tett

csupán a szólamok

a tagadások

és a jajgatások

farkast kiáltani ezredszer is

ott is ahol már bárányok sincsenek

és persze mindig nagyobb a hang kívül

mint az értelem belül

akinek állnia és beszélnie kellene

csak ül

és a józanság szédelegve elterül a földön

mert már minden gondolat börtön

hiszen megmondják a félre vert harangok

mit gondolj

ne szólj csak harsogj

csak tombolj

csak omolj össze

ki kérdi végre meg: jössz-e?

ki mondja végre: várlak

épülhetne Veled a váram

meg akár a Tiéd is velem

csak fogd meg a kezem

és induljunk együtt

mind

mind mehetnénk egy irányba

és mind oda is érhetnénk

ahová menni akarunk

csak el kéne dönteni végre

merre van a Mi utunk

most nem tudjuk még

pedig...

hogy benne vannak

hogy benne vannak most is a szavak

és az igazságok a csendben

csak egy kicsit hallgatnunk kellene

hallgatni

hogy halljunk is

figyelni

hogy értsünk is

hinni

hogy szeressünk

és éljünk is

...Együtt

holdégésben

holdégésben

naptűzlángban

parázshamuk

tűzzsarátban

elhamvadó látomásból

születésünk égi mámor

feltámadó viharszelek

élteken át követtelek

alig tudtam amit kellett

sosem láttam amit rejtett

mikor végre megtaláltam

soha többé nem is vártam

szaladtam mint őrült lélek

nem tudhattam meddig élek

elmaradt lassan a testem

többé már nem is kerestem

sárcsillámok

égi-poklok

kézen járok

már nem botlok

múltat hamvaszt égő lelkem

láng-tüzemen megmelegszem

mosolyogva én gyújtottam

hogy lobogjon magam raktam

messzire süt máglya-világ

füst illatú tűzláng-virág

zsarát röppen a Világra

lángban áll az ki meglátja

minden valóság elporlik

hamuként a földre hullik

főnix-vágyunk újra éleszt

holnapra a Világ kész lesz

napparázsban

holdhidegben

szárnyaid közt

megmelegszem

amf - virt - dpc

kerestelek

kerestem arcodat

minden hópehelyben

szitakötő szárnyakon

csak azt kerestem

kerestem tekinteted

kelő Nap örömben

Hold-ezüstjében

csak azt kerestem

kerestem vigaszod

ha zokogva sírtam

nem értem ma sem

nélküled hogy bírtam

kerestem megnyugvást

fájdalmat ha hívtam

sebeim égettek

nélküled nem bírtam

kerestem illatod

virágok kelyhében

méz-csordulásban

csak azt kerestem

kerestem mosolyod

csengő nevetésben

vidámságok mögött

csak azt kerestem

kerestem lelkedet

sötét önmagamban

bánatom legmélyén

soha nem találtam

kerestem szavadat

lemondó magányban

egyedül utamon

soha nem találtam

kerestem magamat

nélküled nem leltem

kettészelt életem

eggyé nem tehettem

kerestem jövőmet

múltamat se tudtam

nem láttam utamat

de feléd fordultam

amf - ni - virt - dpc - kk - aik

megtenni

a kezében volt már

csak állt és mereven nézte

tudta indulnia kell

bár valami azt súgta: Ne tedd mégse!

annyira maradt volna

hiszen olyan jó itt

de tudta a halogatás

már semmin nem segít

milyen forró volt a szíve

és milyen hideg a penge:

mennyivel jobb volna

ha fordítva lenne

ökölbe szorította a kezét

a markolatra simultak ujjai

de csak ziháló lélegzetét

lehetett hallani

tudta: eljött az idő

amikor indulnia kell

tudta: nem várhat tovább

már megjött a Jel

egy rövid sikoly

táguló pupillák

vajon a múltat

vagy a jövőt mutatták?

