Egy kis felhő azért ragyog,

napudvarban helyet kapott.

Nem volt soha "bús-modorú",

szeme mégis oly szomorú.

Régen volt, hogy pajzán tánca

esőt küldött a nyárfákra.

Csak a haját kellett bontsa,

hogy az áldást bőven ontsa.

De az idő ahogy futott,

rajta egy sor nyomot hagyott.

Összeaszott kis testére

Nap sem ismert, hogyha nézte.

Bánatosan tovaúszott,

körülötte a szél zúzott.

Messze indult őserdőkbe,

- tájat fog majd bő termőre -.

Mert a földet mégse hagyja,

lehet biz' ő bármily satnya!

A világ sem olyan lenne,

ha kannákba szelet merne.

Nem törődve ruhájával,

búval bélelt alakjával,

bércre hágott, völgybe zuhant,

ködös tájon tova suhant.

Hogy ott, messze, erdők felett

a párától kövérke lett

visszafordult dús terhével,

versenyt futni a jövővel.

Tudom, szeme, ha megcsillan,

Édesem szemében villan,

Anyám arcán könnyek ülnek,

értem épp egy felhőn gyűltek.

2012.06.22.

Zsefy Zsanett

*

Zeneajánlóm: https://youtu.be/rIz3mMqgqes