Ölelkező fák fölött szöszmötölt az este.

Dorombolós szürkületből sejdült át a csendbe.

Az itt-ott nesz nyomában félelem matat.

Idegennek ez a táj haza nem mutat utat.

Az erdőszéli kis tanyán egy gémeskút vigyázza

korhadt vállán a világot, csillagokkal hálva.

Ha napfényben még csábítna is hűsítő korty vize,

a súlyos éji fellegek nem lesznek égisze.

Hideg leli a lelket is, ahogy bagoly huhog odább.

Egy idegen megszaporázza itt léptei nyomát.

Az árnyak már nem őriznek alkonyi képeket.

Kontúrjukkal a fák ráfagynak, míg félve lépeget.

A város még oly messze van, s ő régen bánja már,

hogy nem hajnaltájt indult útnak, hisz ismeretlen a táj.

Riadtan fordul vissza egy reccsenő hang után.

Tán akad szállás a kunyhónak egy eldugott zugán.

De rosszul bánt a sors vele, s a legtöbb, mit adhatott:

pénzéért a hátába egy lőporos nyomot.

2010.04.07.-2021.07.04.

Zsefy Zsanett