az első lépés

csak az a nehéz

azután már minden

vöröslő ködbe vész

csak elindulni

csak elkezdeni

azt az első lépést

csak azt nehéz megtenni

már mozdul az izom

már feszülnek az inak

parancsok futnak az idegen

az ujjak biztosabban markoljanak

kézben a kés

az idő kevés

és mozdul már

és megindul a teste

lépéseit nyeli el

a reszketeg este

nesztelen éjben

csak néhány halk dobbanás

néhány utolsó

ragacsos szívdobbanás

***

a miértet talán

még Ő maga sem tudta

míg élt senki nem szerette

ha mégis: senkiről sem tudta

talán ismered

talán még megállíthatod

hogyan?

ha szereteted neki is megmutatod

amf - virt - ni - dpc

menet közben

sietve csendül az óra

valahova rohanni kell

itt hagyni mindent

szaladni

üldözni folyton a sikert

eltűnő évek

kísért sok hiába-éj

éltünk "bele a világba"

űzött egyre

hajszolt folyton a szenvedély

boldogság-pernye verődik fel

dobogó léptünk alatt

elhamvadt már a múlt

eltűnt

életünk tovább szaladt

lehajtott fejű évek

botorkál csak a képzelet

hol maradt az a vágyott büszkeség

csak képzelem

az egyenes derekú lépteket

amf - ni - virt - dpc

mint pillangószárnyak

mint pillangószárnyak

úgy érintelek

úgy haladok végig nyakad kecses ívein

csak lágyan és éterin

szinte csak a gondolatommal

mintha csak álmomban

mintha csak a felhőkön túl léteznénk

a csókot is csak lehelem bőrödre

selymes rétre a virágokat

puha csókok

és lehelet könnyű gondolat

ez most csupán lebegés

az érzések lágy szellője emel

hullámzik a haj

a has

és a kebel

mint pillangószárnyak

úgy hagyok nyomokat rajtad

néhány szemcse hímpor

borzongató érintés csupán

csípőd emeled

még röpülnél tovább

lágy ringásod

most nem álomba szenderít

érzed a bőrödön perzselő leheletem

csókjaim ezreit

titkos utakat jár végig

beszéd helyett most a nyelvem

egy rab-angyal

vonagló élvezetének

minden zamatát megízleltem

mint pillangószárnyak

olyan halkan verődnek össze

a combok és az ajkak

alélt energiák

vágyat már nem kavarnak

bár még lüktet a test

de csendesül már a lélegzés

megpihen a lélek

kielégült érzés

lassul a ritmus

elhal testedben a dallam

szabad és boldog voltál

repültél ahogy én akartam...

mocskos kis vers

most megírom

mocskos kis versemet

olyan "semmilyen" lesz

ócska versezet

össze dobált szavak

dülöngélő szerkezet

had örüljön mind

aki nem szeret

Lám csak! - mondhassa

nyugodtan róla -

Semmit nem ér!

Nagyon is ócska!

Nem is vers ez,

de még nem is nóta,

csak pár hanyagul odavetett

összetákolt strófa.

ha majd olvassa

egyszerűen kinevet

aki szereti

a szabályos rímeket

na és a lüktetés is...

nincs semmi ritmusa

lúdtalpakon biceg

mint egy sánta liba

nem lesz ebben semmi

szenvedély vagy szerelem

csak néhány torz mosoly

de én ezt is szeretem

nem kerül bele

düh és indulat

nem mutat semmilyen

jó vagy rossz utat

csak úgy magukban

magukról szólnak a sorok

ettől bizony nem lesznek

mások boldogok

megírtam hát akkor

mocskos kis versemet

aki olvasta

már el is felejtett

amf - ni - virt - dpc

óvatos szabadság

sokkolta felhők puha párnáit

a dühösen villanó harag

lecsap könyörtelen Zeusz-villáma

nyomában döbbent csend marad

lassan vissza tér a létezés

majd eloszlik a fény homálya

vatta-fekete sötét lesz megint

a lombokat a szél cibálja

mintha lelkünk minden haragját

egyszerre öntenénk ki a világra

a pusztítás és a gyűlölet

már láncait cibálja

szabaddá tenni nem lehet mindenkit

óvni kell a létezést magát

nem téveszthetjük össze valódi kinccsel

a "bolondok aranyát"*

* - A "bolondok aranyának" nevezte a köznyelv a Pirit ásványt (vasdiszulfid), mivel gyakran a mohó kincsvadászok tudatlanságát kihasználva és megtévesztve őket, aranyként értékesítették a Piritet számukra.

