Eredetije:

In Memoriam hangtalan...

Nagyajtai Kovács Zsolt emlékére - 2011. október 04.

Átirat: 2013.02.10.

még üldögéltünk volna melletted

meghagyva a napot érintetlen

míg letanyáznak kicsit a zajok

mint öreg nénék rozzant kispadon

hallgatnak bele a pergő ködbe

hiába vágynak földi örömökre

ráncos kezükkel kapaszkodva mába

magukba némulva várnak halálra

kicsit hessegetik kicsit még húzzák

rögös takaróját arrébb-arrébb tolják

de lélekharanggal ha indulnak útra

varjak feketéllnek keszkenőkbe bújva

*

mikor lázrózsát hintett ágyadra a szél

egy angyal szedte össze valamikor rég

most belénk hasított a tehetetlen harag

hiába loptál gyönge reménysugarakat

mi még úgy üldögéltünk volna melletted

meghagyva a napot érintetlen

de már őszi szél küzd haló lombok alatt

s te mennybe simultál vele szótlan magad