ölelésed

ölelésed furcsa vászon

betakar és körbevesz

ölelésed tiszta vászon

test-vonallal képet fest

fájdalmast

síróst

bánatost

színeset

szépet

boldogot

ölelésed ezüst vászon

simogat és eltakar

ölelésed arany vászon

andalít és felkavar

ringatós

ápolós

álmodós

andalgós

suttogós

dúdolós

ölelésed csillag vászon

sötét mélység-ragyogás

ölelésed érzés-vászon

bújj alá és rám találsz

szelíden

mint csónak reng vízen

szelíden

törik - ha vihar

...reccsen

mint szavak a szájban

szelíden

nehéz - ha néma

...lenyelt

mint fájdalom a szívben

szelíden

sajog - ha hazug

...hasad

mint könnyek a szemben

szelíden

csordul - ha közöny

...apad

mint érintés a bőrön

szelíden

éget - ha emlék

...megunt

mint ölelés a karban

szelíden

megfojt - ha játszott

...elmúlt

mint levél a szélben

szelíden

szakad - ha tombol

...zuhan

mint az álom nappal

szelíden

tűnik - ha ébren

...suhan

mint lélek a testben

szelíden

elhagy - ha szabad

...anyag

mint emberben Isten

szelíden

sír - ha ismer

...marad

amf - ni - dpc - virt

szemét szonett

út mentén egykor dicső múltunk hever

üres zacskó, üveg, műanyag veder

kiszolgált a szék, a televízió

szétszórva látni mind, elszomorító

nem tárgyak miatt nyitom ki a számat

nem tehetnek róla, szemétté váltak

azért írom sorba itt a betűket

hogy versbe szedjem a "szemét tetűket"

kik teleszórnak erdőket, mezőket

út széli árkot, parkot, temetőket

szemetüket a szemetünkké teszik

s magukat kultúr-embernek nevezik

hol a kultúra ebben a világban?

az imént itt, az árok szélén láttam...

talán

talán ha lenne

és benne én

talán ha menne

amerre én

talán ha jönne

már vártam rá

talán ha lépne

valahová

egyszerre másként

múlna a nap

egyszerre fájna

ha simogat

egyszerre szólnak

kedves szavak

egyszerre múlna

minden harag

csupán egy lépés

felém vezet

csupán egy érzés

kezem s kezed

csupán egy néma

mozdulatom

csupán a vágyam

elaltatom

sírtam már érted

nem tagadom

sírtam ha féltél

nem mutatom

sírtam ha égett

nem mondhatom

sírtam ha vágyam

letagadom

olvasod versem

reményem él

láthatod lelkem

ez vagyok én

szavakba zárom

engem és téged

szavakban őrzöm

azt ami élet

amf - virt - dpc

úgy kell a Nő

mint rétnek a virágok

bársony szirmoknak a színek

mint éjszakának az álmok

nyelveknek az ízek

...úgy kell a Nő...

mint felhőknek lágy fodrai

súlytalanságnak a lebegés

mint hóban a Kedves nyomai

hajnalnak a derengés

...úgy kell a Nő...

mint viharnak a tombolás

nyárnak hűs zivatar cseppjei

mint télnek a fagyos szelek

bánatnak szem sós könnyei

...úgy kell a Nő...

mint szájnak szelíd mosolyok

gyermek nevetése szülői szívnek

mint érintésnek a borzongás

simogatás megfáradt kéznek

...úgy kell a Nő...

félből egésszé Vele együtt lehetünk

teljes Vele lehet csak az életünk

neki köszönjük hogy élhetünk

és azt ha boldog az életünk

...úgy kell a Nő...

véget ért...

hirtelen véget ért....

csak nézz rám még az Istenért!

az nem lehet

hogy így legyen

ugye csak tréfa ez!?

nem hittem soha

hogy vége lesz

az álmaim most temessem el?

de miért nevetsz?

miért csillog olyan fényes-hidegen a szemed?

miért lököd el érinteni akaró kezem?

ne fordulj el!

legalább nézz rám

még egyszer...

de mi az?

mi az ott a kezedben?

hogy megcsillan rajta a fény...

nem hiszem

biztosan nem látom jól

az nem lehet...

de mi volt ez?

miért érzek ilyen hideget a szívemben?

mintha gyorsan bekúszna

simán és hidegen

és az egész olyan idegen

ilyet még soha...

még soha nem éreztem...

és milyen hírtelen hagy el az érzés

és itt marad a sok megválaszolatlan kérdés

...csak egyetlen pillanat

ami volt megszakad

már alig látlak

már alig tartanak a lábak

de még most is kívánlak...

miért nem szólsz?

miért nem ölelsz át?

miért nem sikoltasz?

legalább tarts meg

mert már nem tudok...

kifordul a Föld a lábam alól

koppan a térd

padlóra ér a tenyér és a váll

a test még próbál keresni támaszt

vagy erőt adó tekintetet legalább...

majd elernyed az akarat

elnyúlik a lét

betakarja egy magányos szoba szőnyegét...

szemed még látom

nyugodt a tekinteted

de megdermed lassan

mozdulatlan lesz a kép

a film megáll...

vajon most hová lettem

hol vagyok én?

amf - virt - dpc - ni

végítélet

csillan a vér - vöröslőn cseppen

sikolyom hal el - a feltámadt csendben

ártatlanok nincsenek - csak bűntelenek talán

milliárd halál vár - a végítélet hajnalán

forró könnyek - hideg folyókká dagadnak

közönyös fülek - süketek maradnak

kiszáradt szemekben - alvadt hamu a láng

az élet megcsömörlött - reménytelenség vár ránk

kiáltás alig van - csak nyöszörög a fájdalom

meghalni még nem lehet - nincsen oly hatalom

tégy úgy mégis kérlek - mintha élni szeretnél

úgy nézz rám - mintha engem keresnél

a végítélet hajnalán - senki nem menekülhet

a viselős élet is - csak halált szülhet

semmivel ne törődj - már nem idegen a fájdalom

minden üvöltésen túl - Te csak halld az én dalom

végül a végítélet is - csak kezdet lesz csupán

ha néhány lélek egymást ölelve hal - egymásra talál

új mindenség születik - ha a létező megsemmisül

belőlünk készül a jövő - lelkünk anyaggá lényegül

verset magamnak

verset magamnak?

ugyan mi végre

miért is kéne?

születésnap...

meg hát az eltelt évek...

ugyan már!

egy versnyit nem érnek

öröm

bánat

magánügyem!

mi ok rá

hogy rímbe szedjem?

éltem

voltam

nem tanultam

vágyaimról

sosem szóltam

hallgattam

hát nem értettek

írni kezdtem

megértettek

olvastak

és hitték rólam

jellememben csupa jó van

tiltakoztam

elfogadtam

de magamnak nem hazudtam

tudom most is

nem én vagyok

aki olvasható verset "alkot"

néha kitárom a kapukat

kiengedem a szavakat

mert jól esik

mert kell nagyon

mert elveszni már nem hagyom

csak ennyi az egész

és nem több semmivel

hogy költő lennék?

nem tudom...

talán inkább nevezz "versírónak"

...én beérem ennyivel

amf - virt - dpc